Iványi Gábor Charta-tüntetésen elhangzott beszéde 2011. április 18. hétfő 9:38 | AN

Budapest – Az Orbán-alkotmány elleni Charta-tüntetésen elhangzott beszédek közül ezúttal Iványi Gábor lelkész beszédét közöljük.

Kedves Polgártársaim, kedves Barátaim!

A tér, amelyen ma összegyűltünk, különleges helye hazánk történelem által megjelölt pontjainak.

Itt halt mártírhalált az ország felelős kormányának egykori miniszterelnöke, az 1848-49-es elbukott szabadságharcunkat követő politikai leszámolások áldozataként.

Egy csaknem negyedszázados sajtófotó sorozat tanúsága szerint e térről kísértek ki rendőrök, más neves ellenzékiekkel együtt, hátracsavart kézzel egy bátor fiatal politikust, aki rendszerváltásért, s a szabad, független demokratikus magyar köztársaságért küzdött – mint kevés idővel később nyilvánvalóvá vált – nem eredménytelenül.

Ma ő is miniszterelnök. De mégsem lelkesedünk érte teljes szívünkből, sőt gyászoljuk, nagy elődjéhez hasonlóan. Ő is elbukott a szabad polgárok demokratikus köztársaságáért folytatott küzdelemben. Mégsem mártír. A másik oldalra sodródott. Halványan pislogó hittel, még reménykedünk feltámadásában és megelevenedésében.

Ezért kérjük, hogy halott „húsvéti alkotmányát” hagyja a sírban, ne erőltesse ránk, hanem – míg nem késő – vesse el azt! Kezdjen velünk, a Magyar Köztársaság szabad polgáraival komoly együttgondolkodást, valódi párbeszédet! Vonja le a megfelelő következtetést abból, ahogy a választásra jogosult polgárok alig több mint egytizedétől visszakapta álkérdéseket tartalmazó kérdőíveit, melyeket az alaptörvény népszavazás útján való megerősítését megkerülendő küldött szét nekünk. Valószínű, hogy immár a válaszoló 10% kétharmada sem támogatná megrendítő, „alkotmányozó” törekvéseit.

Kérjük, vonja vissza azokat a lóhalálában hozott törvényeket, rendeleteket és kinevezéseket, melyek bizalmatlanságáról árulkodnak és amelyekkel, megalázó módon korlátozta szólásszabadságunkat, az egypárti diktatúrák árnyékát hajtotta vissza ránk, gazdasági, anyagi helyzetünkben törvénytelen eszközökkel megalázott és megfosztott bennünket. A fontos közjogi méltóságok és vezetők kinevezése dolgában és annak kifundálásában, hogy miként maradhat beláthatatlan ideig fékek és kontroll nélkül hatalmon saját pártszövetsége, elhordozhatatlan rendszert erőltetett ránk. Mi, idősebbek, jól ismerjük a rendszerváltás előtti világból ezt a keserű állapotot. Nem kívánunk oda visszatérni!

Gyermekeink és unokáink most kóstolhatnak bele abba, mit is jelent úgy álláshoz, előmenetelhez jutni, hogy kötelező az egypárti elkötelezettség, vagy legalábbis a véleménynyilvánítástól való, gyáva tartózkodás. A köztársaság elnöke, miniszterelnöke és törvényalkotó elitje helyett is szégyelljük, hogy mára visszaszorultunk Európa szégyenpadjába.

A Magyar Köztársaságnak valóban felelős kormányra és országgyűlésre van szüksége. Önkritikusan és sajnálkozással tekintünk az elmúlt bő két évtized minden rossz döntésére, gyáva halogatására, sőt bűneire is. Nagy tanulság e mostani kritikus időszak, és végünk, ha nem kötelezzük el végre és végleg magunkat a demokrácia, az átlátható jogrend, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, a gyengék, a hátránnyal küszködők, a megbántott, nyomorgó, mélyszegénységben élő, magukra hagyott és gyakran kisebbségi létükben is üldözött polgártársaink mellett. Bizony, teljes együttérzéssel kell gondolnunk ma hajdúhadházi honfitársainkra, akik más vidéki szegényeink megtámadtatása után, most maguk is csaknem védtelenül kényszerülnek szembenézni az elmúlt években alattomosan és felelőtlenül ránk szabadított hordák sötét seregével, mely ráadásul elszemtelenedve, mára nyugodtan dacolhat a rendőrséggel és eltakarodása helyett ezt a lépést a belügyminisztertől követelheti.

Szükség van-e egy országon belül, mint egy nagy családi gazdaságban, rendbetételre? Teljes meggyőződéssel valljuk, hogy ez egyenesen mindennapos kötelességünk. De legyen vége az átlátszó meghurcolásoknak, a politikai leszámolásnak, a gyűlöletkeltésnek, a képmutató egyoldalúságnak és az önbíráskodásnak!

A nagytakarítás – nem csak így ünnep előtt – kötelességünk. Legyen tisztaság – még a disznóólban is! De ha a gondos gazda helyett, ott serényen tevékenykedő medvére bukkanunk, szabad legyen legalább kétségbeesetten kiáltoznunk!

Akik éveken át az utcán és köztereinken politizáltak és nem átallották ünnepeinket szétordítozni vagy ellenfeleik háza elé vezényelni a felheccelt csőcseléket, ne akarják kicsinyes praktikákkal gátolni azok morgáshoz való jogát, akik végső elkeseredésükben, tüntetéshez kénytelenek folyamodni, ahogy ez most, a joggal sértett rendvédelmi dolgozókkal történik!

Egy alaptörvénynek a legérzékenyebb pontjai azok, melyek a törvényesség átláthatóságáról, a hatalmon lévők jogainak korlátairól, a gyengék védelméről és a közösen vallott értékek minimumáról szólnak. A készülő alkotmány arról árulkodik, hogy nem egy sokat szenvedett, de mégis szabadságra hivatott, nagykorú népnek van kormánya, parlamentje és általuk az ő számára alázattal megalkotott alkotmánya, hanem egy egyre szűkülő egyoldalú elitnek van oktrojált alkotmányterve, uralmi szándékai és azt hiszi, van ehhez kénye-kedvére egy népe, amelyet igazán soha nem tisztelt, abban soha nem hitt, s amelyről úgy képzeli, elődeinél leleményesebben és gátlástalanabbul azt teheti vele, amit akar.

Ennek az „alkotmánynak” a kifundálói, s Magyarország jövőjének zaklatott álmodói alaptörvényük erőltetett utalásai ellenére nem hisznek az Örökkévaló Istenben sem (legfeljebb a magyarok istene fikcióban), aki a Biblia szerint, az igazság, a törvényesség, a méltányosság, a békesség és a szolidaritás Istene. Ha hinnének benne, nem tennének átlátszó, kétségbeesett és alkotmányellenes szellemiségű lépéseket annak érdekében, hogy leválthatatlanok maradjanak. Valóban azt hiszik, hogy isteni eredetű megbízatásuk, vagy jól tudják, hogy csupán saját önkényük védheti meg ideig-óráig pozícióikat?

Kereszténységük is legfeljebb taktikai-politikai és nem krisztusi eredetű, ha nem azok mellett kötelezik el magukat, akik szegények, fogyatékkal élők, jogaikban korlátozottak, akaratuk érvényesítésében és véleményük képviseletében hátrányt szenvednek, hanem mindig az irántuk szervilis szerencsésebbeket, gazdagabbakat támogatják adókedvezményeikkel, jogi és politikai döntéseikkel.

Polgártársaim, Barátaim! A vallási ünnepkörben zsidó testvéreinkkel Pészachra, az Egyiptomból, a korlátozott önrendelkezés, a „rabszolgaság házából” való kijövetel, és a szabadság küzdelmes együtt vándorlásának, valamint a Kánaánért vívott közös harcoknak az ünnepi tanulságaira készülünk. A cél nem a fáraót leváltó, csupán nevében és vezetői személyében megváltoztatott ”új” Egyiptom régi hatalmi viszonyainak a restaurációja, hanem az Ígéret (és nem az ígérgetések) földje.

Nem vallásos polgártársaink a tavasznak, a tél elmúlása feletti kikelet győzelmének örülnek. S mi mindannyian velük.

Keresztény honfitársaink pedig a holnapi Virágvasárnappal induló Húsvétban ugyancsak a határtalan szabadság, az új élet dicsőséges evangéliuma befogadására készülődnek.

Ha helyette ezzel az „alkotmánnyal” kellene megelégednünk, az olyan volna, mintha a pálmaágat lengető, ujjongó tömegtől az várnók, hogy a dicsőséges bevonulásban akár a Jézus nélkül előkocogó szamárcsikónak is készek legyenek hozsannázni.

Köszönöm, hogy meghallgattak! Éljen a szabad Magyar Köztársaság!