Érd – Újabb autós hajtott fel a sztrádára rossz irányban. A sofőr szerdára virradó éjszaka az M6-oson, Érden ütközött össze egy teherautóval, nem sokkal azután, hogy szembekerült a forgalommal. Mindkét sofőr megsérült.
A baleset hajnali háromnegyed 1 előtt történt az M6-os autópályán, Érden. Egy autós valószínűleg figyelmetlenségből hajtott fel a forgalommal szemben a sztrádára. Alig 50 métert haladt a Budapest felé vezető oldalon, amikor összeütközött egy arra haladó teherautóval. A karambolban az kocsi sofőrje súlyos, míg a teherautó vezetője könnyebben sérült – tájékoztatott Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Független Hírügynökség információi szerint a vétkes sofőr a rendőröknek azt mondta, hogy a GPS navigálta rossz irányba.
Az elmúlt időszakban nem ez az első hasonló baleset. Az MTI összeállítást készített az utóbbi évek forgalommal szemben történt, személyi sérüléssel járó eseteiből.
2003. november 14. – Tömeges ütközés történt az M1-es autópályán Bábolna közelében, amikor egy autó a forgalommal szemben haladt, s emiatt több jármű karambolozott. A baleset során egy ember sérült meg könnyebben.
2006. szeptember 7. – A forgalommal szemben vezette autóját az M7-es autópályán egy idős férfi, aki elől a 85. kilométernél egy autós még ki tudott térni, a következő autó azonban az árok melletti vadvédőrácsba csapódott. Az autóban utazók közül ketten súlyosan, egy ember könnyebben megsérült. A balesetet követően az idős férfi a forgalommal szemben továbbhajtott, és két kilométerrel távolabb egy másik személyautóval is összeütközött; ebben az ütközésben az idős férfi könnyebben megsérült.
2008. január 8. – Frontálisan összeütközött egy menetiránnyal szemben közlekedő személygépkocsi és egy román autóbusz az M7-es autópálya Nagykanizsa felé vezető oldalán, a 125-ös kilométerszelvénynél; a személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette.
2009. július 14. – Két személygépkocsi ütközött frontálisan az M5-ös autópályán Lajosmizse közelében, mert egy olasz rendszámú autó a forgalommal szemben haladt. Egy személygépkocsi az autópályán éppen egy kamion előzésébe kezdett, amikor a szemből érkező, olasz rendszámú autóval ütközött. Az összeroncsolódott járművek közül a vétlen személygépkocsiban két ember sérült meg.
2010. január 10. – A helyszínen meghalt egy autó vezetője, aki személygépkocsijával a forgalommal szemben haladva egy tehergépkocsival frontálisan ütközött Kecskemét mellett az M5-ös autópályán a Budapest felé vezető oldalon. A személygépkocsikat szállító tehergépkocsi keresztbe fordult az autópályán, és az álló szerelvénybe több személygépkocsi is beleszaladt.
2010. július 5. – Felborult és kigyulladt egy kamion az M6–M60-as autópályán Bóly közelében, miután a jármű három szalagkorlátot szakított át, és csaknem kétszáz méteren keresztül a forgalommal szemben haladt az autópályán. A kamion akkor borult fel, amikor a sofőr hirtelen elrántotta a kormányt, de a vezető még időben ki tudott ugrani. A kamion több száz liter üdítőt szállított, s kigyulladtak a műanyag palackok is. A balesetet vélhetőleg az okozta, hogy a jármű vezetője – aki csak könnyebben sérült meg – elaludt vezetés közben.
2010. október 7. – Halálos baleset történt az M7-es autópálya 207-es kilométerénél, Nagykanizsa keleti lehajtójánál, amikor egy személygépkocsi a forgalommal szemben haladt az autópályán. A jármű egy vele szemben szabályosan közlekedő nyerges vontatóból és az ahhoz kapcsolt félpótkocsiból álló járműszerelvény bal oldalának ütközött, ezt követően pedig egy mögötte érkező másik nyerges vonatónak vágódott. A személyautót vezető férfi a helyszínen életét vesztette.
2010. november 18. – Három fiatal meghalt, három súlyosan megsérült, amikor a Lágymányosi híd budai hídfőjénél egy személygépkocsi a forgalommal szemben hajtott fel a hídra, ahol összeütközött egy tehergépkocsival. A teherautó a személygépkocsi bal oldalába csapódott, s az autóban utazók beszorultak a roncsok közé. Az áldozatok és a sérültek a Jászsági Népi Együttes tagjai voltak.
2011. március 16. – Az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon egy autó a forgalommal szemben hajtott fel az autópályára, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A balesetben elhunyt a vétlen személygépkocsi vezetője és a vele utazó Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere is. A vétkes autó szintén elhunyt vezetője – mint később a vizsgálat kimutatta – ittas volt.
2011. március 30. – Hárman meghaltak, egy ember pedig könnyű sérüléseket szenvedett az M6-os autópályán, az 50-es kilométer közelében történt balesetben. A Fejér megyei Iváncsa térségében egy személygépkocsi ismeretlen okból az autópálya Budapest felé vezető sávjában a forgalommal szemben haladt, s összeütközött az ott szabályosan közlekedő kisteherautóval. Ez utóbbi jármű vezetője könnyebben megsérült, a személyautóban utazó három ember a helyszínen életét vesztette.