Ronai and Ronai
AMERIKAI

Lemondott a parlamentben pornót néző képviselő 2011. április 11. hétfő 12:24 | FH

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Lemondott a parlamentben pornót néző képviselő

Jakarta – Lemondott hétfőn képviselői mandátumáról az indonéz parlament egyik politikusa, aki az egyik parlamenti ülés alatt pornófelvételeket nézett számítógépén.

A szigorú pornográfellenes törvényekért kampányoló iszlamista párt képviselője korábban azzal védekezett, hogy csak véletlenül nyitott meg egy linket. Lemondását a pártja iránti tisztelettel indokolta és hangsúlyozta, hogy az interneten ellene indított kampány dacára senki sem gyakorolt rá nyomást a visszavonulást illetően.

Az Arifinto nevű képviselőről még a pénteki plenáris ülés közben készültek fényképek, ahogy táblagépén pornográf felvételeket nézeget. Az iszlamista Fejlődő Igazság Párt (PKS) képviselője a fényképek megjelenése után azzal védekezett, hogy véletlenül nyitott meg egy e-mailban kapott linket és így jutott el a szexképekez. Elmondása szerint azonnal bezárta az oldalt és még a beérkezett levelek közül is kitörölte a kérdéses e-mailt.

A felvételeket készítő fotós azonban azt közölte, hogy hatvan felvételt csinált a képviselőről, aki két és fél percen keresztül nézegette a pornóképeket a parlamentben.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:, , , ,

  • Hozzászólások(4)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

4 Reader’s Comments

  1. Bárcsak a “mi” kontár képviselőink is pornót néznének tákolmányozás, törvénygyártás, szabadságharc és forintbedöntés helyett!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  2. Stumpné Bekes Margit

    Lehet,hogy nálunk hamarosan kiürülne a Parlament és új választásokat kellene kiirni??!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  3. Nálunk nem mondana le egyik sem,hanem a “személyiségi” jogokra hivatkozva beperelné azt aki nyilvánosságra merné hozni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. Én láttam már olyan képet,amin a mi képviselőink is pornót néztek.Gondolom a gyermeknemzés mikéntjét tanulmányozták.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Wittner, a nemzet szégyene 2011. március 26. szombat

Újabb fideszes képviselő bukott le 2011. március 16. szerda

120 ezer miatt mondott le a japán külügyminiszter 2011. március 6. vasárnap | FH

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos