Széll Kálmán a dualista Magyarország egyik jelentéktelen hajdani miniszterelnöke volt. A szabadelvűség cégére alatt megcsúfolója a szabadelvűségnek. Személyében pedig az önérzetes semmitmondás, a kiegyezésen belüli kiegyezés, az elvtelen kompromisszumok, s a mindenáron hatalmon maradásnak kormánypárti jelképévé emelkedett.
A mai Magyarországon azonban a kormánykoalíció a Széll Kálmán társaság ülésein üzen a népének. Széll Kálmánt a költségvetési fegyelem megteremtőjének tartják, nagy elődnek, példamutató léleknek.
Ugyan, milyen jogon?
Üssük csak fel Gratz Gusztáv A dualizmus kora, máig is haszonnal forgatható kétkötetesét, hogy kitűnjék: Széll Kálmán meghonosított némely szokásokat s eljárásokat a magyar politikában, melyeknek mulandóságáért egyelőre nem szavatolhatunk.
Széll Kálmán egy „paktummal” jutott hatalomra, melyben a kormány és ellenzék bizonyos kötelezettségeket vállalt meghatározott reformokra. Ez, ha az ellenzék obstrukcióját nem is, de az ellenzék minden lehetséges győzelmét meghiúsította. Sikerült viszont összeolvasztania a nemzeti pártot a szabadelvűekkel. Az elvtelen kompromisszum nem zárta ki a belső vitákat, nézeteltéréseket, de a kormány szavazógépezete jól működött az ellenzékkel szemben.
Széll Kálmán tehát egyik feltalálója a magyar parlamenti szavazógépnek. Elvtelen összefogással akár, de eladdig már-már a legnagyobb többséget biztosította a kormánypártnak. Eközben rendszerváltásról beszélt, holott valójában ügyes rendszerkonzerváló volt.
De ha már Gratzot idézem: „Széll Kálmán … sokat és bizonyos szenvedélyességgel szónokolt; beszédei terjengősek és sokszor túlnyomó részükben üresek voltak, szerette a bombasztikus kifejezéseket és az alapjában véve semmitmondó frázisokat, bár világosan ki tudta fejteni álláspontját és alkalomadtán magával is tudta ragadni a hallgatóságot … Széll … módfelett hiú volt, csak ezen az ő hiúságán volt megközelíthető és azokat szerette a legjobban, akik vele éreztetni tudták, hogy őt legalábbis második Deák Ferencnek tartják.”
Ady már nagyváradi újságíró korában felfigyelt arra, hogy a politikai siker legbiztosabb receptje nacionalista húrokat pengetni.
S akivel szemben ezt a megfigyelést tette, az a Tisza Istvánt megelőző s jóval kisebb ellenfél volt: Széll Kálmán.
Bessenyei Ferenc szabadelvű képviselő állítólag csak ugratásból mondta azt Rakovszky Istvánnak, hogy a pártja egyes képviselői nagy részvénypakettekkel rendelkeznek abban az Adria Tengerhajózási Társaságban, melyet a kormány azért szubvencionált adókedvezménnyel is, hogy az adóprésbe szorult pórnépből minél több kivándorlót szállíthasson a tengerentúlra. Tisza Istvánnak le kellett mondania az Adria igazgatótanácsából. Széll Kálmán gyorsan próbált napirendre térni a kínos incidens fölött – az affért ő, úgymond, elintézettnek vette, de egyik politikusát már menteni nem tudta. Kis türelmi idő után távoznia kellett.
Mindez 1901 áprilisában történt, s persze nem hallgatott róla a sajtó. Az a sajtó, melynek egyik távoli őrhelyét, a „peceparti Párizsban”, Nagyváradon, Ady Endre vigyázta.
Széll Kálmán kormányzása alatt nyílott meg a képviselő urak előtt az a Dunára néző mai Parlament, melyet Ady rettenetesen drágának és kétesen monumentálisnak nevezett. Kivált, hogy az új csoda első urai először a sajtót akarták távol tartani az ország új házától miként ma is egy távoli szobába száműzték őket.
Kiderült azonban, a sajtóval nem érdemes háborúzni. A dualizmus korában számos képviselő a sajtó korlátozásáért kiáltott. A kormánypárt ellenállt ennek. Wekerle és Andrássy elismerték a sajtó szabályozásának szükségességét, de a véleményszabadság korlátozására nem voltak hajlandóak. Az olyan javaslatoknak, hogy a kritikus lapok terjesztését a postánál akadályozzák meg, leszavazták.
A Parlament megnyitásánál a korábban elutasított sajtót – hirtelen váltással – pezsgős megnyitóra invitálták. „Az új palotában megindult már a kisded politikai játék – írja Ady A sajtó és a parlament című cikkében a Nagyváradi Napló 1902. 231. számában –, mely még e kiskorú országnál is nagyon kisdedi. Csak azt nem tudjuk, ha vajjon züllhet-e még lejjebb a magyar parlament? Ahol a parlamentarizmus haldoklik, egyébként csak valamennyire is egészséges viszonyok között: a sajtó lép elő. Ez egyszerű szociológiai törvény… Ma még több jussa van a magyar parlamentben a sajtónak, mint a népképviselőknek csúfolt vakok gyülekezetének.”
Széll Kálmán a „törvény, jog és igazság” uralmát hirdette meg. A valóság azonban naponta csúfolta meg a retorikát. Ady szikrázó dühvel rontott a hazug politika képviselőjére, aki egyébként a magán- s a közerkölcs egységéről szeretett papolni. A magán szónak itt még annyi szerepe volt, hogy Vörösmarty Mihály leányát, Deák Ferenc nevelt gyermekét vette nőül Széll Kálmán: a szellemi és a világi hatalomhoz egyaránt fűzték rokoni szálak. Az agg Deákot a Száll Kálmán-házban ápolta Vörösmarty Ilona. A rossznyelvek azt híresztelték, hogy valójában Deák Ferenc lánya volt. A vérbajban szenvedő Vörösmartyt nem tartották nemzőképesnek Ilona születésekor.
„Széll Kálmán bűnösebb minden elődjénél” – így Ady. „Az adósróf a legjobban működik. Ide s tova félig már beteljesedik a szocialisták álma: minden az államé lesz. Ellenben képtelenek lesznek megélni az állam polgárai.”
Mit adóztatott meg Széll Kálmán? Ő volt a különadók mestere. Bevezette a billiárdadót, a fegyveradót, a vadászati adót. Ezek persze nem hozták helyre a költségvetési hiányt. Széll külföldi kölcsönökhöz folyamodott.
Széll Kálmán érzékeny és sértődékeny ember volt: személyes megtámadtatásnak fogta fel politikai bírálatát. Nemegyszer fogadkozott, ha nem valósíthatja meg programját, félreáll. Ady emlékezett egyik ilyen ígéretére. „Figyelmébe ajánljuk ezt Széll Kálmánnak. A tizenkettedik órában vagyunk s ígéretekkel hitegetni a nemzetet már nem lehet. Mert ezután csak egy ígéret jöhet: »amennyiben terveimet végrehajtani képtelen vagyok, átadom a helyem méltóbb embernek«. De ezt az ígéretet aztán muszáj is lesz ám beváltani!”
Széll Kálmán persze nem mondott le: gróf Tisza István váltotta fel hosszú kormányválság után. A válságot az ellenzék nyakába varrták, és Széll Kálmánnak gyengeségét vetette szemére a pártja. Tisza azt fontolgatta, hogy karhatalommal vezetteti ki a Parlamentből az ellenzéket.
Gyerünk vissza Ázsiába, javasolja ironikusan Ady. „Néznek bennünket a kultúr-népek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk, ha nagyot akarunk csinálni, zsidót ütünk, ha egy kicsit már józanodni kezdünk, rögtön sietünk felkortyintani bizonyos ezer éves múlt kiszínezett dicsőségének édes italából, látják, hogy semmit tévők és mihasznák vagyunk, nagy népek sziklavára, a parlament nekünk csak arra jó, hogy lejárassuk. Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti.”
Ady Endre hírlapíró Nagyváradról lődözte nyilait Széll Kálmán felé. Statisztikailag a Körös-parti városban a lakosság harmincöt százaléka volt zsidó, de területi elosztása szerint a városlakók nyolcvan százaléka: a „nép” a várost övező kiterjedt mezővárosi településeken élt. Olyan volt ez – mint Nagy Endre idézi Ady tréfáját –, mintha nyolcvan százalék kovászból és húsz százalék lisztből sütnének kenyeret.
A magyar parlament a hazánkba beözönlő „idegenek” áradatának megállításáról tárgyalt gróf Károlyi Sándor javaslatára Széll Kálmán miniszterelnöksége alatt, míg Ady Endre a „kovász” elfogadtatásáért küzdött. S vállalta a „kozmopolita” bélyeget. „A leghatározottabban tiltakozunk ellene, hogy a kozmopolita címet lefoglaltassák a zsidókkal! Hohó! Ha a tudományos haladás, tisztult gondolkodás, modernné válásra törekvés és kultúra … kozmopolitaság … akkor vagyunk itt még többen kozmopoliták! … Ha valamikor csakugyan lesz ebből az országból valami, ezeknek a kozmopolitáknak köszönheti, nem pedig a sújtásos, félig Ázsiában élő, a nyers hús és lótej daliás korán rágódó, zsidópüfölő s frázisgyártó hazaffyaknak…”
Ázsiát akkor látta feltűnni Ady, amikor a parlamentben Vázsonyi Vilmos demokrata képviselőt a házban lezsidózták.
A magyar önismeret, a történelmi öntudat választása ez. Apró tükréből visszaverődhet, hogyan döntünk közelmúltunkról és századunkról. Bizonyos politikai reflexekből úgy rémlik ugyanis, hogy nosztalgia ébreszti a monarchia szellemét, a húszas éveket. A kommunista hatalomátvétel, az orosz megszállás, meglehet, cudarabb világot hozott ránk Horthyénál. De Horthy és Bethlen, Gömbös és Bárdossy nélkül nem jöhetett volna kommunizmus, miként a Tiszák nélkül se Trianon. Bűnös nép nincs, de bűnös uralkodó osztállyal eleget szolgált a magyar történelem. Ady nem volt politikai analfabéta, amikor azt mondta, hogy az időben kiterjesztett választójoggal, demokráciával a háború is elkerülhető lett volna.
Ausztria már 1907-ben bevezette az általános és titkos választójogot. Magyarhon azonban visszarettent a népfelhatalmazástól. Andrássy az úgynevezett plurális választójog mellett kardoskodott. Minden huszonnegyedik életévét betöltött írni és olvasni tudó magyar állampolgárt egy szavazat illet meg. A harminckét éves polgárok, katonai szolgálatuk letöltése után négy középiskola és húsz korona adót fizetnek plusz egy szavazatra jogosultak, amennyiben három gyermekük van.
Az Andrássy-tervet manapság felmelegítik, komolyan vitatják az Országgyűlésben, holott tudható az általános és titkos választójog megváltoztatásának minden következménye.
Két vesztes háború megcsonkította, majd függőségbe taszította Magyarországot. A történelem azonban nem állt meg. A világégés azért mégiscsak elsöpörte a cinikus úri politikát, a függetlenséget hirdető, de monarchiához, majd a harmadik birodalomhoz húzó külügyi orientációt, a birodalmi ábrándokat, a kisebbségeket fenyegető irredentizmust, a kultúrfölényt és a darutollat. Képviselőikkel szemben a Széll Kálmánok rátóti provincializmusát bíráló Adynak, a Tisza Istvánt támadó Szabó Dezsőnek, a Gömböst tollhegyre tűző József Attilának volt igaza.
Azt az úri világot, melynek feltámasztására némely kísérlet történik, a szellemi Magyarország legjobbjai minden ízében elutasították.
A magyar történelmi folytonosság megszakadásáért, úgy rémlik, visszamenőleg vonják felelősségre azt a radikalizmust, mely a vészt kimondani s elhárítani igyekezett, s mentik fel azokat, akik a pusztuláshoz vezető utat kikövezték.
Kedves Tamás!
Tényleg cudarabb volt a világ 1945 és 89 között, mint a Horthyék kínálta nyomorúság? tényleg rosszabb volt a József Attila lakótelepen lakni, mint a Mária Valéria nyomortelepen? tényleg több kisgyerek éhezett és nem járhatott iskolába – mondjuk – 1965-ben, mint 1935-ben?
Vagy csak elvárod magadtól, hogy anyázd azt a korszakot, amikor Te is elég jól éltél. És kiszolgáltad a rendszert.
Tisztelt Tiltakozó! Elolvastam Ungvári cikkét, majd az Ön írását. Biztos,hogy erre akart reagálni? Amit felvet, arról a cikkben egy sor sincs. Lehet hogy két különbözőt olvastunk? Lehet ,hogy csak ütni akar egyet ” Kedves Tamás”-n?
A szimbólumokkal való túlzó foglalkozás általában a tájékozatlanság, a zavar jele.
El kell képzelni egy csupán magyarul tudó utazót, aki Franciahonban minden útkereszteződésben megáll, hogy értelmezze az irányjelzéseket. Ahelyett, hogy haladna.
Orbán és emberei ilyen szimbolikus csatározásokkal vesztegetik a drága időt, ahelyett, hogy cselekednének.
Szerző pedig arra hívja föl a figyelmünket, hogy szimbólumaik azonban beszédesek lehetnek számunkra.
Széll Kálmán kisajátított figurája remekül leképezi a jelenlegi hatalom nagyszájú handabandázását, üres demagógiáját, képtelenségét az európai jellegű demokratikus kormányzásra.
Szerző Ady-t, Szabó Dezsőt, József Attilát állítja szemben a széllel bélelt jobboldalinak nevezett szimbólumokkal.
Persze, minden hasonlat sántít, de attól még lehet tanulságos.
Tetszik az irás, megvallom nem tudtam ki volt Széll Kálmán. Nagy érdeklődéssel olvastam. Igen, visszaköszönt a múlt, amelyet úgy tűnik nagy cinizmussal a nyakunkba varrnak. Vagy komolyan gondolják?
Sajnos ez az irás igen kevés emberhez jut el. A választók nagy része a napi munkával van elfoglalva. Az értelmiség egy jelentős része meg úgy tűnik fél.
Megélhetése igen csak függ véleményétől.
Tehát mire számithatunk, hosszú évtizedekig tartó Széll Kálmán időkre…
Kedves Gyula!
Idézem: “A kommunista hatalomátvétel, az orosz megszállás, meglehet, cudarabb világot hozott ránk Horthyénál.”
Ezt követően arról ír a szerző, hogy kommunizmus volt nálunk. Pedig nem.
Egyébként ilyen rossz volt neki az átkosban (könyvek):
A harmadik csatorna (1984)
A modern irodalom válaszútjain (1984)
A regény és az idõ (1977) (1996)
A rock mesterei (1974)
A szépség születése (1988) (1996)
A titkos háború (1986)
A torinói szemfedő (2004)
A torinói szemfödő (1978)
A védelem tanúja (1990)
Ahasvérus és Shylock (1999)
Avantgarde vagy realizmus? (1979)
Az eltűnt személyiség nyomában (1966)
Az irodalomtörténet diszkrét bája (1988)
Beatles-biblia (1969, 1981 /bővített kiadás/, 1993 /az 1969-es hasonmás kiadása/)
Brecht színházi forradalma (1978)
Bűnbeesés után (2008)
Csalódások kora (2010)
Das Geständnis (1989)
Déry Tibor alkotásai és vallomásai tükrében (1973)
Fielding (1955)
Hemingway háborúja (2005)
Ikarusz fiai (1970)
Kaland és gondviselés (1985)
Labirintusok (2009)
Lezáratlan nyomozás (2004)
Modern tragikum – tragikus modernség (1966)
Nemcsak Babilonban (1984)
Poétika (1967) (1996)
Rekviem egy manökenért (1985)
Találkozások a világhírrel (1972)
Thackeray (1962)
Világszínház (1974),
Nincs itt olyan nagy ellentmondás, kedves Tiltakozó! Ugyanis a kapitalista rend lerombolása és a kommunista társadalom megteremtése közti időszakot Marx a kommunizmus első fázisának nevezte.
A társadalmak vissza-visszatérő katasztrófáinak alapvetően csak három oka va. Az egyik az, hogy az idősek tapasztalatait és a történelmi tapasztalatokat teljesen figyelmen kívül hagyják. Ebből fakad, hogy a nemzedékek ugyanazokat a hibákat követik el, mint elődeik: – fejjel mennek a falnak.
Köszönjük Tamás!
Tiltakozó!
Attól tartok, kegyednek keverni tetszik Gizikét a gőzekével!
Talán teheneket kellett volna fejjen a bolyi állami gazdaságban, tyúkokat etessen Bábolnán, acélt csapoljon Dunaújvárosban? Melyik lett volna hazafiasabb, a “komenizmust” elítélőbb cselekedet?
Egy filosz író többnyire olvas, elmélkedik, majd ír. Könyveket, esszéket, tanulmányokat. Én egyetlen Rákosi elvtárs születésnapjára írt ódát, Kádár emberi nagyságát, politikai zsenialitását fényező írást nem látok a listán. (Pedig ilyenek is születtek az általad észrevételezett időszakban.) Ha konkrétabb lenne a kifogás, akkor tán megvilágosodnánk…
Azt hiszem, megtaláltam!
Nyilván a “Brecht színházi forradalma” c. művét a “nagy októberi cuclista forradalom” dicsőítésének gondolta Tiltakozó!
Ne Széll Kálmánról! De ! Egy alapos értékeléshez szükséges történelmi távlat megvan! De a tisztesség az értékelőkben különösen az elmúlt húsz évben nyoma sincs.Ők kevernek össze szezon a fazonnal ha aktuálpolitikai személyes érdekeik úgy diktálják.Az ő részvételükkel folyik itt az igazi történelemhamisítás amit az ötvenes években ebben a műfajban átéltünk abban a hülyeségek mellett volt valami humoros báj…
Ahogy összekeverik és összemossák a III/III …csapatot a III/II ügyosztállyal az a gazemberség mintapéldája!
Megtalálták névben, cselekedetben hű elődjüket. A cikkirónak csak gratulálni lehet a párhuzamok kibontásához.
Sajnálom Tiltakozót. Mélységesen. Szerencsétlennek szabadságra mentek az agysejtjei. Tiltakozni…
Én nagyszerű elemzésnek értékelem Ungvári Tamás írását.A Széll Kálmán időszak mintha teljes mértékben jellemző lenne a mai Orbán-kormányra. És ez a legnagyobb veszély a demokráciára! Ma is az elvtelen kompromisszumok jellemzik a kormányzatot (a KDNP-vel, a Jobbik-al, Goj Motorosok, Magyar Gárda, több civil szervezet, tekintsenek el a felsorolástól, gondolom, többet felsorolhatna mindenki). Ady világos éleslátása, bírálata, amikor ráirányítja a figyelmet a “zsidópüfölő s frázisgyártó hazaffyakra”. Ma ugyanez a bűz árad a parlament jobboldali pártjaiból. A magyar parlament jobboldala visszatért a széllkálmáni időszakhoz, példát merít az akkori viszonyokból, amikor a többségi jog alapján minden elvtelenséget lenyomtak a képviselők torkán, egyúttal távlatokban is egyengették az utat a horthyizmusnak, a fasizmusnak.
Nagy baj lenne, ha ezek után a mai kormányzatnak útjában lenne Ady Endre, Szabó Dezső, József Attila (is)., mint ahogy várható a fellépésük a mai kor demokrata írói és újságírói ellen is.
Köszönet az írásért Ungvári Tamásnak!
Örülök, hogy Ungvári Tamás írásából jobban megismerhettem, ki volt Széll Kálmán. Az az érzésem, a kommunikáció és tettek diszharmoniája, a nagyotmondás, stb. terén hűen követik utódai, s jó nevet választottak csomagjuknak, ami azért csak Orbán-csomagként fog bevonulni a magyar gazdaság történelmébe.
A kommentelők vitájához csak annyit:
1. Valóban kommunista hatalomátvétel történt 1949-ben.
2. A rendszert 1949 és 89 között szocializmusnak hívták, amit valóban a kommunizmus soha el nem érhető, utópisztikus állapota korai fejlődési szakaszának tekintettek.
3. 1956 után a párt neve is a szocialista jelzőt viselte, Magyar Szocialista Munkáspárt volt.
4. A felsorolt könyvek Ungvári úr és nem a rendszer szellemi termékei. Attól, hogy könyveket írt, nem biztos, hogy Ungvári a rendszer kegyeltje volt. A TTT kultúrpolitikai rendszerben (Tiltott, Tűrt, Támogatott) nagy valószínűséggel a megtűrt személyek közé tartozott. Ami nem a legrosszabb, de nem is a legjobb állapotot jelentette a szellemi élet számára.
5. Az, hogy ki miként ítéli meg az egyes hatalmi csoportok uralma alatti helyzetet, szinte teljes egészében szubjektív dolog. Nyilván sokan vannak akik a Horthy-rendszert, és legalább annyian akik a Kádár-rendszert tartják jobban, mintahogy sokan úgy látják, hogy az ország helyzete 2002-2010 között jobb volt, mint napjainkban. Ez a véleményalkotók társadalmi helyzete, világnézete és pártszimpátiája alapján determinált dolog. A nezekezet kultúrált vitákban célszerű ütköztetni. A reális megítélést pedig a párttatlan történelemkutatás segíthetné, de sajnos nem segíti.
Nagyon nagy kár, hogy ez a kíváló cikk csak itt olvasható. Jó lenne ha több lap is lehozná és minél több ember feismerné, hogy O.V. miért éppen Szél Kálmánt választotta. Sajnos nem csak ő hiszi azt, hogy ő Sz.K. reinkarnációja, de most már mi is látjuk, hogy valóban az.
Köszönet az írásért Ungvári Tamásnak!
EdCarpingnak, ha már kulturált vitáról esett szó:
Egyetértek az első négy megállapításával, csupán az ötödikhez lenne egy megjegyzésem, kiegészítésem.
A történelemkutatás önmagában nem megoldás. Egyrészt mert valójában sosem pártatlan, másrészt mert nem olyan értelemben tudomány mint mondjuk a fizika vagy a csillagászat.
A történelmi megismerés soha sem volt és nem is lesz végleges, egyértelmű és nyilvánvaló. A régmúlt megismerését a források csekélysége, az eltelt idő szorítja korlátok közé, a közelmúlt a bőség zavarában nem áll össze. És ehhez még tegyük oda az érintettséget, az érdekeltséget, azt hogy a közelmúlt még közvetlenül hat ránk.
És akkor még nem szóltunk arról, hogy a politikum saját céljaira használja a mindenkori történelemtudományt. Van amikor nagyon – a Kelet-Európai nemzetek esetében tulajdonképen eleiétől fogva napjainkig -, van amikor nem annyira: mondjuk az angol-szász történelemírás esetében legújabban.
Vagyis: a történelemírás soha nem lesz pártatlan, szabad azonban lehet.
No ezt kellene kivívnia a magyar társadalomnak, a magyar értelmiségi elitnek…
Én örültem, hogy végre a semmi egy senkivel találkozott az elnevezéskor. Eddig SZÉCHENYI nevét-személyét hurcolták olyanok, akik talpáig nem érhettek. Felcsúti Beteg! El a mi történelmi hőseinktől , 1848. forradalmáraitól, a 20. század demokratáitól, felelősségteljes politikusaitól /mert ilyenek is voltak és vannak is/ , 1956. eszméitől/ semmi közöd hozzá/ a mi őszinte rendszerváltó szándékainktól. Merengj el néhány percet Ungvári Tamás cikkén, ha még képes vagy rá…
Ungvári tanár úr cikke és egy kissé mélyebb szörfözés után a neten azt hiszem, hogy Széll Kálmán neve az ős-budapestieknek (így nekem is) maradjon fenn a “Kalef”-nek becézett ma Moszkva tér összefüggésében. Az, hogy ma ismét róla zeng a dal nem más, mint kommunikációs trükk, egy gyakorlatilag ismeretlen politikus előráncigálásával fémjelzett lufi fedőneve.
Halász Imre szerint Széll pénzügyminiszteri működésének legnevezetesebb ténye az úgynevezett „6% aranyjáradék megteremtése volt”. Ez azt jelentette, hogy Magyarország – ha már Széll Kálmán nem csinálhatott saját jegybankot – önálló tényezőként jelenhetett meg a nemzetközi pénzpiacokon. Ehhez az országnak megbízható adósként kellett feltűnnie, és ez sikerült is. Bár a Rothschildok ezt az akciót is gyanúsan nézegették, akárcsak az önálló magyar bankot, s nem nagyon támogatták Széll törekvéseit. Ám Tiszáék megbuktatott elképzeléseivel szemben Széllnek végül sikerült saját ötletéhez nemzetközi támogatást szereznie.
Halász írása a Nyugatban Széll Kálmánról, Ady itt idézett heves véleménye a parlament akkori kótyagosan randalírozó urairól mind azt igazolják, hogy a mai kormány igen körültekintően választotta meg szimbólumait. most szépen hátradőlhetnek, megpihenhetnek, és eljátszadozhatnak a gondolattal egy barátságos meleg gumiszobában, hogy ki ma a Deák, ki a Tisza, ki a Széll, netán mindki egyetlen egy személyben
Végre megtudtuk Ungvári professzortól, hogy a “hazaffyak” miért is választották “cégérül” Széll Kálmánt. Eddig a többség csak annyit tudott róla, hogy ő a Moszkva tér elődje…
A Betegnek/az ápolói miatt irom nagy B-vel/ valószinűleg azóta már Széll-görcsei vannak, sajnos még mi szagoljuk …
Egyáltalán nem tisztelt tiltakozó!
Ungvári Tamás könyveit sorolva eszedbe jutott-e, hogy te hány könyvet írtál? ugye nem. Nem is csodálom. Ő ugyanis művelt, és intelligens ember veled ellentétben, akinek minden szavából árad a gyűlölet. Komplexus? Lehet. Azt hiszem, ilyesmit ír Ungvári Tamás Széll Kálmánról. Vagyis, azt, ahogyan Ő látja. Nekem Ő a hiteles, veled ellentétben.
Kedves Horváth János!
Történetesen négy könyvet írtam, ebből kettő jelent meg az átkosban (1981, 1984), kettő (ez utóbbiak tankönyvek) 2001-ben.
Tiltakozónak:
Az oktatás mélyrepülése régi gond. Nekem már dereng a magyarázat…
De ja vu érzésem volt a cikk olvasásakor.
a cikk alapján jó a szimbolikus névválasztás
Nem értem ,mi a tiltakozó fedőnevű úr problémája?
mucus:
én értem mi a problémája, és érzésem szerint nem Tiltakozó az egyetlen, aki kétségbe vonja a szerző alaposságát, hitelsségét, és őszinteségét. csak azt nem értem, miért hozza éppen ide személyes és személyeskedő véleményét. ha szerinte hibás a cikk, ha sok mondat benne értelmetlen, ha egyoldalú Széll Kálmán értékelése, akkor ezt szóvá lehetne tenni, lehetne vele vitatkozni. vagy tovább lehetne lapozni megbízhatóbb források után, ha egyáltalán felkeltette érdeklődését a feldobott téma.
Kilencvennyolcadik eletevemben kulonosen ertekelhetem Ungvari Tamas sokiranyu irodalmi as politikai szaktudasat.
Csak aki a huszas es harmincas evek letargikus politikai impotenciajat sajat boren tapasztalhatta, tud ramutatni a mai politikai konstellacio sok tekintetben parhuzamos kifejlodesere .
Dr.F.Shelton ( 1913 )
Ungvári Tamás több könyvét nagy élvezettel olvastam. Tisztelőjévé tettek. Nem tudom ki a “Tiltakozó”, de akárhány könyvet írt, én azokat bizonyosan nem olvastam el.