Ronai and Ronai
AMERIKAI

Húsz év után üldöznék a kommunistákat 2011. március 11. péntek 7:30 | AN

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Húsz év után üldöznék a kommunistákat

Budapest – Az új alkotmány bevezetője kiemeli, hogy a kommunista diktatúra idején elkövetett bűnök nem évülnek el. Ennek alapján máris felmerült az újabb kommunista üldözés lehetősége, felelősségre vonnák az előző rendszer kommunista bűnöseit. A terv több kérdést is felvet, például azt, hogyan választják szét a jobboldalon szorgoskodó volt kommunistákat a baloldalon levőktől. Gulyás Gergely szerint csak azokat vennék elő, akiknek vér tapadt a kezükhöz. A sortűzperek azonban végetértek, vélhetően Biszku Béla meghurcolásával próbálják fenntartani a kommunistaellenes hangulatot, hogy a romló életszínvonalról és a megszorításokról eltereljék a figyelmet.

Alig mutatták be az új alkotmány tervezett szövegét, máris megjelentek a fideszes pártsajtóban a nyilatkozatok, hogy az új alkotmány alapján milyen intézkedések várhatók. A Magyar Nemzetben arról írnak, hogy “megnyílhat az út a legjelentősebb kommunista bűnök elkövetőinek tényleges felelősségre vonása előtt”. A kormány ugyanis nemcsak az új alkotmány első fejezetében, hanem átmeneti rendelkezésekben is egyértelművé tenné, hogy a kommunista időszak legsúlyosabb, a nemzetközi jog alapján is büntethető tetteivel kapcsolatosan nem tekinti lezártnak az igazságtételt.

A bejelentés két legfontosabb mozzanata az, hogy az alkotmány bevezetőjében szereplő hitvallás nemcsak formális szöveg, hanem azokból törvények születhetnek, hivatkozási alappá válhatnak. Ebból a szempontból aggodalomra ad okot a szöveg több fejezete, amelyekben például a kereszténységről, mint nemzetmegtartő vallásról beszélnek, vagy amikor a hitvallás úgy fogalmaz,  együttélésünk legfontosabb  keretei a család és a nemzet. Ha ezekből a kitételekből a kommunisták üldözéséhez hasonló feladatokat vezetnek le, mire számítsanak azok, akik nem tudnak vagy nem akarnak családban élni? Vagy nem olyan jó “keresztények”, mint a tervezet készítői, esetleg egyáltalán nem azok.

A bejelentés másik fontos kérdése, hogy ha előveszik a Zétényi-Takácsra emlékeztető igazságtételi javaslatokat, akkor felmondják-e a békés rendszerváltásra vonatkozó 1989-es közmegegegyezést?

Gulyás Gergely, az alkotmányszövegező bizottság fideszes tagja azon kérdésére, hogy az átmeneti rendelkezésekkel gyakorlatilag megteremtenék-e az alapját például a Biszku Béláéhoz hasonló cselekedetek büntethetőségének, azt felelte, „visszamenőlegesen erre nem lehet alapot teremteni, azonban a jogalap az Alkotmánybíróság egy korábbi igazságtétellel kapcsolatos döntése folytán jelenleg is fennáll”. Az alkotmánytervezet előkészítésében jelentős szerepet vállaló fideszes politikus hangsúlyozta, a felelősségre vonás kizárólag azokat érintheti, akiknek a kezéhez vér tapad, akik emberiesség elleni vagy háborús bűntetteket követtek el.

Ezekkel szemben azonban eddig is megvolt a törvényes felelősségrevonás lehetősége. Ezért nem lehet tudni, hogy mi változik. A cikkből arra lehet következtetni, hogy a Fidesz továbbra is az erőteljes antikommunista kommunikációval igyekszik a társadalom megosztottságát fenntartani úgy, hogy magukat a nemzeti érdekek hiteles képviselőinek, politikai ellenfeleikket pedig kommunistáknak vagy a kommunisták örököseinek állítják be. Megtörténhet, hogy egyetlen felelősségrevonás sem lesz, mert arra még az új alkotmány szövege sem ad lehetőséget vagy nem találnak olyan ssemélyt, akire azt alkalmazni lehetne. De világosan látszik, hogy a háborús stratégiát a kormánypárt nem adja fel, megfigyelők szerint az indulatok felkorbácsolásával tudja kormányzati kudarcait is elfogadhatóvá tenni.

Ha az új alkotmányt a fentiekhez hasonló kultúrharcok indítására használják fel, a magyarországi közélet durvulása és az emberek erőteljes megfélemlítése várható.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 3.7/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 4 szavazatból)
Húsz év után üldöznék a kommunistákat, 3.7 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:, , , , , , ,

  • Hozzászólások(6)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

6 Reader’s Comments

  1. A múltban való célirányos kotorászás diktatórikus rendszeren sajátja. A FIDESZ ezzel a kitétellel egymaga kívánja felülírni az 1989-es, megegyezésen alapuló, békés rendszerváltást, amellyel Magyarország példát mutatott a világnak. Az akkori egyezséget kötők bebizonyították, hogy az ember képes vélt és valós sérelmein felülemelkedni, hogy a bosszúvágy sehova sem vezet. 20 évvel a rendszerváltás után ennek már semmi értelme sincs. Az emberiség elleni bűntettek egyébként is büntethetők. Akik ma kirakkatpereket akarnak kreálni, azok tovább kívánják ásni és szélesíeni a társadolom egyes részei közötti árkokat, tovább akarják mérrgezni a társadalom közérzetét, különösen azért, mert a XX. század történelméből ki akarnak emelni és kriminalizálni egy szakaszt, s ezzel közben el kendőzni igyekeznek a század más bűneit, a zsidótörvényeket megalkotüó, a II. világhábiorúban az országot Hitler csatlósvá tevő, és a kb.600 ezer magyar honfitársunk legyilkolásában résztvevők felelősségét. Azokat a bűnöket igyekeznek alkotmányosan takargatni, amelyeknek nagy szerepe volt abban, hogy a háború után Magyarország az oroszok fennhatósága alá került, aminek a 40 év diktatúrát nagyrészt köszönhetjük.
    Ez, az Alkotmányt a napi politikai csaták szinterére sűlyesztő elv is bizonyítja, hogy mennyire öncélú és elfogadhatatlan az orbáni alkotmányozási láz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  2. Remélhetőleg az Orbán diktatúra bukása után nem kell olyan sokáig várni, és a Magyar gazdaságot, közerkölcsöt, jogrendet, a magántulajdont, a nemzeti értékeinket sárbatipró kormánytagokat hamarabb látjuk bíróság előtt!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  3. Az ingának az a szokása,hogy vissza is ledűl…eszükbe sem jut,hogy a másik oldal is akár védekezhet is ? Ezt a gyalázatos adok kapok játékot évtizedek óta játszuk már kérem, abba kéne hagyni, mert késöbb nagyon fájni fog,csak a szerepek cserélődnek.!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. Ifjú kegyelmes urunk, bölcs vezírünk s nemzet(meg)vezetőnk (aljas .-)a csuti kis kondás) igazán jobban körülnézhetne! Nem kellene már neki egy szemüveg? (Az különben is értelmiségi vonást vinne a képbe!) Akkor talán végre meglátná maga mellett Pozsgai elvtársat a párt ideológiai osztályának ex vezetőjét, Bács-Kiskun megye ex MSzMP megyei titkárát, stb. stb. is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  5. A propoganda egyik legfőbb eszköze a hülyeség. két oldalról is A propogandisták hülyeségget mondanak, írnak, a hülye emberek pedig hisznek nekik. Tudja valaki hogy mikor, és hol volt volt kommunista diktatúra? Nyilván ott ahol kommunizmus volt. Van ebben az országban valaki aki tudja hogy mi a kommunizmus? Aligha hiszem. Úgy érzem egyedül vagyok aki nem szenved fogalomzavarban. Azt ajánlom, hogy olvassanak többet Marxot, akik tudni szeretnék. Az úgynevezett szocialista országokban (a Szovjetúnióban is) a kapitalista rendszer egy sajátos formája működött. Állami monopolkapitalizmus, ahol a tőkések szerepét átvette az állam. Az állami tulajdon nem társadalmi tulajdon. A kapitalista gazdálkodás visszaállitója Lenin volt, aki rájött, hogy a gazdaság a hadikommunizmus keretei között működésképtelen, ezért az új gazdaságpolitika (NEP) bevezetésével visszatért a tőkés gazdálkodásra. Igaz, azt is kijelentette, hogy az állami monopolkapitalizmus a kommunizmus gazdasági előkészítése. Amit pedig most kommunista diktatúrának hirdetnek, az a pártelit és nem a kommunisták diktatúrája volt. Akkor azt proletár diktatúrának illett nevezni. A proletár akkor ugyanolyan kizsákmányolástól szenvedett, mint most. Legfeljebb az akkori elosztási viszonyok voltak kicsivel igazságosabbak, mint a mostani vadkapitalizmusban. Ezért van bennünk jogos nosztalgia a kádári korszak iránt, és irígység a nálunk gazdagabb országok magasabb életszinvonala miatt. A bűntettek, amiket akkor elkövettek így nem a kommunizmus bűntettei.
    Tudatlan uraimék? Az önök diktatúrája által összefércelt alaptörvénybe hülyeségeket bele lehet írni, de ki fogja komolyan venni az ilyen törvényt?
    Ha alkotmányozási kényszerképzetük van, vegyék elő Montesquieut. Olvassák el a Törvények szellemét. sok újat fognak tanulni belőle.
    Én egy tudatlan, tanulatlan ember vagyok. Lehet hogy sok mindent rosszul értek. Nem kell rám hallgatniuk. Van viszont egy ötletem. Kérjenek segítséget okos tanult tudósoktól. esetleg filozófusoktól, mondjuk Heller Ágnestől, vagy Tamás Gáspár Miklóstól. Ők értenek az ilyen dolgokhoz. Biztosan segítenek .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  6. Le kellene mar zarni a multat es uj szakaszt kezdeni a tortenelemben. Ezt igazaban 1990 ben kellett volna megtenni. A csehek az akkori komcsikat kirekesztettek a politikabol 10 evre. Ezt mi is megtehettuk volna most mar keso. Ez nem igazsagszolgaltat;s hanem bosszu.
    A komunizmusrol meg csak annyit hogy beszelhet Marx, Lenin vagy barki, de amikor egy kommunista part uralkodik az nekem kommunizmus, amikor egy fasiszta part van uralmon az fasizmus.
    Amikor nem lehet szabad velemenyt nyilvanitani az meg diktatura, legyen barki , vagy barmelyik part hatalmon.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Egy újabb fideszes, aki Istennel beszélget 2011. március 14. hétfő | AN

Visel-e Ön kokárdát? 2011. március 14. hétfő

Szili Katalin, öles nyelvcsapásokkal 2011. március 13. vasárnap

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos