Brazília- Helyi idő szerint péntek délelőtt a Rio de Janeiró-i polgármester átadta a város kulcsait a mitikus Momo királynak, ezzel hivatalosan is kezdetét vette a világ legnagyobb karneválja, amelynek során öt napon nem hallgat el a zene, nem lankad a tánc.
Noha a leglátványosabb, legnépesebb és legcsillogóbb fiesta az ország legnagyobb városában zajlik, ettől a naptól kezdve egészen hamvazószerda éjszakájáig minden brazíliai város is megrendezi a maga karneválját, amelyen álarcosok, dobosok vonulnak fel és a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a világhíressé vált szambának, hanem más tradicionális táncoknak, a maracatúnak, a xangónak és a marchinhának is komoly szerep jut.
Az első Riói karnevált, amelyet feljegyeztek, 1723-ban tartották a portugál bevándorlók. Az emberek három napon keresztül maszkokban rohangáltak az utcákon. Az Azori-, a Madeira- és a Zöldfoki-szigetekről érkezett portugál gyarmatosítók aligha láthatták előre, amikor először tartottak karnevált Rióban, hogy ünnepük majd három évszázaddal később globális kisugárzású, allegorikus eseménnyé növi ki magát. Kezdetben a portugálok ünnepe kimerült abban, hogy az akkori hagyományoknak megfelelően álruhát, vagy legalábbis álarcot öltöttek, s aztán megöntözték egymást vízzel egymásra, és vízzel, sárral, liszttel és hasonlókkal árasztották el egymást.
Rio első jelmezbált 1840-ben szervezték, és a jelmezbál nemsokára átvette a csintalan szórakozás helyét. Nagyjából egy évtized múlva már lovak által vontatott kocsikon vonultak fel a zenekarok, és 1855-ben már lélegzetelállító jelmezekben vonultak fel a karneválon a gazdagabbak. A munkásosztályba tartozók 1872-ig még csak meg sem pillanthatták a jelmezbe öltözött gazdagokat, ebben az évben azonban már ők is beöltözhettek, és részt vehettek a felvonuláson. Az első karneváli bál idejében egy találékony bolt Portugáliából importált maskarákat, álbajszokat és szakállakat a hangulat teljessé tételéhez. 1852-ben jelent meg Zé Pereira, a brazil ütőhangszeres együttes, amelyet José Nogueira de Azavedo Paredes, becsületes szakmáját tekintve cipész alapított. A Zé Pereira végigvonult a város utcáin, és ezzel kezdődött a karnevál.
Ezután elkezdték megrendezni a táncversenyeket, a szambaiskolák versenyét pedig 1928 óta tartják meg – ez a mai karneválok legfőbb látványossága. A szambazene mégis csak 1917-ben lett a karnevál aláfestő muzsikája. Mindegyik iskola választ egy témát, amelyet a zenével és a 10 kocsin táncoló, akár négyezer táncos mozdulataival fejeznek ki. A show nem csak a nézőket nyűgözi le de a zsűrit is. A teljesítmény értékelésének számos módja van, nézik a zenét és a szöveget, értékelik a szinkron mozgást, a színes jelmezeket, hogy összhangban van e a témával valamint összességében a felvonuló kocsi tervezését és kreativitását is.
A versenyben indulóknak 85 és 95 perc közötti lehet a bemutatójuk. A felvonulásokat az ún. Commissao da Frente-k vezetik, melyek régen az egyes iskoláknak a vezetőiből álltak, manapság azonban TV-sztárok és sztársportolók töltik be ezeket a szerepeket. Őket követik az alas-ok, a kosztümös csoportok. Tánc, zene, napsütés, koktélok, jóképű aranybarna bőrű srácok, és formás idomú, észveszejtő bombanők. Mintha az egész város kint élne a strandon, rúgják a bőrt, isszák az üdítőket, egy szál bikiniben élik végig az életet. A szamba és salsa zenéjére jár a lábuk. Itt mindenki táncol, boldog és felszabadult.
