Kirkuk-Washington – Kurdok, arabok és türkmének torzsalkodásának helyszíne a közép-iraki város, ahol már az amerikai csapatok kivonásának hírére elszabadultak az indulatok. Sok kirkuki szerint nem jó ötlet az amerikaiak távozása.
Nem kétséges, hogy Iraknak lennének olyan részei, ahol a külföldi csapatok távozása után elszabadulna a pokol. Ezek közé tartozik Kirkuk, ahol feszülten néznek egymással farkasszemet az ellenfelek.
A legmagasabb diplomáciai szinten tesznek kísérletet a kitörni készülő indulatok csillapítására: Joe Biden alelnök személyesen hívott fel telefonon több kurd törzsi vezetőt, egyelőre azonban nincs arra garancia, hogy sikerrel járt.
A konfrontáció eddig azonban kizárólag az amerikai egységek jelenléte miatt nem vált erőszakossá. Ezeket a kontingenseket azonban a tervek szerint ez év végéig visszarendelik, és sokan joggal tartanak az etnikai színezetű polgárháború kirobbanásától.
A pesh merga néven emlegetett kurd milíciák a múlt hónapban foglalták el állásaikat a félautonóm északi régióban, miután aggódtak a békés utcai demonstrációkat támadó szunnita arabok miatt. A kurd lépést azonban nem csak a helyi arabok, de az amerikaiak és maga az iraki kormány is illegális provokációként könyvelte el.
A kurdok hétfőn közölték, hogy az amerikaiakkal és a központi kormányzattal kötött megállapodás értelmében visszavonták milíciáikat, ám kirkuki szemtanúk szerint ez valójában nem történt meg, a pesh merga ugyanott állomásozik, mint egy héttel ezelőtt, legfeljebb valamivel csökkent a csapatok létszáma.
Burhan Mizher sejk, a tartományi kormány arab tagja ugyancsak polgárháborútól tart az amerikaiak távozása után; ő is úgy tudja, hogy a kurdok nem adták fel a város körüli állásaikat. „Természetesen azt szeretnénk, ha maradnának” az amerikaiak, mondja.
A nyolc éves iraki jelenlét körüli vitában a csapatkivonások ellenzői Kirkukkal érvelnek, és az ellenzőkből mindkét országban bőven akad. Amerika iraki háborújának talán leginkább elvarratlan szála ez az ősi város, amelyet kurdok, arabok és türkmének laknak. Mindhárom nép történelmi jogokat emlegetve tart kizárólagos igényt erre a vidékre és persze a föld méhében lévő olajra.
Hasszán Torán, a regionális tanács türkmén tagja azt állítja, Barack Obama elnök korábbi kampányígéretei betartásával akar majd újra választást nyerni, ez pedig érinteni fogja Kirkukot. „Ha az amerikaiak elmennek, itt bármi megtörténhet”, ad hangot aggodalmának.
Nuri Kamál al-Máliki iraki miniszterelnököt politikai értelemben azok az erők tartják sakkban, akik Muktada al-Szádr radikális iszlamista hitszónok híveiként a kivonás mindennemű halogatását ellenzik. Málikinak biztosítania kell a támogatást ahhoz, hogy második terminusra is kormányfő lehessen. Ha az amerikaiak maradnak, ez a terve dugába dőlhet.
A maradásnak nem csak amerikai diplomaták és katonai vezetők hívei, de külső szakértők is. Egy hat Irak-szakértő által írott könyv, amelynek szerzői közt ott van Kenneth M. Pollack, a Brookington Intézet munkatársa, a kirkuki békefenntartást „az Egyesült Államok messze legfontosabb jelenlegi katonai küldetésének” nevezi, a csapatok maradásán pedig a szerzők felfogása szerint végső soron a teljes iraki társadalom stabilitása múlik. Az International Crisis Group „rendkívüli aggodalomra okot adó fejleménynek” tartja a pesh merga felvonulását.
A kirkuki problémát közelről ismerők sűrűn hasonlítják a szituációt a ruandaihoz vagy a boszniaihoz, mondván, itt is etnikailag vegyes, politikailag megosztott lakosságról van szó, és a következmény is ugyanolyan iszonyú vérfürdő lehet, mint amit Afrikában vagy a Balkánon láthattunk. Az optimisták a belgiumi flamand-vallon ellentétet hozzák fel.
A Kirkuki Tartományi Tanács amerikai páncélosok által ellenőrzött épületben az etnikai csoportok próbálnak tárgyalásos úton közös nevezőt találni – elvben legalábbis. Ha a demokrácia csak lassan nyert teret Irakban, itt még lassúbb ez a térhódítás. 2009-ben az ország összes tartományában választásokat tartottak, csak itt nem, és 2007-ben is elmaradt az alkotmányról tartott népszavazás. Torán szerint semmiféle dialógus nem létezik: a szembenállók elmondják a másikat mindennek a médiában, vádaskodnak, egymással azonban nem állnak szóba. Hétfőn kurd és türkmén hallgatók között zajlott kőcsata a kirkuki műszaki egyetemen.
A kurd tartományi kormányzó nemrég mondott le, helyébe másik kurd került, egy amerikai-iraki, aki valaha a marylandi Silver Springben élt. Ugyancsak lemondott a tartományi tanács kurd vezetője; a várakozások szerint Torán kerül a helyére. A múlt heti tanácsülés mindennél ékesebben illusztrálta Kirkuk etnikai és vallási megosztottságát. Mialatt a tanács a szunnita Torán kinevezését fontolgatta, Torán síita türkmén riválisa tiltakozásul elhagyta a helyiséget.
Kirkuk utcáin mindennaposak az összecsapások és a terrorcselekmények. Nemrég robbanóanyagokkal tömött Opel repült a levegőbe egy kórház előtt, megölve egy frissen szült anyát és ötórás újszülöttjét. Az apa, a 27 éves Számir Máhmúd a családján kívül a jobb karját vesztette el. „Itt állok feleség, kislány és kéz nélkül”, mondja. „Mit tudok csinálni, hova menjek? Ilyen a mi balsorsunk.”
Az amerikai invázió véget vetett a hagyományos alá-fölérendeltségi viszonyoknak. A régóta elnyomott síiták felszabadultnak érezték magukat, ezzel szemben a Szaddám Huszein-féle Baath párt rémuralma alatt uralkodó szunnita elit úgy érezte, kiszorul a hatalomból. Kirkukban a kurdok ragaszkodnak a legjobban a hatalomhoz, akikkel szemben a bukott rezsim különösen brutálisan viselkedett. Az arabok, akik közül sokakat Szaddám telepített be abbéli igyekezetében, hogy a demográfiai viszonyokat megváltoztassa és a kurd befolyást csökkentse, most ugyancsak ki akarják vívni a maguk helyét az új Irakban.
„Gyalázatosan viselkedik a másik oldal”, állítja Burhan Mizher sejk. „Azt mondják, mi vagyunk Szaddám. Nem vagyunk többé rabszolgái se Szaddámnak, se a baathistálnak. Irakiak vagyunk.”
A kurd Ahmed al-Aszkári, a tartományi tanács biztonsági bizottságának vezetője megbékélésről beszél, ám a mód, ahogyan szavait megválogatja, másról árulkodik, miként az irodája falán lógó térkép is: ezen be van jelölve a föld, amire a kurdok igényt tartanak, és a remélt állam hatalmas területeket harap ki Törökországból, Iránból, Szíriából is. „Az eredeti kirkuki népre kell bízni, majd mi megegyezünk”, ígéri. „Most, hogy Amerika elnöke fekete, azon vagyunk, hogy megtanuljuk a demokráciát. Lépésről lépésre meg is fogjuk érteni.”
Ha a Közelkelet a kilencvenes évek végéig egy lőporos hordóra hasonlított, akkor mostanra az egész Kelet kezd egy atombombára hasonlítani.
A torzsi lojalitasok es gyulolkodesek csaknem ezereves hagyomanyat ebben a tersegben csak a kulso diktatorikus elnyomas es terror (Saddam Hussein) tartotta vissza attol, hogy egymas torkanak essenek. A regi serelmeket minden csoport a nemzeti azonossaga eszenciajakent kezeli, es a vendetta szellem fenntartasaval nem lehet demokratikus valtozasokra szamitani, meg az amerikai jelenlet prolongalasa mellett sem. Az elmult nyolc ev latszolagos harmoniajat csak Szaddam Husszein eltavolitasa, es az Amerika iranti kozos gyulolet tudta idolegesen enyhiteni. Vegre az amerikai vezetes is elismerhetne, nekunk nincsenek szovetsegeseink abban a tersegben.
ORSZÁGDARABOLÁS
Vigyázat! Ami nekünk, a mi szemünkben torzsalkodásnak látszik, az náluk – például a kurdoknál – létkérdés. A nemzetté válás – a gyarmatok felszabadulása korszakában – míg mások igen, ők nem “kaptak” országot. Mert legyünk őszinték, ezek az országok a nagyhatalmak térképasztalán körzővel és vonalzóval, a helyszíntől messze születtek. A törzsi (nemzeti) viszonyokat valójában nem ismerő katonaemberek felvezetése alapján… Mondhatnók, az olajmező területe többet nyomott a latba, mint egy-egy adott nép (törzs) évszázados,vagy ki tudja évezredes, kiharcolt és megszokott(!) “történelmi” területe, országa.
Gyerekkoromban játszottunk egy játékot, az volt a neve,hogy “országdarabolás”. A puszta földre rajzoltunk egy szabadon válsztott mértani formát… A kezdő játékos -akit gyufaszál dugással választottunk – bicskájával megcélozta ezt a területet. A földbe fúródott (bele állt) késpenge iránya adta meg az első két új ország közö határát, melyek tulajdonjogát az első dobó határozta meg. Majd így folytatódott penge-iránytól függően határ rajzolás, vagy törlés formájában addig, amig valaki a terület túlnyomó többségét meg nem szerezte. Izgalmas és főleg rendkívül t a n u l s á g o s játék volt. Minden történelemmel foglalkozó nebulónak, vagy nagypapának ajánlható ma is… Többen is játszhatják.
ui.: Lábujjakra vigyázni!