Ronai and Ronai
AMERIKAI

Bartus László: Miért nem ordítotok? 2011. február 7. hétfő 7:47

  • Hozzászólások(245)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Bartus László: Miért nem ordítotok?

Balog Zoltán azt mondta Orbán úgynevezett évértékelője előtt, hogy „kilenc éve voltunk így együtt utoljára, hogy Magyarország miniszterelnöke beszélt” (szó szerinti idézet az MTI és a Népszabadság tudósításából). A YouTube felvételén még az is hallatszik, hogy Balog Zoltán hozzáteszi, a Polgári Együttműködés rendezvényén. De a hangsúly egyértelmű. Magyarország örökös miniszterelnöke. Senki nem volt a teremben, aki felállt volna, hogy ez már túlzás. Pedig ott ült egy volt köztársasági elnök, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és mások. Mi van ebben az országban? Nincs egy józan ember, aki azt mondja, hogy ebből elég?

Nem lehet eldönteni néha, hogy ez egy elmegyógyintézet vagy egy óvoda. Szólni kellene az egész országnak, hogy kikérjük magunknak, hogy totális hülyének nézzenek bennünket. Hogy megalázzanak azzal, hogy szervilis femberek akár hízelkedésből akár másból egy négy évre megválasztott köztisztviselőt ilyen misztikus szereppel ruházzanak fel. Hát kicsoda Orbán? Király? Egyszerűen döbbenetes, ami Magyarországon zajlik, és ebben a legdöbbenetesebb az, ahogyan a magyar nép viselkedik. Naponta elnézik, hogy egy Szijjártó nevű papagáj megalázza őket nyilvánvaló hazugságokkal, hogy nem tiszteli meg őket azzal, hogy valamiről épeszű módon beszél, érvel, kifejti a véleményét. Minden idők egyetlen magyar miniszterelnöke pedig, amikor el kellene mondania, mi lesz Magyarországgal, a munkanélküliekkel, az éhezőkkel, a magukat eltartani képtelen, reménytelen emberekkel, akkor előáll, mint egy falusi KISZ-titkár a Forradalmi Ifjúsági Napokon, és nevet ad a következő négy évnek. Ilyeneket: 2010 összefogás éve (mekkora hazugság), 2011 megújulás éve (a demokrácia maradékának felszámolása), 2012 elrugaszkodás éve (mint az óvodában), 2013 emelkedés éve (persze, a csillagokba), 2014 a gyarapodás éve (ekkor lesz megint választás, majd megint osztogatnak és eladósítják az országot). Úgy kellene hátsón billenteni egy miniszterelnököt egy ilyen beszédért, hogy felemelkedjen az égbe. Nekiáll cigányozni, tyúklopásról beszélni Magyarország miniszterelnöke? És ezt szó nélkül tűrik? Még tetszik is? Hát ezeknek a cigányoknak sincs semmi vér az ereikben, hogy ezt elnézik? Miért nem tiltakoznak?

De hol vannak a demokraták? Teli torokból kellene kiáltani, hogy az Európai Unió soros elnöki tisztét ellátó ország miniszterelnöke rasszista beszédet mondott. És már nem először. Ez az ország tényleg megérdemli Orbánt, megérdemli a sorsát, azt a pusztulást, ami vár rá. Felháborító, hogy a magyar sajtó nem borítja a fejére az asztalt egy ilyen embernek. Nekiállnak elemezni, értékelgetni, komolyan veszik. Őszintén mondom, hogy Friderikusz Sándor Gyerekszáj című műsorából egy-két értelmesebb gyerek ennél komolyabb és felelősségteljesebb beszédet mondana, mint ez a szélhámos. Nem az a baj, hogy Orbán Viktor a szabadságunkra tör, hogy egy gazember, hanem az, hogy ezt nem mondja meg neki senki. Hogy nem jelenik meg az újságok címlapján, hogy ez az ember hülye. És kikérjük magunknak, hogy bennünket is hülyének nézzen. Mitől vannak úgy megijedve? Mi lehet még ennél rosszabb? Elnézik, eltűrik, nem állnak ellene, és az lesz a vége, hogy amikor észbe kapnak, már későn lesz. Ez egy súlyosan beteg ember. Tévképzetei vannak. Amikor ezt a beszédet elmondta, látszott, hogy éppen lelkileg összeomlott állapotban volt, mert ha kiteszi a lábát Magyarországról, akkor minden napon percenként alázzák meg, rúgnak bele, bánnak úgy vele, ahogy megérdemli. Átnéznek rajta, félrelökik, semmibe veszik.

Nem látták a magyarok, hogy az Európai Parlamentben hogyan beszéltek vele? Így kell Orbánnal bánni. Ez az a hang, amit ő megért. Szégyen és gyalázat, hogy Magyarországon nincs egyetlen férfi, aki kiállna, és így beolvasna neki. Orbán Strasbourgban csak lesett, mint Pisti a moziban. Ezt az embert egyedül így lehet megállítani. Szép szavakkal, kenetteljes szövegekkel nem, mert abból nem ért. Ha nem szegezitek vele szemben az igazságot, az erőt, ha nem ordítjátok neki, hogy hazudik, és fejezze be, ez az ember néhány év alatt elveszi a vagyonotokat, a pénzeteket, a szabadságotokat, a jogaitokat, a nyugalmatokat, a megélhetéseteket, a gyerekeitek és az unokáitok jövőjét. Felállít egy olyan jogrendet, amelyben ha ki meritek nyitni a szátokat, ha tüntetni, sztrájkolni mertek, akkor mentek a börtönbe. Nevettek? Majd meghallgatlak erről benneteket három év múlva. Százezres demonstrációkat kellene tartani. A parlamentben kellene üvölteni vele, hogy mit képzel. A sajtóban megírni mindennapon, hogy egy diktátor. Mikor akartok ellenállni, magyarok? Amikor majd lesz egy új alkotmány, ami megtiltja nektek az ellenállást, a védekezést? Amely jogot ad neki arra, hogy felfüggessze a jogrendet, amikor akarja? Tűritek, hogy nem lehet konkrét kérdéseket feltenni nekik, mert erre mindegyik embere – legyen akár miniszteri vagy államtitkári rangban is – papagáj módjára ismétli, hogy aki ezt kérdezi, az nem tudja megemészteni, hogy ők kétharmaddal nyertek? Ez válasz? Elnézitek, hogy bolondot csinálnak belőletek? Elnyomhatnak, legyőzhetnek, megtaposhatnak, de legalább legyen bennetek annyi, hogy tiltakoztok, hogy a szátokat kinyitjátok, hogy nem nézitek ezt szótlanul és némán. A Biblia azt mondja, ha a szüzet megerőszakolják, és nem kiabál, akkor bűnös.

Féltek? Mitől? Azt hiszitek, ha gyáván meglapultok, akkor majd megússzátok? Ne reménykedjetek. Nem hallottátok, hogyan beszélt Daniel Cohn-Bendit Orbánnal? Így beszél egy szabad polgár. Ha Ti nem tudtok vagy nem mertek így beszélni, akkor már meg vagytok nyomorítva. Azt nevezitek Ti tüntetésnek, amit a sajtószabadságért a civilek tartottak? Azt a nyafogást? Egy egészséges értelmes mondatot nem lehetett hallani, amiben erő van. Láthattátok Strasbourgban, így beszélnek egy olyan emberrel, aki hazudik, aki be akarja fogni mások száját, aki eltiporja a szabadságot, aki elemi jogaidat veszi el, aki elveszi a más pénzét. Soroljam fel, miket mond ez az ember? És utána egyenként soroljuk fel, hogy ez is hazugság, az is hazugság, minden szava hazugság? Nézzétek meg, kik és miket írogattak neki a Facebook-on. Kik az ő tábora? Borzalmas népség. Kocsma színvonal. Ezek azt írták, hogy hol van már az elszámoltatás. Mikor veszik vissza az előző kormány embereitől azt, ami elraboltak? És mikor osztják szét azok között, akik nem kaptak belőle? Itt nyilván a levélíróra kell gondolni. Ezt szeretik ezek: vegyétek el tőlük, és osszátok szét nekünk. Mit mond erre a miniszterelnök? Hogy ez az igazságszolgáltatás dolga? Nem. Üzen az elszámoltatási kormánybiztosnak, a másik bérgazembernek, aki az ország legjobban fizetett embere, hogy iparkodjon, mert szükség van rá. Elképesztő. Egy miniszterelnök nem azt mondja, hogy a törvényes eljárásokat lefolytatják, és annak alapján felelősségre vonják azokat, akiket kell. Hanem majd leszállítják a megrendelésnek megfelelően a bűnbakokat, elveszik azoknak a pénzét, akik nem fideszesek, és akikre rá lehet mutatni, hogy miattuk van minden.

Nem tudjátok, miért csúszik egyre lejjebb ez az ország? Azért, mert ez az ember elhitette veletek, hogy amikor át akarták szervezni a működésképtelen országot, akkor csak meg akartak lopni benneteket. Hogy azért tartotok itt, mert benneteket megloptak. Nem lehet annyit lopni, emberek, amennyi hiányzik. Ennyit még a Fidesz se tudott annak idején ellopni, pedig rajtuk nehéz túltenni. Orbán rávette az országot, hogy utasítsák el a reformokat, de azt nem mondta meg nekik, hogy ettől tönkre fognak menni, és éhezni fognak. És amikor tönkrementek, senki nem mondja meg nekik, hogy ezt választottátok. Ez a Ti döntésetek volt. És ott áll Orbán, akinek nem marad lassan már kitől lopni, és ugyanazt kellene megtennie, amiről lebeszélte az országot, amivel meggyűlöltette a politikai ellenfeleit, és nem tudja, mitévő legyen. Ezért áll ott országértékelés címén, mint szamár a hegyen, és nem tudja, hogy mit mondjon. Nem tudja, hogy most mit hazudjon. Az egész világ azt várja, hogy a hónap végén bejelenti azokat a reformokat, amiket nyolc éven át akadályozott. Amiben partnere volt az MSZP belső ellenzéke. Nézzük most a kínlódását, milyen csavart talál ki, hogy meg is lépje azt, amit kell, de az ne is látszódjon annak.

Ez még személyes dráma is lehetne. De nem az. A drámában van valami nemes, valami fennkölt. De itt egy közönséges hazudozó vergődik saját hazugságaiban. Ne csináljunk úgy, mintha valami tisztességes és komoly dolog zajlana. Folyamatosan pfújoljuk, fütyüljük ki, nevessük ki, utasítsuk el, egy szavát ne higgyük el, ne engedjük, hogy a jól neveltségünket kihasználva csendben betörjön bennünket az igába. Ne engedjétek meg, hogy a demokratikus alkotmány helyébe, a szabadság alkotmánya helyébe a szolgaság, a rabság és a diktatúra alkotmányát helyezze. Tiltakozzatok! Ne hallgassatok! Ne csináljatok úgy, mintha valami elemzésre méltó dolog történne, ne statisztáljatok hozzá, az egészet utasítsátok el! Szégyen, hogy eddig is a külföldi újságok, politikusok, közéleti emberek hangja erősebb, nagyobb volt, mint a magyaroké. Mások jobban próbálták megvédeni a szabadságotokat, mint Ti magatok. Mitől vagytok lebénulva? Mitől féltek? Egyedül vagy? Menj ki az utcára, és kiálts egyedül az ellen, ami történik. Holnap már ketten lesztek, holnapután hárman. Ami Magyarországon van, az már most diktatúra, az nem demokrácia, az nem jogállam.

Megvárod, amíg elveszíted az állásodat, a munkádat, a reményedet, a családodat, a jövődet, vagy megelőzöd? Megvárod, amikor majd utcai csaták lesznek, amikor vér folyik, vagy időben megállítod a potenciális diktátort?

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (354 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +513 ( 655 szavazatból)
Bartus László: Miért nem ordítotok?, 4.7 out of 5 based on 354 ratings

  • Hozzászólások(245)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

245 Reader’s Comments

  1. Gondolkodo! Ha mar magamnak es barataimnak akik itt elnek talatam munkat akkor igerem nem feledkezem meg rolad /canada sem arrol hires, hogy 60 fele kapkodjanak a dolgozokert, foleg ha nincs munkavallalasi engedelyuk es rosszzul vagy sehogy nem beszelik a nyelvet
    amerikaban meg lehetne illegalisan dolgozni, de azt viszont nem fizetik meg, ugy hogy hidd el csak otthonrol rozsaszin az elet nyugaton, ha hazamegyek elmeselem

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (20 szavazatból)
  2. Orbán tényleg hülyének nézi az embereket.
    Miért mondom? A parlamenti képviselőknek vagyon nyilatkozatot kell minden évben tenni. ez természetesen nagyon helyes!
    Orbán 209-es és 2010-es vagyon nyilatkozatában mit írt a képviselői jövedelméről?
    ” Törvény szerint ” ! mi lenne, ha én is ezt írtam volna az adóbevallásomra: törvény szerint.
    Ez az ember semminek sem néz bennünket magyarokat. De igen, hülyének. De igaza van! Mert eltűrjük!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (66 szavazatból)
  3. Kerem itt megvannak az emberek tevesztve.Nem tudom miert vannak ennyire kikelve az orszag hose es megmentoje ellen.O aki egyedul kizavarta az oroszokat a hazabol rendre utasitotta az uniot vedelmezi a hazat a megnyomorito vilag elleneben,nemzeti hos a nep imadja es minden aldozatra kepes erte, megerdemli a kiralysagot.Vegre van egy nagyszeru vezer,aki visszatereli az orszagot es nepet a dicso multba.Aki ellene beszel az hazaarulo.Igenis kell egy eros kezu ember aki rendet teremt mert csak o kepes visszavezetni az orszagot a multba.Elegvolt a sok probalkozasbol,demokracia,szocializmus,kapitalizmus,vissza kell terni a jol bevalt huberi tarsadalomhoz es szerencsere jo uton haladunk fele,nincs az az ero ami elteritsen minket rola.Le a modern eszkozokkel az emberiseg megrontasavalFel kell bontani az autopalyakat,ki kell tiltani az orszagbol az autokat,felviragoztatni a magyar harci paripak tenyeszteset,nem szennyezi a levegot es meg tragyat is nyerunk belole ami a mezogazdasagunk kirobbanasahoz nagymertekben hozzajarul.Ossze kell torni mindenfele gepet,hogy a kezi munka visszanyerje becsuletet es mindenki munkahoz jusson.Vissza kell allitani a jobbagysagot,ki kell vonni a penzt a forgalombol,a foldesur majd eteti meg elszallasolja az embereit igy megszabadulunk az alkoholizmustol is.Az emberek dolgozhatnak vegre latastol vakulasig,nem lesz szukseg tv-radioralesz ido gyerekcsinalasra es az ujraeledt megsokszorozodott nemzet visszaveheti a triononban elvesztett teuleteket.Tehat hajra magyarok

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -7 (77 szavazatból)
  4. oberhauser attila

    Nagyon jó az írás, minden szavával egyetértek. Ami nagyon aggaszt, hogy ennek a kormánynak ma is, az eddig történtek ellenére is magas a támogatottsága, sajnos. Namármost egy esetleges hangosabb demonstráción ezek az elvakult(elvakított) támogatók nagy valószínűséggel megjelennének, merthogy kivezényelnék őket. Elég lenne egy hangosabb szóváltás, netán egy elcsattanó pofon, és ebben az országban is kitörne a polgárháború. Ezt senki sem akarja. Emlékezzünk csak a taxisblokádnak nevezett eseményekre. Amikor dicső belügyminiszterünk ahelyett hogy minden erejével kerülte volna az utcai összecsapásokat, kicsődítette az utcára az MDF-es csőcseléket és kizárólag a tüntetők önuralmának, fegyelmezettségének volt köszönhető hogy nem történt tragédia. Kimondatlanul, de szerintem ettöl félünk most is. Mert ez az ember mindenre képes hatalmának megvédése érdekében. BÁRMIRE képes!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (50 szavazatból)
  5. Proud to be a Hungarian living in Germany

    Nem értem miért fáj Bartus urnak az Orbán kormány. 1945 óta nem voltak ilyen nagy jelentöségü nemzetstratégiai döntések mint 2010 májusa óta. A magyar állampolgárság felvételének lehetösége a határontuli és külföldön élö magyarok számára az amerikai magyaroknak is egy nagy segitséget jelent hiszen ezáltak megnyilik elöttük az europai unio munkaerö piacán a lehetöség. Most már csak a választojog megadására várunk. Remélem németországi mintára lehet majd levélben is választani hogy minél több magyar bárhol a világon élni tudjon a választó jogával. Mi a Nyugaton élö magyarok többsége, például a frankfurti nemzetközi könyvvásáron, évtizedeken át követeltük magunknak a magyar állampolgárságot és választojogot. A határon tuli és külfödön élö magyarok többsége magammal együtt biztosan évtizedeken át Orbán Viktorra fog szavazni. Nem felejtjük soha el hogy a rendszerváltás ota egyedül a Gyurcsány kormány alatt volt rendörterror, brutális oszlatások, szemek kilövése stb. Daniel Cohn Bendit, (moderálva) fellépésével meg jobban tesszük ha nem büszkéldkedik Bartus ur!

    egy Nyugat Europában élö magyar és német kettös állampolgár

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -86 (136 szavazatból)
  6. Régen nem olvastam ennyire jó, a helyzetet reálisan értékelő cikket. Gratulálok!
    Ami pedig az előttem hozzászóló magyar-német állampolgár agymenését illeti: Sziveskedjék hazajönni, bérből, fizetésből megélni, látni, hogy az elmúlt 20 év keservesen megszolgált demokráciáját miként rombolják le, miként kényszeritenek állami alkalmazottakat arra, hogy a munkahelyük mmegtartása árán járuljanak hozzá, hogy titkosszolgálati módszerekkel megfigyeljék és sokáig lehetne még sorolni a sok gazemberséget….no, akkor nyílvánítson véleményt.
    És még egy kis adalék, ha nem tudná: A 2006-os csőcselékek randalírozása után egy Fideszes országgyűlési képviselő a Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén számonkérte a rendőrségtől, hogy a TV székház ostromakor miért nem használtak éles lőszert.
    Én személyesen örülök, hogy Daniel Cohn Bendit helyettünk kiállt a sajtószabadságért, értünk. Tisztelem érte Őt. Óhatatlanul eszembe jutott József Attila Thomas Mann Üdvözlése című versének egy sora.
    “Örülök, hogy látok ma itt,
    Fehérek közt egy európait”
    Ez Cohn Benditnek szól, nem Önnek kedves német-magyar polgártársam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +56 (86 szavazatból)
  7. Meg kell, hogy mondjam, egyetértek a cikk csaknem minden szavával. De azt is be kell vallanom, én magam sok-sok évig FIDESZ párti voltam. Sőt, 1990-ben beléptem a pártba. Aztán 1998-ban, mint fiatal szociológus, a családi pótlék és a gyes alanyi joggá tétele idején, a nyugdíjreform félresöprésekor megdöbbentem. Ennyire rossz döntést, egy eladósodott, szegény, kapitalizálódó ország kormánya nem hozhat. Illetve hozhat, de az vagy butaságból , hozzá nem értésből, avagy szándékosságból adódik. Nem tudom melyik a rosszabb. Azt azonban tudtam, hogy ennek a döntésnek súlyos ára lesz. Gyurcsány megpróbált reformálni. Ötletei jók voltak, de rosszul tálalta, hirtelen akarta megcselekedni, és magyar nép, – lássuk be- nem alkalmas erre. Törvényeket, alkotmányt, piacgazdaságot nem ismerő nép a miénk. Tudatlanságban és érdektelenségben gyötrődik ma is a többség. Reménykedtem, ha a FIDESZ újra hatalomra kerül rendet tesz. Megszűnik a katasztrofális közbiztonság, erősödik a demokrácia, stb. Aztán most csak kapkodom a fejem, és kétségbe vagyok esve. Sem szabadság, sem demokrácia, bár néhány rendelkezés nagyon is helyes, kérdés kivitelezik-e megfelelően. A magyarok mentalitása olyan mint a birkáé. Ezért tart itt az ország. Mondok egy példát. A kerületi önkormányzat, a kormány bábáskodása mellett olyan szabályozást hozott, amely több törvényt is sért. Kollégáimat rábeszéltem, hogy ne hagyjuk magunkat hülyének nézni. Eléjük tettem a hatályos jogszabályokat, megfogalmaztam a peticiót, de nagyon, nagyon nehezen értették meg az összefüggéseket, a következményeket. Egyedül arra koncentráltak, hogyan lehetne balhé nélkül megúszni és megelégedni a kevesebbel, de a most azonnal biztossal. Végül sikerült összefogásra bírnom őket és győztünk. De ismét láttam, hogy sem a törvények ismerete, sem a törvény értelmezés, sem a logikus gondolkodás nem sajátja a magyarnak. Pedig My God! – én diplomás emberekkel dolgozom együtt. Akkor mit várhatunk a “pór néptől” ? Az utóbbi hónapokban több olyan törvény született, ami alkotmány, személyiségi jog, állampolgári jog sértés. És a magyarok némán ülnek. Nem is ismerik az alkotmányt. Ja! És Orbán Viktor nem csak az elkövetkező 4 évről beszélt. Most változik az alkotmány. Csak 5 évente lesznek választások. Az alkotmánybíróság hatásköre pedig a formalitásra redukálódik. És persze megmagyarázzák, hogy ez miért jó a népnek. Lássuk csak a katasztrofális, lexikális oktatási rendszert, ami a valós életben használhatatlan, a kölykök írni , fogalmazni, olvasni, szövegérteni sem tudnak. A tanár nem tanít, csak óraadó. A magánnyugdíj államosítása, elköltése, az emberek és örököseik kisemmizése. Lássuk be, minden ígérgetés ellenére ezt a pénzt a befizetők sohasem látják viszont. A sajtószabadság, a gyülekezési jog, a sztrájkjog korlátozása. A vezető poziciókba párt közeli, vagy pályakezdő gyakorlatlan, vagy az adott területhez egyáltalán nem konyító emberek helyezése. Nem a szakmai szempont, hanem a pártközeliség számít egy-egy álláspályázaton. Ráadásul a felelős posztba helyezett FIDESZ közeli vezetőket jogszabályokkal bebetonozzák. Nagyot csalódtam a FIDESZ- ben. Számomra egyetlen etalon, a demokratikus, az egyéni szabadságjogokat tisztelő ország létezik. God bless America!

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +40 (58 szavazatból)
  8. Layli Kedves, az a helyzet hogy ezt a kormányt Ön és a hasonlók szavazták meg, sőt betonozták be , ki tudja mennyi időre.
    Nekem nincs diplomám, de enélkül is tudtam / jó emberismerő vagyok / hogy isten’ mencs’ , hogy ezekre az emberekre szavazzak.
    Látja, látja a diplomás ember milyen naív.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (37 szavazatból)
  9. Proud to be a Hungarian living in Germany
    2011. március 11. péntek
    11:48

    Szerintem szavzz ott ahol elsz es szavazz olyan politikusokrol es partokrol akik az eletedet iranyitjak! En nem szertnek az ott elok adocsokkenteserol, csaladtamogatasi rendszererol donteni mert nem ott fizetek adot, a gyerekeim nem ott jarnak iskolaba! Es el vagyok magyar allampolagrsag nelkul is, megis miert jo ha “EU munkavallalas miatt” felveszik egyesek az allamolparsagot? Mert ezt is indoknak hoztad fel.

    A cikk tartalmaval mondani valojaval teljesen egyetertek valo igaz, hogy a magyar media szarnyaszegett fogatlan oroszlan de ez nem mostani jelenseg. Most akarnak orditani, most kapnak a fejukhoz pedig ezt korabban kellett volna amikor orbanek egyetlen szellentesere oda sereglettek es szepen kozvetitettek minde mondanivalojuk pedig ellenzekkent indokolatlan volt ekkora sajto nyilvanossag. Az a baj, hogy sajto arrol sem szamol be igazon amikor kulfoldon jol kiosztjak es kioktatjak orbanekat pedig sok kis tanulsagos tortenetet lehetne felsorolni es szajkozani ahogy ok is szajkoztak eveken keresztul…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (35 szavazatból)
  10. proud to be a Hungarian living in Germany

    igazsag
    Ha nem vagy valamelyik europai unios ország állampolgára, akkor az unio területére vizumra és munkavállalási engedélyre van szükséged. Ha amerikai vagy ausztrál vagy például izraeli állampolgár vagy, akkor magyar állampolgárság révén korlátlan tartozkodási engedélyhez és munkavállalási engedélyhez jutsz az EU tereületén. Na erre jo például a magyar állampolgárság

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (27 szavazatból)
  11. Ma éppen többszáz fiatalt fizettek meg 1.500-2.000 Ft/fő díjjal, hogy Orbánt tapsolják az ünnepi beszéde alatt…… !!! – s mit mondtak ők? – nekik mindegy, csak mani legyen a kezükben. Hát itt tart a megfélemlített magyar nép, tényleg Orbán ilyen mágiával rendelkezne? – félelemben tartja az ország felső vezetését, értelmiségét is….?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (22 szavazatból)
  12. a véleményeket olvasva ez legalább olyan elszállt oldal, mint egy fideszes. … , Normálisak vagytok, hogy így bepörgetitek magatokat? Nincs megfélemlítve senki itthon, egyszerűen elege lett mindenkinek a korrupcióból, a hazugságokból, Gyurcsány hülyeségéből, ha Orbánnál lesz ugyanez, akkor ő is lapátra kerül.Jó lenne végre párbeszéd, ptóbáljuk meg egymást megérteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -8 (42 szavazatból)
  13. Mikor merjük kimondani, hogy országunk a fasizmus felé tart.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (34 szavazatból)
  14. Tegnap résztvettem a Sajtószabadság védelméért tüntetésen. Minimum 20.000 -en voltunk. Nagyon sok értelmes fiatal adott műsort. Mondtak beszédet. Minden kimondott szóval egyetértettem. Több mint 20.000 ezer ember adta az arcát ehhez a tüntetéshez, mindezt békésen fegyelmezetten, rendbontás nélkül.
    Nagyon felemelő érzés volt, hogy nagyon sokon egyformán gondolkodunk.
    Egyáltalán nem úgy nézett ki , hogy félnénk. Félni valója a hatalomnak van, hogy egykettőre elvaszíti azt.
    A baj csak az , hogy ezt a megmozdulást az irányított TV.-k nem közvetítették: na ez ellen kell harcolni. Persze még sokminden miatt !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (34 szavazatból)
  15. Szabadság. Mit is jelent ez a magyaroknak? Elárulom semmit. Évtizedeket éltünk le úgy, hogy nem volt. Beidegződött, génjeinkbe beíródott. 89-ben sem vágytunk rá. Más hiányzott. A nyugati cuccok, a nyugati autók és a nyugati életforma. Az akkori rendszerváltás e körül forgott. Nem a szabadságért folyt a harc, hanem a privatizációs pénzekért, az üzleti érdekekért, a politikai hatalomért. Ezt a harcot nem a kis emberek vívták, ők sodródtak. Sodródtak a megélhetés szűkös, egyre apadó patakocskáján. Az a réteg, aki a gazdasági, politikai helyezkedések győztese lett, igen hamar rájött, hogy csak akkor tudják megőrizni vezető szerepüket, ha a pórnépnek is juttatnak valamennyit az asztalról. Ki korai nyugdíjat, ki ingyen orvost kapott. Természetesen csak amolyan “magyaroknak jó lesz” minőségű, mennyiségű morzsák jutottak. Mivel az emberek többségének csak ennyi jut, a korábbi beidegződésük alapján hallgatnak. Félnek, ezt is elveszik tőlük. Telt múlt az idő. Legelőször a privatizációs, kárpótlási pénzek fogytak – tűntek el, ezt felosztották maguk között a kiváltságosok. A következő lépésben a gazdaság felosztása is megtörtént. A folyamat végén felosztásra került a politikai hatalom is. A kis emberek ezt sem nagyon tudták befolyásolni, hiszen mindegy milyen párt neve alatt, de ugyanazok kerültek a parlamentbe, mint akik korábban ott ültek. Mit tehettek mást, vártak és féltek mi lesz. Ez a helyzet egészen addig tartott, amíg a felosztott pozíciókból más is szerezni kívánt, megunva a kisember létet. A gazdasági pozíciókhoz nem juthattak hozzá fiatal ambiciózus barátaink, mivel ahhoz már pénz és ész is szükségeltetik. Mi maradt hát? A politika. Ide elég egy – két jó színész, egy – két szónok, és néhány szép öltöny. Az nem kerül semmibe, ha az mondod valakinek, amit hallani akar. Ezek a fiatal barátaink közel egy évtizeden keresztül szajkózták a magyaroknak, hogy szabadság, polgári lét, meg ilyesmiket. Szegény magyarok pedig elhitték. Elhitték, hogy tényleg rendszerváltás volt, elhitték, hogy szabadok, és azt is elhitték, hogy a sok rosszat végre maguk mögött tudhatják. Megpróbáltak tenni érte, elmenetek szavazni. Utána rájöttek. Rájöttek arra, hogy rendszerváltás itt sosem volt. Saját kárukon tanulták meg, mivel az asztalról a morzsa is elfogyott. Mit tehetnek hát? Rettegve őrzik, azt ami megmaradt, és bíznak a szerencsében.

    Nem a Magyarok hibája, hogy a “Szabadság” nem jelent semmit nekik. Nem volt lehetőségük megízlelni eddig. Nem tudják mit veszítenek el, így kérem, senki ne is vesse meg őket azért, hogy félnek. Szomorú tény a történelemben, hogy a Magyarság kétszer is forradalmat robbantott ki a szabadságért, mindkétszer hiába. A Szabadság kiverekedése a kisemberek dolga, de az előnyeiből sosem részesült a kisember.

    Maga ez az oldal, és ezek a kommentek viszont egyértelműen mutatnak valamit! A Magyar ember nem buta, még ha nehezen tanul is! Látszik az, hogy már az igény megvan a szabadságra! Az embereket már nem érdeklik az új autók, a nyugati életforma, kezdik az élet dolgait értékük szerint helyén kezelni. Egyre többen veszik észre azt, hogy mekkora érték a szabadság. Ennek felismerése gyorsabban terjed ebben a kis országban, mit az influenza! Jelen fiatal polgári magyarjaink elfelejtenek valamit, és ezzel végleges hibát követnek el. Ha valakinek tele a hasa és a zsebe, az elhallgatja a hülyeségeket. Ha a zsebe üres, akkor bedől az ígéreteknek. De ha mindkettő üres, akkor már nem veszi be a hülyeséget senki! Ezért van az, hogy főszínészünk a semmit öltögeti szavakba már egy éve. Lelkük mélyén tudják már ők is. Tudják mit tettek, de már nincs visszakozz!

    Mivel az asztalról már a morzsa is elfogyott, a többségnek már nincs mit veszteniük. Csak a nekik megígért, (de tőlük már ellopott) szabadság maradt meg. Szilárd meggyőződésem, hogy ezt sokáig nem fogja tudni senki ellopni.

    Szomorú vagyok, mi több félek, hogy a Magyarság harmadjára is belefog a Szabadság kivívásába. És ezt majd az utcán kell megtegye. Ettől féljen mindenki! Ha mégis belefogna, akkor azt az első sorból kívánom megtapasztalni, mivel attól még szomorúbb leszek-, attól még jobban félek, hogy a kislányom szegénységben, jogfosztottságban éljen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +25 (37 szavazatból)
  16. Tudom sok butaságot hordtam össze vissza, de a lényeg lemaradt. Szerettem volna Bartus úrnak elmondani, szerintem miért nem ordítanak a magyarok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (16 szavazatból)
  17. A cikkben leirtakkal egyetértek.Még mindig az emberkekt széditi.Remélem,hogy minnél hamarább már magukhoz térnek.Ez az embere a balkáni és az arab világ felé visz bennünket.Ez az ember királyságát épiti.Ébresztő emberek amig nem lesz késó!!!!Nekik egy céljuk van a zsebbük tömése,még nem volt elég.Az emberekről pedig a nem létező bőrt is lenyuznák.Felháboritó,gyalázatos álszent társaság!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (23 szavazatból)
  18. Kedves Kikirics!Azt épit amit ön akar az iréásában.Ebből nem kérek és gondolom hogy sok ember nem kér.Aki felelősen gondolkodik,és felelősséget érez szerettei iránt az mind igy gondolkodik.A fidesz alkotmányban ez a kizsákmányolása,ez a hübérrendszere látszik,vármegyerendsze,ispán,főispánok kinevezése,és a csucson a nagy fülke forradalmár a király lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (16 szavazatból)
  19. Proud to be a Hungarian living in Germany

    igazsag
    Ha a Nyugat Europában élö törökök millioi választhatnak a törökországi választásokon akkor is ha nem fizetnek Törökországban adót, akkor miért ne választhatnának a határon tuli és külföldön élö magyarok is a magyarországi választásokon. A külföldön élö németek is szavazhatnak a németországi választásokon még akkor is ha nem fizetnek Németországban adót. Ez a mai globális világban egy nemzetközileg elfogadott joggyakorlat. Az internet és szatellit tv világában naprakészen informálodik az ember a magyarországi eseményekröl. Ha meg visszatelepülésre gondol az ember az anyaországba akkor szeretne egy olyan országban élni ami megfelel az elképzeléseinek, tehát igy nézve jogos hogy szavazás utján befolyásolja a magyarországi eseményeket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -17 (35 szavazatból)
  20. Korábban egy “politikus” kijelentette, hogy más a választási program és más a kormány program. A szavazók elfelejtették, bevették.. A “honatyáknak” az lenne a
    dolga, hogy az ország előrehaladásának szolgái legyenek, ha már a pártfüggetlen országgyűlés erre képtelen.Nézzünk csak végig az elmúlt több mint két évtizedes köztársasági elnökök során. Akkor mit várunk egy alcsuti bal-lábútól. Szomorú és szomorú, hogy az országnak csak erre telik. Funáról, Mecsiárrol, hallani nem lehet. Várom, hogy eltűnjön az életünkből a magyarság keresztje is

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (8 szavazatból)
  21. Schlecht Csabát keresném,ismét lenne pár drachmám, vennék csődös fidesz kft-éket óccsónnn az sem gond ha pár milliárd adótartozása van.

    Bitte ruf an Schöne grüsse Ibrahym

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  22. Proud to be Hungarian again living in Switzeland!
    Csatlakozok azokhoz a velemenyekhez, akik ma vegre buszkek lehetnek nyugaton Magyarnak lenni. Evekig szegyeltuk magunkat az Oszodi beszed miatt, a korrupcio miatt, a Magyarorszagi szegenyseg miatt. A Gyurcsany kormany digitalis tablakat akart a magyar iskolaknak eladni ahol mar tejre sem volt penz. Eveken keresztul neman hallgattuk ezeket az elkeserito hireket. Mikor elhagytam Magyarorzsagot arrol almodtam, ha visszamegyek beke lesz, gazdagsag lesz es szeretet lesz. Mikor visszatertem nem lattam mast csak korrupciot, Gyurcsany, Koka es tarsainak a milliardosoknak az orszagat. Hol volt ott Media szabadsag, hol volt a fejlodes, a szeretett? Nyolc ev alatt tonkre tettek az amugy is szerencsetlen orszagot. Szegyeltem magam es elszomoritott a szegenyseg. Es a legrosszabb az volt hogy alig volt mar remeny killabolni ebbol a korrupcios allapotbol. Eladtak, elloptak az orszag vagyonat. Eladtak az ipart, eladtak a magyar ertekeket, korrupcio es korrupcio uralkodott az orszagban. A rendorseg meg a Svajci turistakat is megverte a belvarosban, lotte a magyarokat gumilovedekkel. Ezrevel lattam kinaikat Budapesten a kinai piacon, akik olcso termekeikkel a magyar ipart meg jobban tonkre tettek. Ez nem erdekelt senkit – korrupcio uralkodott.
    Es most vegre van valaki a megprobalja a legnagyobb terhet az adossagot csokkenteni, megprobalja az ipart fellenditeni, jogokat es allapolgarsagot ad a kulfoldon elo magyaroknak. Nem vagyol egyedul Svajcban. Sok jo baratom, komam, magyar ismerosom vallja: A sok nehez ev utan nagyon jo erzes ismet: Proud to be a Hungarian living in Switzerland after so many years. Tisztelettel Kovacs Istvan Informatikus

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -19 (49 szavazatból)
  23. Végre! Ez érthető.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  24. Kedves Politikusok a demokratikus ellenzékből! Tessenek szivesek lenni ezt a dolgozatot többször is elolvasni, a Parlamentben pedig eszerint politizálni! Legyenek szívesek lerántani ugyanígy a leplet erről az elszabadult hajóágyúról!
    Leleplezni, állandóan mantrázni kártevői voltát, leleplezni felelősségét az ordas eszmék borzalmas térnyerésében! Számonkérni Chon-Bendithez hasonlóan hazugságait!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (17 szavazatból)
  25. Kedves Tibor!
    Gyurcsány hülyeségeiről,csak annyit,hogyha lesz egy kis ideje,hallgasson meg egy Gyurcsány-beszédet,mert idáig szerintem nem tette.
    Abban van logika,a mondatok összefüggnek.Egymásból következnek,egymásra épülnek.Időnként túlfűtöttek.
    Majd hallgasson meg egy Orbán-beszédet!
    Azon túl,hogy telis-tele van a híveknek tetsző lózungokkal,némi túlzással kb.három mondatonként mond ellent saját magának.
    A mostani beszédben nagy karakánul kijelentette,hogy nem hagyunk diktálni
    az UNIO-nak,aminek történetesen Ő a soros elnöke.
    De ezek a logikai bukfencek úgy tűnik sokakat – főleg a híveket – nem zavarják.
    Lelkük rajta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (34 szavazatból)
  26. Sajnos, ide sem merek írni… Mert én itt élek és félek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (10 szavazatból)
  27. Kedves Nótafa!
    Kérdésedre, hogy mikor mondjuk már ki, hogy itt fasizmus kezdődik, az a válaszom, hogy Ébresztő Európa című cikkem pontosn ezzel foglalkozik. Főszerkesztő úr megígérte, hogy közölni fogja, de kétszeri érdeklődésemre nem is válaszol.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (8 szavazatból)
  28. Bartus Úr!

    Hol leszel! Én ott leszek veled!
    Szívemből szóltál!
    Az Orbán nekimegy. .. a Gyanús foltok Schmitt… Schmitt kilátástalan…Merkel és Lázár öszödi beszéde… cikkhez írtam néhányat,
    Megtisztelsz ha megnézed!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (8 szavazatból)
  29. Kovács István!

    Te nem az a Kovács Pistike vagy!…
    Te évek óta hátat fordítottál a hazádnak a ez valaha az volt neked,
    Ott kéne beleszólni a dolgokba, ahol munkát kenyeret kapsz és viseled az ottani teheket!
    Te itt egyáltalán nem vagy képbe!

    Te barátom csak annyira vagy Magyar, mint amennyire a Svájci Német!
    Ott élsz kint érdeklődjél! Max közel egy nyelvet beszélünk!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (24 szavazatból)
  30. Kovacs Istvan
    2011. március 18. péntek
    08:55
    Mikor visszatertem nem lattam mast csak korrupciot, Gyurcsany, Koka es tarsainak a milliardosoknak az orszagat.

    Kovacs Úr! Legyen szíves pontosan leírni, hogy a csalódását milyen konkrét ügyek okozták! Mi volt a korrupció tárgya, mekkora összeggel károsult a magyar honpolgár, kik vettek részt a korrupcióban, történt-e feljelentés? Kérem, hogy az ismertté vált, a baloldali kormányzás idején vizsgálat, vagy itélet alá vett eseteket ne számítsa bele, mert ugye az már a “Gyurcsány, Bajnai” kormány szemére nem vethető. Gondolom az ön lelke is örülne, ha a fideszes kormányzás idején történt visszaélésekkel kapcsolatos elszámoltatásról is szót tudnánk váltani. Mivel nekem ilyen információm nincs érdeklődve várom az ön adatait például: miért ne mi kapjuk ma legtöbbet tárgyú taggyűlésről, ami baráti összejövetel volt; várom öntől az infót továbbá Kaya Ibrahim és Josip Tot adózástechnikai turpisságairól; érdekel az ezüsthajós történet, a stadion beléptetők ügye.
    Egyetértek mindenkivel aki a korrupció ellen szót emel. Legyen az bármelyik oldal részéről elkövetve. Gondolom ön is így van ezzel.
    Szép napot!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (16 szavazatból)
  31. Ahogy olvasom a kommenteket,látom,hogy a határon túli magyarokra milyen jó hatással van OV .Legalább rájuk.Nekünk viszont elegünk van ebből a néphülyítőből.Megalapozza magának és a barátainak a jövőjét,tőlünk és a gyerekeinktől meg ellopja azt.Azt írja egy előbbi kommentben”SZABADSÁG”

    “Nem a Magyarok hibája, hogy a “Szabadság” nem jelent semmit nekik. Nem volt lehetőségük megízlelni eddig. Nem tudják mit veszítenek el, így kérem, senki ne is vesse meg őket azért, hogy félnek. Szomorú tény a történelemben, hogy a Magyarság kétszer is forradalmat robbantott ki a szabadságért, mindkétszer hiába. A Szabadság kiverekedése a kisemberek dolga, de az előnyeiből sosem részesült a kisember. ”

    Talán pont ez miatt hallgatunk most is,mert kinek is vívnánk ki a szabadságot?
    Nem magunknak,hanem azoknak akik jönnének az régi helyére,és ők csak arra mennének,hogy minél több kerüljön a zsebükbe.Azt hiszem azért mégis csak próbát kellene tenni,és lerázni ezeket a kis mitugrászokat a porondról,amíg nem késő,amíg van ebben az országba valami érték,ami a mienk maradhatna.No meg visszavenni ezektől amit eddig elloptak tőlünk.Sok milliárd kerülhetne vissza ország pénztárába.Zárolnám a bankszámláikat.
    De bajba lennének.Netán még dolgozniuk kellene.Mondjuk a feleségeknek pénztárosként egy nagy áruházban,nekik meg…..?Hm nem is tudom milyen munkát mernék rájuk bízni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (16 szavazatból)
  32. 1933. január 30. Ismerös dárum ?
    Az az ember is demokratikus úton került hatalomra….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (9 szavazatból)
  33. Kovács István !
    Mit szégyelt Maga oakint Helvétiában? A 640 kilóméter autópálya hálózatot, a 20 kilóméter metróvonal alagutat, a közalkalmazottak 50%-os béremelését, a Combinó villamost, amely 2-3 percenként követi egymást a Nagykörúton, a csodálatos Megyeri hidat plusz a felépült 20 km M-0-ás autóúttal, tulajdonképpen azt, hogy ma már Ön Svájcból kocsival eme új autópályák segítségével útbaejtésével néhány óra alatt otthon van Szabolcsban a falujában, vagy azt, hogy Gyurcsány Ferenc az EU-ban a politikusok között is rendkívül népszerű még ma is? Ezek a sztrádák egyébként az áruk útját is megkönnyitik, ami lehetővé teszi, hogy új és új termelő üzemek épüljenek a most, a FIDESZ jóvoltából még olcsóbbá vált magyar munkaerőre… Az intézményesített teljes pályás Fideszes karakter rombolás, amely saját bevallásuk szerint is szervezett volt és igen jól sikerült. Ma is büszkék rá… (Lásd: Semlyén beismerő kiszólását “Gyurcsány sikeres amortizálásáról”).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  34. Ez nem bolondokháza! A bolondokházában az igazgató normális…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  35. Belülről szólok bele, nem kívülről

    @”Proud to be a Hungarian living in Germany”
    “…követeltük magunknak a magyar állampolgárságot és választojogot.” — Ott szavazzon, ahol él, ahol a választása Önre van hatással, nem miránk. Könnyű a más ***-val verni a csalánt.
    “a rendszerváltás ota egyedül a Gyurcsány kormány alatt volt rendörterror, brutális oszlatások, szemek kilövése stb.” — Gratulálok, jól betanulta és szépen szajkózza a (már nem nagyon különböző) jobb és szélsőjobb hazugságait. Csak így tovább, mert lesznek újabb megtanulnivalók, ha jól szajkózza, Führere és annak bandája hálás lesz Önnek.
    Daniel Cohn Bendit szavai megmutatták, hol a fal, aminek még egy értelmesebb vak ló sem megy neki kétszer.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  36. Kedves Karitax, halgattam Gyurcsány beszédet eleget, sajnos, A beszédei tele vannak kozhelyekkel, manipulál, egy dumagep. Ahol megjelenik, ott tonkremennek a dolgok.Hazug embernek tartom, Pedig baloldali szavazó voltam.
    A kormányzati teljesítménye nagyon rossz volt.Egy biztos, amíg Gyurcsány részt vesz a baloldal munkájában, addig nem lesz sikeres a baloldal.sajnálom, hogy még sok embert igy is meg tud téveszteni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (19 szavazatból)
  37. Az Orban kormány tevékenységéről pedig egy idő után lehet véleményt mondani. A nyugdíjrendszert rendbe teszik, bízom benne az egyéni számlás megoldással, Gyurcsány kormány nem tett semmit.( szombat délután egy nyugdijrendszerekkel foglalkozó előadáson voltam)A gazdaság megerősödött, a Ft árfolyam stabilan erősödik stb.
    Úgy látom, vannak Orban fobias emberek, akik a demokráciát akarjak megvédeni Orbantol. Nem kell megvédeni, a magyar nep eleg bolcs ahhoz, hogy ha Orban nem teljesít, eltűnjön a süllyesztőben.
    Az Eu val szemben egyébként jogos, hogy fellépjunk, minden ország ezt teszi, védi a saját érdekeit.A baloldali liberális lozungok helyett használjuk az eszunket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (21 szavazatból)
  38. Kedves Bartus Úr, ujra elolvastam a cikket, szerintem eltevesztette a lényeget. Magyarországnak most nem erre van szüksége, hogy felforgassak. Nyugalomra van szükségünk, én itthon elek, és örülök, hogy egy tehetetlen ostoba tokfilko kormanya helyett egy határozott kormányunk van.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (22 szavazatból)
  39. Kedves Nemetorszagban elö kettös allampolgarok!
    Termeszetesen minden Magyarorszagon elönek el tudjatok adni a hazaszereteteket.Magyarazzatok mar el,hogy hogy jutottatok a kettös allampolgarsagotokhoz,mivel a nemet allampolgarsag magkapasahoz az elbocsajtas a magyarbol szüksegeltetik.Az en keresetemet pl. Gönz Arpad irta ala.Lehet,hogy ti Magyarorszagrol irtok,egy kis vitat provokalva?
    Egy biztos,hogy en ezt a kormanyt idöröl-idöre magyarorszagon “live” megelem! Ket lakhelyem van,de egy (nemet) allampolgarsagom.Soha az eletben nem hivalkodnek a “nagy magyarsagommal”.Az az en ügyem,es a csa-
    ladome.Tölete ez nagyon hamisan hangzik,mint a “bertapsoloktol” marc.15.-en.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (4 szavazatból)
  40. Proud to be a Hungarian living in Germany

    Wotan
    Általánosságban igaza van, a német állampolgárság felvételéhez egy idöben le kellett mondani az elözö, tehát a magyarok esetében a magyar állampolgárságról. De minden jogszabály alol voltak és vannak kivételek. Nem kellett például lemondani azoknak a magyar állampolgárságról, akik német származás bizonyitása révén kapták meg a nyugat német állampolgárságot. Továbbá sok esetben nem kellett lemondani azoknak sem a magyar állampolgárságról, akik elöször politikai menedékjogot és azon keresztül állando tartozkodási engedélyt kaptak Nyugat Németországban (én esetem) és még a Kádár rendszer alatt kérvényeztük meg a nyugat német állampolgárságot. Tudomásom szerint miota Magyarország tagja az EU-nak, azota már nem kérik a németek a magyar állampolgárság lemondását a német állampolgárság felvételénél. (Nyugat) Németországban 1945 ota mindig foglalkozott magyarországi politikával az itt élö magyarok egy része. Az egyik legismertebb németországi magyar politikai havilap a Münchenben megjelenö Nemzetör. A rendszerváltásig minden évben meg lettek szervezve a németországi szovjet követség elött 1956 évforduloján a tüntetések, a frankfurti nemzetközi vásáron minden évben megszerveztük az ellenzéki magyar könyv és sajto kiállitást ahol minden ki volt állitva ami Magyarországon be volt tiltva. Jöttek a magyar turisták, jöttek a hivatalos magyar kiállitok résztvevöi de még a körsétán a német kancellárok is mindig megálltak az emigráns magyar pult elött. Rendszerváltás után németországi magyarok képviselik a MÁÉRT (Magyar Állando Értekezleten) a németországi+nyugat europai+észak amerikai magyarokat is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  41. Köszönöm az írást,mélységesen jó!Már régen ébren vagyok,sajnos várnom kell,mert az erő az összefogásban van.Így egyedül csak a számat jártathatom.Tenni kéne még addig,amig lehet!
    sajnos meg kell mondanom és elmarasztalnom azokat a honfitársaimat,akik anno nem mentek el szavazni.Ezt is megértem,mert az összes kormány ezidáig csak az ígérgetésekből állította össze a programját,aztán mindenről ügyesen megfeledkeztek.Ők is becsapták a választóikat,elvakítottak bennünket,megtévesztő útra terelték a bárányokat!Persze,hogy tele van már a hócipő!De!köszönhetően a fotel kényelmének szépen otthon maradtak a szavazás napján!Ennek aztán látható,hogy milyen következményei lettek!Nem az a baj,hogy ez a felszentelt kapitány került a hatalom élére,hanem az a bizonyos 2/3.!!!Nyilván nem lett volna ilyen a százalékos arány,mint most,ha mindenki megtette volna azt,ami állampolgári kötelessége lett volna!Kontrollálható lett volna a kormányzás,saját kútfőből nem hozhattak volna 2/3.-s törvényeket,az alkotmányozásról és a többi nagy dobásról nem is beszélve!Most aztán velünk együtt mehetünk az Állatkertbe a torkos borz szopási technikáját tanulmányozni,mert jön a következő rendelkezés is,amihez a mienk már kevés!Mindez csak azért,mert hatalom jutott ennek a kis dakotának!
    Ébredjünk magyarok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (6 szavazatból)
  42. En nem az ilyen lapok utan itelem meg a mai helyzetet Magyarorszagon,hanem
    azok utan a tapasztalataim utan,amelyeket az utobbi ket evben az ujra itelesem
    utan szereztem.Azok,akik mint en 32 evi mozgalmas es gyümölcsözö (anyagi)
    munka utan a nyugdijjammal ami többszöröse egy itthon elö atlag szakember netto fizetesenek,könnyen kritizalhatnek.Ha meg a 15 evi magyar nyugdijat is
    hozza szamolom,akkor plane.De ezek ellenere sincs erkölcsi alapom,hogy mindenfele furfangos uton szavazati jogot szerezzek,azert hogy az it elö polga-
    rokkal ezen a teren az egyenlö szintre emeljem magamat.Az orszaghataron tul elö un. “menekült vagy kitelepitett egyesületek” meg közelröl sem tudjak,hogy
    mi faj az itt elöknek.Azon a politikai szinten,ahol ök a hangjukat hallatjak,az e-
    esz egy volklorisztikus vilagfajdalmas operett! Senki ezek közül nem jött 1989 utan haza.De Szileziaba sem, a Szudetekba sem,Bacska-Banatban sem stb.
    Hagyjuk meg a magyarorszagi polgaroknak azt a jogot,hogy a sorsukrol maguk
    iteljenek,es ne a kulhoni “oberokosok”.ha ezt a kormany levaltjak akkor levalt-
    jak.Eleg erettek ahoz,hogy ne kelljen nekik kibic!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (7 szavazatból)
  43. Tehát az első szabad Országgyűlés kimondta, hogy az 1956-os Forradalom halálra sebezte a Világkommunizmust és ezzel mindenkinek egyet kell érteni, sőt esküdni kell rá.
    Semmit sem akarok elvenni az 56-os forradalom eredményeiből, de ez a kijelentés szerintem nem állja meg a helyét, mert meg, ha messzebb van is egy kicsit, de Kínában kommunizmus volt 56 után is, valahogy nem nagyon ijedtek meg Magyarországtól, akkoriban. Sőt a Szovjet vezetők bátorítást is kaptak a Kínaiaktól, aminek népessége annyi volt, mint a Világ összes többi kommunizmussal évelődő országoké. Vietnam, Laosz, Cambodia, sem torpant meg, ha jól emlékszem. No és azért maradt meg mára is egy kis Kommunizmus, Észak-Koreában és azok halálra sebezhetnek sok mindent, amikor sikerül koszos atombombát valahova eljuttatni, ha mással nem hajópostával.
    Egyáltalán nem sertésként írom, de csak olyan országok kormányának tűnhet úgy, hogy egy sor fellengzős, szép dicséretet írjanak magukról, ami a Preambulum és part doktrínával tetőzzek, akiknek elnöke lejáratja az országot és az önbecsülést Alkotmányba diktálja polgárainak cserébe, sőt felesketi őket rá.
    Emberek és országok nem verhetik mellüket, hogy elismerést kapjanak, azt ki kell érdemelni. Ahhoz nehéz, becsületes és kitartó munka kell, nem pökhendi hazudozás.
    A régi történelmet lehet piszkálgatni, ha van új bizonyíték, de nem lehet drasztikusan változtatni. Magyarország érteké az évszázadok alatt kialakult, van benne jó és rossz, büszkeségek sorozata és megbánni való dolgok. Egy Orbán Viktor mini-Mussolini, csak az utóbbi néhány évet tudja más színűre festeni, ideiglenesen, az előző éveket már megírták a történelem tudósok és rá nem hallgat senki. Orbán Viktor be akar kerülni a történelembe, benne is lesz, mint egy kis mitugrász diktátor, aki néhány évig megpróbálta elhitetni a pártjába menekült embereknek és a nép egy részének, hogy Európában elég bolond van, aki elhiszik, hogy a diktatúrája egy demokrácia, mert O azt állítja. A körülmények mások és Orbán biztos nem végzi úgy, mint Muszlini, de vannak néhányan, akik hasonló sorsot kivánnak neki, személyes életükben okozott tragikumok miatt, vagy meggyőződésből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -3 (5 szavazatból)
  44. Proud to be a Hungarian living in Germany

    Wotan
    Azt irod a nyugati magyar szervezetek folklorisztikus világfájdalmas operett szervezetek. Mégis a magyar állam büszkén elismeri a nyugati magyar szervezetek önkéntes munkáját:

    “Schmitt Pál magas állami kitüntetéseket adott át olyan Németországban élő magyar személyiségeknek, akik jelentős mértékben hozzájárultak a magyarságtudat megőrzéséhez, illetve az anyaországgal való kapcsolatok ápolásához. Így a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést kapta ifjabb Klement Kornél, a Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének elnöke”

    http://www.buod.de/

    A Frankfurt am Main-ban müködö Németországi Magyar Szervezetek Szövetségének (Bund Ungarischer Organisationen in Deutschland-BUOD) elnöke képviseli a németországi, nyugateuropai és észak amerikai magyarokat MÁÉRT értekezleteken. A “magyar igazolvány”-t is németországi magyarok javasolták a már 50-es évek ota létezö nyugat németországi népi németséget elismerö igazolvány mintájára. A magyar állampolgárság és választojog kiterjesztése a határon tuli és külföldön élö magyarok számára is már több évtizedes követelése a nyugat Németországban müködö magyar szervezeteknek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  45. Hová tűnt Bartus László: Az amerikai c. írása?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos