Ronai and Ronai
AMERIKAI

TGM beszéde a köztársaságról 2011. február 2. szerda 3:21 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(27)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
TGM beszéde a köztársaságról

Budapest – No Orbán Day címmel rendeztek tiltakozást az épülő diktatúra ellen és a köztársaságért a Fidesz székháza előtt.A rendezvényen mintegy 250 demokrata vett részt, amely kifejezi azt, hogy a magyar nép jelen pillanatban mennyire van tisztában azzal a rendszerrel, ami körülötte épül. Tamás Gáspár Miklós filozófus beszédében arra hívta fel a figyelmet, a köztársaság napja az lesz, amikor a magyar nép megmozdul az ilyen hatalom ellen.

Az MTI szűkszavú beszámolója szerint Kalmár Szilárd szervező a rendezvény kezdetén arról számolt be a jelenlévőknek, hogy a megmozdulás fő szervezőjét, Alföldi Andreát a rendőrség az esemény időpontjában állampolgári bejelentés alapján előállította. Alföldi Andrea a megmozdulás végén megjelent, és bejelentette: továbbra is rendeznek majd demonstrációkat a kormány ellen.
A Mondjunk nemet a diktatúrára! – No Orban Day című demonstráción a Fidesz Szentkirályi utcai székháza előtt mondott beszédében Tamás Gáspár Miklós filozófus rámutatott: a hatalom fél a magyar néptől, amely még hallgat, mert “a cenzúrázott média elhallgatja (…) a kormányzat legvisszataszítóbb terveit”. Amikor a magyar nép megszólal és nemet mond, az lesz a köztársaság pillanata – tette hozzá. Felhívta a figyelmet: az új alkotmány egyik cikkelye szerint “kivételes helyzetben” a jogrendet fel lehet majd függeszteni.

[https://youtu.be/X3PAVifTcwQ]

Márton László író arról beszélt, hogy az utóbbi néhány hónapban “sikerült lerombolni Magyarország jó hírnevét”, és “a magyar kormány feje nevetségessé vált”. Kétségbe vonta, hogy az Orbán-kormány nemzetközi összeesküvés áldozata lenne, mint ahogy azt szerinte a kormányzat állítja.. Az eseményen Kertész Ákos Kossuth-díjas író szavalt. A demonstrálók Nincs kétharmad!, Állítsátok meg Arturo Ui-t! és Nem mondunk le a szólásszabadságról! feliratú táblákat vittek.
A szervezők közlése szerint mintegy 250 ember vett részt a rendezvényen.
A Kex együttes két alapító tagja tiltakozik, és teljes mértékben elhatárolódik a No Orban Day elnevezésű, a kormányfő ellen meghirdetett tüntetés plakátjától, amelyen az együttes neve és egyik dalának címe is szerepel. Kisfaludy András és Doleviczényi Miklós közös, tiltakozó levelükben azt írták: megdöbbenve vették tudomásul, hogy a plakáton felhasználták “Zöld sárga, zöld sárga…” daluk címét.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.0/5 (12 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +23 ( 25 szavazatból)
TGM beszéde a köztársaságról, 4.0 out of 5 based on 12 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(27)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

27 Reader’s Comments

  1. Sajnos meglátszik, hogy nincs összefogás a magyar embereknél. Nézzünk csak Egyiptomra !!! Érdekes ott összefogott a muzulmán a kereszténnyel mert megunták, hogy hülyének nézik őket . Minket is annak néz ez a kormány íme egy Rogán nyilatkozat : “Nincs olyan polgára Magyarországnak, aki ne örülne ennek a ténynek, kivéve a Magyar Szocialista Pártot, amely láthatóan ismét nem a magyar családok oldalán áll” – írja Rogán Antal. Tegnap megemelte az áram árát minden előzetes bejelentés nélkül, mára mit tartogat ? Tisztelt magyar emberek ideje lenne tenni valamit amíg nem késő és nem lesz az ország 10 millió koldus országa !!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +27 (29 szavazatból)
  2. Új elem volt, hogy a tüntetés főszervezőjét “állampolgári” bejelentésre őrizetbe vették. Magyarország a 2002-es választásokat követően ismét a be- ls feljelentők országa lett. A médiában megjelenő hírek alapján arra lehet következtetni, hogy a fel- és bejelentők többsége a FIDESZ-hez és a hozzá közel álló sajtóhoz fordul elsősorban. Igaz itt bíztatják elsősorban őket polgártársaik feljelentésére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +24 (26 szavazatból)
  3. Nem kívánok mélyreható elemzést írni e kis szerény összejövetelről , –
    bármely regnáló hatalom elégedetten , önelégülten megmosolyogná : –és
    mondhatja , hogy továbbra is impotens az ellenzék ….és jó úton haladunk .
    - (moderálva – ezeken az oldalakon senkit nem sértegetünk, kérjük megértését)
    Egy sikeres demonstráció forgatókönyve : –az éhezőknek adjál egy tányér babgulyást , –a fagyoskodóknak forró teát , –az munkanélkülieknek ígérjél
    munkát ,–de vigyázz , később számon kérik majd !
    –AZ ÉRTELMISÉGNEK ADJÁL ELEMLÁMPÁT !

    –Nem érkezett el még a számonkérés ideje…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  4. A főszervezőt őrizetbe vették ,állampolgári bejelentés alapján .Ó ,azok az 50′ -s évek ,mikor a szomszéd a szomszédot jelentette föl .Pártatlan ,független rendőrségünk, rögtön intézkedett ,természetesen, felsőbb parancsra . Vajon kiadta ki ezt a parancsot ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  5. “állampolgári bejelentés alapján előállították .”

    –ez egy kódolt üzenet a hatalom részéről , hogy veled is bármikor megtörténhet..

    –ahol elkezdődik a félelem , ott kezd véget érni a szabadság …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  6. vidoq!
    Én nagyon remélem, hogy a magyar nép is feleszmél a bénultságból hamarosan!Mert ugyan a demokráciáról nem nagyon van ideje elmélkedni annak aki dolgozik,mert teljesítménykényszer van, meg család,de amikor majd a pénztárcája egyre laposabb lesz,akkor el fog jutni a tudatáig, amit itt ott hallott ezzel kapcsolatban.Rá fog döbbenni, hogy neki azért nem jut erre arra pénz a létszükségletéhez, meg a számlák kiegyenlítésére,mert a gazdagok még gazdagabbak lesznek a kedves vezetőnek, és pártjának köszönhetően.
    Amikor majd jön a többi alattomban felemelt szolgáltatás áráról a sárga sekk, és egyre többet fizet a boltban a sunnyogó áremelések végett,akkor remélhetőleg ki fogja fejezni a felháborodását,nem kicsit, de nagyon…
    Most még megy a hülyítés,meg az egymásra uszítás,de egyszer vége lesz.
    Bízom benne hogy nagyon hamar.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (20 szavazatból)
  7. Sajnos a rendőröknek ocsmány munkát kell végezni.Egy gengszter parancsait kell követniük.Várom a következő tüntetést,de a hétvégén szervezik többen lettünk volna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (16 szavazatból)
  8. A Magyar emberek a birkatürelmükről híresek!
    Vajon meddig?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (10 szavazatból)
  9. A magyar demokráciának már tavaly vége lett, csak nem vette észre senki. Amikor visszamenőleges törvényt fogadtak el, egy demokrata sem emelte fel a szavát, az Alkotmánybíróság jogkörének megnyírbálása miatt erőtlenül néhányan tiltakoztak ugyan, de helyénvalónak tartották, hogy a “szalaiannamáriák” az EMBEREK akaratából fizessék vissza azt a végkielégítést, amit törvényesen kaptak.
    A demokraták szeme meg sem rebbent, hiszen ez csak néhány százezer embert érint.
    Nem csak a médiatörvény és a tervezett alkotmányozás jelent veszélyt a demokráciára, gondolom ezt az igazi demokraták is tudják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  10. Itt már végetért a szabadság.Az eu miatt még szabad egy-két dolog,de gyakorlatilag diktatúra van.Kényszermunkára itélik a rokkantakat,a saját luxuséletükre nagy pénzeket.SZEMÉT ALJASOK.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (16 szavazatból)
  11. A nemzeti egység kormánya és pintéri rendőrsége nagyon gyorsan eljutott a diktatúra következő fokára. Nevezetesen, az ellenzéki vezetők előállításáig, az ellenzéki megmozdulások ellehetetlenítéséig, a szervezők meghurcolásáig. Emberek! Még sokan vagyunk, akiket és akik szüleit az előző rendszer kíméletlen diktatúrája meghurcolt, megvert, megfélemlített. 20 év demokrácia után ne hagyjuk, hogy mindez megismétlődjön. Le a VIKTATÚTÁVAL!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  12. “bumburi”!
    Mire a “zemberek” felébrednek, addigra késő lesz. Addigra azok is az egzisztenciális kerékbetörés állapotába kerülnek, akik személyesen nem is jelennek meg, csak a rokonaik, ismerőseik mennek esetleg tüntetni. Vagy csak szimpatizálnak…
    Már Debrecenben voltak olyan hangok, hogy tiltakoztak a videozás ellen, mert retorziótól tartanak a népek. Ott nyomozás folyik a főszervező ellen.
    A kisebb településeken, ahol többnyire az önkormányzat az egyedüli jövedelmet-biztosító, azonnal repül, aki a fidesz ellen megszólalni bátorkodik.
    A jelenlegi Magyarországon legalább négymillió honfitársunk van, akiknek másfél hónapnál nagyobb tartalékaik nincsenek. És igaz, hogy másfél hónapot ki lehet bírni fűtés és világítás nélkül, na de élelm híján?!…
    Az Orbán -rezsim nagyon is jól tudja, hogyan lehet rettegésben tartani a “zembereket”. Pártkatona hozzátartozók ugrásra készen állnak, hogy a munkahelyről kirugottak helyére álljanak. Még szakértelem se kell hozzá, csak hosszú nyelv.
    Többet tudnak rólad, szokásaidról, ismeretségi körödről, mint te saját magad.
    És akiről sokat tudnak, azt zsarolni is könnyű.
    (Nem tartozik ide, de Tétényi Éva polgármesterasszony testi épségéért csak jókora felárral tennék biztosítási ajánlatot, ha üzletkötő lennék. Túl nagy a kockázat, széles az “elhallgattatási” skála.)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (22 szavazatból)
  13. Sajnos EdCarping pesszimista szavai jogosak.
    Ámde!
    Egy árulkodó mondat eddig mindannyiutok figyelmét elkerülte:
    “Alföldi Andrea a megmozdulás végén megjelent …”
    Szeretném azt hinni, hogy egy jóérzésű rendőr (mert miért ne lennének köztük is ilyenek?) imígyen szabotálta el ifjú kegyelmes urunk, bölcs vezírünk s nemzet(meg)vezetőnk személyes vagy annak valamelyik talpnyaló samesza utasítását. Begyűjtötte ugyan AA-t, de időben kiengedhette ahhoz, hogy még megszólalhasson a tüntetésen és ezáltal az akció megrendelői fejére dupla szégyen hulljon.
    Ezért megérné megnézni, honnan érkezett az állampolgári bejelentés? (Mert gyanítom, a rendőrök a közönséges halandók számára rejtett számot is látják!) Csak nem “spontán” módon a Szentkirályi székházból? Mert bizony az arra lenne bizonyíték hogy pontosan ők élnek olyan eszközökkel, mint amilyenekkel az ellenfeleiket 8 éven át. vádolták Annak idején 2006 október 23. után attól harsogott a RÉMhírTV, a Magyar Nemzet, a CsehóTV, hogy Gergényi főkapitányt Gyurcsány személyesen utasította a “békés” tüntetők begyűjtésére, szétverésére, stb. Biztos vagyok benne hogy ezek a fizetett tollnokok most mély kussolásba burkolóznak, a tüntetést meg nem történtnek tekintik…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  14. Degenerált
    Maximálisan egyetértek.Tudom miről beszélsz, mert pár aktív fideszes az én “szokásaimat,és ismeretségi körömet” is továbbadta már a megfelelő helyre.Csak üzenni tudtam, de nem tetszett nekik.Egy életem van,szeretném a saját normám szerint leélni, és ne mondja meg nekem senki, hogy miről mit gondoljak!Sőt ! Félelemben sem vagyok hajlandó élni!Aztán lesz ami lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  15. “bumburi”!
    “Egy életem van,szeretném a saját normám szerint leélni, és ne mondja meg nekem senki, hogy miről mit gondoljak!Sőt ! Félelemben sem vagyok hajlandó élni!Aztán lesz ami lesz!”

    Detto!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  16. Mér kéne a magyarnak a demokrácia, sosem élt abban, csak most 20 éve, de erről meg jobb ha nem beszélünk. TGM el van tévedve.
    Ide kommunista diktatúra kell!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -4 (10 szavazatból)
  17. A mostani elit is, a milliárdosok is és a milliomosok is, tehát felső tízezer és a középosztály felső része most is mint mindig ragaszkodni fog hatalmához és életszínvonalához és minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy leszegényedjen, hogy alább adja , hogy elveszítse hatalmát. Ezért mindenképpen diktatúrához vezet ami ma van. Egy válságban főleg. A demokrácia itt nem tud megtelepedni hosszabb távon. Ezt TGN-nek jobban kellene tudnia. Ezért ez egy komolytalanság!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (3 szavazatból)
  18. #
    bumburi
    2011. február 2. szerda
    06:57
    Remélem igazad van és minél előbb eljő az idő ! Kellene már végre valaki aki összefogná az olyan embereket akik hasonlóan gondolkodnak a rendszerről. Ez nagyon kevés, hogy a fórumokon beírjuk a véleményünket . Ébresztő emberek !!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  19. vidoq

    Igen elmondjuk, beírjuk a véleményünket. Ne felejtsd el, hogy mik történnek a kormányzó párt felső köreiben.
    Akkor amikor egy pártigazgató büszkén, és nevetve beszél egy listáról,ami által mindenkit be tudnak sorolni hovatartozása szerint,akkor csak a rettegés kezdődik.
    Én emlékszem az ajánlószelvények összegyűjtésekor egy füzettel járkált nálunk is az aktivistájuk, és szorgalmasan jegyezgette, hogy ki mit mond, és ki kinek adta a szelvényét.
    Az emberek nem akarnak “feltűnni”,mert egy nagy masszában könnyebb láthatatlanná válni,és inkább adták azt a szerencsétlen cédulát, csak szabaduljanak.Gyanítom minden településen ez játszódott le.
    Tehát az a lista nem az ő nagy eszüknek köszönhető jobbadán (persze volt benne részük), hanem az emberek félelmének.
    Erre alapoznak….
    Most viszont elindult valami! Nagyon remélem, hogy a tiltakozások sokasodni fognak, és – bár kételkedem benne – visszakozót fújnak.Talán. Nagyon képlékeny még ez a dolog.Viszont reménnyel tölt el, hogy napról napra változik valami…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  20. Azoknak, akik 200 ezer forintnál többet keresnek havonta, meg sem kottyan a kb 2 Ft/kw áramdíj emelés.Akik ennél kevesebbet keresnek, azoknak éves szinten 20-25 ezer forint többlet kiadást jelent a díjnövelés. Sok ezren tartoznak az áramszolgáltatóknak, ezután még többen fognak, még több lakásban fogják kikapcsolni az órákat. Ez a családbarát kormánypolitika?!
    Közben egyre kevesebb könyvet vásárolnak az emberek, általában kevesebb jut, vagy semmi, a kultúrára. Ez is része a családbarát kormánypolitikának! És az élet minden területére mondhatnánk példát. A hazai lapokban csak arról lehet olvasni, hol mikor hány száz, vagy ezer munkahely szűnik meg! A két autógyárban kb 5 ezer új munkahely teremtődik ugyan 2-5 éven belül (saját kiképzésű erőkből), de százezrek élnek továbbra is a munka világán kívül.
    Még a közmunkákat végzők is csak a felét kapják annak, amit tavaly kaptak.
    Minden terhet a nép többsége hord a hátán. Az értelmiség egy része mélyen hallgat, a másik részét meghurcolják, besározzák, megalázzák emberi és alkotói mivoltában. Az igazi demokraták, bár még kevesen vannak, aláírást gyűjtünk tiltakozásunk jeléül, kimegyünk az utcára, elmondjuk a véleményünket, pártját fogjuk az elesetteknek. Diplomás emberrel találkoztam a minap, aki szemetet szed az utcán, mert nem tud elhelyezkedni. Mert szólni mert, mert véleményt mondott a mai diktatúráról Magyarországon. Állj ki értünk, Európa, áll ki mellettünk Amerika! Fel a fejjel, honfitársaim, aki olvassátok e sorokat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  21. Kedves “Billy”, a valóságot tükrözik vissza szavaid: jelenleg a legkeményebb kommunista diktatúra kiépítése folyik. Rákosiék elsőáldozó szűzlánykák voltak a mostani uralkodóinkhoz képest, mert ugye azoknak a hátuk mögött ott állott az akkori világ legerősebb hadserege. Ezek mögött pedig csak a saját hatáskörükben kiterjesztett terrorjuk áll, és máris birkatenyészetet csináltak a világ – állítólag – legrebellisebb népéből.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  22. Szegény Haraszti, Demszky és a többiek.Március 17.-e előtt ÚJRA számíthatnak a letartóztatásukra.Solt Ottilia is foroghat sírjában. :-(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  23. Március 15.-e … !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  24. Én is kaptam néhány gumibotot 84-ben pusztavacson,meg a budai ifiparkban,nem volt jó,de ma keményebb idők járnak.Most már,hogy idősödöm,jobban fájnak az ütések…lelkilek is..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  25. Örömmel és némi reménnyel tölt el a fenti vélemények olvasása . Csak reménykedni merek abban , hogy idővel egyre több honfitársunk fog csatlakozni az Orbáni módszerek ellenzőinek egyre népesebb táborához . Meg kell mutatni nekik , hogy azok az idők már elmúltak amikor még büntetlenül lehetett terrorizálni egy NÉPET !! Csak egyszer élünk . S gondolom mindenki szeretné az életét a lehető legjobb körülmények között leélni . Senkinek sincs joga ahhoz , hogy ettől bárkit is megfosszon !! Az utódaink jövője és Hazánk sorsa most a tét s ez nem kevés . Az igazság pillanata el fog jönni előbb vagy utóbb s kiderül majd , hogy az hazudta a legtöbbet aki életében még “soha” nem hazudott .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (12 szavazatból)
  26. Én márc.15-.ét a Bem szobornál kezdem,majd átsétálok a Petőfi szoborhoz
    a Lánchídon.Nem ünneplek együtt ezekkel a …/öncenzúra/.Aztán megnézem
    a Bakátsékat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  27. Szomorúan nézem, ahogy hazám, régi párttársam, tönkreteszik. )3-ban már megvoltak a FIDESZen belül látható jelei, amit ma országos szintre terjesztettek. Mi az úgynevezett Fodoristák valószínű ezért is hagytuk ott ezt a pártot. Sajnos nincs aki a liberalizmust hitelesen képviselné itthon ezért pártfüggetlen maradtam. Baráti beszélgetéseken fejtegettük a választások előtt, mi fog történni ha… (mert ugye ezt valószínűsíteni lehetett) Legmerészebb álmainkban sem gondoltuk azokon az estéken, ami ma folyik Magyarországon. Ez színtiszta visszarendeződés a kádári puha diktatúra irányába, de sajnos itt-ott már túl is mutat azon. A jobboldalnak kéne ébredni, bár sajnos ha ők ébrednek, nem biztos, hogy békés ébredés lesz. Sok ismerősöm még most sem látja mi felé tartunk a “nép nevében”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Ismét milliók a Tahrir téren 2011. február 4. péntek | AN

Mubarak öletheti népét 2011. február 3. csütörtök | AN

Válasz a Kex zenekarnak 2011. február 3. csütörtök | AN

Civilruhások támadtak a tüntetőkre 2011. február 2. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos