Kell-e félni a Paraméternek a médiatörvénytől? 2011. február 9. szerda 5:55 | Széky János

Az olvasó nyilván azt gondolja, hogy ekkora hülyeséget nem lehet leírni. De bizony hogy lehet, csak a hülyeség forrása nem én vagyok.

Ha pedig eredetileg nem vagyok szlovákiai magyar „médiatartalom-szolgáltató”,  hanem az az ötletem támad, hogy a magyarországi frekvenciagazdálkodási önkényt és tartalmi cenzúrát kikerülve rádiót alapítok Párkányban, és naponta kibumlizok a Keletiből a szlovákiai munkahelyemre szerkeszteni, műsort vezetni – az Unióban élünk, vagy mi a szösz –, na, akkor kerülök a legnagyobb bajba.

Hivatalosan.

Ismerni kell a jogszabályt.

A kormány védelmezőinek visszatérő érve, hogy a hisztizők nem olvasták a törvényt. Kíváncsi  vagyok, hogy a védelmezők közül hányan olvasták. Néha akadnak olyanok, akik bejelentik, hogy ők igenis végigrágták magukat a szövegen, és nem értik, mi itt a baj.

A törvény terjedelme akkora, mint egy kisregényé, viszont sokkal kevésbé olvasható és érthető. (A homály nemegyszer szándékos, ahogy a szlovák nyelvtörvényben is.) Úgyhogy aki azt mondja, hogy elolvasta egyszer vagy kétszer, és érti, az becsapja magát. Néha meg azért nem érthető a szöveg, mert az ember, ha mégoly felkészült is, nem hisz a szemének: ellentétben van mindennel, amit a világról tud, amire nevelték, amit az őt állítólag képviselő politikusok bármikor pókerarccal a szemébe mondanak. Nem lehetünk például felkészülve a Médiatörvény 178. paragrafusára. Jó hátul van, még a hozzáértő olvasó is elfárad, mire odaér. Most bemásolom. Tessék mély levegőt venni, az olvasáshoz kitartást kívánok.

„178. § (1) Amennyiben más tagállamban letelepedett médiatartalom-szolgáltató rádiós médiaszolgáltatása vagy sajtóterméke a Magyar Köztársaság területére irányul, illetve terjesztése vagy közzététele a Magyar Köztársaság területén történik, a Médiatanács határozatával a jogsértés fennállásáig, de legfeljebb száznyolcvan napig a 187. § (3) bekezdés b)-c) pont szerinti jogkövetkezményeket alkalmazhatja, amennyiben a következő feltételek fennállnak: a) az intézkedés a közrend védelme, bűncselekmények megelőzése, felderítése és üldözése, a közösségek elleni gyűlöletkeltés tilalmának megsértése, vagy a kiskorúak, a közegészség, a közbiztonság, a nemzetbiztonság és a fogyasztók, befektetők védelme miatt szükséges, b) az intézkedés olyan rádiós médiaszolgáltatás, vagy sajtótermék médiatartalom-szolgáltatójával szemben kerül alkalmazásra, amely az a) pontban meghatározott érdekek valamelyikét sérti, illetve súlyosan veszélyezteti, és c) az intézkedés a védendő érdekhez képest arányos.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt határozat meghozatalára irányuló eljárás megindítását megelőzően a Médiatanács köteles kérni azon tagállam intézkedését, amelynek joghatósága alá az (1) bekezdésben meghatározott rádiós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató, illetve a sajtótermék kiadója tartozik. A Médiatanács az (1) bekezdésben foglalt eljárását csak abban az esetben indíthatja meg, ha a tagállam az intézkedést a Médiatanács kérelmében foglalt ésszerű időn belül nem vagy nem megfelelő módon teszi meg.

(3) Kivételesen sürgős esetben, a hallgatók és olvasók érdekeinek védelme érdekében az (1) bekezdés szerinti esetben a Médiatanács ideiglenes határozatot hozhat. Az ideiglenes határozat azonnal végrehajtható. A Médiatanács az ideiglenes határozatot annak közlésével egyidejűleg megküldi azon tagállamnak, amelynek joghatósága alá az (1) bekezdésben meghatározott rádiós médiaszolgáltatást nyújtó médiaszolgáltató, illetve a sajtótermék kiadója tartozik, egyúttal köteles kérni a tagállam intézkedését. Amennyiben a tagállam az intézkedést a kérelemben foglalt ésszerű időn belül megteszi, a Médiatanács az ideiglenes határozat visszavonásáról, amennyiben nem vagy nem megfelelő módon teszi meg, akkor az ideiglenes határozat fenntartásáról dönt.”

Végigolvasták csak ezt a részt? És értik? Fordítok: a „médiatartalom-szolgáltató” egyedi magyar találmány. Gyűjtőfogalom. Egyformán idetartoznak a tévéket, a rádiókat, az újságokat és a weboldalakat működtető vagy kiadó cégek. (Ilyen szabályozás nem létezik Oroszországtól nyugatra.) Idetartozik a DARCUS, spol. s r.o is, ez adja ki a Paraméter nevű „internetes sajtóterméket.” A Magyar Köztársasághoz képest más tagállamban van letelepedve, azaz a működtető cég székhelye Szlovákiában van, a terméket Szlovákiában szerkesztik, és a munkaerő jelentős része Szlovákiában dolgozik. A „187. § (3) bekezdés b)-c) pont szerinti jogkövetkezmény”: huszonötmillió forintig (kb. 90 000 euróig) terjedő pénzbírság, illetve kötelezés valamilyen közlemény vagy hatósági határozat publikálására.

Hogy mit kell ehhez elkövetni, az a b) pontban van felsorolva. Ráadásul részben olyan szabályokat nem szabad megsérteni a Paraméteren, amik a Magyarországon letelepedett „médiatartalom-szolgáltatóra” nem vonatkoznak.

A nemzetbiztonsági érdek, a közrend, a közegészség (hát ez meg hogy kerül ide? publicisztikától epegörcs?), a közbiztonság védelme mind szerepel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában. E szempontok alapján szabad nemzeti törvényben korlátozni a szabadságjogokat, például a sajtószabadságot. Csakhogy a sajtószabadságról szóló magyar nemzeti törvényben („Médiaalkotmány”, 2010. évi CIV. tv.) nincs szó a sajtószabadságnak a közrend vagy a nemzetbiztonság védelmében való korlátozásáról.

Annyit elárulnak, hogy tilos bűncselekményt elkövetni, és hogy a nemzetbiztonság meg a közrend védelmében „bíróság vagy hatóság kivételesen indokolt esetben” kötelezheti az újságírót forrása felfedésére. De – éppen a Médiatanács hivatalos álláspontja szerint – a „hatóság” fogalmába a médiahatóság nem tartozik bele, csak a nyomozó hatóságok.

Másképpen: a Médiatörvény kimondja, hogy a Médiatanács, illetve a Hatóság „médiaigazgatásra vonatkozó szabályok” megsértéséért alkalmazhat szankciókat. Ám e szabályok közé a meghatározás szerint (203. § 39.) nem tartozik sem a Büntető törvénykönyv, sem a szabálysértési vagy mondjuk a fogyasztóvédelmi, a minősített adatok védelméről szóló vagy az egészségügyi törvény, Egyszerűbben: a Magyar Köztársaság nemzetbiztonságának és közrendjének védelmében a Médiatanács nem járhatna el. Ezt ő maga is mondja. Ha a Paraméteren valaki olyan szörnyű bűnt követ el, ami veszélyezteti nemzetbiztonságunkat és közrendünket, akkor a két ország bűnüldöző szerveinek kell együttműködniük.

Illetve kellene. Mert valamiért mégis berakták a törvénybe ezt a paragrafust. Csak-csak nem szórakozottságból. (Vagy ha igen, annál rosszabb.) Tegyük fel, a Médiatanács úgy értelmezi a törvényt, hogy a külföldi hírportálokkal szemben több joga van fellépni, mint a magyarországiakkal szemben. Így viszont – konkrét paragrafusok híján – úgy értelmezi a „közrend” sérelmét, ahogyan akarja, a „súlyosságot” és az arányosságot meg pláne. Ha tehát úgy gondolja, hogy a Paraméter valamelyik szerzője a közrend elleni súlyos valamicsodát követett el – és teljesen rá van bízva, hogy mit gondol –, akkor „köteles” a szlovák államhoz fordulni.

Még rosszabb a helyzet, ha valaki szándékosan azért költözteti a rádiós vagy sajtóvállalkozását más uniós tagállamba, hogy elkerülje a magyar Médiatörvény és Médiaalkotmány szigorát (180. §) Erről szólt a párkányi rádióállomásom példája. Mert ha ezt a sunyiságot rám tudják bizonyítani, akkor megbüntethetnek a Médiaalkotmány 13–20. paragrafusának megsértéséért is – mintha két kilométerrel délebbre dolgoznék –, mondjuk azért, mert a szövegem „alkalmas” bármilyen személy, nemzet, kisebbség vagy többség, vagyis az emberiség semelyik tagja vagy csoportja „nyílt vagy burkolt megsértésére” (Smtv. 17. §). Azt pedig, hogy alkalmas-e, és mi van a burokban, a Médiatanács, illetve a Hatóság dönti el. Bízzunk bölcs belátásában, nyilván azért adott magának gumiparagrafust meg szabad kezet, hogy ne használja.

Ha tehát megtörténik a bűn a Paraméteren – el nem tudom képzelni hogyan, de tegyük fel, hogy egy hír vagy egy kommentár hivatalos szemszögből nézve súlyosan veszélyezteti a magyar közrendet vagy nemzetbiztonságot –, akkor a Médiatanács „köteles” kérni a szlovák állam intézkedését. Amennyiben pedig az olyan galádul viselkedik, hogy füle botját nem mozdítja erre a jóindulatú okosságra, a magyar Médiatanács elindítja az eljárást, hogy a DARCUS-on bevasalja a max. huszonötmillió forintnak aznapi árfolyamon megfelelő eurót. Hogy egész pontosan hogyan oldja meg (ráküldi a magyar végrehajtókat Szerdahelyen?), azt valószínűleg nem dolgozták ki egész pontosan.

Fogalmazzunk a burkolt sértés veszélye nélkül: nem teljesen racionális az elgondolás. Ezért mondom, hogy a Paraméternek csak hivatalosan kell félnie. Gyakorlatilag nincs más dolga, mint szelíden mosolyogni, heherészni, kacagni (kár, hogy Louis de Funès már meghalt, ideális főszereplő lehetne a Médiatörvény filmváltozatában).

Három baj van mégis.

Az egyik, hogy nem ez az egyetlen hely a törvényben, ahol a sajtóval szembeni olthatatlan gyanakvás a trehánysággal egyesülve képtelenségeket hoz a nyakunkra.

A másik, hogy valószínűleg így is fog maradni. Az üggyel foglalkozó uniós biztos ugyanis csak olyan témában tud változtatást kérni, amiről létezik uniós irányelv. Az audiovizuális médiaszolgáltatásokról (magyarán a televíziókról) van, a sajtószabadságról nincs, mert senki sem feltételezte, hogy egy uniós tagállam le akarná taposni a sajtószabadságot. Szó se róla, Fico is meg Kaczynskiék is babrálni kezdtek vele, de arra még senki sem vetemedett, hogy ködösen meghatározott tartalmi szabálysértésekért kénye-kedve szerint büntessen. Azaz cenzúrázza a sajtót, aminek a szabályozása mindig is gyökeresen más volt, mint a televízióké. Elképzelhető, hogy Orbánék visszavonják a 176., 177. és 179. paragrafust, amelyek a külföldről sugárzott, külföldön szerkesztett tévéműsorszámokért bánnának a fentebb vázolt módon a „médiatartalom-szolgáltatóval”. De akkor is ott marad ez az agyrém a külföldi rádiókról és sajtótermékekről, mert Európa nem gondolta, hogy ilyen lehetséges, és ezért nem tiltotta külön.

A harmadik baj az, hogy ez a teljes magyar politikai elitet, kormányt, ilyen ellenzéket, mint olyat, kutyául nem érdekli. A Zembereket még úgy se. Namost a Zemberek, az egyszerű kis jólelkű, naiv magyar állampolgárok azok, akiknek a védelmében meg az épülésére a kormányzó elit ilyen vak dühvel szabályozná agyon a sajtót. Szóval minek is?