Ronai and Ronai
AMERIKAI

Örkény István: Tengertánc (1937) 2011. január 31. hétfő 3:04

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Örkény István: Tengertánc (1937)

Tisztelt Bartus László,

Olvasván cikkét, miszerint milyen kevés pénzből, milyen kevesen állítják elő a szerintem egyébként kitűnő újságjukat, szívesen felajánlanánk Önöknek közlésre, Örkény István “Tengertánc” című novelláját, amennyiben Önök is olyan aktuálisnak tartják, mint mi./Bár 1937-ben íródott./

Természetesen a jogdíjáról lemondunk.

Maradunk hű olvasójuk, üdvözlettel Örkény Angéla, Örkény Antal és Radnóti Zsuzsa /Örkény Istvánné/

Forradalom (Szép Szó 1937)

Később „Tengertánc” címen megjelent novella.

Örkény István: Tengertánc

Ebédnél kezdődött a baj, amikor Olaj kezéből kiesett a kés, és kivételesen nem nyelével, hanem hegyével esett a kőpadlóra. Elnyújtott, hosszú zizzenést hallatott, mint a csorba hangvilla; hangja idegtépően vibrált az asztal alól, végigfutott a gerincen, és az agyba kergette a vért. Kamilla fölpattant és visított egy vérfagyasztót, de az ápoló rá se hederített, a kerti ágyásokat nézte az ablakból, és az ágyások közt egy rigót. Ezek – gondolta – csak visítoznak, de máskülönben nincs velük baj. A rigó ugrált, örült az életnek, az ápoló nézte, s örült a veszélytelen beosztásnak.

- Foglaljon helyet! – szólt rá Kamillára Olaj. – Mire való ez a visítozás?

Nem szerette a lármát. Jogász volt, amikor kitört a háború, és egy gránátnyomás billentette ki az egyenesből. Azóta mindentől borzadt, ami golyók fütyülésére, gránátok sivítására emlékeztette. Kamilla viszont azt nem bírta elviselni, ha csillapították; most is remegni kezdett a szája, szeme kidülledt, fölkapta a padlóról a kést, és egy boldog sikollyal beledöfte az ápoló lapockájába.

A kés, az előírás szerint, tompa volt ugyan, de a tompa kés is kés. Amikor az ápoló hang nélkül előrebukott, mindnyájan fölugrottak az asztaltól.

Ami ezután következett, úgyszólván magától ment. Az ápolótól elvették a kulcsokat. Kinyitották az ajtókat, egyiket a másik után, osztályról osztályra haladva. A fölpattanó ajtókon, mintha ott várakoztak volna mögöttük, csak úgy tódultak kifelé a betegek. Dobogó lépések, kiáltások visszhangzottak a folyosón. “No, még egyet! No, még egyet!” – kiabálta a szkizofréniás Héring, ha egy ápoló vagy orvos került elő valahonnan; zihálva, egy zongoraszékkel a kezében rontott neki, és úgy csapta agyon őket, mint a falon a legyeket.

Akit a zárt ajtók mögül kiszabadítottak, csatlakozott a tömeghez. Volt, aki zuhany alól jött, és víztől csepegve, pőrén követte őket; volt, akit elkábítottak, s most félig hunyt szemmel, tántorogva jött, álmában. Korec, akit nappal a rémek hajszoltak, éjjel pedig búskomorság gyötört, e túlfűtött percekben páratlanul életrevalónak bizonyult.

- Így nem mehetünk az utcára! – kiáltotta. – Fel kell törni a ruhatárt!

Feltörték a ruhatárt, és válogatás nélkül kapták magukra a ruhákat, ahogy jött. Olaj rózsaszínű flamingókkal díszített, női pongyolába bújt, és tűzoltósisakot csapott a fejére, Korec reverendát öltött, és – merész ízléssel – strucctollas kalapot keresett hozzá. Kamilla egy tábornok köpenyére lelt, esernyőt kötött a derekára, fejdíszül pedig rókamálas kucsmát választott, amilyent a máramarosi ószeresek viselnek. Szerencsére óriási volt a választék, s így még e kapkodásban, sietségben is sikerült mutatósan felöltözködniük. A főorvost, aki váratlanul előkerült, bepofozták a női illemhelyre, és rázárták az ajtót.

Leözönlöttek az udvarra. Széles jókedvükben már nem tudták, mit csináljanak; Kamilla a kardját forgatta, Rudolf császár a lengyel himnuszt énekelte gyermekhangon, Mohamet négykézláb mászkált, és fejével a feneküket bökdöste.

Ekkor Korec kiállt a kapu elé, és imponáló eréllyel rájuk kiabált:

- Ne lopjuk a napot! Sorakozó!

A megrémült kapus kinyitotta a vaskaput, és tisztelgett. A bal szárnyépületből kihallatszott az illemhelyre zárt főorvos üvöltözése, amikor ők már kitódultak az utcára.

Olaj lépkedett az élükön, egyedül, mögötte Korec és Kamilla, és aztán a tömeg, teljes összevisszaságban. Héring, a legkövérebb, az oszlop végén futkosott, és zihálva próbálta őket megállásra bírni. “Vesztünkbe rohanunk – könyörgött -, ha nem szervezzük meg a dolgot!” Szervezésre azonban nem is volt szükség. A tömeg az ösztönére hallgat; most is akadtak egyesek, akik taxit kerítettek, és odakiáltották Olajnak:

- A Belvárosban találkozunk!

S már száguldottak is, hogy sorra vegyék a nagy állami tébolydákat, a kórházak elmeosztályait s az előkelő idegszanatóriumokat. Mindenütt kitárták a kapukat, feltörték az ajtókat, s már indult is a népözön a Belváros irányában. Mi szükség lett volna szervezésre? Sokan, akik csak házi ápolásra szorultak, mit sem tudtak az egész mozgolódásról, de egyszerre fölkapták a fejüket, kikászálódtak a karosszékből, sárcipőt húztak, és verdeső cimpákkal, szimatolva, lobos szemmel meneteltek a város központja felé. Tömegével jöttek a kertvárosokból, sőt vidékről is, a menetrendszerű gyorssal. A tehetősebbek, akik a család jóvoltából külországi fürdőhelyeken gyógyíttatták magukat, hirtelen megtorpantak a San Remó-i vagy gräfenbergi sétányon, félrehajtották fejüket, mintha valami távoli neszre fülelnének, aztán hanyatt-homlok rohantak a legközelebbi utazási irodába. A felkelés hírszolgálata nemcsak megbízható, hanem olcsó is volt.

A Belvárosba Olaj érkezett elsőnek. Héring egy nyitott társzekeret rekvirált, amin a vágómarhát szállítják a Közvágóhídra; ezen járták be az utcákat, ahol a járókelők összeszaladtak, röhögtek és hangos megjegyzéseket tettek rájuk. Olaj nem sokat törődött ezzel; emelt fővel, keresztbe font karral szemlélte a gyülekező csoportokat. Egy idő múlva intett Mohametnek, hogy szórja a kanálisba a konfettit; ettől, amint az várható volt, elment a csőcselék kedve a nevetéstől.

- Mi lesz a muzsikával? – érdeklődött Olaj.

Ez Héring dolga volt, aki tüstént útnak indult, s kijelentette, hogy kizárólag önálló hangversenyeken szereplő muzsikusok vagy legalábbis aktív zenetanárok kaphatnak helyet a zenekarban.

Ahogy ők sokasodtak, úgy nőtt körülöttük a tömeg. Előkerültek az újságírók, de Olaj, akire valósággal záporoztak a kérdések, csak ennyit válaszolt:

- Egyelőre nincs mit mondanom – de úgy, hogy ettől rögtön tágulni kezdtek a skriblerek, és a hátukon szánkázott a hideg.

Az igazat megvallva, se Olaj, se a mindig felhőkben járó Kamilla se merte remélni, hogy ekkora visszhangja lesz a megmozdulásnak. Az utcák – megannyi tölcsér, mely nyílásával a város központja felé nézett – öntötték a tömeget. Mindenünnen jöttek, egyre újak, kiapadhatatlanul. A járókelőknek most már nem volt nevethetnékjük. Valaki kihívta a rendőrséget, jött is két riadóautó, aztán még három, még hét, de ezeket valósággal felszippantotta a tömeg, mely egyszerre száz karral nyúlt a rendőrökért, előbb a kardot, aztán a gumibotot szedték el tőlük, utoljára az egyenruhát. Le se kászálódtak a riadóautókról, csak ültek, dideregve, tenyerükkel szemérmüket takarva, rémült szemmel, aztán az egyik, akinek a félelemtől egészen lila lett a szája, azt hebegte:

- Éljen Olaj!

Így kezdődött a tánc.

De közben is nőttön-nőtt a tömeg. Jöttek a nem köz-, csak önveszélyesek, a félbolondok, a szelíd hülyék; jöttek az eszelősök, az agyalágyultak, a kelekótyák. Jöttek a bogarasok, a félküllősök, a bélyeggyűjtők, a zavaros agyú feltalálók, a kisiklott zsenik. Jöttek a járda szélén járók és azok, akik pénteken nem ülnek vonatra. Akik alig várják, hogy egyszer a szemük láttára kiugorjék valaki az ablakon, és akik szívükön viselik a haza sorsát, de ütik-verik a gyerekeiket. Aztán azok jöttek, akiket félretoltak, leköpdöstek, víz alá nyomtak, kiröhögtek; és mindjárt utánuk a józanok és egészségesek. Bánatos zongorahangolók jöttek, rúdra fűzött kaktuszokat lengetve; sintérek, örökméccsel a kezükben, rideg lelkületű bankigazgatók, hárfázva. Petárdákkal jöttek a pártában maradt postáskisasszonyok, eljöttek a politikusok is, óriási olajfestményeket hordozva, melyeken nyugvófélben a nap, s egy anya az ölében ringatja gyermekét. Lihegve jöttek, borzas fővel, verejtékben úszva; tolták, lökték, egymásba préselték egymást, mert mindenki attól félt, hogy lemarad.

A vezetők – Olaj, Korec és Kamilla – a vágóállatok rekeszeiben állva, fegyelemre intették a tömeget. Héringet meg a zenekart a külvárosokba küldték, propaganda-hangversenyre; Rudolf császár a laktanyákat vette sorra, Korec a vízműveket foglalta el, Mohamet a rádiót és a telefont. Egy helyütt, a Fiastyúk utcai Vénusz mozi gépházából revolverlövések fogadták őket, de mindjárt felgyújtották a mozit. (Két halott.)

Eközben vonaton és repülőgépen egymás után megérkeztek a külföldi barátok. Számuk légió; mutatóba itt csak azokat soroljuk föl, akik azt képzelték magukról, hogy ők egy sajt. (Gorgonzola Zürichből, Trappista Aix-les-Bains-ből, s a londoni ideg- és elmeklinikáról egy köztiszteletben álló aggastyán, aki ötvenöt évet töltött egy rögeszme szolgálatában, oly eredményesen, hogy érkezésekor az egész repülőtéren sajtszag uralkodott.) Látnivaló, hogy egyik sem újonc a pályán, de minden harci tapasztalatuk ellenére Olaj egy fejjel kimagaslott közülük. Keveset beszélt, de mindig a kellő szót mondta ki; a délutáni órákban szinte önmagát múlta felül… Estére eldőlt a küzdelem: győzött a felkelés.

Kihirdették az ostromállapotot. A Parlament palotájában ideiglenes börtönt rendeztek be; Olaj az ő párját ritkító, puritán gondolkozásával egy sonkafüstölőben ütötte fel főhadiszállását. Innen vitték szét, táblaszalonnákra és füstölt oldalasokra írva, az első nagy jelentőségű rendelkezéseket. A győzelem másnapján mindenki kapott egy tubus vazelint; többgyermekes családanyák – rangkülönbség nélkül – egy üvegvágót is kaptak, bukott leányok és hadiárvák egy zacskó madáreledelt. Halálbüntetéssel sújtották az üzérkedést, a körömrágást viszont tisztiorvosi engedélyhez kötötték. A nyelvészek javaslatára bizonyos szavak fogalmi körét kiszélesítették, főleg olyan élelmiszerekkel kapcsolatban, melyek nem voltak kaphatók. Eszerint szabad volt a száraz kenyeret “vajas kenyér” néven enni, ha pedig valaki két fél zsömlét egymásra borított, azt teljes joggal nevezhette “sonkás zsömlé”-nek. Szegény sorsú személyek, akiknek nem volt pénzük villamosra, vasútra vagy színházjegyre, ezentúl fillérekért vásárolhattak olyan jegyeket, melyek a megszólalásig hasonlítottak az igaziakra, de mégsem jogosítottak se villamos-, se vonatutazásra, sem pedig színházba menésre. Az első örömmámorban, a győzelem másnapján, ezrek és ezrek vásároltak olyan operajegyeket, melyekkel nem léphettek be az Operába.

Zúgtak a harangok, zászlódíszben pompázott a város, de a vidék is lángoló lelkesedéssel csatlakozott, sőt, külföldön nagy fölvonulásokat rendeztek a rokonszenv jeléül. Harmadnap népgyűlést hirdettek a Szabadság téren. Az úton félmillió ember állt sorfalat, a téren háromszázezren szorongtak, és várták Olajt, a “Főtestvér”-t, a mellék-, a pót- és kistestvéreket, az öcsöket és húgokat, az egész díszes pereputtyot.

Amikor Olaj az emelvényre lépett, ablakok törtek be a tömeg ordításától. Aztán egyszerre csönd lett, súlyos, fülledt csönd; töltött ágyúk hallgatnak úgy, mint most a nép. Olaj fölszegte fejét, és beszélni kezdett. Hangja zengésétől a Bazilika tornyában magától megkondult egy harang, s a virágágyakban elájultak az árvácskák.

Csak ennyit mondott:

- Egyedem, begyedem, tengertánc…

Nem is beszélhetett tovább. Ez több, mint amennyit az ember elviselni képes! A tömeg fölüvöltött, fölsírt, följajdult, eggyé vált és összefolyt. Kinek-kinek még megvolt a saját cipőfűzője, fülcimpája, egyebe. De mi a fontos? A vér már közös edényzetben áramlott keresztül rajtuk, és közös lett bennük az akarat.

1937

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.9/5 (21 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +47 ( 47 szavazatból)
Örkény István: Tengertánc (1937), 4.9 out of 5 based on 21 ratings

  • Hozzászólások(12)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

12 Reader’s Comments

  1. Félelmetes asszociációim vannak a novella olvastán! Ilyen bolond világban élünk, és bármi megtörténhet,amiket végig sem merek gondolni.Nem mintha akkor nem történnének meg, de még gondolatban sem vagyok kész elfogadni, hogy olyan helyzetbe jutottunk amit 1937-ben Örkény a zsenialitásával felvázolt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  2. 1937. a párizsi világkiállításra készül el Picasso “Guernica” című festménye, mely a művész kétségbe esett ítélkezése a fasizmus, és a sötétség fölött.
    1936-39. a Szép Szó, irodalmi és politikai folyóiratban, melynek József Attila is egyik szerkesztője, a fasizmussal és a fasiszta nézetekkel szembeszálló tehetséges magyar írók publikáltak.
    Örkény írását akkor is, most is időszerűvé teszik a tébolyult vezérek és az orruknál vezetett tömegek haláltánca

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  3. Na,ezért félek én az utcára tóduló emberi tömegtől,és szinte azonnal az 1956-ban tapasztaltak jutnak eszembe.
    Igen a közelmúltban történtek is felsejlenek bennem…”…az MTV székházhoz mindenki… kiáltotta Olaj, á dehogy is Ő ………. TL a Betyársereg népvezére.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  4. mivel Örkény írásához kissé közel itt egy újabb évszám is megemlítésre került, talán érdemes emlékeztetni rá, hogy az író 1956 után elég sokáig “tiltva” volt. és nem a fenti Tengertánc írása miatt, hanem azért a mondatért, amit a Bródy Sándor utcában olvastak be a Szabd Kossuth Rádióban:
    „A rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.”
    és ezek nem “tapasztalatok”, hanem tények (amiket persze ki-ki tetszése szerint dolgozhat fel magában, illetve aktualizálhat)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  5. Kedves ödy ! nem a kötelező emlékezés ma a fontos,hanem az,hogy maholnap újra eljutottunk ahhoz,hogy

    „A rádió hosszú évekig a hazugság szerszáma volt. Parancsokat hajtott végre. Hazudott éjjel, hazudott nappal, hazudott minden hullámhosszon.”
    Csak a jelenidőt kell illeszteni!

    Nos,ez itt az igazi baj!Még hogy nem lehet az őrületeinket ismételni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  6. A hátamon futkosott a hideg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  7. Aki nem tanul a történelemből, arra ítéltetik, hogy újra átélje azt .Az alaptörténet valószínűleg a Hammelni patkányfogó modern feldolgozása, annyi köze van az eredetihez, mint a Rómeó és Júliához a West Side Storynak. Én szívesebben hasonlítom a fideszhívőket a lemmingekhez. Azok is meg vannak győződve arról, hogy az élen haladók határozottan – tehát jó irányba haladnak. A vége ugyanúgy tömeghalál, mint a fenti történetnek.
    “Csak az a vég! Csak azt tudnám feledni!”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  8. Köszönet az örökösöknek!
    Örkénynek ez az írása (sajnos) ma is aktuális.Ez az egyik titka egy író zsenialitásának.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  9. Köszönöm! Ez a novella egy időutazás…
    Egy piros-fehérbe öltözött március 15-én színházból hazafelé menet ugyanebbe az eszement kavalkádba csöppentem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  10. Döbbenetes írás, látom magam előtt a képeket, valahogy úgy nézhettek ki, mint a TV ostrom idején a Szabadság tér, csak a maiaknak nem volt papírjuk és nem az elmegyógyintézetből szabadultak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  11. hát, Örkény! kell-e ennél többet mondani? amíg az ellenzék -ha van- filozofál és tehetetlenkedik, “Olaj” és bandája nemcsak a disznószállító szekereket foglalja el… még februárban megváltoztatják -akár egy nap alatt is- a média törvényt! ahogy kérik! nagyon szép bohócos utazása volt “Olaj”-nak a kairói, és milyen eredményes, és begyurcsányozta a Nílust is…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  12. Nem meglepő. Számomra nem mulatságos. Semmi új nincs benne.
    Nem ez az igazi Örkény. Hiszen ez van minden napl Nem ilyen remek előadásban. Láng Tamás

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)

Írja meg véleményét!

 
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos