Budapest – A médiatörvény egyes pontjainak megváltoztatását és eltörlését, független médiahatóság felállítását követelték a Kossuth téri tüntetők. Ezt később a Parlament kapuját ábrázoló plakátra szögezték a színpadon. A rendezvényen tízezren vettek részt, a demonstráció alig fél óráig zajlott.
A civilek indította tiltakozás magán viseli a szervezetlenség és a rutintalanság jeleit, ennek ellenére óriási a jelentősége annak, hogy egy vezetők nélküli civil szerveződés tízezer embert utcára vitt, és elmondták legfőbb követeléseiket. A médiatörvény módosítását, a médiahatóság politikai függetlenségének biztosítását, “az önkényesen kiszabható és aránytalan büntetések” eltörlését és a közszolgálati hírszerkesztőségek függetlenségének helyreállítását követelték. A Facebook közösségi oldalon több mint hétezren jelezték részvételüket, de ennél többen jelentek meg, a rendőrség szerint nagyjából tízezren lehettek.
A szervezők kiáltványát Gryllus Dorka színésznő olvasta fel. Ez tartalmazza, hogy szakmai szervezeteket vonjanak be a médiaszabályozás átalakításába, a jogvédő szervezeteket a Közszolgálati Kódex kialakításába, valamint hogy garantálják a törvény által védett magántitkok és az újságírók bizalmas forrásainak tiszteletben tartását. A demonstráción Bakács Tibor újságíró arra kérte a jelenlévőket és a tüntetést az internetes közvetítésen nézőket, hogy a médiatörvény elleni tiltakozásul küldjenek e-mailt Orbán Viktor miniszterelnöknek az orbanviktor@orbanviktor.hu címre.
Bródy János – aki a Sárga rózsa és a Ha én rózsa volnék című dalait énekelte el – arról beszélt, hogy egyesek ma ismét összekeverik a szeretet hatalmát a hatalom szeretetével, és félő, hogy mint negyven évvel ezelőtt, megint előfordulhat, hogy “a szabad sajtó csak azt írhatja meg, amit szabad”.
A szervezők előzőleg azt kérték, ne jöjjenek a demonstrációra azok, akik “pártszínekbe burkolva” akarnak véleményt nyilvánítani, nem szeretnék, ha bármely párt vagy politikus megpróbálná saját céljaira felhasználni a rendezvényt.
A tüntetést szervező Egymillióan a magyar sajtószabadságért elnevezésű Facebook-csoporthoz péntek délutánig több mint 71 ezren csatlakoztak.
A szervezők emlékeztettek arra, hogy pénteken Pécsett, illetve Varsóban és Bécsben is voltak demonstrációk a sajtószabadságért. A rendezvény befejezése előtt a szervezők bejelentették: január 27-én újabb demonstrációkat tartanak, terveik szerint az ország több pontján.











respect!
Talán, ha most összefognak azok, akik egy értelmes, szélsőségektől mentes, közérdeket szolgáló politikát szeretnének Magyarországon, van remény arra, hogy ez lassan megszülessen. A ló jobb vagy baloldalára esés helyett meg kéne már ülni azt a lovat, ami előre visz mindannyiunkat…
Már másodszor voltam olyan olyan tüntetésen, /másik a charta/ ahol alig
hallottam valamit.Könyörgöm,HANGOSITÁS! Ha teli tüdőből motyogunk, a kutya
sem fogja hallani. Legyünk még többen,sokkal többen.
“szervezetlenség és a rutintalanság” jellemezte a tüntetést, írja a cikk felvezetöjében, és sajnos igaza van. Egy dilettáns kormány agresszív de profi kommunikációját akarjuk dilettáns módon helyére tenni? Nem fog menni. Összejött tízezer túlnyomórészt tanult (vagy tanuló) ember, és nem tudott kiállítani egy technikust, hogy amit mondanak legalább a jelenlévök hallják. A jó szervezés nem mond ellen annak, hogy nem kérünk a pártokból. A hangunkat azonban a parlamenben és a világban is meg kell hallják. Jan.27-én ismét ott kell lennünk!
Én is ott voltam. Szép volt, felemelő és dicséretesen rövid. Inkább hasonlított egy hosszabb flash mobra, mint igazi tüntetésre. A hangosítás (gondolom anyagi okokból) valóban akadozott.
Egyetlen bajom volt a dologgal. Hová vezet az, amikor a kirekesztettek is kirekesztenek. A sajtószabadság és a demokrácia mindannyiunk közös ügye. Miért ne jelenthetnének meg azok is akik akarják a sajtószabadságot és féltik a demokráciát? Lehet, hogy a Horn-Kuncze kormány, valamint a Gyurcsány és Bajnai által fémjelzett kormányok követtek el hibákat, sőt hülyeségeket, de mégis a javukra írandó, hogy a demokrácia (implicite a sajtószabadság) töretlen hívei voltak, még akkor is ha ezt a tragikusan gyenge kommunikációval igyekeztek megjeleníteni.
Úgy vélem, hogy ez a szalámitaktika legnemesebb hagyományait idézi. A jelenlegi kormánynak semmi dolga nincs így a dologgal, elég hátradőlni és elégedetten szemléli, hogyan őrlik fel egymást a különböző demokratikus csoportosulások. Gondoljátok jól van ez így? Nem kellene inkább az erők egyesítésében gondolkodni?
A tömegben láttam, hogy valaki az 1989-es Demokratikus Ellenzék jelvényét viseli.
Még reménykedem.
Itt lenne ideje, hogy a demokracia mellett elkotelezett emberek, teljesen mindegy hogy kik, osszefogjanak es hallassak a hangjukat egysegesen.
Pontosabban: Bródy a ‘Miért hagytuk, hogy így legyen?’ és a ‘Ha én rózsa volnék’ című dalokat adta elő a pénteki megmozduláson. (Van ‘Sárga rózsa’ című dala is az Illésnek, aki nem volt ott, sose jön rá, hogy nem arról van szó.)
Egyébként nagy gratula minden résztvevőnek.
10 – 15 – 20 ezer fő vett körülbelül részt a Parlament előtti 2011. január 14-i, sajtószabadságért való tüntetésen. Gondolom köztük számos blogger is figyelte a történteket és levonja belőle a kellő tanulságokat. Amennyiben a 2002-es FMPSZ (egykori Fidesz) “két millióan vagyunk itt” választási gyűléshez arányítanánk a tömeget, akkor 300-500 ezer jönne ki. Jómagam családi körben éppen szundítottam, onnan jó messze, de ettől függetlenül a fotók mindenről hitelesen tájékoztatnak.
http://vilagnezet.blog.hu/2011/01/15/tuntetes_a_magyar_sajtoszabadsagert_2
Érdekes, hogy lehet kulturáltan is tiltakozni valami vagy valakik ellen és nem kell felgyújtani a várost! Remélem egyre többen fogják felemelni a szavukat az új diktátor ellen és mihamarabb a történelem szemétdombjára küldeni.