Kedves civilek!
Ez így nem fog menni.
Nem szeretnénk a sokak által letorkollt, kritizált, úgynevezett fanyalgók közé beállni, de ez így nem fog menni.
Az októberi netadó elleni, a Reuters szerint 100 ezres tüntetés (jellemző módon Magyarországon a magukat ellenzékinek nevező média is csupán a szokásos „többezres” szófordulatot merte elrebegni) sokakban felébresztette a reményt. Az egész világsajtót bejárták azok a gyönyörű felvételek, amelyeken a demonstrálók világító mobiltelefonjukkal vonultak át az Erzsébet-hídon, és csak jöttek, jöttek, hömpölygött a tömeg. Amikor a menet eleje a híd budai oldalára ért, a vége még az Astoriánál járt. Ez a kép még egy laikus számára sem keltette azt a hatást, hogy több ezren lennének. Nem. Mi a Reutersnek hiszünk. Százezren skandálták az „Orbán, takarodj”, a „Maffiának nem fizetünk” és az ezekhez hasonló rigmusokat.
Hatalmas közösségi élmény volt. Az emberek évek óta először mertek szembemenni a hatalom akaratával, és először érezhették, hogy nincsenek egyedül. S láss csodát, a teljhatalmú vezér nyomban meghátrált, az adót visszavonta. (Persze talált helyette 15 másikat, de most nem erről akarunk szólni.) Le kellett volna vonni azt a tanulságot is a résztvevőknek, hogy nem kell félni ettől az embertől, aki ötödik éve teszi pokollá az életünket, aki lerombolt mindent, amit csak lehetett, aki páriává tette az országot a külföld szemében, és nyomorba döntötte annak lakóit. Öt éve nem tapasztal semmilyen ellenállást, ezért azt hiszi – joggal –, hogy mindent megtehet. Meghunyászkodtak a szakszervezetek, a pedagógusok, a diákszervezetek. A nyugdíjukra spórolók után, a trafik- és földtulajdonosok is szó nélkül eltűrték magántulajdonuk elrablását, s most is síri csönd övezi a magánéletünkbe való beleszólást: előírják, hogy mikor szabad vásárolni, mikor kell templomba menni, milyen útvonalon szabad közlekedni. És jönnek az újabb és újabb sarcok (kell a fedezet az urizáláshoz), és ömlik a hazugságpropaganda a kisajátított médiából.
De a netadó elleni tüntetés mégiscsak megmutatta, hogy nem szabad félni tőle, csak erőt kell felmutatni neki, mert ez az egyetlen, amiből ért. Az utána következő – valóban – kisebb létszámú tüntetések nem bírtak ekkora átütő erővel. Kevés már a sokak által bájosnak tartott amatőrizmus, a dilettantizmus, a különféle csoportok nevében különböző színvonalon felszólalók beszédei, amelyet a himnusz közös eléneklése zár, majd hazatérnek a legények. Ez már kevés. Ez így nem fog menni.
Sokan gondoltuk, hogy a fenti tapasztalatok alapján a szervezők levonják a tanulságokat, okulnak a hibáikból, és a várva várt, január 2-i Operaház előtti tüntetés egy lépéssel előbbre viszik az új civil mozgalmat. A joggal elutasított, és a jól fűtött parlamentben nyolc hónapja melegedő műellenzék helyett, valódi ellenzéket – pártot! – alakítanak magukból. Ám a főszervező azzal adta meg az alaphangot, hogy még nem jött el a pártalapítás ideje. Így sikerült is azonnal lehervasztania a hideg ónos esőben ázó, lelki táplálékra váró ezreket. Majd ismét jöttek a különböző színvonalú beszédek. Senki sem említette az elmúlt napok legaktuálisabb témáit: hogy éppen a gyülekezési jogot akarják korlátozni (majd betiltani), senki sem emelt szót az eszetlen és értelmetlen útdíj ellen. A felszólalók felolvasták a régen megírt szövegeiket, s végül minden útravaló nélkül újból szélnek eresztették a népet. Csalódás volt. Kedves civilek, ez így nem fog menni.
Maximálisan érthető a pártpolitika, a jelenlegi, kétes jogtisztaságú kormány és a kormányzó által létrehozott kurzust legitimáló álellenzéki pártok elutasítása. Bármennyire is ódzkodnak tőle, a civil mozgalom számára még sincs más út, mint a pártalakítás, mert az Andrássy útról nem lehet politizálni, nem lehet egy országot irányítani, kormányozni. S tévedés azt hinni, hogy van még idő. Mert nincs. Nem érünk rá! Minden nappal tovább romlik a helyzet, minden nap többet rombolnak, többet lopnak, több új sarcot vezetnek be. Súlyos tévedés 2018-ra – egy újabb kormánypárti választási csalásra – készülni!
a.) Tudnotok kellene, hogy mit akartok. Mi a szándékotok? Mit szeretnétek elérni? A tagadás már kevés. Konkrétumok kellenek. Közérthető, néhány pontban összefoglalt célok.
b.) Valakinek össze kellene fognia az egész mozgalmat. Nem vezérre gondolunk – abból már van, köszönjük szépen –, de egy olyan, lehetőleg tehetséges és hiteles emberre, aki átlátja és képes megszervezni, összehangolni a különböző csoportokat.
c.) Nem szégyen rutinosabb kollégáktól tanácsot kérni. A kollégák alatt külföldi szervezőket (pl. Podemos) értünk, akiknek van tapasztalatuk tüntetésszervezésben, pártépítésben.
d.) A retorika tanulható. Nem lehet felengedni akárkit a színpadra, hogy előadja a – bármennyire is jogos – sirámait. A beszédek hosszúságát korlátozni kell, nem lehet hagyni senkit 20 percig beszélni, bármily okosakat is mond. A szónoknak éreznie kell a tömeget, reagálnia a tüntetőkre, be kell várnia a sokaság reakcióját, tudnia kell szünetet tartani. Ha ösztönösen nem érzi, meg kell tanulnia, mielőtt kiáll a tömeg elé.
e.) Útravaló kell! Konkrét feladatokat, tennivalókat, célkitűzéseket adni! Nem szabad üres kézzel hazaengedni a tömeget.
f.) S végül szükség lenne egy jó dalra! Egy mozgalmi indulószerűségre! Azt kellene közösen elénekelni minden tüntetés végén, az adjon erőt, vidámságot, optimizmust a következő tüntetésig. A dal fejezze ki az összetartozást.
(A rendszer ellen most tüntetők is magyarok, ezért a himnusz éneklését hagyjuk meg a folyamatos identitászavarral küzdő mélymagyaroknak, akik egy tőmondatot sem tudnak helyesírási hiba nélkül leírni magyarul, de egész évben kokárdát hordanak.
A mostani civil mozgalomból párttá szervezett alakulat pedig hagyja a himnuszt a nemzeti ünnepekre.)
Nekünk tetszene a Kis ember, hát itt a vége című szám:
https://www.youtube.com/watch?v=-4-IzpcFhbU,
de nyitottak vagyunk más ötletekre is.
