Ezzel a hősies címmel írt könyvet Orbán Viktor arról, hogyan jutottak el 2014-ben is a kétharmados győzelemhez. A könyv terjedelme egy fejezet is lehetett volna, amelyben felsorolják a választási törvény galád megváltoztatásainak és az ellenzéki jogok megnyirbálásának eseteit. Ez volt az „út a győzelemhez”.
Orbán becstelenségénél csak az ellenzék tisztességtelensége volt nagyobb. Ha ezek az emberek egy közlekedési vállalatnál követnek el ilyen súlyos hibákat, egy nap alatt rúgják ki őket. Ezért engedtessék meg, hogy a liberális ellenzéki közhangulattal ellentétben a MostMi szervezőit megvédjem.
Takács Bori elévülhetetlen érdeme, hogy elsőként tette világossá: az Orbán-rendszer legyőzéséhez vezető út a parlamenti hivatalos ellenzék legyőzésén keresztül vezet. Előre mondom, nehezebb lesz Gyurcsányékat legyőzni, mint Orbánt. Jó példa erre a mostani eset. Nem a tehetségtelenségük, nem Orbán, hanem Gyurcsány és a befolyása alatt levő média nyírta ki őket.
Azt követően állok a MostMi szervezői mellé, hogy sokak felháborodásra már a rendezvény előtt megírtam, ezeknek a tüntetéseknek semmi értelmük, mert nem tudják, mit akarnak, nincsenek világos alapelvek, nincs mondanivaló. Kiüresítik ezt a tiltakozási formát. Tüntetni már akkor kell, amikor minden egyben van.
De nem fogadta volna ilyen légkör a megmozdulást, ha Gyurcsány nem követi el a maga zavaró repülését a pártzászlókkal, amelyből nem lehetett jól kijönni: ha engednek, Gyurcsány rátelepszik az egészre és úgy nyírja ki, ha újra eljátssza a „fogjunk össze, ezek nem akarnak összefogni, ezért ők a felelősök” játékát, akkor a liberális pártsajtót és annak holdudvarát fordítják a rendezvény ellen. Ebből csak egy nagyon váratlan és provokatív húzással lehetett volna kitörni, de ehhez nem volt elég szellemi muníció. Elvégre itt jó szándékú amatőrök, civilek próbálkoztak valamivel, nem hétpróbás gazemberek, mint azok, akik a csapdát állították nekik.
Mivel a parlamenti álellenzék többi pártja megelégszik a maga helyével, és nem próbál olyan látszatot kelteni, mintha nem bent, hanem a rendszeren kívül lenne, ezért szűkítsük a problémát azokra, akik minden rajtuk kívülálló ellenzéki civil megmozdulást csírájában fojtanak meg. Ezért azt kell mondanunk, hogy Orbán rendszerének megdöntéséhez a győzelemhez vezető út Gyurcsány szektájának legyőzésén keresztül vezet. Először az igazi ellenzékkel szemben ellenérdekelt kollaboránsokat kell legyőzni, akik potenciális ellenfelei minden olyan ellenzéki szerveződésnek, amely nincs a kontrolljuk alatt, s nem az ő érdekeiket szolgálja.
Mielőtt ezt kifejteném, szeretném nyilvánosan elsiratni a MostMi szerveződését, amelyet a parlamenti álellenzék, nevezetesen Gyurcsány Ferenc s pártja végzett ki a pártzászlós csapdával. Ezek jó indulatú emberek voltak, akik sok energiát és időt fektettek abba, hogy néhány hétig megint élt a remény. Nem zsenik, de semmivel nem rosszabbak, mint azok a vérszívók, akik a sárga földig gyalázták őket. Mit vártak, mit fognak bejelenteni? Mennyivel fognak többet mondani, mint bárki más. A sok nagyszájú cinikus fikázó eddig mit tett? Mondott-e ennél okosabbat? Mutassák meg az elmúlt öt évben nyújtott teljesítményüket.
Nem ismerem Váradyt, nem tudom, milyen ember. De Takács Bori és köre nem akart mást, mint kinyújtani a kezét, és másokat erre kérni, hogy először egymás kezét fogjuk meg. Nem tudjuk még, hogy mit akarunk, mit tudunk, mert amit kellene, ahhoz még nem vagyunk elég erősek, nem vagyunk elég bátrak, de a társadalmi szolidaritást létrehozhatjuk. Lehetünk megértőek egymással, lehet az elnyomó hatalom alatt egy emberséges és egymással szolidáris világot alkotni. Összekacsinthatunk, és ezzel nem tud egyetlen diktatúra sem mit kezdeni.
A fogadtatás ennek ellenkezője volt. A legkisebb megértés, tisztelet, szeretet és empátia nélkül gyalázták le a jóindulatú amatőröket, akik nem is akarnak mások lenni, mint szerető, szolidáris, békés, jóindulatú amatőrök, akik a szelídségükkel és jóságukkal roppantják meg a hatalom gerincét. Ebben van logika. Ez morális forradalom. De nem voltak elégedettek a beszédeikkel. Miért? Mi ez? Színház? Több, mint tíz éve élek Amerikában, ezért tudom, hogy hasonló helyzetben itt a közönség vastapssal jutalmazta volna a legamatőrebb produkciót is, mert sokkal fontosabbnak tartotta volna az együttérzést és a hálát, az összetartozást, mint a produkció minőségét. A leggyengébb kapta volna a legnagyobb tapsot.
Nem azok buktak meg, akik megbuktak, hanem azok, akik ezt így fogadták. Az is többet ért volna, ha csak a szeretetüket kifejezik a jelenlevők egymás felé. Ha nem vizsgáztatják azokat, akik tenni akarnak valamit, hanem a szemükkel, a tekintetükkel, az ölelésükkel bátorítják őket. Mindenki tudja, hogy minden szar, de a többi nem szar? Nincs fontosabb, mint az, hogy a hülye várakozásodnak megfeleljen valaki? Nem elég, hogy együtt vagyunk a nagy közös szarban?
Tudom, hogy mindig azok a fotelforradalmárok türelmetlenkednek leginkább, akik minden lehetséges baromságot elkövettek az elmúlt öt évben, amivel Orbán hatalmát bebetonozták. Ezek hajtogatják, hogy „arra más nincs időnk”, most azonnal csináljon valaki valamit, de ez így nem megy. Gondolkodni kell, le kell higgadni, az a hajó már elment. Most nem nagyon lehet mit mondani, azon kívül, hogy ne baszogassuk egymást, legyünk szolidárisak, fogjunk össze, de ne úgy, ahogy az álellenzéki hazug bohócok. A jóságunkkal, a szeretetünkkel tiltakozzunk a diktatúra embertelenségével szemben. Elolvastam Takács Bori beszédét, és megértettem ezt belőle. Neked, nagypofájú vadbarom, akinek ez nem tetszik, majd bérelünk egy beszédírót, aki majd ír kedvedre való beszédet, aztán húzzál el.
Megmondom, mi lett volna az a váratlan húzás, amivel Gyurcsány akciója miatt a biztossá vált bukást el lehetett volna kerülni. Amikor ő előállt a pártzászló ötletével, s a szervezők kulturált, de határozott tiltakozása ellenére ragaszkodott hozzá, le kellett volna fújni az egész tüntetést. Bejelenteni, hogy Gyurcsány meghekkelte a demokratikus civil tüntetés szervezését, lábbal taposta az egyik civil szervezet gyülekezésének szabadságát. Le kellett volna rántani a leplet az álnok kígyóról, aki ellenük hangolta a közvéleményt, és a jó modort sem tartotta be. Ez az ember állandóan azzal játszik, hogy „összefogás” címén rányomul mások pártjára, szervezetére, tüntetésére, és amikor ez ellen tiltakozik valaki, akkor rámutat, hogy ez az ember az összefogás és a rendszer megdöntésének akadálya. Aljas színjáték ez.
Ezt kellett volna világossá tenni, és mielőtt az „összefogás” hisztéria és kórus beindul, kikérni maguknak azt a jogot, hogy Gyurcsány Ferenc 2 százalékos pártja nélkül is lehessen valaki demokrata, lehessen ellenzéki anélkül, hogy a Demokratikus Koalíciót a hátára kellene venni: ha sikeres lesz, akkor azt is magával vigye, ha nem, akkor múljon ki alatta. Ezért meghirdettem volna, hogy a parlamenten kívüli ellenzék forduljon élesen szembe a parlamenti kollaboráns árulókkal, öntsön tiszta vizet a pohárba, hogy lehet-e Gyurcsány nélkül bármit csinálni ebben az országban, vagy nem lehet. Vagy jön a liberális hisztériázó kórus, a lakáj újságírók szirénázásával, hogy kirekesztik a baloldal Orbánját, és akkor összeomlik a világ? Vállalni kellett volna a konfrontációt, és akiknek ez nem tetszik, távozzanak. Így most azoknak kell távozniuk, akik jót akartak.
Először is tisztázzuk, hogy a parlamentbe bevonult, Orbán alaptörvényére esküt tett álellenzék érdekei mások a helyettes államtitkárokéval megegyező fizetéssel a zsebükben, mint azoknak a csupasz seggűeknek, akiknek szavazataival ezt az úri életformát élvezhetik, miután becsapták őket, hogy menjenek el szavazni, és ők majd nyernek. Nem nyertek, de beültek a miniszteri szintű kedvezményekbe, az ingyen lakásba, irodába, autóba, és most onnan akarják megmondani a tutit. Hát ne mondják meg. Ponyimájes?
Az elvesztett választások után ugyanis a kérdés így merült fel. Miután világos volt, hogy Orbán épp annyit csalt a választási törvényen, amennyi a kétharmad eléréséhez szükséges volt, és nekik annyi joguk sem lesz a parlamentben, mint Mórickának a csőszkunyhóban, pontosan tudhatták, hogy választóik érdekeit a parlamentben nem képviselhetik. Kizárólag az Orbán-rendszer legitimálására, a demokrácia látszatának fenntartására van lehetőségük, csak díszletnek kellenek a parlamentbe. Ezért viszont pénzt kapnak.
A másik lehetőség az volt, hogy a választókkal közlik, tisztességtelen feltételek között hamis eredmény született. Ebben a parlamentben az ellenzéknek nincs joga semmihez. Ezért választóikat nem a parlamentben, hanem a parlamenten kívül képviselik. Nem hajlandóak felesküdni arra az alaptörvényre, amelyről maguk is azt mondják, hogy törvénytelen és illegitim. Nem legitimálják Orbán diktatúráját. Teljesen mindegy, hogy más álellenzéki pártok mit tesznek, mivel az LMP eleve a Fidesz kreatúrája, az MSZP már rég a Fidesz kottájából játszik, ezekkel nincs mit törődni. A lelkiismeret parancsára hallgatnak.
Ebben az esetben a Demokratikus Koalíció nem kap párttámogatást, nem lesz hivatalosan bejegyzett párt, mivel annak feltétele az alaptörvény elfogadása, s nem kap pénzt. Nem indulhat brüsszeli állásért az EU-parlamenti választáson, mert azon csak bejegyzett pártok indulhatnak. Nincs képviselői állás, nincsenek irodák, benzinjegyek, költségtérítés, frakciópénz, államtitkár-helyettesi fizetés, ezzel szemben az illegalitás van, a saját erőből való megélés, de megmarad a becsület, a tisztaság, az elvszerűség, a hitelesség és a tisztesség. Gyurcsány nem a rendszeren belülről akarná megdönteni a rendszert, ami egy vicc. Nem kellene az utcán szerveződő civil mozgalmakat megfojtani, hanem ő állhatna az utcai megmozdulások élén, és tömeg állna mögötte. Azonnal tiszta lenne a kép, hogy mi van az országban, és a rendszer nem konszolidálódna, mint most, hanem a napjai meg lennének számlálva.
E kettő között kellett választani: a tisztesség és a pénz között, s ők biztos kézzel a pénzt választották. Ezzel az erkölcsi tőkével pofáznak bele mindenbe, akarnak parancsolgatni azoknak, akik ezt a kurválkodást nem követték el. Miattuk kell a nyomorult civileknek „az elmúlt 25 évről beszélni”, mert valahogy mégiscsak meg kell mondani, hogy nem kérnek belőlük, mert ők „az elmúlt 25”, s azt még sem mondhatják, hogy „Gyurcsány és korrupt bandája takarodjon a picsába”, pedig ezt kellene.
Térjünk ki egy szó erejéig a szemfényvesztő színjátékra, amit az eskütétel körül csináltak. Elmondták a hivatalos esküt, annak a szövegét aláírták, ez a hivatalos. Aztán a bajuszuk alatt elmotyogták, hogy ők mindent megtesznek annak az alaptörvénynek a megdöntése érdekében, amire épp ebben a pillanatban tettek esküt. Ezzel próbálták áthidalni azt a szakadékot, amely a gyurcsányi retorika és az Orbánra tett eskü között tátong. Jellemző az ellenzéki gondolkodás morális szintjére, hogy ezt vélik a becsület megnyilvánulásának. Molnár Csaba sietett megerősíteni, hogy ennek közjogi jelentősége nincs, amikor felmerült, hogy ha ezt a kiegészítést hivatalosnak szánták, akkor nincs pénz. De a pénz kellett, a kiegészítés nem hivatalos.
Nézzük meg mi történt, egy példa segítségével. Az eljárás olyan, mint amikor az esküvőn a feleség örök hűséget fogad a férjnek, elmondja az eskü szövegét, aláírja az anyakönyvet, de magában mormolja, hogy amint lehet, elválik, nem szereti a férjét, csak a pénzért megy hozzá feleségül. Milyen nő az ilyen? Ez az akció semmi másról nem szól, csak a jellemtelenségről, hogy ezek az emberek képesek hamisan esküdni. Gyurcsány és társai hamis esküt tettek, ha nem azonosulnak az eskü szövegével. Ha azonosulnak, az még rosszabb. Hogyan bízhatnánk meg olyan emberekben, akik a szemünk láttára, a fülünk hallatára hazudnak, képmutatóskodnak, tesznek hamis esküt, akik bármire képesek?
Ezekhez képest a Takács Bori szervezetlen, amatőr, rossz beszédű társasága maga a mennyek országa. Az előző hasonlat azt is jelenti, hogy Gyurcsány pártja az esküvel házasságra lépett Orbán Viktorral. Mi köze lehet most már azokhoz, akik az Orbán Viktorral szemben állnak? Abban kell bíznunk, hogy az esküje hamis, és elárulja majd a házastársát? És ha bennünket árul el? Egyszer már elárult, amikor összefeküdt vele. Orbán nem Putyinnal bújt ágyba, kedves Gyurcsány-rajongók, hanem Gyurcsány Ferenccel. Vagy fordítva, mindegy.
Ezért kellett volna a szervezőknek Gyurcsány újabb szemfényvesztő trükkjét leleplezni, tiltakozni, a gyűlést azonnal lemondani, és kihirdetni, hogy nem lehet az Orbán-rendszert megdönteni a parlamenti álellenzék legyőzése nélkül. És azt is elárulom, hogy az igazi ellenzéknek keményebb ellenfele lesz Gyurcsány, mint Orbán, mert Gyurcsány az életéért küzd. Ha kiszorul, ha benne marad abban a szerepben, amit választott, neki vége. A perifériára kerül, az események rajta kívül zajlanak majd. Ezt pedig nem tudná elviselni, ezért bármire képes, az összes riválisa megsemmisítésére is. Ezt bizonyítja, hogy képes lett volna akár előrehozott választásokat is tartatni, belevinni újabb megsemmisítő vereségbe a baloldalt, csak kerüljön vissza a pártpolitika a centrumba, és jelentéktelenedjen el emiatt a civil mozgalom. De elég volt a pártzászlós csapda is.
Takács Bori, a Milla maradéka és az összes többi kivérzett civil szerveződés, és valamennyi utódjuk előtt két út áll: a csendes kimúlás, vagy a Gyurcsánnyal való nyílt háború. Ez utóbbit javaslom. Hagyjuk az elmúlt 25 évet, mert nem az a politikai rendszer volt a bajok forrása, noha mint kiderült, vannak fehér foltjai. Hanem azok a résztvevői, akik most is alakítói a helyzetnek, és a diktatúrában is ott folytatják, ahol abbahagyták. Az MSZP ugyanúgy zsákmánynak tekint minden megnyert pozíciót, önkormányzatot, képviselői helyet, mintha mi sem történt volna. És Gyurcsány folytatja ugyanazt a kisded játékát, amit elkezdett, először az MSZP-n belül, majd kívül: lenyúlni, bekebelezni az egészet, egy a pártunió, egy a vezére, aki a hobbiját űzi, és mindennél fontosabb neki saját tükre, amelyben tetszeleghet. Az ország sorsánál is, a kórházakban teljesen feleslegesen meghaló emberek tízezreinél is. Mögötte áll a pesti liberális elit és ballib média, ebből a pozícióból indít támadást minden olyan kezdeményezés ellen, amely őszinte ellenzéke a rendszernek.
Jegyezze meg mindenki: Gyurcsány átállt a másik oldalra, amikor morálisan ugyanolyan döntéseket hozott, mint Orbán. Először őt kell legyőzni, mert aki ezt nem teszi meg, el sem jut Orbán közelébe. S ha már elmulasztotta a MostMi a rendezvény lefújását, ezt kellett volna elmondani. Hangosan, hogy mindenki hallja, bele a mikrofonba, a televízió képernyőjébe, és a kollaboráns árulókkal szembeni harcra felhívni mindenkit. Senki ne dőljön be annak, hogy a civil amatőrök gyengék, és kellenek a profik. Meg lehet nézni, a profik mit értek el, saját pénzükön kívül. Nem számít a profizmus, a tisztesség, az elvszerűség, az őszinteség számít. Majd ahhoz jön profizmus is. Láttuk a nagy profit kormányon is, ellenzékben is.
Katarzis lett volna, ha ezt mondják, mert ez az igazság, és ez a lényeg. A gyurcsányisták őrjöngtek volna, de nem kell foglalkozni velük, a véleményük semmit nem számít. Rossz oldalon állnak. A megfélemlítés a fegyverük. Aki nem fél tőlük, az győz. De mivel a szervezők nem erről beszéltek, ezért ment mellé az egész.
