Szeretnék visszatérni egy szóra a magyar történelem leggyalázatosabb mondatai kapcsán. Ez a mondat nem Novák Elődtől hangzott el, hanem Lázár Jánostól, aki szándéka szerint védelmére sietett Rácz Péter Rikárdónak. Novák Előd egy közönséges náci, egyetlen megnyilvánulása sem érdemel említést. Említést legfeljebb az érdemel, hogy egy náci mit keres egy parlamentben, és hogyan tudja egy ország nyugalomra hajtani a fejét, míg nácik vannak a parlamentben.
Novák Előd „csupán” kitagadta a cigányokat a magyarságból, önérzetes cigány szerintem vissza is utasítja, hogy magyar lenne, nem járatja le magát ezzel. Novák a magyarok közül kitagadott kisebbség és a magyarok számarányáról értekezett az ő náci élettere tekintetében. Viszont egyetlen dehonesztáló kifejezést nem tett arra, hogy mit jelent cigánynak lenni. Más kérdés, hogy ezt sejthetjük, s nyilván ennek szól az „aggodalma” a születési arányokat tekintve.
Viszont Magyarország miniszterelnökséget vezető minisztere, Lázár János, jól megvédte Nováktól a cigánygyereket, amikor azt mondta: „aki egy gyereket rekeszt ki, az valójában az egyetlen lehetőségétől vagy ’vagyonától’ fosztja meg: az esélytől, hogy tisztességes emberré váljon.” Ennél aljasabb mondat nem sok hagyta el az emberiség száját.
A kereszténydemokrata kormánynak talán nem szentségtörés, ha Jézust idézzük Máté evangéliumából: „Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok? Mert a szívnek teljességéből szól a száj. A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.”
Lázár jó ember akart lenni, de gonosz és romlott ember nem tud jó lenni, mert az jön ki a szájából, ami a szívében van. S ami a szívében van, az gonosz. Náci száján náci szöveg jön ki. Lázár tulajdonképpen megmagyarázta, amit Novák nem mondott ki: a cigánnyal az a baj, hogy nem lesz tisztességes ember belőle.
Elemezzük, mit mond Lázár: ha kirekesztik a cigánygyereket az olyan kiválók közül, mint ő maga és a derék keresztény magyar nép, akkor elveszíti egyetlen esélyét arra, hogy „tisztességes emberré váljon”. Cigánynak nincs más esélye a tisztességre, csak az, ha nem lesz cigány. Ha nem kerül kívülre a magyarságon, ami ugyebár a tisztesség garanciája és egyetlen útja. Elég, ha Lázár Jánosra tekintünk.
Ez a gondolkodás először is azt feltételezi, hogy “magyarnak” lenni olyan felsőbbrendű létezési forma, hogy ez jelenti az egyetlen esélyt, hogy valaki tisztességes emberré legyen. Erről az önbizalomról csak annyit, hogy a magam részéről minden nehézséget, kockázatot, szenvedést azért vállalok, hogy a kislányom ne a magyar élettérben szocializálódjon, mert szeretném, ha tisztességes ember válna belőle. S arra ne olyan nehézségek árán tegyen szert, mint azok, akik magyar létükre, annak ellenére tisztességesek. Mert magyar számára tisztességesnek lenni, nem könnyű feladat: szembe kell mennie az uralkodó mentalitással. A szocializáció ellene dolgozik.
Másodszor, Lázár felfogása, miszerint egy cigánygyerek önmagában nem lehet tisztességes, a hitleri harmadik birodalom náci elméleteivel rokon gondolkodás, csupán egy karnyújtásnyira a népirtás gondolatától. Ez fajelmélet, kedves Lázár János, akinek pedig a szívében fajelmélet tanyázik, a nácikkal azonosan gondolkodik. Éppen úgy, mint a Novák Előd nevű kisnyilas.
Egy cigánygyereknek nem az egyetlen „vagyona” és esélye az, ha nem rekesztik ki a Lázár János-féle nácik közül. Magyar cigánygyerek egyetlen esélye, hogy vele született jogaival, emberként élje le az életét, ha elmenekül az emberevők földjéről, amit maguk között csak Tündérországnak neveznek. De mindenképpen az, ha elhatárolja magát a Lázár- és Novák-féle náciktól, és nem szocializálódik a magyarok között. Ha ezek között nő fel, soha nem lesz egyenrangú teremtménye ennek a világnak, és megakadályozzák, hogy valaha tisztességes embernek érezze magát, akkor is, ha az. Rácz úrnak ezekkel a nyilatkozatokkal azonnal menekültjogot kellene kérnie valahol a civilizációban, ha jót akar a fiának.
Ha tisztességes emberré akar válni Rikárdó, akkor ne keveredjen ezekkel a náci bűnözőkkel, tolvajokkal, rablókkal. A tisztességét és az emberi méltóságát hozta magával a világra, amit ezek a söpredékek már születése pillanatában elvitattak. Milyen ország az, amely már így várja a világra a cigány kisgyereket? Ne csodálkozzunk, hogy az ilyeneket aztán 5 éves korukban hátulról férfiasan hátba lövik sörétes puskával. Egyszer már írtam azt, hogy a magyarok ne reménykedjenek, ne várják, hogy bármi jobbra fordul, amíg a kis Csorba Robika vére kiált az égre, s abból nem bánnak meg semmit. Mert a gyilkosait ez a nép és ez a társadalom termelte ki. Nem lehet azt mondani, hogy nincs közünk hozzá.
A szíve bőségéből szólt Lázár szája akkor is, amikor azt mondta: „Egyetlenegy gyereket sem lehet megbélyegezni, szülessen bár a Rózsadombra vagy Makóra, palotába vagy putriba.” Ez azért érdekes, mert erről szó sem volt. Ennek alapján senki nem bélyegezte meg Rikárdót, ez új elem a történetben. Ez csak Lázárnak jutott eszébe, ami azt jelenti, hogy ő észrevette: a cigánygyerek putriba születik, egy Lázár-gyerek pedig palotába. Ez alapján ő tesz különbséget közöttük.
Ezt már egyszer kifejtette a szívből szóló szája, amikor azt mondta, hogy kinek amennyije van, annyit is ér. Ő gondolkodik így. Pedig ennek a cigánygyereknek már most többje van, mint neki: vele született tisztessége, amit ő már elveszített rég. Ha Rikárdó megússza, hogy kicsit is olyan legyen, mint Lázár János, akkor mindig többje lesz neki, mint ennek a börtönbe való társaságnak. Feltéve, ha a sok megaláztatás, elnyomás, jogfosztás, szegregáció, amiben ezektől része lesz, nem őrli fel a tisztességét.
Lázárnak ehhez kapcsolódva még volt egy mondása, amely helyet követel a világ szemetjeinek fenntartott aranyköpések tárházában. Ez pedig így hangzott: „minden új élet ártatlan, mint a ma született bárány. Újszülöttet nem bélyegezhet meg senki.” Újszülöttet nem, felnőttet már igen. Például, ha felnő ez az újszülött, akkor már szabad a gazda.
Mindez összhangban áll a Lázár bábáskodása alatt létrejövő „Sorsok Háza” projekt ideológiájával, ami a holokauszt gyerekáldozatainak állít emléket. Lázár ezt úgy indokolta, „egy gyermek megölésére ugyanis semmilyen történelmi körülmény nem adhat felmentést, magyarázatot”, mert egy gyerek biztosan ártatlan.
Egy zsidó, ha gyerek, még ártatlan. Ha felnőtt lesz, akkor már nem biztos. A holokauszt felnőtt áldozataiért nem lehet kiállni, mert az ártatlanságuk cseppet sem biztos, a gyerekeké viszont igen. Nincs az a véres szájú náci, aki egyet ne értene Lázár Jánossal, legfeljebb azt teszi hozzá, hogy a gyerek zsidóból egyszer felnőtt zsidó lesz, és akkor már nem ártatlan, tehát jobb a megelőzés.
Lázár a cigánycsecsemőről is azt mondja, amíg a gyerek újszülött, nem lehet megbélyegezni. Még ártatlan. Meg kell adni neki az esélyt, hogy ne legyen olyan, mint a többi cigány, hátha tisztességes ember lesz belőle. Ez a szöveg messze túltesz Novák Előd szövegén. Ez szennyesebb, s egy végtelenül romlott ember szívéről és gondolkodásáról árulkodik. Ez az ember pedig ma Magyarország második embere, megtestesíti az országot, miután a többség ezekre szavazott.
Ne féltsétek hát, Rikárdót, szerencsés kisgyerek, hogy időben megtudta, kik közé született. Életének első percétől kezdve érezheti a magyarok fajgyűlöletét. Ne reménykedjen, ez élete végéig elkíséri. Talán soha nem tudja meg, hogy a tévesen hazájának vélt ország határain kívül van egy másik világ is, ahol emberszámba vesznek mindenkit. Senki nem különbözteti meg származása, bőrszíne alapján, nem nácik kelnek a védelmére, hogy fajtája ellenére lehet tisztességes ember is belőle, ha nem olyan lesz, mint a fajtája.
Érdemes lenne nyomon követni Rikárdó életét, mert Isten, a sors, valahogy kiválasztotta. Az élete bemutatja majd azt az országot, amely a világ legjobb országának tartja magát, a világ legjobb népével. Ennek a gyereknek az élete a tükör nektek. De ha belegondoltok, mi vár rá a közmunkás apjának családjából indulva, milyen esélyei vannak az életre, meg sem kell várni Rikárdó öregségét, a tükör máris előttetek áll. Az emberi szív elviselni nem képes azt az aljasságot, megkülönböztetést, sérelmet, megaláztatást, ami erre a kisgyerekre vár. Pedig az egyetlen bűne az lesz, hogy Magyarországra született.
Azoknak pedig, akik a nevük mellé felvették a „Rikárdó” nevet, és pojácák módjára hősködnek, hatódnak meg saját jó voltuktól, örömmel rúgva gyűlölt ellenségeikbe, azt javaslom, vegyék le magukról ezt a nevet. Hagyják békén ezt a kisgyereket, és ne irkálják magukra, hogy „én is cigány vagyok”, mert nem azok. El sem tudják képzelni, milyen Magyarországon cigánynak lenni. Az üres és hamis pátosz csak súlytalanná teszi a helyzet komolyságát. Csak a néma döbbenet fejezi ki azt a fájdalmat, ami ebben van. Ebbe belül az is belehal, aki él.
A harsányság méltatlan és idegen attól a fájdalomtól, az anyai szívet repesztő érzéstől, amit a világra hozott csecsemője mocskolása jelent. Van az emberi szívnek olyan fájdalma, amit az igazságtalanság okoz, amit szavakkal kifejezni nem lehet. Olyan törés az emberi szívben, amely az ember személyiségének lényegét érinti. Az értéktelenség érzése, a hatalmaskodók, gazdagok és kevélyek mozdulata, ahogy kukába dobják az embert, ahogy nincs hova menni, nincs kitől segítséget kérni, csak Istenhez lehet kiáltani, hogy hallja meg ezeknek az embereknek a beszédét. Tekintsen ennek a nyomorult népnek a megaláztatásaira, amely elkövette azt a hibát, hogy magyar akart lenni.
Ne mondjátok, hogy cigányok vagytok, mert nem vagytok azok. Nem ismeritek azt a szívfájdalmat, amit cigánynak lenni jelent. Én nem bírnám ki. Nem tudnék tisztességes maradni.
