Az amerikai állam nyomást akar gyakorolni a másodszor is megválasztott, és minden eddiginél egységesebb és támogatottabb magyar kormányra, mert az amerikai állam ilyen, meg egyébként sincs más dolga az IS és az Ebola mellett, arról nem is beszélve, hogy irigylik a szabadságunkat és vívmányainkat – jelentette ki az aktuális illetékes. Amerika az amerikaiaké – tette hozzá -, de mindennek van határa, még jó, hogy nem akarnak felszabadítani minket.
Történt mindez azért, mert a nagy erejű magyar gazdaság egyik motorja, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal olyan magyarországi székhelyű, de amerikai tulajdonban lévő vállalatokat akart csuklóztatni, amelyek részben gátolják a teljes magyar kibontakozást, részben pedig kapcsolatba hozhatók mindenféle civil szervezetekkel, amelyek tudvalevőleg partizán tevékenységet folytatnak Magyarországon, és csak azért nem robbantották fel eddig Orbán Viktor szobrát, mert – a ravasz miniszterelnöknek köszönhetően – nincs ilyen.
Szóval a NAV éppen indult volna az Egyesült Államokba, amikor kiderült, hogy néhányan nem léphetnek be az elnyomás földjére, mert rajta vannak a nemkívánatos személyek listáján.
Az amerikai illetékesek persze cáfolták, és vadul mosakodtak, mintha nem lenne vaj a fejükön. Merészelték azt állítani, hogy csak azokat tiltották ki az országból, akik korrupciót kíséreltek meg elkövetni amerikai cégek bevonásával, például azt mondták, hogy csak akkor lesz pénz, ha a helyi csókossal iratnak tanulmányt, majd megkérték a céget, hogy csatolja már az általa megírt tanulmányt, hogy legyen mit a teljesítési igazoláshoz csatolni.
Szóval a szokásos magyar kreativitás (a magyarok zsenik!): megint megpróbáltuk (nos, ilyenkor van az, hogy a többes szám első személy fizikai fájdalmat okoz) okosba megcsinálni. Aggyá’ má’ valamit zsebbe vissza, mer’ különben rossz lesz neked itt, az amerikaiak pedig csodálkoztak, mert náluk már nincsen korrupció (muhahaha, szóval arrafelé már sokkal kifinomultabban űzik ezt az ipart, és nem kell a gumicsizmás kormányalkalmazott kezébe adni a készpénzt).
Elképzelni sem tudom, hogy a NAV vezetője és még két felsővezetője hogyan kerülhetett a listára, de ezek a szemét amerikaiak azt is mondták, hogy szívesen átadják a bizonyítékokat, ha a magyar hatóságok eljárást szeretnének indítani. Nosza! Ide azokkal a hamis papírokkal, hadd lássuk, mit eszkábált össze a CIA szegény Habony Árpád (miniszterelnöki főtanácsadó, hivatalos pozíció nélkül) lejáratására, aki állítólag szintén rajta van a listán, akárcsak a Századvég (Fidesz-közeli intézet, szakértelem és lojalitás jelszóval, de ebből csak az egyik igaz) igazgatója! Elő a farbával, hadd kacagjon az egész világ a töketlen amerikaiakon, akik korrupcióval merik gyanúsítani a makulátlan magyar kormányt és annak a paródiáig tisztességes intézményrendszerét!
Nem tűrjük tovább a packázást! Nem leszünk gyarmat!
Mi vagyunk mi?! Ebola?
Valószínűleg csak engem emlékeztet ez az egész a kilencvenes évek elején retikül-estélyi kombinációban lokálkodó kisgazda-feleségekre, a tornacipőben fogadásra érkező nemzeti képviselőre, aki mindenáron le akarta fordíttatni a tolmáccsal, hogy neki a bütykei miatt kell a kényelmes cipő, csak én érzem azt, hogy megint tátott szájjal rohan kormányunk a farokerdőben.
Arra a kérdésre pedig, hogy miért hiszek inkább egy idegen ország képviselőjének szeretett hazám szavával szemben, csupán annyit tudok válaszolni, hogy ez bizony ugyanaz a helyzet, mint a viszkis rabló esetében: Ambrus Attila minden esetben elismerte bűnösségét, konkrétan megadva, hogy mennyi pénzt rabolt. Egy esetben a rendőrség azt állította, hogy hét milliót, ő viszont négyre emlékezett. A dolog ennyiben maradt. Biztos azóta is ott hever az elhagyott pénz, ahol a helyszínelés kezdetén volt, mert senki sem vette észre.
Ebben a felfoghatatlan kuplerájban, ahol van szerencsénk élni, most éppen kavics került a sóderbe. Semmiféle kitiltás, figyelmeztetés vagy komolyabb homlokráncolás nem oldja meg helyzetünket, mert a helyzetünket nekünk magunknak kell megoldanunk, márpedig a legutóbbi vasárnap egyértelműen jeleztük, hogy ez nekünk jó. Nem arról van szó, hogy elviseljük, beletörődtünk vagy fásultan tudomásul vesszük a kényszert, hanem tevőleges hozzájárultunk ennek a korrupt és beteg rendszernek a fennmaradásához. Ott van az aláírásunk az ítéleten.
A legidegesítőbb tehát az a kaján várakozás, hogy az amerikai kormány majd rendet tesz, szétcsap a Fidesz-KDNP között, és akkor majd ölünkbe hullik a liberális demokrácia, a szabadság és a gazdasági felvirágzás. Pontosan ez a várakozás élteti, táplálja a nemzeti együttműködés rendszerét.
Egy ilyen pofon nem ment fel minket.
De ettől még rendkívül szórakoztató.
