Ronai and Ronai
AMERIKAI

Para-Kovács Imre: Navracsics orra 2014. október 6. hétfő 20:30

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Para-Kovács Imre: Navracsics orra

Pezseg a politika, a magyar politikusok a legjobbat hozzák ki magukból, slumpoetry, alsó-európai középhatalom, hülye Obama, hülye Pista, hanyatló Nyugat, csodás Kelet, már megint kísérleteznek rajtunk, de szeretjük ezt, bevesszük a tablettákat, megisszuk a próbareggelit, mert az is jobb, mint a korgó gyomor. Sötétek vagyunk, mint a Negró árnyéka.

A Negró csak és kifejezetten azért, mert Orbán Viktor kifejtette: nem csak a liberalizmus hátráltatja a magyar kibontakozást, de a politikai korrektség is. Ezt teljesen komolyan mondta, és sem a stábban, sem a közönségben nem röhögte el magát senki, úgyhogy hamarosan bekerül az Alaptörvénybe, és ez már csak azért is nagyszerű, mert végre a nevén nevezhetjük a miniszterelnököt, nem kell körülírni, finomkodni, hanem ki lehet mondani, hogy… na jó, még megvárom az Alkotmánybíróság állásfoglalását.

Az viszont kiderült, hogy a Fidesz vezetőségét az zavarja leginkább a civilizációban, hogy nem lehet nyugodtan cigányozni és zsidózni. Ez tényleg szar lehet, amikor az ember rendesen bepálinkázik, akkor ne kelljen már körülnézni, hogy nincs-e ott egy rohadt liberális újságíró (büdös zsidó firkász), aki majd megírja, ha Szálasiról dalolnak. Pokol az élet így, nincs benne semmi öröm.

Navracsics egykori csicskaminiszter azonban Európába ment, hogy az oktatási, kulturális és egyéb biztosa legyen az Uniónak, ehhez azonban részt kellett vennie egy meghallgatáson, ahol kérdeztek is tőle. Ez részben szokatlan dolog egy Fidesz-potentátnak, másrészt Navracsics nem buta ember, így alaposan felkészült az eseményre. Nos, a felkészülés Fidesz-közeli jelöltek esetében azt jelenti, hogy konkrét kérdésekre vagy hazugsággal vagy mellébeszéléssel reagálnak. A hazugságokat egy központi elosztóban addig csiszolgatják, amíg minden politikusból természetesen és gördülékenyen törnek elő a szavak, nincs bennük semmi kétség, a hazugság a részükké válik, ők maguk lesznek az értelmetlen szavak élő megtestesítői, mondják és nem hiszik, de akik hallgatják a nagybajomi lakossági fórumon, azok igen. Az Európai Unióban azonban kevés Örzse néni ül, még a Jobbik bekalkulálásával is rosszabb az ostobák reprezentációja, mint bármelyik Fidesz-gyűlésen, ezért aztán a hazugságokat mellébeszéléssel kell vegyíteni, hátha elfáradnak a hallgatók és lebillen a fejük.

Nem.

Navracsics – a független, balos és liberális sajtó, valamint egyes demokratikus politikusok által is nagyszerűnek minősített – produkciója szórakoztató, bár felejthető hazudozásból és kínos mellébeszélésből állt, amit – minő meglepetés – a hallgatók észre is vettek, ezért visszaküldték egy kicsit gondolkozni, valamint felkészülni.

Szerintem, nem fogják kirúgni, mert ha vannak informátoraik, biztosak lehetnek benne, hogy Orbán, választék híján, képtelen nála alkalmasabbat jelölni, Navracsics még a legcivilizáltabb, leginkább kés-villa-kompatibilis fideszes, így jobban teszik, a megtartják, azonban a csuklóztatás örömét nem lehet elvenni tőlük. Navracsics egy rettenetes rendszert képviselt és épített eddig, és ha európaivá akar válni, akkor előtte szopnia kell. Lebontják a személyiségét és újraépítik, így aztán talán nem marad Orbán bábja egy normális közegben. Szegény Tompika (Deutsch Tamás indián neve) is milyen független lett odakint, és az most más kérdés, hogy ez mennyire áll jól neki, illetve hogy ez mivel jár esetében.

Mi vagyunk a magyarok, akik azt mondják, hogy ni!

Ha lenne ellenzék, akkor ezeket a helyzeteket minden bizonnyal ki tudnák használni, azonban a magukat következetesen, de pontatlanul demokratikusnak nevező pártok éppen most sorakoztak fel Tarlós István budapesti főpolgármester mögé egy olyan bohózat keretében, amit gyakorlatilag forgatókönyv nélkül improvizáltak, a legnagyobb mesterek stílusban, letisztultan és döbbenetesen professzionális színvonalon.

Jelöltek valakit ellene, aztán visszaléptették, aztán megnézték a közvélemény-kutatásokat, és rájöttek, hogy hülyeséget csináltak, de már késő volt, így aztán azt kezdték mondani, hogy direkt léptették vissza az esélyesebb (kevésbé esélytelen) Falus Ferencet a jobbközép Bokros Lajos érdekében, minek következtében nincs baloldali jelölt. A Fidesz think-tank-je eldobta a forgatókönyv-vázlatokat, és leborultak a baloldal a magyar baloldal nagysága előtt. Ilyet nem tudtak volna kitalálni, bár igény lett volna rá, de a töketlen baloldal úgy szúrta önnön szívébe a csorba fakanalat, hogy Tarlós István halkan pezsgőt rendelt, valamint némi ropogtatni valót.

Bokros Lajos egyébként Gyurcsány Ferenc embere, egy nem létező, Modern Magyarország nevű párt élén, nagy bajusza van, és szereti a politikát, mondhatnám, vannak politikusi ambíciói, ebben pedig segítséget kap az egykori miniszterelnöktől az MSZP és az Együtt lelkes asszisztálása mellett, mivel még mindig Gyurcsány Ferenc az egyetlen politikus ezen az oldalon, aki nagyjából hat lépéssel jár a többek előtt.

Pár nap múlva majd mindenki csodálkozik, aztán visszavonul levonni a tanulságokat. Ez a tanulság egyetlen esetben sem az lesz, hogy hagyni kéne a fenébe a politizálást, és elmenni kapálni.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (124 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +193 ( 211 szavazatból)
Para-Kovács Imre: Navracsics orra, 4.8 out of 5 based on 124 ratings

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos