És akkor Roy testvér (Sneider alelnök úr) ünnepélyesen fellépdelt az emelvényre, ismertette a délutáni napirendet, a rendelkezésre álló időkeretet, felszólította G. képviselő asszonyt, hogy hagyja abba a tepertős pogácsa ropogtatását, legalább ne morzsáljon, majd megadta a szót államtitkár-helyettes úrnak és álomba szenderült. Mint Kosztolányi Esti Kornéljának hőse, az „örökös elnök úr”, feje már-már a csengőre hanyatlik, de aztán utánozhatatlan eleganciával felhorkan és felriad, megköszöni „a tartalmas, gondolatébresztő előadást” és csoszogva távozik.
Öregszünk, csontjaink ropognak, már szégyelljük a bohó fejjel elfogyasztott első füves cigit, rosszallóan méregetjük a teremőr-lány túl rövid kiskosztümjét, testünkben nem pezseg a vér. De éjszaka vascsövekkel álmodunk, melyekkel ifjúkorunk hajnalán vadul vertük az ellenséges fejeket. Roy is benne van már korban. Magasabb szintre emelkedett. Verni csak elvi síkon szeret.
És ha most azt gondolják, a lassan euro-fasisztává szelídülő Jobbik vezéralakjának, a szkinhed Roy mesternek fontos (szimbolikusan is fontos) tisztségbe emelése skandalum, azt mondom, tévedni méltóztatnak. Túl van ez habozva. Roynak igenis ott van a helye, ahova most jutott, mert a választók (több mint egymilliónyian) odaszavazták őt. Miért, az talán jobb volt, amikor Szűrös Mátyás lett az Országgyűlés elnöke, a köztársaság kikiáltója? Horn Gyula nem pufajkásként indult? Zavart ez akkor valakit? Direkt imádták érte. Ráadásul ő – bizonyos történelmi konstellációban – miniszterelnöknek is kiválóan bevált. Csak a derék Roy nem bánhatja meg az ifjúkor bűneit? Úgyhogy hagyjuk. Persze a dolog ettől még gusztustalan és önleleplező. A politikai rendszer erodálódását jelzi. Az a látszat keletkezik az emberben, hogy egyre inkább csak cégéres bűnözők állnak politikusnak. Közülük is a legkeményebb gyerekek.
Eddig mindenesetre nem bizonyult célravezetőnek a töketlenkedés baloldali politikája, melynek lényege, hogy „ők nincsenek is”, ha tudomást sem veszünk róluk. A közélet fokozatos Jobbik-talanítása maga a csőd. Roy alelnök, az ex-bőrfejű szörnyű alak. De könyörgöm, ki volt plakátolva, indult a választásokon. El lehetett még idejében dönteni.
És ha már, tisztelt háborgó baloldal, valakit mindenképpen hibáztatni kell, jobb, ha az ember magában keresi a hibát. A szar kampányban, a négyéves ellenzékiség ellazsálásában, a féktelen, gőgös kényelemben, ahogy elvártátok, hogy minimális teljesítmény nélkül öletekbe pottyan a hatalom. Amellyel – most már gyanítom – úgysem tudtatok volna mit kezdeni. Mellesleg a parlament jelentősége évről évre egyre csökken. Hamarosan a kócsagtollas díszlegények ki- és bevonulására, a történelmi zászlók körbehurcolására szorítkozik. Úgyhogy ne is nagyon figyeld, tisztelt olvasó, mi történik a Tisztelt Házban. A kertedet nézd, meg az esti utcát. A napsütést, amelyben érik a gyümölcs.
