Az ellenzék az előre látható totális vereség után úgy viselkedik, mint gyerekek, vagy a tudatlan állatok, amelyeket karámba terelnek. Ösztönösen egymást marják, egymásra mutogatnak, mindeközben fogalmuk sincs, mi okozta valójában a bukásukat.
Érthetetlen ez a sötétség, különösen olyan emberek esetében, akik a liberális jogállami eszmék képviselőinek mondják magukat. Elfelejtik, hogy egyedül a jog uralma és tisztelete képes megvédeni az egyént és a társadalmat olyan igazságtalanságoktól, amelyek körülvesznek minket, és amilyenek a választás alkalmával is történtek. Azért veszítettek, és kerültek olyan verem mélyébe, amelyből nem lehet szabadulni, mert nem tisztelték a jogot, és lemondtak a demokratikus Alkotmányról. Azt viszont jól véssék az eszükbe: abból a veremből, amelybe navigálták magukat, nem lehet kijönni. Előre megmondtuk, így lett, és ne gondolják, hogy a tetteiknek nincs következménye. Nekik végük van. És ez így is van rendjén.
Magyarországon megszűnt az alkotmányosság. Nem a törvény, nem a jog uralkodik, hanem egyetlen ember. Nem csupán arról van szó, hogy nem lehet az Alkotmány alapján az alkotmányos rendet megváltoztatni. Nemcsak annyi történt, hogy nem lehet a jogállami Alkotmányt eltörölni, és mégis megtették. És hogy nem lehet egy jogállami Alkotmányt középkori feudális ideológiai állam alaptörvényére cserélni. Hanem az alaptörvény szerzői saját alaptörvényüket sem tartják be. Az alaptörvényt saját akaratuknak vetik alá. Nem a jog uralkodik a hatalmat gyakorlón, hanem a hatalom birtokosa a jogon.
Ez a helyzet elfogadhatatlan, erre a helyzetre kellett volna nemet mondani. De nem az alkotmányosságon kívüli hatalom által kiírt választáson. A nemet a törvénytelen helyzetre, a választásokkal együtt, kellett volna kimondani. Az ellenzék legfőbb alkalmatlansága nem abban nyilvánult meg, hogy a vezetők alkalmatlanok (és valóban azok) voltak, hogy nem volt programjuk (tényleg nem volt), és nem tudtak kampányolni (mert nem tudtak), hanem abban, hogy lemondtak a jog uralmát biztosító Alkotmányról, az alkotmányos rend megvédéséről.
Akik most egymás torkának esnek, megfeledkeznek arról, hogy ebben mindnyájan felelősök, és a hibát nem abban követték el, amiért egymás torkát fojtogatják, hanem akkor, amikor a jog uralmáról lemondtak.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata azt írja, hogy az „emberi jogok el nem ismerése és semmibevétele az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezetett”. Nem kell prófétának lenni ahhoz, hogy előre megmondjuk: a jogok semmibevétele Magyarországon is barbár cselekményekhez fog vezetni. Ezekért a barbár cselekedetekért nemcsak azokat terheli felelősség, akik kicserélték a joguralmi Alkotmányt, hanem azok is, akik ezt hagyták, ezt elfogadták, akik tudomásul vették, akik hajlandóak voltak, hogy az önkényuralomban működjenek, és az önkényuralmi helyzetet az együttműködésükkel legitimálják.
Az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozata arra való tekintettel jött létre, hogy „az emberi jogokat a jog uralma védelmezze, nehogy az ember végső szükségében a zsarnokság és az elnyomás elleni lázadásra kényszerüljön”. Ha nincs joguralom, az zsarnoksághoz vezet, az ember pedig végső szükségében az elnyomás elleni lázadásra kényszerül. Ez pedig elkerülhetetlenül „az emberiség lelkiismeretét fellázító barbár cselekményekhez vezet”. Ez a lényeg. Mindet egy dolog képes megakadályozni: a jog uralma.
Ezt nem érti meg, nem akarja tudomásul venni a magát demokratikusnak nevező ellenzék, hogy akkor tévesztettek utat, amikor a jogállamiságból az önkénybe való átmenet eltűrték. Ennek oka, hogy az elmúlt húsz évben anyagilag és morálisan is kompromittálódtak, és nem éreztek elég erkölcsi alapot arra, hogy az általuk is százszor megsértett jogot megvédjék. Nem voltak hajlandóak sem megváltozni, sem visszavonulni, ezért útjában álltak azoknak is, akik ezt nem engedték volna. Ezért minden felelősség ezeké a korrupt pártoké, és az őket kiszolgáló – nem kevésbé korrupt – sajtóé.
A joguralmat az Alkotmány és az alkotmányos rend biztosította. Amikor a Fidesz az alkotmányosságot megszüntette, az Alkotmány helyére saját alaptörvényét helyezte, a preambulumában rögzítette az egyenlőség és a joguralom eltörlését. Ekkor a jogállam helyébe önkényuralom lépett. A nemzetnek a „kereszténységgel” való „alkotmányos” azonosítása nem a népakarattól, hanem „Istentől” származtatja a jogot és a hatalmat. Az egyenlő jogokat felülírják az istenkirályság magasabb szempontjai. Efölött nem az egyenlőséget biztosító jog, hanem az istenkirályság legitim képviselője (istenkirálya) őrködik.
Minden egyéb ennek a következménye. A sarkalatos törvények, a lelkiismereti jogok csorbítása, az oktatás állami agymosássá alakítása, a történelem átírása, a kiválasztottak szabad rablása, a hatalmi váltógazdálkodás felszámolása. Minden ebből fakad, a választási vereség is, mert ebben a rendszerben az arra alkalmas pártok és pártvezetők is vereségre vannak ítélve. Hiszen alkotmányosan nincsen joguk a közhatalmat gyakorolni. Ez a hamis „alkotmány” felruházza a nemzet legitim képviselőit arra, hogy a nemzeti identitástól idegeneket megakadályozza a hatalom megszerzésében. A haza nem lehet ellenzékben. A haza pedig az a fajta „kereszténység”, amely az alaptörvény alapja, és csak azoké lehet, akik maguknak kisajátítják, és cserébe a katolikus egyházat (csatolmányaival együtt) megszokott kiváltságos helyzetébe juttatja. Ez a középkori szentistváni állam, amely a Szent Ágoston-i államelméletből nőtt ki, lett Magyarország alapja. Ez úgy írtózik a liberális jogoktól, mint ördög a szenteltvíztől.
Ezt a „nemzeti” hatalmat „alkotmányosan” nincs joga leváltani senkinek. Erről szól a „nemzetet” képviselők választási törvénye. Ez nem egy joguralmi helyzet és jogállami állapot. Az utolsó törvényes, 1989-es Alkotmány ezt nem tette lehetővé. De még az általa képviselt alkotmányos rend megváltoztatását sem. Az Orbán-rendszer önkényuralom, és nem joguralom, de ezt senkinek nem lenne kötelessége elfogadni. Ez nem legitim módon alakult ki. Az Alkotmány és a Btk. szerint ez a változtatás államellenes bűncselekményt valósít meg.
Az ellenzék még most is azon marakodik, ki milyen hibát vétett a választási kampányban, miközben nem veszik észre, hogy a jogi helyzet kizárja a jelenlegi hatalom demokratikus választásokon való leváltásának lehetőségét. Csalással teszi, de a csalásra a Fidesz illegitim alaptörvénye ad felhatalmazást. Az önkényuralomban úgy tesznek, mintha joguralom lenne. Nevetséges, hogy a kétharmadot a szavazatszámokkal akarják megtámadni, mikor az egész rendszer csalás, de a rendszert magát a tiltakozásuk már nem érinti.
Elfelejtették, miért vonultak ki az alaptörvény megszavazásáról, elfelejtik az egyetlen valamire való tüntetés okát az Operánál, elfelejtik a fülkeforradalmat, a NENYI-t, a NER-t, a korrupt, csaló és szélhámos Schmitt Pál aláírásait, az alkotmányellenes törvények bevezetését, az alkotmányosság felszámolását. Ide kell visszatérnie annak, aki az Orbán-rendszert meg akarja buktatni, aki az emberi szabadságot vissza akarja szerezni, a demokráciát vissza akarja állítani.
Egy régi kedves barátommal leveleztünk, aki korábban a bűnüldözésben dolgozott. Azt kérdeztem tőle, hogy a whiskys rablót el kellett-e fogni? Miért nem hagyták békén? Akkor miért nem tiltakoznak az államellenes bűncselekmények elkövetői ellen? Miért hivatkoznak „bölcsességre”, túlélésre”, „konfliktus” elkerülésére az Orbán-banda esetében? Miért nem hivatkoztak erre a whiskys rabló esetében is? Pedig a whiskys kevésbé volt veszélyes és ártalmas, mint ezek.
Azt mondja a barátom, hogy sokszor nem erkölcsös dolgokból születnek jó dolgok, és példaként említette a kiegyezés utáni magyar fejlődést, amit „aranykornak” neveznek. Kossuth mindig ellenezte a kiegyezést. Nyilván Orbánnal is ki lehet egyezni. S ebben a korszakban születtek az ország legnagyobbjai, későbbi Nobel-díjasok, feltalálók, Budapest mai képe akkor alakult ki. Nem mindig a kard a jó szerszám, néha előnyösebb az okos kompromisszum – mondják.
Csakhogy, a kiegyezés nem az önkényt vezette be, hanem az önkényuralomnak vetett véget, s hozott létre egy jogilag rendezett uralmat. Magyarországon ma ezzel szemben egy joguralmi helyzetet cseréltek önkényre, egy ember önkényuralmára, aki tetszése szerint alakítja a jogot. A joguralmi helyzetet 2010 előtt is kijátszották, ezért aztinkább szigorítani és megerősíteni kellett volna, de Orbán ehelyett az egészet eltörölte.
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából pedig azt látjuk, hogy ami most történik az maga a kard. Orbán erőszakot követ el az országon, amelynek a vége nem béke és fejlődés lesz, hanem gyilkolás. A joguralomhoz való ragaszkodás mindig a gyilkolás megelőzése. A joguralom nem kard, hanem ez adja a józan kompromisszumok kereteit. Az önkényuralommal való kiegyezés pedig nem okos kompromisszum, hanem árulás, és az erőszak előkészítése.
Erre azt kérdezte a barátom, mitől haladhatna akkor mégis ez az ország?
Mire azt válaszoltam, hogy a joguralomtól. A haladás és a fejlődés motorja a verseny. Ahol nincs szabad verseny, nincsenek azonos feltételek, ott nincs haladás. Ahol kiváltságosok, csókosok, előjogok, tekintélyesek érvényesülnek, és nem a tehetség, a szorgalom, az ügyesség, ott nincs fejlődés. Abban az országban, ahol minden lehetőséget egy szűk kör kap meg, ahol minden beruházást a Közgép és a felcsúti polgármester-vízvezetékszerelő végezhet, az a gazdaság soha nem fejlődik, hanem előbb-utóbb csődbe megy. Az ország elnyomorodik, a Közgép és a vízvezeték szerelő gazdagodik, de ez nem haladás, hanem lopás.
Shakespeare nem lett volna Shakespeare, ha nincs Philip Marlowe, és nem lett volna ugyanaz más riválisok nélkül. Mozartnak kellett Salieri, Leonardo-nak Michelangelo, a Nyugat költőinek az egész irodalmi generáció, amely inspirálta őket. Nem lettek volna magyar Nobel-díjasok a matematikában versengő iskolák és tanárok nélkül. Ahol vallási alapon zajlik az előmenetel, előjogokat élveznek egy vallás gyakorlói, vagy képmutatói, és alacsonyabb rendű idegen, aki nem tartozik a kiváltságosok közé, ahol a „keresztény” ifjúság érdekében a zsidókat kizáró numerus clausus van, ahol a társadalmi előmenetel is ennek alapján lehetséges, abból nem fejlődés, hanem gyilkolás lesz.
Ahol a kapcsolat, a befolyás, a párthűség, a bérmálás, a kivételezés számít, ott vége a versenynek, és vége a haladásnak. Ezt pedig kizárólag a jogállam képes megakadályozni. A joguralom teremt egyenlő esélyeket. Ahol csak a rendszerhű emberek lehetnek színházigazgatók, ott nézhetetlen és hazug színház lesz, ahol a tanár a politikai nézetei szerint jut előre, ott hülyegyerekeket nevelnek, és rossz lesz az iskola, ahol a miniszterelnök falujának a futballcsapata bejut az NB I-be, de rajta kívül egyetlen más falunak sincs esélye erre, ott nem lesz a nemzeti válogatott soha világbajnok, de nem lesz még egy BL csapat sem.
Miért nem veszi észre az ellenzék, hogy a joguralmat azért cserélték önkényuralomra, hogy ezt a versenyt megszüntessék? Nem emlékeznek a középkorra, a feudalizmusra, a katolikus egyházra, amely ennek a versenyellenességnek a szülőatyja? Nem látják, hogy a gazdaságban csak azok érvényesülhetnek, akiket ők kijelölnek, egészen egy koszos trafikig bezárólag? Nem látják, hogy kik lehetnek színházigazgatók, iskolaigazgatók, kik vezzethetnek múzeumot, tudományos intézetet, akadémiát és köztelevíziót? Miért gondolják, hogy akkor éppen a politikai versenyt ne szüntette volna meg az önkényuralom, miközben minden intézkedésük gyökere, alapja a kizárólagos politikai hatalom?
Nincsenek semmiféle praktikus szempontok, amelyek felülírnák a joguralomhoz való ragaszkodást, a joguralom elsődlegességét. A világ alapjait törvények alkotják. Természeti és társadalmi törvények. Ha ezeket a törvényeket semmibe veszik, a világ elpusztul. Ha a jogot felváltja egy ember önkénye, ha szó nélkül azt hazudhatja, hogy a kert végi klotyó mellé épített stadion nem közpénzből épült, és ha valami megtetszik neki, azt elveheti, ha átírhatja a szabályokat, akkor annak pusztulás a vége, és emberek életét követeli. Az egyenes út a tragédiához.
Az emberiség „fejlődése” a törvénytelentől a törvényesig, az önkénytől a jogig tart. Magyarország visszalépett ezen a fejlődési pályán, méghozzá úgy, hogy az Alkotmánya eredetileg egy ilyen visszalépést megtiltott és bűncselekménnyé nyilvánított. A magát demokratának nevező ellenzék nem az általános törvényszerűséget, nem a tisztességet, nem a törvényt tekinti mércének, hanem olyan légből kapott vélekedéseket, hogy „azt az ország nem értené meg”, az “embereket ezek nem érdeklik”, erre “senki nem fog szavazni”. Ez egyrészt nem igaz, mint az kiderült, mert az ellenkezőjére sem szavazott senki, csak azok, akik egy szamárra is szavaznának, ha ráfestik a piros szegfűt. De ezek kihalnak, és ezzel ez az MSZP is kihal, és megszűnik, hála Istennek.
Magyarországon nincs jobboldal és baloldal, hanem csak jobboldali és baloldali populisták vannak, akiket az különböztet meg egymástól, hogy a jobboldaliak tisztában vannak annak előnyével, amit az önkényuralom jelent, míg a baloldali populistáknak fogalmuk sincs arról az értékről, amelyet védeniük kellene. Nevezetesen a joguralom fontosságáról. Ezt eladják, lemondanak róla, semmire nem becsülik, és miután enélkül meghalnak, akkor sem veszik észre, hogy mit veszítettek, és emiatt veszítettek. A ház, amely magával meghasonlik, elpusztul. A lelkes bálványimádóknak mondom, hogy a Demokratikus Koalíció is, ha leteszi az esküt Orbán alaptörvényére, akkor aláírta a politikai halálos ítéletét, meg fog szűnni, és megy a történelem szemétdombjára, ahova való. Gyurcsány Ferenc elnök úrral együtt.
Megszerveződött demokraták jelenleg nincsenek Magyarországon. Őket arról lehet majd megismerni, ha a joguralom helyreállítása lesz a programjuk, nem az ingyenes oktatás, vagy “az igazságos rezsicsökkentés”. Ha ezek megalakulnak, akkor lesznek majd Magyarországon demokraták és fasiszták, a fasiszták oldalán pedig populista baloldali kollaboránsok, akiket nem érdekel az Alkotmány és a joguralom, hanem a hasznukat lesik, amíg léteznek. Ezek a baloldali pártok idővel megszűnnek, beolvadnak a centrális erőtérbe, vagy eltűnnek a süllyesztőbe.
Az önkényuralom és a joguralom képviselőinek harca következik ezután, ha ez utóbbiak megszervezik magukat. A joguralom képviselőinek győzelme csak idő kérdése, mert az önkényuralmak a világ rendjével és törvényeivel szemben állnak, ezért előbb-utóbb elpusztulnak. A joguralom hívei ezután helyreállítják az Alkotmányt és az alkotmányos rendet, s ha valóban tisztelik a jogot, akkor Orbánt és bandáját bíróság elé állítják az államellenes és a köztörvényes bűncselekményeik miatt, és elszámoltatják őket az utolsó szögig.
Ha egyszer komoly mozgolódás lesz, és felemelő “forradalmi” hangulat (nem erőszak!) lesz Magyarországon, akkor ezekhez az elvekhez nyúlnak vissza. A fentiekben leírt elvek okoznak majd katartikus élményt. Csak az nem mindegy, hogy mikor. És ebben nem az lesz a legnagyobb veszteség, hogy akkor már senki nem emlékezik arra, hogy ezt az Amerikai Népszava száz cikkben megírta húsz évvel ezelőtt, és meg lehetett volna csinálni ugyanakkor. Csak nem ezekkel az emberekkel, akik megmaradtak “ellenzék” néven örökségbe nekünk.
A joguralom hívei alkotmányosan betiltják majd a nem joguralmi elveket valló politikai pártokat (nemcsak a nyíltan nácikat), majd a joguralom hívei alakítanak különböző, jobb- és baloldali, liberális és szociáldemokrata, konzervatív és zöld pártokat, az alkotmányosság keretein belül. Az a jobboldaliság, amely a nemzetet egy vallással azonosítja, az ezzel azonosulókat pedig pozitívan megkülönbözteti, és ennek alapján egy politikai irányzatnak egyeduralmat, előnyöket, előjogokat és prioritást követel, alkotmányosan nem létezhet.
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!
Ez az, amit ez a hazaáruló ellenzék és híveik nem tudnak, nem becsülnek, s ezzel magukat kiírták a magyar történelem pozitív szereplői közül. Ahol jog van, ott van a szellem napvilága. Tévednek, akik lemondanak a jogról azért, mert a magyar nép ablakán még csak nem is hunyorog a szellem napvilága. Előbb van a jog, aztán oszlik a sötétség, és jön a világosság. S mi lesz addig? Megmondja a költő:
És addig? Addig nincs megnyugvás,
Addig folyvást küszködni kell. –
Talán az élet, munkáinkért,
Nem fog fizetni semmivel,
De a halál majd szemeinket
Szelíd, lágy csókkal zárja be,
S virágkötéllel, selyempárnán
Bocsát le a föld mélyibe.
