A legtöbb mai magyar demokrata nem foglalkozik eléggé a „rend“ témájával, szinte félnek tőle. Érdekes módon ezt a témát inkább a szélsőjobb képviseli mostanság, és eléggé népszerű is lett vele, ami egyáltalán nem is csoda.
Ahhoz hogy ezt könnyen megérthessük, beszéljünk először a rendről magáról. A rend szerepe kettős.
A rend egyik szerepe az, hogy lehetővé teszi a munkamegosztást. Ha megbeszéljük egymás között, hogy a szomszédom süt annyi kenyeret, hogy nekem is jusson, akkor nekem nem kell megvenni az ahhoz szükséges felszerelést és megtanulnom kenyeret sütni. Mindenki ügyesebbé válhat abban, amivel foglalkozik, így a csoport hatékonyabb, ezáltal gazdagabb lesz.
A rend másik szerepe, az, hogy nem csak azt beszéljük meg, hogy mit teszünk egymás érdekében (vagyis a munkamegosztást), hanem azt is, hogy mit nem teszünk egymás ellen. A csapat tagjai megállapodnak, hogy nem jelentenek fenyegetést egymás számára. Elfogadjuk, hogy nem öljük meg egymást, nem raboljuk el egymás javait, stb.
A rend betartása mindenkitől áldozatokat követel. Lemondunk például arról, hogy ellopjuk a szomszéd javait, még akkor is, ha ez azonnali előnyöket biztosítana. Cserébe elvárjuk, hogy a szomszéd se lopja el a mi javainkat, mert az meg nekünk esne rosszul. Tehát a lemondás kölcsönös, alapja a bizalom, eredménye a nagyobb hatékonyság, mert ha kevesebbet kell a fenyegetések ellen védekeznünk, akkor többet és hatékonyabban tudunk dolgozni.
A rend, a törvények megalkotása azonban problémákat is felvet. Nagyon fontos, hogy mi történik akkor, amikor a csoport egyik tagja úgy gondolja, hogy felrúgja valamelyik törvényt. Ugyanúgy, ahogy a törvények elfogadása és az ezzel járó kölcsönös bizalom kialakulása javítja a hatékonyságot és gazdagabbá teszi a közösséget, a törvények felrúgása és az ezzel járó bizalomvesztés azonnal rontja a hatékonyságot és szegényebbé teszi a közösséget.
Fentieket az emberek, a polgárok általában ösztönösen tudják. Például amikor a Fidesz kormány 2010-ben gyakorlatilag zsarolással elvette több millió keményen dolgozó ember magánnyugdíjpénztári megtakarítását (ami bizony névre szóló, örökölhető, pontosan nyilvántartott, MNB által felügyelt magántulajdon volt a törvény szövege szerint), lecsökkent a bizalom, ennek következtében nagy mennyiségű pénz távozott az országból, hiszen senki sem lehetett biztos abban, hogy később a bankszámlákkal nem történik meg ugyanez.
A hosszúra nyúlt bevezető szerint látható, hogy a rend, a törvények egy csoport, jelen esetben az ország polgárainak életében nagy jelentőséggel bír. Ez az, amit a mai magyar demokraták látszólag teljesen figyelmen kívül hagynak. Mivel a polgárok szükségesnek tartják a rendet, így azt a politikai erőt támogatják, Magyarországon jelen esetben a szélsőjobboldalt, amely a rendteremtést a zászlajára tűzte. A rend betartatása azonban egy demokráciában teljesen magától értetődő dolog kell, hogy legyen, annak érdekében, hogy a társadalom magas szinten működhessen.
Egy példa: ha egy termelő tudatában van annak, hogy gyakorlatilag büntetlenül bemászhatnak a kertjébe és ellophatják a terményét (a büntetlenül szó jelen esetben csupán azt jelenti, hogy bár jogilag büntethető az elkövető, a valóságban a rendfenntartók nem lépnek fel hatékonyan), akkor három dolog történhet. A termelő a lopások okozta kárt vagy beépíti az árba (tehát a közösség fizeti meg neki a kárt azáltal, hogy drágábban jut a terményhez), vagy nem termel tovább, mert nem éri meg (tehát csökken a kínálat a piacon), vagy saját maga védi meg valamilyen módon a terményt, ha képes rá (tudjuk, hogy ebből halálesetek is adódhatnak).
A rendre és annak szigorú, határozott, de kiszámítható megvédésére tehát nagyon nagy szükség van. Nem véletlen, hogy azok az országok működnek jól és hatékonyan, ahol erős (tehát igazságos és lehetőleg kevéssé korrupt) a rendfenntartás és az igazságszolgáltatás. Nem véletlen, hogy a polgárok, ha a véleményüket kérdezik, a rendre szavaznak, amelyet ma Magyarországon szinte csak a Jobbik kínál nekik. És nem véletlen, hogy azok a demokraták, amelyek legyenek bármilyen jó szándékúak, de nem állnak ki a rend, a közös játékszabályok megvédése mellett, azok súlyos vereséget szenvednek.
A szélsőjobb által kínált “rend” esetében problémás lehet, hogy valójában faji előítéletek alapján akarnak büntetni egyes kisebbségeket, amely elv nem különbözik az általuk egyébként joggal támadott – a kollektív bűnösség elvét alkalmazó – Benes-dekrétumoktól. A demokratáknak tehát vissza kell szerezniük a rend jelszavát. Nem kell “szégyellni”, mert a rend és az igazságosság a szabadság része.
