Döbbenetes, hogy a Fidesz mennyire lenézi a magyarságot és mekkora kisebbrendűségi érzéssel küzd. Már a „Merjünk nagyok lenni” jelszó is meghökkentő volt a pesszimizmusával és a vereségérzéssel, amelyet magából árasztott. Egészséges embernek az jutott eszébe, hogy „miért, hát nem vagyunk nagyok?” Nyilván arról van szó, hogy lelkileg merjünk nagyok lenni, nem az országhatárokat akarjuk a kontinens határaira kitolni. Miért ne lennénk lélekben egészségesek, nagyok?
Akinek biztatnia kell magát erre, annak súlyos lelki problémái vannak. Kisebbrendűségi érzésben szenved, és úgy biztatja magát a nagyságra, mint a sötétben reszkető ember, amikor azt mondogatja magának, hogy „nem félek, nem félek”. A kisebbrendűségi érzéssel küzdő ember fél a külvilágtól, és ő látja ellenségnek az idegeneket. Azért fél tőlük, mert kisebbnek, méltatlanabbnak érzi magát velük szemben.
Akinek kisebbrendűségi érzése van, fenyegetésként éli meg a kívülállókat és a kívülállókkal való kapcsolatot. Egészséges lelkű ember nem fél másoktól, a sokszínűség gyönyörködteti, nem szégyell másoktól tanulni, mert tisztában van saját képességeivel. Neki nem kell biztatni magát, hogy „merjen nagy lenni”, számára az egyenértékűség és az önbizalom természetes.
A nacionalizmus és az idegengyűlölet mögött mindig kisebbrendűségi érzés húzódik meg. A komplexusokkal küzdő csoportosulások bezárkózók, számukra fenyegető a külvilág, ők érzik úgy, hogy mindenki őket fenyegeti, elnyomja. A kollektív paranoia oka a kisebbrendűségi érzés. A Fidesz állandóan erre a kisebbrendűségi érzésre épít, a frusztrációra, amelyben maga is szenved, és amelyet – mint valami kórt – terjeszt.
Borzasztóan lenézi a magyar nemzetet és a magyar népet, amikor az idegenek fenyegetésével riogatja, mert ezzel egy identitászavarban és kisebbrendűségi érzésben szenvedő, lelki sérült képet mutat róla, és saját kisebbrendűségi érzésével fertőzi. Nem mindenki ilyen. Vannak egészséges lelkű, tehetsélges és sikeres magyar emberek is.
De ők március 15-én sem tudtak másról beszélni, csak arról, hogy mindenki Magyarországot fenyegeti, idegenek akarnak diktálni neki. Lázár Brüsszelnek üzente meg, hogy a magyarral nem lehet packázni, „a magyaroknak senki nem diktálhat”. Kövér példásan felmondta a Fidesz demagógia alaptételét: „el kell döntenünk, hogy a magunk urai maradunk, vagy idegen célok eszközeivé válunk”.
Ezekkel a szövegekkel saját lelki betegségüket, kisebbrendűségi érzésüket fejezik ki, és ezzel fertőzik a népet. Magyarország nem kell senkinek. Senkinek nem fáj a foga se a földjére, se a nyomorára, se az adósságára, de még a szenzációs vízére sem, amely ihatatlan. Magyarország belépett egy közösségbe, elfogadta a demokratikus Európa normáit, amelyeket minden retorzió nélkül naponta megsért, és ennek ellenére gyakorlatilag e közösség pénzéből él. Beteg emberek azok, akik ezt a közösséget idegen fenyegetésként mutatják be, amikor ez a közösség jelenti a garanciát arra politikailag és katonailag is, hogy Magyarországot senki ne fenyegethesse.
Az egyetlen komoly fenyegetést az Orbán-kormány hozta Magyarország nyakára, mert Oroszország nem mondott le a terjeszkedésről, és miután adósrabszolgaságba dönti Orbán az országot, könnyen válhatunk orosz gyarmattá. Tipikus, hogy a kisebbrendűségi érzésben és lelki komplexusokban szenvedők „Nem leszünk gyarmat!” felirattal masíroznak a gyarmati sorsba. Ők válnak Nyugatról a Vatikán, Keletről Oroszország gyarmatává, mert a paranoia ostoba döntésekbe kergeti őket.
Szociálpszichológiai kutatások kimutatták, hogy a náci és fasiszta diktátorok valamennyien skizofrén paranoiában szenvedtek, kisebbrendűségi érzéssel küszködtek, és beszédeikben saját betegségüket osztották meg, és azzal fertőzték meg a hallgatóságot. Frusztrációjukat fojtották nacionalizmusba és idegengyűlöletbe, kerestek és találtak valami idegent, aki fenyegette őket. Hitler volt ennek a mintapéldánya, aki el is akarta pusztítani mindazokat, akikkel szemben beteges kisebbrendűségi érzései voltak.
Vezér frusztrált emberekből lesz, akiben a többi frusztrált felismeri a legfrusztráltabbat, aki ezt meg tudja fogalmazni, és az idegengyűlölettel kiutat tud mutatni. Ez fertőző betegség, amely aztán tömegesen szedi az áldozatait. Ezeknek az embereknek kell az álmegváltó.
Ezek a gyengék akarják erősnek mutatni magukat, nekik kell katonai ruhába bújniuk, vagy magánhadsereget tartaniuk. Lehetnek egy népnek kudarcai, be nem gyógyult sebei, amelyek frusztrációt és kisebbrendűségi érzést okoznak. De ezeket gyógyítani kell és lehet, fel kell oldani, fel kell dolgozni, meg kell találni a sikerélményeket, hogyan tudnak a rosszból is előnyt kovácsolni. Kisebbrendűségi érzést lehet csökkenteni tanulással, képzéssel, lehet segítséget nyújtani, hogy ezek elmúljanak.
Egy dolgot nem szabad megengedni: azt, hogy beteg lelkű, kisebbrendűségi érzésben szenvedő, paranoiás emberek hatalomra kerüljenek, és saját lelki betegségüket terjesszék, a látens frusztrációt a tömegekben felszínre hozzák, és a tudatalatti sérelmeket felszabadítsák. Ez életveszélyes egy nemzetre és a környezetre nézve.
A Fidesz támogatásának alapja az a hazug demagógia, hogy Magyarország ellen összefogtak, az idegenek kívül és belül ellene dolgoznak, diktálni akarnak a magyar népnek, idegen célok érdekében akarják felhasználni Magyarországot. De itt van Orbán Viktor, aki ezt nem hagyja, hanem megvédi a magyar érdeket. Közben nem veszik észre, és nem számít, hogy Orbán az, aki kifosztja ezt az országot, úgy diktál, hogy akkor sem diktálnának jobban, ha egy idegen ország megszálló csapatai lennének az országban.
Orbán beteg ember, aki a környezetét is azzá tette. Ezek mind paranoiás emberek, akiket kezelni kellene,, nem pedig rászabadítani az országra. Egy ilyen beteg ember mellett csak azok maradhatnak meg, akik maguk is megfertőződnek, és a Vezér paranoiáját kiszolgálják. A kisebbrendűségi érzés, a félelem és a frusztráció fertőző. És ezek az emberek most már megfertőzték az országot is.
Ez rendkívül veszélyes, mert az egészséges lelkű, önbizalommal rendelkező embereket is megbetegítik. Az ország életerejét és teljesítőképességét rombolják, a társadalom mentális állapotát züllesztik, és az „idegennek” bélyegzett társadalmi csoportokat veszélyeztetik.
A nacionalizmus a kisebbrendű ember kompenzálása. Az a bajuk, hogy nem tudnak azoknak a magyar embereknek a sikereiből sem meríteni, akik sikeresek voltak, mert az ő társaságuk ezeket az embereket „idegennek” tekinti, éppen azért, mert sikeresek voltak. Ezek már fenyegetést jelentenek a számukra, mert szorongást okoznak. Az idegen ebben a kontextusban a sikeres ember. A nemzethez tartozónak csak a hozzájuk hasonló frusztrált és kisebbrendűségi érzéstől szenvedő sikertelen ember számít. Nézze meg valaki a békemenetet, és mutasson ott csak egyetlen egészséges lelkű, sikeres, önbizalommal rendelkező embert, akinek nincsenek komplexusai. A savazó ember vajon micsoda?
Az a baj ezekkel a nacionalistákkal, hogy a nemzeti identitást a kudarchoz és a lelki betegséghez, a kisebbrendűségi érzéshez kapcsolják. Magyar az, aki tehetségtelen, frusztrált és paranoiás, kisebbrendűségi érzésben szenvedő ember. Idegen az, aki sikeres, tehetséges, és aki nem küzd komplexusokkal, hanem elfogadja önmagát, és nincsenek identitásproblémái. Mindegy az, hogy ez a sikeres ember zsidó, sváb vagy kutyabőrrel a vállán lovagolt be a hágón: ha nem frusztrált beteg ember, hanem az egészséges lelkével, a sikereivel és az önbizalmával a komplexusos embereket frusztrálja, akkor idegen.
Normális ember nem ad ki naponta jelszavakat, nem hirdet szabadságharcot, nincs szüksége arra, hogy azt mondogassa magának, hogy „Magyarország jobban teljesít”. Normális ember teszi a dolgát, és élvezi azt, amit csinál. Nem gondol ilyenekre. Nincs szüksége megalomániás építkezésekre a falujában. A kert végébe budit épít, nem stadiont. Ezek az emberek nem tudnak teljesíteni, lebénítja őket a félelem. Minden bokorban ellenséget látnak, veszélyeket vizionálnak. Életveszélyesek, ha hatalmat kapnak a kezükbe.
A tömeglélektan ismeri a lelki fertőzés fogalmát. A lelki betegségeket át lehet adni, terjednek. Ezek szállító közege az érzelem és nem az értelem. Racionális érvek ezen nem segítenek. Az ember a bűnbeesés óta kivetett és magányos a világban, alapérzése a szorongás és a kudarctól való félelem. A tudatalattiban ez a legkisebb közös többszörös, amely a tömeget mozgósítani képes. A pogromok ebben az érzésvilágban gyökereznek, az ember elállatiasodásának ez az útja. A legprimitívebb és legbarbárabb ösztönök felszabadításának ez a helye és módja.
Ezeknek a beteg embereknek nincs programjuk, nincs üzenetük Magyarország számára, csak az, hogy „mi és ők”, „magyarok és idegenek”. A rezsi rizsa lényege nem az a 15 forint, amivel kevesebbet kell fizetni. hanem az, hogy az idegeneknek nem hagytuk. Nem hagytuk a bankoknak sem, az IMF-nek sem, nem hagyjuk az Uniónak sem, Amerikának sem. Mi frusztrált, kisebbrendűségben szenvedő, lelki beteg emberek tartsunk össze, össze kell fognunk a lelkileg egészséges, önbizalommal rendelkező és tehetséges másokkal szemben, akik nem mi vagyunk. Ezek veszélyeztetnek bennünket, mert arra emlékeztetnek, hogy mi tehetségtelenebbek vagyunk, kisebbek vagyunk, kevesebbek vagyunk. Meg kell nekik mutatnunk.
Az első, hogy a versenyt, amelyben ők győzhetnek, és amelyben mi megint alulmaradhatunk, meg kell szüntetnünk. Adminisztratív módon korlátoznunk kell őket, numerus clausus vagy csak egyetemi keretszám segítségével, közmunkásként dolgoztatjuk őket diplomával a saját földjeinken, az iskolákat államosítjuk, hogy ne tudjanak megelőzni minket, a választási törvényt mi írjuk, az alaptörvényt mi írjuk, a futballválogatottat mi állítjuk össze. A színházakat mi vezetjük.
Ezeket a beteg embereket 2010-ben azonnal diagnosztizálni kellett volna. A rendszerükkel együtt azonosítani kellett volna őket. Azonnal radikális intézkedéseket kellett volna tenni, követelni, ki kellett volna mondani, hogy a király nem király, és meztelen. Az ellenzék és a sajtója úgy tett, mintha egy bolond kiszabadulna a bolondokházából, kijelentené, hogy ő Napóleon, és az egész ország ezt elhinné, és úgy viselkedne, mintha tényleg Napóleonnal állna szemben. Örkény abszurd novellája valósággá vált, kiszabadultak az elmebetegek és az egész társadalom bolondokházává lett.
Ez a szélsőjobb. A szélsőjobb a frusztráltak, kisebbrendűségi érzéstől szenvedők vallása. Aki nem olvasott szociálpszichológiai alapműveket, gyávaságától vezérelve ne szóljon ilyen kérdésekbe. Erről a bolondokházáról látszik, hogy ez a szélsőjobb: a butaság diadala, elmebetegek tobzódása. A Fidesz szélsőjobboldali párt, Orbán egy szélsőjobboldali és antiszemita demagóg. Kisebbrendűségi érzésektől szenvedő, skizofrén paranoiás beteg ember. Megfertőzte az egész magyar társadalmat, és sehol nincs egy orvos.
Ez a betegség ön- és közveszélyes. Ezek az emberek elindulnak egy úton, és ha végigmennek rajta, annak csak egyetlen végállomása lehet. Ez emberéletekbe kerülhet. Nem véletlen, hogy vannak zárt osztályok, mert vannak olyanok, akik veszélyesek magukra és a környezetükre. A Fidesz politikusai és hívei is beteg emberek, megfertőzte őket a beteg vezérük. Az idegen veszéllyel való riogatás egy pszichiátriai rendelő várótermére emlékeztet, ahonnan a beteget már pizsamában kísérik szakszerű kezek a kórterembe. Kivéve Magyarországot, ahol megkapjáj az országot.
Magyarországot ezen az elmebetegségen kívül semmi más nem veszélyezteti. Ez az idegen az egészséges világ számára, és a veszély az, hogy ezek diktálnak az ép eszűeknek. A felelősség ilyenkor a külvilágot terheli. A betegnek nincs betegségtudata. De az olyan ellenzék, amely a Napóleonokkal elmegy Waterloo-t játszani, a szabályaik szerint választásokat tartani, vitára hívják ki a beteget, az nem orvosa az országnak, hanem elvesztője.
*
Semmi nincs, amit az Amerikai Népszavában évekkel ezelőtt előre meg nem írtam volna. Nem tudnak mutatni egyetlen olyan „próféciámat” sem, amely ne vált volna valóra. Nem lesz ez másképp a választásokkal sem. Szándékosan nem írok mostanában cikkeket, nem akarom, hogy azt mondják, miattunk szenvedtek megsemmisítő vereséget, mert ellenkampányt folytattunk. Élvezem, hogy nem hallok róluk. Hátradőlve szemlélem ezt a bolondokházát, hogyan teljesül be minden, amit előre megmondtam. És ha figyelembe vesszük, hogy én csak egy átlagos újságíró vagyok, aki mindent látott előre, de a magyar balliberális elit ebből semmit nem vett észre, vagy nem fogadott el, hanem még le is hülyézett, az csak a felelősségük súlyát növeli.
Megvárjuk ezt a csúfos vereséget, még április végéig adunk híreket a következményekről, de utána nem kívánunk élő adásban közvetíteni a bolondokházából. A fotelforradalmárok szórakoztassák és áltassák magukat a kollaboráns szemfényvesztők napi hazugságaival máshol. Magyarország elmebeteg történései immár nem kötik le a figyelmemet, érdektelennek tartok bármit. Senki nincs, akivel érdemes lenne összefogni, akiről egy jó szót lehetne mondani.
Vagy valami tényleges ellenzéki szerepre szánjuk el magunkat, vagy időnket és pénzünket okosabb dolgokra költjük, mint eddig. Ebben az esetben a nyomtatott lap publicisztikái jelennek csak meg a honlapunkon. Érzésünk szerint a normális emberek feladják, hogy ehhez asszisztáljanak. Sokan abbahagyják majd, és ez az ellenzék, de még a tábora is, megérdemli. Itt már nincs miért idegeskedni, nincs kit sajnálni. Ez már eldőlt. Legfeljebb bosszankodni lehet még, hogy ezek “kormányváltó erőknek” nevezik magukat. Még meghalni sem tudnak szépen.
Április után mi bojkottáljuk a rendszert is, és a rendszer szerves részét képező álellenzéket is. Ezeknek a kormányváltására akkor sem szavaznék, ha nem bojkottálnám a választást. Nincs igaza Mihancsik Zsófiának, akit egyébként nagyra becsülök, nincs olyan, hogy gázálarcban szavazunk. Akikhez gázálarc kell, azokra nem szabad szavazni.
A részvételi demokrácia blogon szoktam politikai szocializációs szempontból elemezni a hazai történéseket és egyet értek a cikkel. Ami a kultúránkkal történt az messze túlvitte az országot az egészséges határain túlra. Közösségileg és nemzetileg tényleg bedilizett a magyarság.
A paranoid skrizofénia azonban nem a közösségek vagy a társadalom betegsége. Családi okok vezetnek odáig, hogy ez kialakul.
Ha a szülők erőteljes “gyere ide / takarodj” érzelmi himbálózásban nevelik a gyereküket, akkor ez megágyaz a személyiség ilyen megbetegedésének.
Amikor az ember a közösségi identitás síkok nevében szólal fel, akkor a következő csoport identitások nevében beszélünk:
1. családi életstratégia
2. vonatkoztatási csoport /ide tartozik az intézményesült civil társadalom bármilyen közössége is/
3.pártmarketing
4. és modernizációs sík is adhat identitás alapot.
Lehetséges, hogy polgári, modern világban felnőtt emberként feltűnik, hogy más emberek vagy csoportok, pártmarketing nevében beszélők nekimennek az emberi jogoknak, eltiporják a társadalmi kontroll minden formáját és boszorkányüldözésnek teszik ki a rálátás körüli szakmákat, szervezeteket, személyeket.
A mai korban gyakori, hogy a tudás társadalom rálátás intézményei rácsodálkoznak arra a középkori setétségre, ami ennek az ideológus érdekcsoportnak a tevékenységét jellemzi.
A kulturális gyökereink miatt, szinte minden szinten erős tapasztalataink vannak arról, hogy az adott sík túlélési statégiája egyszer csak szétesik.
A személyiség szétesettségét világosan mutatják a nemzetközi kultúra összehasonlító vizsgálatok. Elképesztően sok attitűdökre koncentráló kutatásban kerülünk szélső pozícióba a negatív póluson.
1. A családi életstratégia derégba törésében is tuti világrekord, amit kulturálisan felmutattunk a modernizáció teljes horizontján. A XX. század elejétől 20 évente indultak neki kivándorlási hullámok nyugatnak. Az itthon maradottak boldogságképe rendre dugába dől.
2. A vonatkoztatási csoportok, különösen az intézményesült céges vagy civil együttműködési formák újra és újra sivatagban találják magukat. A politikában is rendre eljutunk arra a pontra, hogy zombik és vámpírok lépnek csak színre a szépségkirálynő választásokon. Ez nemcsak a választási rendszerben okoz gondot. Nagyobb kérdés, hogy az élő szervezeti kultúrák hogyan száradnak múmia rugalmasságú szintre! Hogyan produkáljuk azt a kulturális teljesítményt, hogy ezek az emberek, élő emberközösségekben, a pártjainkban, referencia személyként funkcionálnak? Mitől válik a pártok szervezeti rulmatlansága más síkok életvilágának koporsójává?
3. A politikai marketing stratégiák síkján /viszonylag/ senkinek nem tűnik fel, hogy közbeszéd ellenes pártstratégiák dolgoznak az élő érdek artikuláció ellen. Felszámolható a szabad sajtó, a pártdemokrácia és a civil társadalom érdekképviseleti kultúrája. Nincsen becsülete a független állampolgári önszerveződéseknek. A mi kultúránkban a polgár, saját jogán nem emelkedhet szólásra. A mi emberközösségeinkban nincsen sok értelme a valódi versenyt, a kivívott elfogadottság valóságos katharzisát keresni! A FIDESZ annak az emancipációját építette fel, hogy milyen jó, hogy szabad az emberi jogokat megtiporni. És együtt örülnek a jogfosztottság kivirágzásának! Ha valaki úgy ítéli meg, hogy a betegek itt bezárták az orvosokat, akkor sajnos ez a modell a mai valóságra megáll!
4. Nem állunk beszélő viszonyban a modernizációs síkokkal sem. Hiányzik a magyar közbeszédből a stratégia alkotó / értékelő funkció. A politika nem tölti be azt a szerepét, hogy jövőképet hordana ki. Személyekben hiszünk, jövőképek helyett. Olyan mértékben ignorálja a hazai döntéselőkészítési kultúra a jövőkép alkotás funkcióját, hogy a döntések után tudjuk meg, hogy mi volt a döntéshozó elképzelése a mi jövőnkről. Nincsenek szakpolitikák, a rögtönzések permanens világában élünk! Vannak felsimerhető szimbólumai annak, hogy letűnt korok modernizációs síkjai szintjén miként álmodik ez a rendszer. Amikor kastélyt vesz és szolgákat, amikor földet akar és kézcsókot, akkor lehet látni, hogy mi a “jövőképe”. Kipottyant ez a jövőkép az elmúlt generációk modernizált világából. Már a nagymamáink korában is modernizált világ vett körül és nem ez. Munkahelyre jártak az emberek dolgozni fizetésért. Az önellátó földművelés vagy a “robot” nevezetű rabszolgamunka kora lejárt. Néhol egy-egy köz,munka programban még felüti a fejét, de ….
A mandátumképzés kultúrájának refromja nélkül újra fogjuk futni azokat a köröket, amelyeket elődeink és jelenlegi döntéshozóink zsákutcás keretalkotó teljesítménye jellemez.
A kirekesztés fokozásának van egy olyan dinamikája, hogy a döntéhozó ezzel az iránnyal rendre sarokba szorítja önmagát, leválik a közösségről.
Ahhoz, hogy a svédekéhez vagy az angolokéhoz hasonló élő társadalmi kontroll alakuljon ki a hazai közéletben szükség van a személyiség éber figyelmére. Elengedhetetlen a családi életstratégia érdekeinek intézményes becsatornázása a döntés előkészítési folyamatokba!
A jóléti társadalom magas minimálbérre és magas foglalkoztatottságra épülő konstrukció. Az összeomló életszinvonalra nem lehet piaci sikereket építeni! A fizetőképes keresletre mért csapások rövid úton jelentkeznek vállalati és országos költségvetési hiányként! Az országos keretalkotó elmebaj rövid úton futtatja zátonyra a cégünk vagy a családunk egzisztenciáját!
Éppen ezért a civil közbeszéd helyi és országos érdek egyeztetési formáit szakrális szentségként kellene tisztelnünk! A zéró közbeszéd annak a modernizációs kudarctömegnek a melegágya, amit a szemünk előtt láttunk kibontakozni! Ez esetben a tárgyalásos megegyezés helyett a nyílt erőszak, a rablás, a kifosztás válik a közélet meghatározó céljává!
A részvételi demokrácia és általában a társadalmi / szakmai kontrollok kiépülése alternatívája annak, ami most meghatározza az ország “fejlődését”. A rendszerváltáskori pártorkácia a szalonpolitizálás kultúrájának talaján fokozatosan haladt a nyilt erőszakra épülő polgárháborús állapotokra emlékeztető politikai kultúra erősítése felé.
Közel az idő és újra a falnak ütközünk!
Meg kell küzdenünk azzal a kihívással, hogy a “magyar” címszó alatt ne csupa “keretalkotó kudarc” lomot tároljunk. Nem lesz ezt könnyű helyre rakni, de elkerülhetetlen szembe nézni ezzel a kihívással!
Tisztelt Bartus úr!
Ha ide tudná linkelni a kislánya iskolakezdéséről szóló írását,
azt nagyon megköszönném, ismeretségi körömben
szeretném “felmutatni” a szabad világ mibenlétét!
Köszönettel
Louise Fletcher
Bartus úr írása briliáns. Végig olvastam a hozzászólásokat is és most egy hiányérzetemet szeretném megosztani mindazzal kapcsolatban, amit olvastam.
Nem hiszek abban, hogy vannak rossz népek és vannak jó népek. Ha egy nép elmebajossá válik és ennek megfelelő vezetőket választ magának, annak komoly okai kell, hogy legyenek. Keresem hát a miértre a választ. Elsőre bizonyára mindenki megütközik azon a pár gondolaton, ami most következik, de nem hiszem, hogy hiábavaló végig gondolni, amit írok.
Az elmebaj, hogy „minket mindenki bánt”, Trianonnal kezdődik. Nem véletlenül. Ha csak abba belegondolunk újra, hogy ez a béke az ország területének kétharmadát, lakosságának egyharmadát elvette, akkor gyaníthatjuk, hogy a magyar lelkeken nagy sebet ütött. Lehet azt mondanunk, hogy ti, Orbánék, nem vagytok normálisak, mert senki nem akar minket gyarmatosítani, de a mélyben ott lappang ez a szó, hogy Trianon, és minden hiába való. A németek frusztráltságában is az I. Világháborút lezáró, megalázó béke jelentős szerepet játszott. De ahhoz képest arányaiban mennyivel nagyobb vágás Trianon a számunkra. Ezért a Trianon kártyát bármikor elő lehet húzni és a jobboldalon – sokszor kódolva – elő is húzzák. Az egy másik probléma, hogy a „baloldal” is képtelen helyesen kezelni ezt a kérdést. Ezért alakult ki, hogy a jobboldal a haza, a „baloldal” az idegen. Senki nem ás mélyére a problémának és ezért megoldani sem tudja. Trianon óta minden népben nemzedékek nőttek fel, ami lehetőséget nyújt a megújulásra. Közben kialakult egy új Európa is, ami szintén lehetővé tenné, hogy a népek nagy együttműködése megerősödjön és ezek a múltbéli sebesülések jelentőségüket veszítsék. Mi munkál az emberi lélek mélyén? Ha megtörténhetett, hogy országunk területének kétharmadát elvegyék, akkor egy legközelebbi szerencsétlenség esetén, amikor, mondjuk, a Dunánál, az ország közepén húznák meg az új határt, akkor is hallgassunk és tűrjük el minden hátrányos következményét szótlanul? Ne tagadjuk, az előző eseményből jogosan következik egy ilyen félelem! Közbevetem, hogy Trianon okai között a magyar és a szomszédos népek nacionalizmusát és a győztes nagyhatalmak gondatlanságát és hatalmi érdekeinek érvényesítését látom. Ezeket az okokat szükséges lenne alaposan megvitatni és tisztázni. Ami ennél is fontosabb lenne, az az, hogy ki kellene fejleszteni az európai népek szorosabb és hatékonyabb együttműködését. Ennek csak egy nagyon szerény, első lépése volt a határok feloldása. Ennél sokkal többre van szükség. A demokratáknak kell ezt elsősorban szorgalmazniuk. A jobboldal, úgy látszik, hosszú távon is a nacionalista kártyára akarja építeni a hatalmát. Az elmebaj innen ered és mint írtam, nagyon komoly alapokra épül. Csak a többi ország demokratáival összefogva és a népek együttműködését megerősítve lehet ezt legyőzni.
A mai „baloldal” egész pályafutása során képtelen volt evvel mit kezdeni. Ezért is kaptuk nyakunkba ezt az őrületet.
Lehet, hogy a cikkhez az én észrevételem az utolsó és nem olvassa már senki. Sajnos, korábban nem tudtam ideülni.
Baraka, elolvastam a hozzaszolasod!
.
Remélem, hogy a Trianon 2. -öt el tudjuk kerülni… bar mit mondjak, egy kicsit izgulok…
.
Orban nagy haverjanak köszönhetöen ma Europa megint a haboru utjara lépett. Europa perifériajan igencsak beindult a haborus tempo, persze Orban «szabadsagharca» pont ebben a pillanatban «kitünô» diplomaciai érzékröl tanuskodik…no meg az orosz barat politika…
Attól tartok, hogy Bartus Laci véleménye Orbánról és a rendszeréről kissé optimista.