Ronai and Ronai
AMERIKAI

Markó Beáta: Döntés 2014. február 10. hétfő 20:33

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Markó Beáta: Döntés

Tegnap Budapesten a Mazsihisz közgyűlése – 76 igen, 2 nem és 3 tartózkodás ellenében –, vagyis elsöprő többséggel meghozta az egyetlen helyes döntést: „A Magyar Holokauszt Emlékév kapcsán kialakult vitában a kormány oldaláról nem történt érdemi előrelépés, az elmúlt években negatív irányba fordult emlékezetpolitikai gyakorlat nem változott. (…) Jelen körülmények között a Mazsihisz távol tartja magát a Kormány „Holokauszt 2014” emlékprogramjától” – írják határozatukban. Szívből gratulálunk nekik a bátor kiállásukért!

Megtették, amit meg kellett tenniük önmagukért, a zsidóságért és az országért, amelyben élnek. Továbbá kérik a kormányfőt, hogy álljon el a Szabadság térre tervezett náci emlékmű felállításának tervétől annak szimbolikája miatt, menessze Szakály „idegenrendészeti eljárás” Sándort a Veritas intézet éléről annak közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt és állítsa le a józsefvárosi „Sorsok Háza” projektet, mivel annak vezetője nem működik együtt a Mazsihisszel. Döntésük híre elrepült a világ minden pontjára, tudósítottak róla a legfontosabb hírügynökségek, sőt, még a messzi skandináv napilap, a Dagens Nyheter is megírta. Így már az egész világ tudja, mi folyik Magyarországon. Többek között ezért is tartaniuk kell magukat a döntésükhöz, mert az egész világ előtt blamálnák magukat, ha megváltoztatnák az álláspontjukat. Ugyan nem szeretnénk ünneprontók lenni, de tény, hagytak egy – számunkra fölöttébb aggasztó – kiskaput a kormánynak. „A Mazsihisz akkor tud részt venni a „Holokauszt 2014” kormányprogram folyamatában és abban az esetben fogja felhasználni a Civil Pályázati alaptól elnyert támogatásokat, ha a Magyar Kormány a holokauszt emlékezetével és feldolgozásával kapcsolatos gyakorlatán jelen határozatunk figyelembevételével változtat” – szól a Mazsihisz határozata.

Ismerve a magyar miniszterelnököt meg az ő pávatáncait, mérget vennénk rá, hogy most valami furfangos ellenlépésen töri a fejét. Esetleg felkínál több pénzt, vagy valamilyen félmegoldást, az egyik pontot elfogadja, a másik kettőt nem, vagy ígér valamit, amit nem fog megtartani, vagy beveti szokásos trükkjei valamelyikét.

Szeretnénk hinni, hogy a Mazsihisz nem ül fel egyik bűvészmutatványnak sem, és következetes marad önmagával szemben, megtartja az egyenes gerincét és a jövőben sem működik együtt azzal a kormánnyal, amelynek négy éve tartó regnálása alatt rendszeresek a neonáci felvonulások, amelyik kormány náci írókat taníttat az iskolákban, engedi a Horthy-szobrok avatását és újnyilas színházat nyit Budapesten. Szeretnénk abban bízni, hogy a Mazsihisz tudja, ennyivel tartozik a halottai emlékének, megőrzi egységét és nem felejti el azt sem, hogy az egész világ árgus szemekkel figyeli a magyarországi eseményeket.

Kedves Olvasóink!

A Zoltai banda árulása olyan gyors volt, hogy mire a szerző megírta a közgyűlésnek az elismerő sorait, a helyzet már meg is változott. Mintha csak megérezte volna. A Szerk.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (35 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +37 ( 49 szavazatból)
Markó Beáta: Döntés, 4.8 out of 5 based on 35 ratings

  • Hozzászólások(21)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

21 Reader’s Comments

  1. Beáta jól összefoglalta a tennivalókat. A MAZSIHISZ most elkapta a kis potrohos tükörtojásait. Most csak mogyorózni, mogyorózni. Ez egy náci kormány vass albertestűl, hortystól, szaklyostól prohászkáig az alaptörvénynek nevezett förmedvényig, melyre alapozva készül a német megszállást dicsőítő emlékműnek nevezett náci kegyhely. Aki ezt nem látja az menjen tevének az állatkertbe. Remélem, hogy a MAZSIHISZ nem hátrál meg, és nem csőbehúzható a keresztapa és a maffiája által.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  2. Természetesen politikai megsemmisítésről lehet szó.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  3. Úgy néz ki, a kormány nem akar alkudozni:
    http://hvg.hu/itthon/20140210_mazsihisz_bojkott_megszolalt_balog_zoltan

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  4. Ez az ország nem tud szabadulni a gyávaságból, meg a hiszékenységből.
    A MAZSIHISZ ha köti magát a bojkotthoz, egyeske ki fog találni valami kétfenekű dolgot, amit később a saját értelmezése szerint fog felhasználni amint látja, hogy közelednek az álláspontok a tárgyalásokon.
    Megette a fene az egészet!
    Gyáva az ellenzék, nincs ki helyrerakja ezt a szemét kormányt, úgy hogy maradunk akik voltunk, és dagonyázunk tovább ebben a mocsok helyzetben, amit a politikusok alakítottak ki, az emberek teljes egyetértésével.
    Itt soha nem volt, és nem is lesz összefogás, amiből érezni lehetne, hogy igen, egymásért,és az országért mindent megteszünk.
    Ha ezt az elkábított országot nézem, akkor rá kell jöjjek, hogy igény sincs az egyenes kiállásra.
    Mindent a politika mentén, és mindenki a politikusok által befolyásolva.
    Ez ma Magyarország. Sírnivaló.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (19 szavazatból)
  5. “A miniszter szerint Mazsihisz által felvetett kérdések figyelmet érdemelnek, de a bojkott, a párbeszédtől való elzárkózás rövid távú gondolkodásmódra vall.”

    Milyen jogon tetszik minősítgetni másokat, Balog úr? Ki kente erre fel?
    Ez a keresztyéni türelem? Vagy a zsidókkal szemben a tolerancia nem kötelező?
    Istenkém!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  6. bumburi
    Nem szükséges idéznem, amit írtál. minden betüddel egyetértek.
    Tudod, a rendszerváltáskor arra gondoltam, Hunnia végre kiegyensúlyozott, európai országgá válhat.
    Ja.
    Egyszer.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  7. Érdemes egyáltalán tárgyalni egy BEKATTANT, ENYVESKEZŰ MAFFIA FŐNÖKKEL, akinek (miniszterelnöki státuszát ki/felhasználva) a regnálása alatt, volt miniszterelnököket büntetlenül lehet inzultálni (a bíróság épületében köpködni, lökdösni, az utcán elmaszkírozva esernyővel bántalmazni, megtámadni)…? … EZ NORMÁLIS ??? … Hagyjuk már… és meghunyászkodni egy olyan történész véleménye miatt aki annak nevezi akit ami (schmidtmáriaribancfőkolompos- te szerencsétlen embertelen némber: a csecsemőktől a védtelen öregekig gyaláztad meg embertársaidat)… na ez A MEGALÁZÓ…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (18 szavazatból)
  8. gret49

    torgyán beszélt féregirtásról. orbán egy elmebeteg tetü ,aki éjjel -nappal hazudozik ,de nem csótányozott. Annál sokkal súlyosabbakat mondott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  9. Izé… nem akarok ünneprontó lenni, de ha igaz az, amit indexék írnak, akkor kérészéletű (sem) volt a nagy gerincesség ellenállás.

    http://index.hu/belfold/2014/02/10/orbant_mar_nem_fenyegetik_bojkottal/

    és:

    http://www.szombat.org/hirek-lapszemle/a-mazsihisz-orban-viktornak-irt-leveleben-nem-ejt-szot-bojkottrol

    Ilyen enyhén rosszalló hozzáállást orbán simán ledarál.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  10. Orbán egy gerinctelen,ordas,patkány.Nem véletlen a szlogen”óvakodj a törpéktől” mert kissebrendűségi koplexusuk van s ezt aljassággal ,uralkodni vágyással,kompenzálják.Ez igaz a felcsúti parasztra is..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  11. Egy másik, low profile, de nagyon fontos döntés: az Európai Akkreditációs Bizottság nem akkreditálta a Magyar Akkreditációs Bizottságot, mégpedig azért, mert bizonytalan a felsőoktatás finanszírozása, és erőteljesen függ az állami szervektől.

    “Prof. Ervin Balázs
    President
    Hungarian Accreditation Committee (HAC)

    Dublin, 17 January 2014

    Subject: External review of HAC and decision on membership

    Dear Professor Balázs,

    I am writing to inform you of the decision taken by the ENQA Board on 29 November 2013 regarding
    the membership of HAC in ENQA.

    As you know, the Board had already discussed the report of the review panel at its meeting of 28
    October 2013 and I would like to thank you for the additional information you kindly provided
    regarding the criteria on resources and independence.

    From your explanations, the Board came to the conclusion that, while the other criteria can be
    deemed as satisfactorily met, the level of compliance of criterion 3 (resources) and 5 (independence)
    is significantly lower.

    Indeed, the financial instability (the budget allocation for the second half of the year had not been
    transferred yet at the beginning of November) and the fact that the Educational Authority might
    overturn a decision of HAC and grant programmes or institutions a licence to operate without HAC
    accreditation are a cause of concern for the Board.

    In addition, the outcome of the discussion with the Secretary of State for Higher Education regarding
    the delegation and appointment of HAC members is still uncertain.

    As substantial compliance with the membership criteria is required for full membership of ENQA, the
    Board cannot renew HAC’s full membership at this moment. HAC will thus be designated as “ENQA
    Full member under review” for a period of two years from the 29th
    November 2013 and will need to
    undergo a new review process at the end of this period, or sooner, if HAC wishes.

    If HAC is dissatisfied with the decision of the ENQA Board not to reconfirm membership, it may file an
    appeal according to the procedures outlined in article 38 of the Statutes of ENQA.

    I would like to conclude by emphasising that the report confirmed the high professionalism of the
    Agency and its staff in conducting evaluation procedures. Since HAC has been a Full member for over
    10 years, we hope that the two major aforementioned shortcomings identified in the review will be

    addressed and substantially resolved in the next two years.

    Yours sincerely,

    Padraig Walsh
    President of ENQA”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  12. MAZSIHISZNEK egyenes gerinc ????
    /
    /
    Regen volt az mar, es most sincs neki. Ha lenne akkor mar regen kiabalt volna az ellen a mocsok ellen amit az orban rezsim csinal. Azonban a MAZSIHISZ aszisztal ehez es tartja a markat.

    Ez mar nem is gumigerinc hanem gerinctelenseg.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  13. emofree

    kedd 03.30

    “A döntés egyenes következménye annak, hogy a kormány előterjesztésére az Országgyűlés többsége elfogadta a Nemzeti Felsőoktatási Törvényt, s az abban szereplő előírásokkal megszüntette a MAB függetlenségét. A törvény gyakorlatilag kormányirányítás és ellenőrzés alá vonta a Magyar Akkreditációs Bizottságot, amely addig szakmai alapon működött és döntött a magyar felsőoktatási intézmények, egyetemek, főiskolák minőségbiztosításáról. A nemzetközi szervezet döntése két évre megvonta a MAB-tól a teljes tagsági jogot, s ez súlyos tekintélyvesztést jelez, főként annak tükrében, hogy a korábbiakban elismerésként a MAB főtitkára az ENQA alelnöke is volt.

    A kormány és a Felsőoktatási Államtitkárság a nemzetközi szervezet határozatáról nem adott semmiféle tájékoztatást, eltitkolta azt. A 2014-es felvételi eljárás időszakában, a felvételi jelentkezések benyújtási határideje előtt különösen súlyos és botrányos eljárás ez. Érettségizők tízezrei készülnek a vizsgáikra, gondolkodnak arról, hogy hová, melyik intézménybe adják be jelentkezésüket, a kormány pedig e folyamat közben nem ad tájékoztatást egy a magyar felsőoktatás helyzetét, nemzetközi kapcsolatait, a hallgatók külföldi ösztöndíj és tanulmányi lehetőségeit komolyan érintő kérdésben.”
    Szerinted érdekli a kormányt? Gigantikus léptekkel haladunk…… vissza a múltba.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  14. emofree, zumm zumm
    Ennek pedig az lesz a következménye, hogy az EU – ban nem fogják elismerni a magyar felsőoktatási intézményekben megszerzett diplomákat. Így nehezebb lesz a diplomások munkavállalása. Még azt is mondhatnám, hogy ez Orbánék legújabb ördögi húzása a diplomások kivándorlásának lassítására.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  15. A MAZSIHISZ a cikk megírása óta beállt a Nagy Pávatáncos tánccsoportjába.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  16. “Szeretnénk hinni, hogy a Mazsihisz nem ül fel egyik bűvészmutatványnak sem,….”

    Már fel is ült…
    Ha kell a vagonba is önként ?
    Szégyen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  17. commandante (2014. február 11. kedd 05:18)
    Így igaz.
    Nem is kell lezárni a határt — elég, ha innen teszik lehetetlenné a kinti megélést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  18. Kedves Beáta.

    Hát bejött. Hallgasson a megérzéseire. Jól működnek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  19. Bizony bejött! Van az a pénz…..
    Abban bíztam, hogy lesz olyan kemény a gerincük, mint azoknak az elődeiknek volt, akik szótlanul, – mondhatni “büszkén” – mentek a magyar csendőrök kíséretében a halálba.
    Ezek a dísz-zsidók már csak halvány árnyékai azoknak az embereknek.
    Nagy tételben mertem volna fogadni, hogy ez lesz.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  20. Amikor – nem minden ok nélkül, jog nélkül, alap nélkül – azt várjuk az EU-tól, avatkozzon már be a magyarországi ügyekbe, mert hiszen itt egy, egyre inkább fasizálódó (de már működő) diktatúra van kialakulóban, akkor ők kimondatlanul azt válaszolják: ha ez a magyaroknak így jó, mert jónak kell lenni, ha nem tesznek ellene semmit, akkor b…k meg.
    .
    Nos, valami hasonlót érzek a mazsihisz vezetőségének a levele után. (Feltételezve, hogy az aláíró három görénynek van felhatalmazása ilyen tartalmú levél elküldésére.)
    Ez után, – a többszázezer magyar (zsidószármazású) nő, gyerek, férfi legyilkolása emlékének elárulása után – azt üzenem innen ezeknek a férgeknek: ha ez a magyar zsidóknak így jó, mert jónak kell lenni, ha nem tesznek ellene semmit, akkor b…k meg.
    .
    És végül, Kertész Ákos levele után itt azt írtam, hogy ettől kezdve lélekben én is magyar zsidó vagyok, – hát most visszavonom.
    Nem azért mert, úgy vélem, hogy akkor helytelenül tettem, hanem azért, mert ilyen árulókkal nem kívánok semmilyen szellemi közösséget vállalni.
    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  21. Megetetik újra a világgal a hitleri módszereket, miközben az összes többi hatalom csak rögtönöz! Nem kétséges a folytatás!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos