Bartus László: Fesz van – “Az öreg hölgy látogatása” és “Használt labda” 2013. december 1. vasárnap 20:30

Kedves Olvasóink,

Bartus László alkotói szabadsága idején sorozatban részleteket közlünk a szerző Hit Gyülekezetéről és annak vezető lelkészéről szóló Fesz van című könyvéből. A történetek segítenek megérteni a diktátorok és a fasizmus természetét. A könyv 1999-ben jelent meg, elérhető az interneten.  Jó szórakozást és hasznos időtöltést kívánunk! A Szerk.

Az öreg hölgy látogatása

A biztonsági szolgálaton azon az estén különös nyugtalanság látszott. Nem az a szokásos, szorongással teli bizonytalanság, amellyel általában a vezető lelkész érkezését várták. Éremi lehetett, hogy a nehezén már túl vannak: Németh Sándor megérkezett. Erre utalt az is, hogy bárki szabadon használhatta a bejáratot. A fegyveres biztonsági szolgálat csak a pásztor szobája felé vezető utat tisztította meg a gyülekezet tagjaitól. Erre azért volt szükség, nehogy olyan ember akadjon Németh Sándor útjába, akit látni sem bír. Nehogy emiatt lemenjen róla a kenet. Bizonyos emberek látványa elemi indulatokat váltott ki belőle. Ez önmagában bizonyította, hogy rossz szellem (démon) lakozik azokban az emberekben. A biztonsági szolgálat nem kockáztathatta, hogy miattuk ne áradjon ki a Szentlélek.

Szamóca biztonsági emberein látszott: ezúttal nem vonták felelősségre őket, és komoly feladatot kaptak. Érezhető fölénnyel tekintettek mindenkire, akiről feltételezték, hogy nincs beavatva. Tekintetükben csillogott a jó döntés bizonyossága, hogy felesleges lett volna akár csak egy perccel is többet járni iskolába. Így is tájékozottabbak, mint a presbiterek.

Az előkészületek arra utaltak, nem várt vendég érkezik. Bizalmi embereket állítottak a kapuba, megfigyelőket a parkolóba, a nem odavalókat (akik nem kelthetnek jó benyomást) eltávolították. A csarnokban teljes volta nyugalom. A küzdőtéren Pajor Tamás ûzte a démonokat, Szekeres Gyuri gyógyította a tatabányai betegeket. A protokollszobában Németh Sándornak készült a libamáj. Az éppen pozícióban levő konyhafőnök még optimistán serénykedett. (Ez volt a legkritikusabb beosztás a gyülekezetben. Itt lehetett a legnagyobbat bukni.) Túl a harmadik gyűjtésen, a lelátókon boldogan falatoztak a hívők a reklámszatyrokból. Igazi ünnep volt ez: már harmadik napja tartott a Budapest Sportcsarnokban a Hit Gyülekezete összejövetele. Borvendégh Norbert körfaxai nem voltak hiábavalóak: feljöttek a vidékiek, mindenkit boldogsággal töltött el a telt ház látványa.

Csak Morvay Péter, a vezető lelkész személyi titkára jött izgatottan: új ügy van a kenet alatt. Mire körbeért, a csarnokban futótűzként terjedt a hír. Honti Mária, a Művelődési Minisztérium oktatási ügyekért felelős államtitkára érkezik az összejövetelre.

A vendégnek örvendező hívőket a vezetők mosolyogva bátorították. Fejüket az égnek emelve mondták: “Halleluja!” Szekeres Gyuri még az ökölbe szorított kezét is meglengette a levegőben. De amint szorongva igyekeztek Németh Sándor hívására, csak annyit jegyeztek meg egymásnak: nehéz összejövetel lesz. És mindenki értett belőle. A vezetők közül útközben többen bevették maradék savlekötő és stresszoldó tablettáikat. Mások felvették a szellemi fegyvereket (Efézus 6.).

A Budapest Sportcsarnok közben boldog suttogással telt meg: egy igazi államtitkár jön a gyülekezetbe. A hívők minden ilyen hírt úgy fogadtak, mint a gyülekezet társadalmi megbecsülésének újabb jelét. Ezeket Németh Sándor úgy tálalta, hogy senkinek sem lehetett kétsége: a világ legtiszteletreméltóbb közösségének tagja.

“Egy államtitkár! Érted? – magyarázták egymásnak a vidékről felutazott ezrek. – Dicsőség az Úrnak!” – tették hozzá, és szokás szerint kurjantottak is hozzá nekipirosodva. Majd fejüket csóválva, kezüket az égnek emelve ámuldoztak az Úr nagyságán. Nemhiába, Isten bizonyságot tesz az Õ népe mellett – állapították meg elégedetten, és rögtön hálát is adtak az érkező államtitkárért Istennek.

A háttérben akkor már dolgozott az ügyön az imakommandó: ütötték, vágták az államtitkár démonait. Minden a legnagyobb titokban zajlott, csak annyit lehetett hallani, hogy már öntik a lelket Németh Sándorba, aki – mint minden ilyen esetben – ezúttal is hisztérikus rohamot kapott saját bizonytalansága miatt. A vezető lelkész rendkívül zaklatott volt. “Minek hozzák ide nekem ezt a szent tehenet?” – kérdezte idegesen. “Minek? Minek?” – visszhangzott a kórus. Németh Sándor úgy érezte, nagy a tét. Attól tartott, ha Honti Máriának nem tetszik valami, keresztbe tesz a gyülekezetnek. Éppen az MSZP-SZDSZ kormányzás idején, amikor nagy tervei vannak.

Németh Sándor ezekben az esetekben rendszerint úgy erősítette meg a lelkét, hogy először lebarmolta a presbitereit és bűnbakot keresett (az okosabb presbiterek próbáltak is a kezére játszani valakit, akinek nem tudott ártani). Majd a “legyőzendő” felet, akitől valamilyen oknál fogva tartott, saját közönségének becsmérelte. Megtette ezt politikusokkal is, Petõ Ivántól Orbán Viktorig (tisztánlátására jellemző, hogy Csurka “férfiasságát” tisztelte, Torgyán “közérthetőségét” kedvelte, Horn Gyulát pedig nagy formátumú politikusnak tartotta). A művészeket minimum lebuzizta, ellenségeit lefasisztázta, Konrád Györgyöt “kokósnak” nevezte. A tekintélyes evangéliumi keresztény vezetőket, Derek Prince-t, Kenneth Hagint, Rodney-Howard Browne-t is elmondta mindennek.

A Hit Gyülekezete egyszerű tagjai mindezt el sem tudták volna képzelni. Azt gondolták, hogy a háttérben csendes, testvéri közösségben imádkozunk, áldjuk ellenségeinket (éppen most tartjuk oda a másik orcánkat). Mi pedig éveken át hallgattuk a vezető lelkész kirohanásait. Németh Sándor különösen azokat szapulta, akiktől félt, vagy úgy érezte: tekintélyük van a hallgatósága előtt.

Közben pár embert megbízott, aki szellemi harc címén végigpüfölte a démonlistát az illetőn, hogy megerőtlenítse a lelkét. A főemberek előremenekültek, nehogy ők legyenek a pusztító indulat újabb céltáblái: mindenben azonnal igazat adtak Németh Sándornak. “Persze, persze.” “Így van.” “Abszolút!” Közülük Ruff Tibor – ha beengedték ebbe a körbe – el is hitte, amit ilyenkor mondott. Õ, mint Hack Péter legjobb tanítványa, meg volt győződve arról, hogy Németh Sándornak mindig igaza van. Ha nincs, akkor majd lesz. Pajor Tamás a nyakát tekergette: a legritkább esetben fogta fel, miről van szó.

Ezután elindult az élveboncolási verseny: ki tud minél borzalmasabb információkat az ellenségről. Döbbenetes dolgok derültek ki. Abszolút bizonyítékok kerültek elő arról, hogy az “ellenfél” rendkívül rossz szándékú, gonosz ember. Németh Sándor ettől megnyugodott.

“Megmutatta a Szentlélek” – erősítgette a kórus. Kiderült: évek óta ez az ember áll a gyülekezet elleni támadások hátterében. Felsejlett a gyanú, hogy megbízásból cselekszik. “Ügynök” – hangzott a kulcsszó. Aki kimondta, hetekig kiváltságos bánásmódban részesült, és mint egy prófétának, mindenről kikérték a véleményét. Tapintható lett a veszélyhelyzet, ami alátámasztotta Németh Sándor (a priori) “szellemi látását”, és indokolttá tette az imakommandó megerősítését. Ez azt jelentette, hogy – a helyzet súlyosságától függően – megátkozták az illetőt. Szekeres Gyuri, aki mindig lemaradt egy körrel, ezután szokta a szakálla alatt suttogva megkérdezni: “Tulajdonképpen kiről van szó?”

A vendégvárás második fázisában következett a saját álláspont megerősítése, Németh Sándor és a Hit Gyülekezete méltatása. Németh Sándor bizalmasai ekkor bizonyíthatták be, hogy megértették, mi a legfontosabb feladatuk: a kishitűségtől szinte reszkető vezető lelkészt meg kellett győzniük nagyszerűségéről és a tervezett stratégia helyességéről, bármi legyen az. Hack Péter elmondta százszor: “Nagyon szeretünk, Sándor!” Képviselőtársa, Mészáros István is rásegített: “Az az ember a nyomodba se léphet.” Aki ezt követően a szimpla – de elvárt – behízelgésen túl ötletes, racionális, esetleg szakszerű gondolatokkal volt képes igazolni Németh Sándor igazát, megalapozta karrierjét a Hit Gyülekezetében. Az nyert, aki reális érvekkel tudta a vezető lelkészt meggyőzni, hogy prekoncepciói igazak.

A gyülekezet informális struktúrája mindig pontosan tükrözte a “megbeszéléseken” nyújtott teljesítményeket: aki rá tudott hangolódni Németh Sándor gondolkodásmódjára, és tovább tudta vinni azt, hatalmas befolyásra tehetett szert a Hit Gyülekezetének irányításában. Igaz, csak átmenetileg: ha valaki nagyon kinőtte magát, akkor Németh Sándor egyik napról a másikra tövig visszametszette (a gyülekezeti zsargon ezt nevezte “lifteztetésnek”, amellyel a vezető lelkész tudatosan tartotta bizonytalanságban az embereit).

Honti Mária viszonylag könnyen megúszta. A támadások főleg Tölgyes Margitra irányultak, aki az államtitkárt meghívta a gyülekezetbe. A vezetői huhogáson Tölgyes Margitot elmondták mindennek, rémtörténeteket meséltek róla. Pedig ugyanebben a körben nemrég az égig magasztalták: a választások előtt összeszedte a szükséges számú kopogtatócédulát. Igaz, Németh Sándor akkor úgy indította a beszélgetést, hogy “tehetséges ember ez a Margit”. Most a legenyhébb megjegyzés az volt, hogy “milyen kerge a Margit, nincs a Szentlélek vezetése alatt, mert idehozza ezt a nőt”.

Közben a pszichológiai tréning jól haladt. Az ügy “szellemi” feldolgozása megtörtént, Németh Sándor már a gyakorlati utasításokat osztogatta. A dicséret legyen rövidebb, az elejére illesszenek kultúrműsort, a cigányokat szűrjék ki a megtérésnél, nehogy előre jöjjenek. Az első három sor ülésrendjét szervezzék át: Márkus Joe egy kamerát diszkréten állítson a hölgyre. A nyitóima ne legyen hosszú, a szeretetről, Isten jóságáról szóljon. A kórusba küldjenek “tekintélyeket”, a rosszabb arcúakat állítsák hátra. Slamó és a híresebb zenészek menjenek a színpadra.

Az államtitkárt nem ismerte senki. Csak annyit lehetett tudni, hogy Tölgyes Margittal érkezik, aki állítólag bizonyságot tett neki. Tölgyes Margit kis értékű ingatlanok forgalmazásával foglalkozó vállalkozó volt, aki eredetileg festékanyagokkal színezett szörpöket gyártott. Senki nem tudta, hogyan került kapcsolatba Honti Máriával. Azt pedig végképp nem értette senki, hogy Tölgyes Margit – aki nem állt nagy intellektus hírében – miképp tudta rávenni az oktatási államtitkárt: tegyen látogatást a gyülekezetben. (Annál inkább gyanús volt, hogy Honti Máriának mi az igazi indítéka.) Az is kérdés volt, mi lenne helyesebb: a hölgyet mielőbb leválasztani Margitról, vagy vele hagyni. Az államtitkár ugyanis jelezte, hogy magánemberként, nem hivatalos minőségben szeretne részt venni az istentiszteleten.

Nem sokkal az összejövetel kezdete előtt felforrósodtak a rádió adóvevők: “jön a Margit, vele van a nő.” Mindenki készenlétbe helyezte magát. Nagy Józsi letette az ötödik szendvicset. Takács Feri sajnálta, hogy nem hívott meg valami SZDSZ-es fejest. A bejárattól eltávolítottak mindenkit, a biztonságiak szabaddá tették az útvonalat. Margitot és a vendéget a kapuban várták, Szamóca emberei pár lépésről követték. Látszólag jól álcázva, a tömegbe ültették, ahol előzőleg mindenkit kicseréltek. Margit szeretett volna mondani valamit, de nem hallgatták meg, nehogy kiderüljön, készültek az államtitkár asszony fogadására. A vendéget először meglepte a különös figyelem, a kíváncsian rátapadó ezernyi szempár, de aztán – mint aki hozzászokott a nyilvánossághoz – nem törődött vele.

A dicséret közben a szeme sarkából mindenki azt figyelte, hogyan reagál az államtitkár. Fél óra után vitték a hírt a szobájában várakozó Németh Sándornak: Margittól elfogadta a dicséretes füzetet, tetszik neki a zene. A légkör oldódott valamicskét, kisebb lett a szellemi nyomás. A démonok mintha feladták volna, közeledtünk az áttöréshez. Most aki jó pontot akart szerezni, hírül vitte: Honti Mária megpróbálta énekelni a dicséreteket. Morvay Péter magabiztosan ingázott fõnöke és a terem között, a gyülekezet úszott a boldogságban.

Erre már Németh Sándor is – aki rettenthetetlen oroszlán hírében állt a gyülekezetben – felbátorodott, és előbújt barlangjából. A felvezető emberek mögött bevonult a függöny mögül. Adott néhány utasítást, kért egy kis hangerőt. Egri Pista ennek ürügyén vigyázzba állított mindenkit, kis híján infarktust hozva a technikusokra (“azt mondta a Sándor…”).

A vezető lelkész ekkor már a sorok előtt járkálva prédikált. Most azonban újra felment a színpadra, és végig a szószékről beszélt. Hálásak voltunk az államtitkárnak, mert akkor már évek óta nem hallottunk ennyire jól felépített prédikációt. Németh Sándor a végére úgy belemelegedett, hogy kifejtette a helyes oktatáspolitika biblikus szemléletének alapjait. Levezette, hogy az államnak miért nem szabad támogatnia az egyházi oktatást a világnézetileg semleges iskolák hátrányára (ez a szellemi “látás” azóta módosult, de akkor a gyülekezetnek még nem volt iskolája). Utalásokat tett arra, hogy az adófizetők milliárdjait öntik a katolikus iskolákba, a legkisebb eredmény nélkül. Elmagyarázta az államtitkárnak, hogy az egyházi iskolák miért nem tesznek sem kereszténnyé, sem jobbá. “Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet épít” – idézte a Bibliából. Egy ember megváltozásához megtérésre és újjászületésre van szükség, amelyet nem pótolhat a szocializáció.

- Fantasztikus, hogyan vezeti a Sándort a Szentlélek – ámuldoztak itt is, ott is. – Az Úr a hallgatósághoz igazítja a kijelentést. Egyenesen az államtitkárhoz szól a Szentlélek.

Lopva mindenki az oktatásügyi államtitkár arcát fürkészte. Ő értelmesen és figyelmesen hallgatott. Helyenként jelét adta tetszésének. Ennek láttán erősödött az első sorokban a bekiabálás: “ámen, ámen.” Eközben két kamera csak az államtitkárt figyelte. Titokban kazettára vették minden mozdulatát.

Elérkezett a megtérés ideje. Nemes Pál presbiter – megbízatása szerint – tekintetével irányította az “etnikai elhárítás” működését. A roma származású pásztoroknak, házicsoport-vezetőknek kellett megakadályozniuk, hogy cigányok jöjjenek előre. A megtérni szándékozó cigányokat kétoldalt feltartóztatták, majd valamelyik roma gyülekezetbe tanácsolták. Térjenek meg ott, ha akarnak. Ha valamelyik oldalon “roma szivárgás” történt, azonnal intézkedtek.

Ment a dicséret, szállingóztak az emberek. Az első sorokban kisebb pánik tört ki, mert Tölgyes Margit kapacitálni kezdte az államtitkárt. Mindenki kétségbe volt esve, hogy a Margit tönkretesz mindent. Aztán egyszer csak – láss csodát! – a hölgy megindult előre. Leírhatatlan boldogság: megtért az államtitkár.

- Vége a katolikus iskolák támogatásának – süvöltötte valaki.

Az istentisztelet végén Tölgyes Margitot és vendégét meghívták a protokollhelyiségbe egy kis beszélgetésre Uzoni Péterrel. A gyülekezet elnöke akkor még élt, és az efféle kényes helyzetekben helyettesítette Németh Sándort, aki tartott a találkozástól. A hölgy először azt hitte, ez minden megtérőnek jár. A fényűzően berendezett helyiségben kínálták szőlővel, dinnyével. Csak a libamájból nem kapott. Érkeztek a vezetők. A kézfogásnál valakinek feltűnt, hogy az államtitkár nem Honti Mária néven mutatkozott be. Diszkréten rákérdeztek Tölgyes Margitra.

- Õ nem az államtitkár – mondta Margit, miután végre szóhoz jutott.

- Hát akkor kicsoda? – kérdezték suttogva.

- Takarítónő – válaszolta pironkodva Margit. – Ott lakik a közelünkben. Õ jött el, mert Honti Mária nem ért rá.

Márkus Joe arca a hírre meg se rezzent: sohasem lehet tudni, ki látja. Csak a szemében játszott valami furcsa fény.

- Nagyon ravasz az ördög – mondta végül, és biztonságos helyet keresett magának.

A takarítónő nem sokkal később Tölgyes Margittal baktatott az utcán. Minden tetszett neki, csak azt nem értette, hogy kifelé menet miért nem akart már senki kezet fogni vele.

.

Használt labda

Hack Péter töltött magának, majd a presbiteri szoba sarkában levő asztalhoz lépett. Távolabb Németh S. Judit a feleségekkel beszélt az Úr munkájáról (ahogyan szokta: egy oktávval magasabban). A meleg ételek már elfogytak. Szekeres Gyuri a gyümölcsnél tartott, Nagy Józsi megmentette a tizenkettedik habos süteményt. Távolról enyhe moraj hallatszott. Zavart tekintetek gyűrűjében Németh Sándor közeledett a sarokban ülő társaság felé. Kezén megvillant hatalmas arany pecsétgyűrűje. Arcán elégedett mosoly. Sikerrel zárult az újabb háromnapos rendezvény a Budapest Sportcsarnokban. Engedelmeskedett a Szentlélek, a gyűjtés elérte célját: több millió forint a bevétel. Németh Sándor nagyokat kurjantott, a zenészek a végén tust húztak. De most még ennél is nagyobb öröm érte Isten népét.

- Mit szólsz, Péter? – kérdezte Németh Sándor. – Nagy dolog az iskola?

- Fantasztikus, Sándor – válaszolta Hack Péter.

Majd – akár egy eminens diák a megnyitás előtt álló gyülekezeti iskolából – felmondta a leckét:

- Óriási dolog, hogy a keresztény gyerekek szent környezetben nőhetnek fel. Nem éri őket a világi iskolák hatása. A Szentlélek tölti be őket az órák alatt, nem démonok. A Szellem szabadságában járhatnak, hívő tanárok oktatják őket. Tekintély alatt, bibliai nevelésben részesülnek. Nagyszerű dolog, hogy az iskolából kikerülő keresztény gyerekek között erős összetartás lesz a világiakkal szemben. Nagyon hálásak vagyunk ezért, Sándor. Köszönjük ezt neked és Juditnak. Személyesen is nagy áldás számunkra, hogy a gyülekezeti iskolába írathatjuk a Sárát. Mindnyájunknak meg kell becsülni ezt a fantasztikus lehetőséget, amit kaptunk tőletek.

Mintaszerű felelet. Németh Sándor arcán még szélesebb a mosoly (ilyenkor volt büszke arra, hogy “Hack Péter az én tanítványom”). A vezető lelkész épp csak ki nem mondta: “jeles”. A többiek arcán irigységgel vegyes csodálat: “Ez a Hack Péter mégsem akárki.” Szekeres Gyuri tekintetében önmarcangolás: “Nekem ez miért nem megy? Csak egyszer tudnék így válaszolni, ha kérdez a Sándor.” Mérgében újabb banán után nyúlt, egy másikat becsúsztatott a zsebébe (a három gyerek). Majd csatlakozott a hálaadó kórushoz: “Mi is nagyon hálásak vagyunk, Sándor.”

A világi iskolák akkor már sok bosszúságot okoztak a gyülekezet tagjainak. A szülőknek naponta kellett harcolniuk azokkal a démonokkal, amelyeket a gyerekek az iskolából vittek haza (ezekre Németh Sándor hívta fel figyelmüket). A gyülekezetben gyakran elhangzott, hogy a világi iskolák tele vannak paráznasággal. A tanárok uralkodnak a tanulók (és a szülők) fölött. A legszörnyűbb bűnt követik el, amit egy ember a másikkal szemben elkövethet: elnyomják a másik ember személyiségét. Nem tartják tiszteletben a hites gyerekek lelkiismereti szabadságát: görög mitológiát kell tanulniuk, pedig ők – világi társaikkal szemben – tudják, hogy az hamis kultusz. Magyar irodalom órán Szent Margit legendáját olvastatják velük, holott az a mosdatlanságot (és a vallásos tébolyt) magasztalja. A szentté avatás (akár a szentekhez való imádkozás) különben is bibliaellenes.

Németh Sándor volt a legboldogabb, hogy ennek vége. Nála többet senki nem szenvedett a magyar oktatásügy borzalmaitól. Négy gyermeke koptatta egyszerre az iskolapadot. Nem mindig ugyanannak az iskolának a padjait, mert a kibírhatatlan állapotok miatt többször kellett iskolát váltani. A vezető lelkészt majdnem mindenhol sérelem érte: pedagógiai elveit egyetlen iskolában sem vezették be. Semmiféle megkülönböztetett tiszteletben nem részesítették sem őt, sem a gyermekeit. Sok volt a házi feladat. Osztályzatokban mérték a gyerekek tudásszintjét. Az érdemjegyekkel tudatosan megalázták őket, rombolták a személyiségüket. Ha Németh Sándor bármelyik iskolában megjelent (és találkozott a tiszteletlenségnek azzal a mértékével, amire csak egy megtéretlen tanítónő képes), szinte biztos volt, hogy a gyerek másik iskolában kezdte a következő hetet. A vezető lelkész hiába igyekezett fiát, Szilárdot megvédeni a világi iskolák ártalmaitól. Még a Lauder Javne sem segített, mert a zsidókról hamarosan kiderült, hogy “okkultizmust tanítanak” (nem véletlen, hogy megfeszítették Jézust). Raj Tamás tanár úr egyébként is közepest adott judaisztikából. (Annak ellenére, hogy Németh Sándor több száz dollár értékben izraeli könyveket, térképeket adományozott az intézménynek.) Attól kezdve a judaista, antikrisztusi, zsidó szellem fészke lett a hálátlan iskola.

Németh Sándor arcán most megjelent a boldog bizonyosság: gyötrelmei véget értek. Nincs több tusakodás a posztkommunista magyar tanárképzés selejtjeivel. Végre õ nevezi ki a tanárokat. A Hit Gyülekezete bérelt (később megvásárolt) a XVI. kerületben egy iskolát. Gyermekei olyan tanintézetbe járnak, ahol tiszteletben tartják személyiségüket (a szüleikről nem beszélve). Vége a tanári önkénynek, amely stresszben tartotta a gyerekeit. Nem érheti többé hátrányos megkülönböztetés őket csak azért, mert Németh Sándor az édesapjuk. Németh S. Judit is felsóhajtott: olyan iskolába járnak majd a gyermekei, amelyben nincsen bűn.

Ahhoz, hogy mindez valóra váljon, még egy feltétel hiányzott: a Németh gyerekek mellé további tanulókat kellett toborozni. Ez volt a feltétele annak is, hogy az iskola megkapja az állami fejkvótát, és bizonyítványt adhasson. Németh Sándor a gyülekezeti összejöveteleken érzékeltette: most nem lehetünk közömbösek. A világ gonosz, az iskolák tele vannak erkölcstelenséggel, okkultizmussal, kábítószer-élvezettel. Gyermekeink démonok között töltik napjaikat. Az a szülő, aki felelősséget érez gyermeke sorsáért, a Bornemisza iskolába íratja ivadékát. Az utolsó időkben egyre gonoszabb a világ, csak a gyülekezet adhat védelmet. Isten számon kéri a szülőkön, hogyan gondoskodtak utódaikról. Megnézheti az a szülő a gyerekét, aki világi iskolába járatja.

A gyülekezet iskolája azonnal 11 osztállyal indult. Nagy erőfeszítéseket tettek a 12. osztály beindítására is, hiszen Németh Sándor egyik lánya ebbe a korosztályba tartozott. De az igazgató végül nem vállalta, hogy az új iskola azonnal érettségit szervezzen. A vezetők közül csak Piszter Ervin merte megtenni, hogy öt lánya közül egyet sem irat a Bornemisza iskolába. Nem akarta, hogy gyermekei (és rajtuk keresztül egész családja) totális kontroll alá kerüljenek. Nemes Pali viszont annyira érzékeny volt a Szentlélek mozgására, hogy – noha még nem iskoláskorú a fia – véletlenül éppen a környékre költözött. Az iskola igazgatója Nagy Iván lett, aki a Zeneakadémián és az ELTE Bölcsészkarán szerzett diplomát. A felkérés úgy szólt, hogy egy polgári iskolát kell vezetnie, ahova bárki járhat. A koncepció azonban hamar megváltozott.

Kezdetben nem ment minden olajozottan. Németh Szilárd 8. osztályos tanulónak egy alkalommal haza kellett szólnia a saját mobiltelefonjáról, hogy késik a busz (a tanulókat reggel a gyülekezet autóbuszai szállították Mátyásföldre). Németh Sándor nem azért tartotta magát a legjobb vezetőnek, hogy ne tudja: most kell a rendetleneket megfékezni, mert utána késő lesz. A vezető lelkész hallott már a tömegközlekedés létezéséről, de neki az “autóbusz” kifejezés a Bornemisza iskola járműveit jelentette. Lelki szemei előtt megjelent az ifjú Németh (szellemi javainak örököse), amint az ördög támadásainak kitéve, biztonsági őrök nélkül áll a világi buszmegállóban. Azonnal riasztotta Karika Gábort, hogy késnek a buszok, a sofőröket keményen meg kell inteni. Jegyezzék meg – mondta a lelkész -, nem azért lettek a buszvezetéssel megbízva, hogy veszélyeztessék a gyülekezeti iskola működését. Felelőtlenségükkel lerombolják az oktatás színvonalát. A legjobb tanulók nem érnek be az iskolába. Tönkreteszik Isten munkáját, megzavarják a Szentlélek békességét (elmegy a kenet).

Karika Gábor rádió adóvevőn adta tovább az intést: ahogyan a főnök kérte, keményen (azzal megtoldva, hogy “nagyon mérges a Sándor”). A buszvezetők gyomra egybeugrott, kezük remegni kezdett. Cikázva a sávok között, padlógázzal hajtottak végig a városon. Az utastérben ide-oda röpködtek a gyerekek (szerencsére ezek csak a gyülekezeti tagok gyerekei voltak). Nagy Iván igazgató – miközben egyedül sarabolta a szomszédos, volt orosz laktanyából jövő démonokat – meglepetten tapasztalta, hogy a gyülekezeti buszok percekkel a megszokott idő előtt, rendőrkanyarral vágódnak be a sarkon. Pedig Karika Gabi azt jelezte, hogy késnek a buszok, amiért meg kell majd fenyítenie a sofőröket.

Németh Sándor számon kérte az intést. Éppen próbálta kideríteni, melyik buszvezető van ilyen rossz szellemi állapotban, amikor kiderült: nem a gyülekezet, hanem a BKV busza (a 18-as) késett. Németh Szilárd emiatt nem érte el a hajszálpontosan közlekedő gyülekezeti buszhoz a csatlakozást. Ezért – számára veszélyesnek ítélt – tömegközlekedési eszközzel kellett megközelítenie az iskolát. Ez látszatra szintén buszra emlékeztető jármű volt, de más rajta a szellem, és feltűnően nincs Jézus vérének oltalma alatt.

Az izgalomnak akkor lett vége, amikor negyedórás késés után Nagy Iván igazgató jelenthette a folyamatosan vonalban levő Németh S. Judit szülőnek, hogy a célszemély megérkezett. De feddést visszavonni nem lehet. Németh Sándor legfeljebb azt sajnálhatta, hogy Lotz Károly SZDSZ-es közlekedési miniszter katolikus (nem csoda, ha késnek a buszok). Emiatt a BKV sofőrjeit (egyelőre) nem inthette meg.

Németh Sándor egy alkalommal számon kérte Nagy Ivántól, miért zárják be tanítás végén a gyerekek előtt az ajtót. Az igazgató magyarázkodása szerint azért, hogy ne fussanak az autó alá. “Ezek a gyerekek – mondta erre Németh Sándor – olyanok, mint a börtönéből szabadult sas, ha vége az iskolának. Ezeket nem állítja meg egy ajtó.” A beszélgetés hátterében az a konfliktus húzódott meg, hogy Németh Szilárd rendszeresen a hátsó kertkapun átmászva közelítette meg a gyülekezeti buszt, a megengedett idő előtt (így jutott mindig a legjobb helyhez). Egy napon erős, ám tapasztalatlan biztonsági őr kezébe futott, aki az incidenst a gyerek apjára való hivatkozással próbálta kezelni. Azt hitte, hogy a rendetlen tanulót felelősségre vonja majd az apja, ha tudomást szerez a történtekről. A gyerek azonban nem ijedt meg nagyon. Inkább furcsán nézett a biztonsági szolgálat emberére. 100 százalékos alibije volt, mivel a 8. osztályos Németh Szilárd akkor már rovatvezető volt a Hetek című gyülekezeti újságnál. Ezúttal is a szerkesztőségbe sietett (igaz, húsz gyereket mindenképpen be kellett várni, ezért a busz ettől egy perccel sem indult előbb).

Az iskola – egyházpolitikában járatlan – biztonsági főnöke az istentiszteleten megkereste a fegyelmezetlen gyerek apját. Nem hitt Karika Gábornak, aki megintette: többet ne alázza meg Németh Szilárdot. Úgy gondolta, ez a vélemény nem származhat Isten szent emberétől. Ezért egyenesen hozzá fordult, mint a szegény ember Mátyás királyhoz.

Németh Sándor először nem értette, miről beszél neki ez az ember. Amikor felfogta, hogy panaszt tesznek a gyerekére, átnézett a szemüveges biztonsági őr feje fölött, akinek arcán kövér verejtékcseppek jelentek meg. Nem is hallotta, mit mond neki Mátyás király. Erős kezek markolták meg. A vezető lelkész emberei két másodperc alatt hurcolták el a szerencsétlen őrzővédőt (a kívülállók azt hitték, démont kell űzni belőle), aki már sejtette, hogy most leváltották. Németh Sándor magához rendelte az iskola igazgatóját: “Kik ezek az emberek? – kérdezte Nagy Ivánt. – Mit képzelnek ezek? Én adok nekik enni. Ne apázzon ez itt nekem.”

Ezután titkosszolgálati üggyé fejlődött az eset. Németh Sándor begyűjtette az iskolai biztonsági szolgálat tagjainak életrajzát, és levizsgáltatta őket. Utána a gyerekek szabad madár módjára rohanhattak a buszra. Megint megoldódott egy probléma.

Sajnos, nem minden gyerek értette meg, hogy ez nem olyan iskola, mint a többi. Pedig Németh Sándor már az első tanári értekezleten felvázolta a jövőt. “Magunk között vagyunk? – kérdezte.

- Akkor beszéljünk nyíltan. A katolikusoknak is megvannak a maguk iskolái. Ott nevelik a jezsuitákat és az Opus Dei ügynökeit. Ennek az iskolának elkötelezett hiteseket kell nevelnie. Olyanok legyenek az innen kikerülű gyerekek, mint a janicsárok. Karizmatikus janicsárokra van szükség. Ők a jövő nemzedéke.” Ezt a felfogást tükrözte az iskola neve is: Bornemisza Péter annak idején szellemnek öltözve riogatta a temetőben imádkozó katolikusokat.

Z. Benjamin (9. osztály) – potenciális karizmatikus janicsár az osztályteremben öltözött át testnevelés órára. Kovács Mónika keresztény tanárnő már nem tudott időben távozni, ezért Z. Benjamin ott állt előtte egy szál gatyában. A tanárnő azonnal jelentette a példátlan esetet, amelynek híre percek alatt jutott el a legmagasabb helyre (úgy neveztük: “majdnem a menny”). Nem sokkal később éppen ifjúsági összejövetel volt, ahol ugyanez a tanuló flegma arccal rágógumizott. Németh Sándorban felgerjedt az Úr tüze, és nyilvánosan, több ezer ember előtt megfedte Z. Benjamint. Ne szépítsük a helyzetet: itt bizony a pokol, a kárhozat lehetősége is felmerült. A gyereket szíven ütötte a dolog. Szégyenében felpattant helyéről, és kiszaladt a csarnokból. Éppen Szekeres Gyuri karjaiba, aki igyekezett meggyőzni, hogy ne legyen nyakas lázadó (azt utálja az Úr), fogadja el az intést. Z. Benjamin testvére (aki jó keresztény) utóbb azt mondta: azért intette meg Sándor bácsi ilyen keményen a Benjamint, mert szereti (meg van írva: “az Úr megdorgál mindenkit, akit szeret”).

Egyszer ugyanígy szerette Németh Sándor a gyülekezetben hárfázó Földesi Katit is. Amikor Németh Sándor 10 ezer ember előtt a Budapest Sportcsarnokban Jézabelnek nevezte, és pokollal fenyegette az ifjú hölgyet, előlépett Trombitás Zoltán Fidesz-képviselő, a parlament jegyzője, aki a leányzónak udvarolt. Nem hallottuk, hogy Trombitás Zoltán mit mondott neki. Csak azt láttuk, hogy a kabátja alá nyúl, a vezető lelkész pedig fehér lesz, mint a fal, és remeg, mint a nyárfalevél.

Németh Sándor fegyveres biztonsági őrökkel rohangált mindenfelé. Al Pacinót játszott, mint gyerekkorában a gelsei dombokon. Ez volt az első eset, amikor valóban veszélybe került. De Szamóca biztonsági emberei ez idő alatt boldogan “töltekeztek” Szentlélekkel. Nevettek, nagyokat hemperegtek a földön (a Szentlélek elfelejtett szólni nekik, hogy védencüket most akarják agyonlőni).

Németh Sándor utólag azt mondta nekem, hogy Trombitásnál pisztoly volt, és megfenyegette, hogy legközelebb lelövi. “Ez egy fasiszta”- mondta Németh Trombitásra. Legalábbis nem tudja (mint Z.Benjamin testvére), hogy mi a szeretet – gondoltam én.

Németh S. Judit az iskola erkölcsi állapota miatt megtiltotta a több napos kirándulást, amit a gimnazisták kezdeményeztek. Az ügy hátterében az állt, hogy három ötödikes karizmatikus janicsár az iskola budijában és a kerítés mellett rendszeresen húzogatta a fütyijét (az egyik gyerek elárulta). Petikét, a fütyihúzogatás fővezérét kirúgták. Ezt a gyereket a tanárok csak “Doktor Úr”-nak szólították, mert zseniális agya volt, mindenhez értett (és még szemüveget is hordott, ahogy a nagykönyvben meg van írva). Petike a fütyis akción kívül már minden lehetséges csínyt elkövetett, egyszer még robbantott is (maga gyártotta a robbanóanyagot). Érdekelte a biológia is (ezért húzogatta a fütyijét).

Németh S. Judit leginkább azt fájlalta, hogy fia, Németh Szilárd megtudta, mi az a fütyihúzogatás. A budiban történteket a korinthusi levélben említett bűnhöz mérhetőnek nevezte: “ilyen erkölcstelenség még ott sem volt” (a Biblia szerint ott valaki az apja feleségét vette el). Németh Sándor ez esetben kivételesen megértőbbnek mutatkozott (őt is érdekelte a biológia).

Felesége azonban frontális támadást intézett a bűn ellen: a tanárok nyomoztak, hosszas kihallgatásokat tartottak, hogy ki, mikor, kivel rejszolt, mit lopott, hogyan beszélt csúnyán. Működésbe lépett az iskolai CIA. “Mondj el mindent, amit tudsz” – ezzel kezdték. “Mit mondjak?” – kérdezte a gyerek. “Tudod te azt. Mi is tudjuk.” A gyerek mondott valamit. “Nem elég. Még, tovább. Tudjuk, hogy nem mondtál el mindent.” “Mit?” “Tudod te.” A gyerek végül mindent bevallott. Az igazgató irodájába – felsőbb utasításra – futószalagon érkeztek a gyerekek. Nagy Iván csak azt kérte, hogy mielőtt beküldik, mondják meg neki: ezt a gyereket most ki kell rúgni, vagy fel kell venni?

Az ördög nem aludt. Egy nagyra nőtt leány a szünetekben flörtölt a fiúkkal. A tanári kar megfigyelés alatt tartotta (később eltanácsolta az iskolából). A vezető lelkész – látva az ordító szükséget – tapasztalt szolgálókat bízott meg az erkölcsi állapotok felügyeletével. Azok a szünetekben fel-alá sétáltak az iskolában, nyelveken imádkoztak, és benéztek az osztályokba. Ellenőrizték a parázna démonok mozgását. Megfigyelés alatt tartották a hatodikos fiúkat, nem kezdenek-e ki az ötödikes lányokkal.

Németh Sándor a hittan megerősítésével próbálkozott. Miután Szöllõssy Tibor hittantanárnak – amikor a tábla felé fordult – “0″ és “mínusz” feliratú táblákat mutattak fel a gyerekek, Pécsi Tibort bízták meg a kényes feladattal. Szöllössy Tibort – érdemei elismerése mellett magasabb pozícióba helyezték – ószövetségi jegyzet megírására visszarendelték a székházba. Az új hittanost azonban egy hét után buszkísérővé és tanársegéddé fokozták le (a krétáról és a szivacsról kellett gondoskodnia). Õ lett a felelős azért, hogy beiktatása után nem sokkal a 11. osztályban az egyik fiú magáévá tette az osztály egyik fejlett lánytanulóját (“bevitte a sátorába, és ismeré őt”). Ebben az osztályban tanítottam filozófiát. Az aktusra egy keresztény hölgy lakásán került sor, ahol a fiú albérletben lakott (szobatársa egyike volt azoknak a srácoknak, akik- saját kérésére – eltörték osztálytársuk kezét, hogy ne kelljen iskolába mennie. A lakótárs apja egykor gyerekszínész volt a “Trombitás” című magyar betyárfilmben, és a gyülekezeti tévéműsorban is szerepelt). A főbérlő hölgy Szekeres Gyuri házicsoportjába járt, így derült ki a paráznaság. Ha jól emlékszem, ez volt az a pillanat, amikor Németh Sándor azzal a gondolattal játszott, kiveszi a gyerekeit a gyülekezeti iskolából (de akkor meg minek az iskola?).

A vezető lelkész azt az utasítást adta, hogy a parázna janicsárt rendeljék be. Várakoztassák háromnegyed óráig az ajtó előtt, hogy féljen. Aztán rúgják ki.

Németh Sándornak a tanárok néha nagyobb gondot okoztak, mint a gyerekek. A biológiatanár év elején felmérést akart íratni Németh Szilárd osztályában. Joggal lett botrány belőle, mert a gyerekek nem azért járnak iskolába, hogy összetörjék a személyiségüket. A tornatanár azt a hibát követte el, hogy egyforma trikóba akarta öltöztetni Németh Szilárdot a többi gyerekkel. Németh Sándor azonnal intézkedett: ez nem egy kommunista iskola. Csikós Zsófia énektanárnak (édesapja a Mátyás templom karnagya) azt a képtelen ötletet adta az ördög, hogy ugyanabban az osztályban dolgozatot írasson zenetörténeti ismeretekből. “Dolgozatot énekből?” – ilyen még a világi iskolákban sincs. Németh S. Judit másnap utasította az igazgatót, hogy azonnal állítsa le Csikós Zsófi varázslását. “Ha nem hagyja abba ez a nő – mondta S. Judit szülő, dicséretvezető -, akkor többet nem énekelhet a gyülekezetben a színpadon”. Így lett.

A tanárokon meglátszott a világi iskolákban eltöltött idő romboló hatása. Emiatt Németh Sándornak a félévi osztályzásba is be kellett segítenie. Telefonon kérte az igazgatót, hogy lánya barátnőjének hármas helyett négyest adjanak. A helyes értékrend helyreállítása érdekében más érdemjegyek is korrekcióra szorultak. De ez semmi ahhoz képest, amikor a tornatanár felelőtlen költekezésbe kezdett. Tanév elején Uzoni Simon hozta be a futball-labdáját: egy ideig az volt az iskolában az egyetlen sporteszköz. Decemberre elkészült a tornaterem, és a meggondolatlan testnevelő (ezen felbuzdulva) sportszereket vásárolt. Az egész – bordásfalakkal és öltözőpadokkal együtt – 900 ezer forintba került. Amikor a vezető lelkész meghallotta, mennyi pénzt költöttek a gyülekezeti tagok gyerekeire, kifakadt: “Nem kell mindenből újat venni. Vannak használt labdák, amiket meg lehet varrni. Micsoda pazarlás. Ennyi pénzt kidobni feleslegesen!” A tanár nem merte megkérdezni, hol lehet lukas, használt labdákat kapni.

De később is sok kárt okozott a tanári önfejűség. Egyesek azt gondolták, hogy az állami fejkvótán felül a szülőktől beszedett évi 60 ezer forint arra való, hogy elverjék. Mintha mindenre elég lenne az a 40 millió forint, ami ebből befolyt. Németh Sándor ezért Petrőcz Leventével és Karika Gáborral személyesen álmodta meg az üres öltözők berendezését: “Ide teszünk olcsó padokat – mondta Németh Sándor -, felül befúrunk a falba, teszünk rá aluminium fogasokat. Arra vetkőzhetnek a gyerekek.” A költekező tornatanár megszólalt: “Már megrendeltük az öltözőpadokat.” A vezető lelkész arca elborult: “Mit rendeltetek meg? A román testvérek megcsinálják negyed áron.” Akkor már épült Camp David, Németh Sándor nyaralója, ahol arany halak úszkáltak a hallban levő szökőkútban. Csak a parkosítás 3 millió forintba került. Ezek meg hülyeségekre (öltözőpadokra) költik a drága pénzt… Németh Sándor azonnal intézkedett a pazarlások megfékezése végett. Megbízta legügyesebb sofőrjét, Karika Gábort a gazdasági igazgatói teendők ellátásával. Mint mondta: “Senki sem tud úgy elintézni semmit, ahogy a Gabi.”

Nagy Iván éppen akkor jött a vámparancsnokságról, ahova az iskolabusz vámolása ügyében rendelték be. Ezt is “a Gabi” intézte. A buszt a Világosság Fiai Alapítvány nevén hozták be. A vámosok a hamis és az igazi számlát is megtalálták a buszban. Pedig Karika Gabinak nagy gyakorlata volt a vámügyekben. Rendszeresen hoztak sérült Fordokat külföldről, amelyek a székház udvarán parkoltak, aztán eltűntek. Németh Sándor is ilyen sérülten behozott Ford Mondeóval járt. Ez a márka került kenet alá.

Egy ízben a diákok megsértették Magyari tanár úr vallásszabadságát, amikor a magyar óra első húsz percében “nyelveken” imádkozott. Nyilván Isten természetfeletti beavatkozását kérte a Csongor és Tünde feldolgozásához. A tanár úr éppen ott tartott, hogy “zbrskrindibiri krscsszcinedabi”, amikor Nagy Sándor vállalkozó fia (és néhány bűntársa) kinevette. A gyereknek már egyébként is volt a rovásán, mert korábban parázna vicceket mesélt az osztályban (súlyosbító körülmény, hogy Németh Szandra volt az osztálytársa). Magyari tanár urat különösen méltánytalan volt kinevetni, mivel Németh Sándor Fidesz-szakértőként tartotta nyilván. Magyari Feri a gyülekezet politikai összejövetelein kimutatta, hogy a Fidesz programja és Hitler Mein Kampfja szoros rokonságot mutat. Ez a tudományos felfedezés nagyon tetszett a vezető lelkésznek. Amint az is, hogy – tananyagtól függetlenül – óra végére mindig a katolikus klérus ostorozásánál kötött ki.

A gyerekek hálátlansága azért is meglepő, mert a magyartanár nem csak egyszerűen fogalmazni tanította őket. A fogalmazványok tartalma tükrözte a gyülekezet aktuális politikai álláspontját (itt volt a janicsárképzés ravaszul elrejtve). Egy alkalommal – mamája kérésére – nekem kellett a 8. osztályos Uzoni Anna dolgozatát megírnom, amely a földtörvénnyel foglalkozott. Nagyon megizzasztott a feladat, de – Annácska ellenőrzőjébe – ötöst kaptam.

Németh S. Judit tragikusnak tartotta a nevetős esetet: “Ha valakit a hitében támadnak meg – főleg egy ilyen iskolában -, az a legsúlyosabb.” Nem csoda, hogy elérkezettnek látta az időt, hogy Nagy Sanyi fiát kirúgják az iskolából. A helyzetet azonban bonyolította, hogy a papától – aki élelmiszer-ipari cégek termékeit fuvarozta – éppen egy nagy adag vajadomány érkezett az iskolába. Németh S. Judit arra kérte az igazgatót, hogy a tanárok tömörüljenek egységfrontba, és közös erővel tegyék ki a deviáns tanulót. De az ne derüljön ki – kérte -, hogy õ áll az események hátterében. (“Rajtunk most úgyis nagy szellemi nyomás van” – mondta. “Mikor nincs?” – kérdezte magában Nagy Iván igazgató, és összehívta a tanárokat). Mivel a pedagógusok nem tudták, hogy a parancs a legmagasabb helyről (majdnem a mennyből) származik, nem támogatták a kirúgást. Az igazgató erre őszintén feltárta a helyzetet a vajas-dobozok közül előrángatott papának.

Egy alkalommal Pátkai András – ifjú nyelvtanár, volt ferences diák – elmondta, hogy a kirándulás lefújása mögött Németh S. Judit állt. Másnap fél 9 előtt csörgött az igazgató telefonja. Németh S. Judit köszönés nélkül belevágott a mondanivalóba: “Mi ez a varázslás, ami az iskolában folyik? Azt mondta a Sándor, ha ezt a varázslást nem hagyják abba, akkor, ha kell, a fél nevelőtestületet lecseréli.” (Meg van írva: “Minden a tiétek” I. Kor. 3,21.)

Délutánra össze kellett hívni a nevelőtestületet. Megérkezett Németh Sándor, aki azt mondta: “Kezdjetek csak el beszélni, majd én figyelem, milyen szellem van közöttetek.” Felszabadult értekezlet volt. Németh Sándor aztán felhívta Pátkai Andrást telefonon, aki addig nem tudta, hogy nem derülhet ki: a döntések mögött a pásztor felesége, Németh S. Judit áll. Bocsánatot kért, és megígérte a vezető lelkésznek, hogy “legközelebb bölcsebb lesz”.

Németh Sándor és felesége mindent megtett, hogy “keresztény” legyen az iskola. Ezt egyesek úgy érzékelték, mintha valóságos boszorkányüldözés kezdődött volna. Mindenki mindenkit megfigyelt. Besúgórendszer alakult ki, koncepciós eljárások indultak. A gyerekek között árulások, hitszegések kezdődtek. Lelkileg súlyosan gyötörték őket. Németh Sándor Uzoni Simont egyszer még az ifjúsági istentiszteleten is porig alázta. Alsó tagozatos gyerekeket imádkoztattak, hogy kiszedjék belőlük, mi van a családjukban. A vezető lelkész még saját lányát is elküldte Petrőcz Levente feleségéhez bűnvallásra, hogy megtudja a titkait. A gyerekek egy része hetekig depressziósan zokogott otthon. Németh Sándor parancsba adta, hogy a tanulók nem barátkozhatnak. Délutáni foglalkozásokat nem engedélyeztek. A gyerekek között nem jöhetett létre közösség, mert az “gyengíti a szolgálati ajándék befolyását”.

Tóth Péter igazgatóhelyettes egyszer bizalmasan azt mondta: “Úgy érzem, mintha máglyán sütögetnék a lelkem. A feleségemmel azt vettük észre, hogy hetek óta suttogva beszélünk otthon egymással.” Nagy Iván időnként védelmébe vette a gyerek és tanár “üldözötteket”. Németh Sándor olyankor hangot váltott: “Akkor hadd kezdjem intéssel. Te ne mondd nekem, hogy árnyaltabb a dolog ennél. A feleségem jobb pedagógus, mint ti (vö: Krupszkaja). Információink pedig vannak. Nem értetek ti ehhez. A ti feladatotok az, hogy elfogadjátok az irányítást. Az iskola nem lehet önálló érdekcsoport a gyülekezet vezetésével szemben. Vessetek véget a tanárok diktatúrájának!”

A tanév vége előtt Németh Sándor felhívta Nagy Ivánt. Előző napon történt, hogy Görbicz Tamás ügyvezető elnök közölte a vezető lelkésszel: tarthatatlan állapotok uralkodnak a gyülekezetben. Mondanivalójának lényege az volt, hogy egy 25 ezer fős keresztény gyülekezetet nem lehet félhülye afrikai diktátorok módszereivel (és színvonalán) vezetni. Németh Sándor elhatározta: a második vonalhoz fordul. Először azt kezdte vizsgálni, hogy Görbicz Tamás hittanórái milyen károkat okoztak az iskolában. Majd Nagy Ivánnal közölte, szeretné kinevezni presbiternek. Az igazgató azt válaszolta, hogy a tanév végén felmond, és elhagyja a gyülekezetet. Nem az iskola miatt – mondta -, hanem azért, amit Németh Sándor a gyülekezetben prédikál (legutóbb már kiment, mert nem bírta hallgatni). A telefonban néma csend. Nagy Iván nem értette, hogy Németh Sándornak – aki mindenféle prófétai karizmával rendelkezik – miért nem jelentette ezt ki a Szentlélek. Milyen vezetés alatt van ez az ember, ha most akarja presbiternek kinevezni, amikor távozni készül?

Ha késve is, de a kijelentés megérkezett. Nagy Iván lemondása után Németh Sándor rájött, hogy az igazgató piarista ügynök (korábban a piaristáknál végzett). Felesége Amerikában a New Age rabja lett, mert találkozott Erdős André nagykövettel. Õ hipnotizálta Amerikából a tanári kart. Ez volt az iskola körüli problémák egyik forrása. A másik, hogy nem űzték ki a Vörös Hadsereg démonait az épületből (a szomszédban egy volt orosz laktanya állt). Hack Péter próféta utólag úgy értékelte az igazgató munkáját, hogy nem csinált semmit, csak futószalagon vette fel a pénzt (Nagy Iván a többi tanárhoz hasonlóan a közalkalmazotti státusnak megfelelő fizetést kapott, amelyhez a gyülekezet nem tett egy fillért se).

Amikor Tóth Péter igazgatóhelyettes (a tornatanár) is bejelentette távozását, Németh Sándor azt mondta neki: “Bajban lehet megismerni a barátot.” Tóth Péter nem értette. “Milyen barátot? – kérdezte a feleségét (a biológiatanárt). – Mikor voltam én neki barátja? Lelkileg meg vagyok gyötörve, remeg a gyomrom a brutális pszichikai terrortól. Egész évben szapult, ok nélkül ütött-vágott, le akart váltani. Mitől vagyok én neki barátja?”

A tanév végén Mészáros Éva (Mészáros István felesége) odafordult Hack Mártihoz (Hack Péter feleségéhez) a Budapest Sportcsarnokban: “Márti, vannak jó képeink az évzáróról. Csak az a baj, hogy rajta van az Iván.” Hack Márti azt mondta: “Nem baj, szeretjük a Pető Ivánt.” Mészáros Éva pontosított: “Nem a Pető Iván van a képen, hanem a Nagy Iván.” “Nem baj – legyintett Hack Márti, és a Szentlélektől nagyot ugrott. – A Nagy Ivánt majd kivágjuk ollóval.”