Ronai and Ronai
AMERIKAI

Csak a Fidesz kezdeményezhet népszavazást 2013. november 27. szerda 7:46 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Csak a Fidesz kezdeményezhet népszavazást

Budapest – A figyelmes szemlélőnek bizonyára feltűnt, hogy az elmúlt évben Magyarországon nem voltak sztrájkok, és ugyancsak nem volt népszavazás sem. Pedig, ahogyan Pesten mondják, lett volna igény mindkettőre.

Ám a Fidesz úgy alkotta meg a sztrájktörvényt, és olyan ügyesen (értsd: gazember módon) szabta át saját képére a jogrendszert, hogy Orbán földjén, bár nem tiltja a törvény, gyakorlatilag kizárt a sztrájk és a népszavazás. Ezúttal újabb népszavazási kezdeményezésekről döntött – nem a kezdeményezők javára – a főként a Fidesz által delegáltakból álló választási bizottság. Cinikus indokok, álságos mondatok – Magyarország, 2013.

A deviza-, és forintkölcsön-ügyleteket, a pénzintézeti követeléseket, illetve a végrehajtást érintő népszavazási kérdéseket utasított el keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság.

A testület szerint nem voltak egyértelműek az Összefogás Párt elnöke, Szepessy Zsolt által benyújtott kérdések. Az ülésen szót kapott pártelnök aki “történelmi lehetőségnek” mondta a népszavazási kezdeményezés támogatását, és arra hívta fel a figyelmet, senki nem jár jól azzal, ha családok kerülnek az utcára. Azt hangoztatta, az otthonhoz való jogot alkotmányos alapjoggá kellene emelni.

Az NVB több tagja is jelezte az ülésen megjelent beadványozó, valamint a vele érkezettek felé, hogy értik és érzékelik a valós társadalmi problémát és annak súlyát, ám a népszavazásról szóló törvény nem teszi lehetővé számukra, hogy hitelesítsék a benyújtott kérdőívet.

A bizottság több népi kezdeményezést is elutasított, ezek közül kettő az alaptörvény módosítását célozta volna; az egyikben azt akarták elérni, hogy a miniszterelnöki tisztséget egy személy összesen legfeljebb nyolc éven át tölthessen be, a másikban pedig azt, hogy a polgármesteri, illetve főpolgármesteri tisztséget egy személy legfeljebb összesen tíz éven át tölthesse be. Az NVB formai, tartalmi, egyértelműségi hibák miatt utasította el a kezdeményezéseket.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (32 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +30 ( 38 szavazatból)
Csak a Fidesz kezdeményezhet népszavazást, 4.8 out of 5 based on 32 ratings

Címkék:, ,

  • Hozzászólások(19)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

19 Reader’s Comments

  1. Nincs ezen mit csodálkozni. 2010-es győzelme után Orbán Viktor fülkeforradalomnak hazudta a szabad választást. Az összeült FIDESZ-parlament rapid gyorsasággal kinyilvánította, hogy fülkeforradalmukkal új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere jött létre. Azaz kinyilvánították a rendszer megdöntését, ami egyébként alkotmányos jogállam és demokrácia volt. Majd kidobták a III. Magyar Köztársaság Alkotmányát, melynek védelmére előzőleg képviselői esküt tettek, s helyébe saját Alaptörvényüket emelték alkotmányos rangra. Mindez ennek, a parlamenti pártok és a lakosság többsége által legitimált puccsnak a logikus következménye.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +49 (53 szavazatból)
  2. Akkor “végre” eljött az egypártrendszer és az egyszemélyes kézi vezérlés azaz a diktatúra. “Remek”. Hol vannak a nagynagyigennagy demokraták. Vagy így jó nekik is??? Biztos, hiszen így azért az ő pecsenyéjük sem marad nyers. Sikersikersiker és éljen a párt !!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (26 szavazatból)
  3. Most van itt az ideje, hogy az úgynevezett ellenzék deklarálja, hogy bojkottálja a választást. Ez az egyetlen megoldás arra, hogy az EU gondolkozóba essen.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (40 szavazatból)
  4. Mivel önhatalmúlag kidobták az alkotmányt, hogy a saját diktatúrájukat törvénybe foglaló NER-t alkalmazzák helyette,hazaárulónak kell nevezni őket, mert ezzel egy egész országot elárultak.
    Senki nem adott erre felhatalmazást, az inzultációs leveleket meg nyugodtan nevezhetjük bohóckodásnak, amivel az országot nevettették ki.
    Sajnálatos módon, a nagy,magukat demokratáknak nevező politikusaink téli álmot aludtak közben.
    Nem vették észre (vagy nem akarták),hogy kiüresítették az addig stabil lábakon álló KÖZTÁRSASÁG minden jogszabályát, ami az állampolgárok jogait volt hivatott törvénybe iktatni.
    Azt sem vették észre, hogy elvették a sztrájkhoz való jogot, de azt sem hogy az alkotmánybírák saját alomból való kinevezései azt a célt szolgálják, hogy minden beadványt a fidesz számára előnyös döntéssé változtassák.Így nem lett jogunk a népszavazási kezdeményezéshez sem.
    Sajnálatos módon ( de van büntetőjogi tétel is erre) az ellenzék hagyta mindezt az aljasságot, és a leg csekélyebb mértékben sem tett lépéseket az alkotmány visszaállítására.
    Így kerültek ők is arra az oldalra, ahol a hazaáruló fidesz-kdnp kormány van.
    Már csak az a kérdés, mit keresnek még mindig a parlamentben, alkotmányunk meg puccsolói.Kormány, és ellenzék, kollaboránsok gyülekezete.Mert ahhoz kellett az ellenzék asszisztálása is, hogy a demokrácia látszata továbbra is fennmaradjon!
    A kormány törvénytelen eljárásai közé tartozik a választási törvény megváltoztatása, és szorosan idekapcsolódik a honosítással járó szavazat maximalizálási törekvésként a határon túliak bevonása is a csalások rengetegébe!
    Mit keresnek még mindig hazug lózungokkal kápráztatva el a tudatlanokat egy választás lehetséges megnyerésével?
    Mennyi becstelenséget kell még megérnünk, hogy ez a helyzet változzon,és a demokrácia a maga teljességében érvényre jusson!
    Minden törvényünk, amit ezek a bandatagok hoztak arra megy ki, hogy CSAK A FIDESZ!
    Az idők végezetéig!
    Ellenzékünk sajnos nincs!
    Ha lenne, már az utcákat megtöltötték volna a demokráciát védelmező pártok, és az állampolgárok, akik nem elnyomást akarnak, hanem szabad életet!
    Ehelyett van, ami van, de az rettenetesen szégyenletes!
    Megcsinálták!
    Koprodukcióban!!! Kormány,és ellenzék!
    Büszkék lehetnek magukra!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +37 (51 szavazatból)
  5. Eagle
    .
    Küldök Neked egy képet, nem tudom láttad e már…
    http://m.cdn.blog.hu/va/vastagbor/image/2013/11/orban113.gif
    .
    Valamilyen anyaggal tele van a delikvens. És ez vezeti az országot…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +33 (41 szavazatból)
  6. Valami istenbarma beugrott ide mínuszolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (24 szavazatból)
  7. bumburi
    “Sajnálatos módon, a nagy,magukat demokratáknak nevező politikusaink téli álmot aludtak közben.”

    Ha aludtak volna, nem okoztak volna ennyi kárt. Így elhitették az emberekkel, hogy ők a “demokratikus ellenzék” és majd be dolgoznak. GYALÁZAT!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  8. A mínuszolónak, meg ez legyen a legnagyobb öröme. MÍNUSZOLJ TE BAROM!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (22 szavazatból)
  9. “Csak a Fidesz kezdeményezhet népszavazást.”
    Tehát az ellenzék NEM.
    És, mint megszoktuk tőle, ez visszafelé is érvényes…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  10. …ezek utan ugyan mi maradhatna lehetosegnek mas, mint a BOJKOTT !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  11. Sztrájkhoz való jog, népszavazás, alkotmánybíróság, számlakép törvény, stb. stb.
    Ezek a barmok nem hagynak semmilyen civilizált lehetőséget, hogy a nép elzavarja őket (majd egyszer, valamikor, ha végre elegük lesz), ezzel bebiztosítják maguknak, hogy olyan csúnya haláluk legyen, mint a Ceusescu házaspárnak volt.
    Alig várom!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (24 szavazatból)
  12. Bumburi

    Megnéztem aszt a képet amit eagle -nek küldtél nagyon jó, az jutott eszembe,hogy így állhatott az Amerikai nagykövet asszony elött amikor mogrotta, hogy rossz útra tévedt

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  13. Valami jól kiütötte….nekem is kell abból az anyagból!
    -
    http://nemzetihirhalo.fw.hu/htmlkeret/Orban-alszik.jpg

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  14. Érdekes….
    http://nol.hu/kulfold/a_rigai_tetoomlas_miatt_lemondott_a_lett_kormany

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  15. Érdekes II.
    http://www.nol.hu/gazdasag/afa-csalas_a_parlamentben__a_legfelso_vezetes_is_tudott_rola

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  16. „ha a magyar nem kap enni, forradalmat csinál”
    írta volt magán levélben Norbert, akit innen kizártak. Valami ilyent prognosztizált Barry1 is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  17. latyapatya
    Akkor a magyarnak lesz része ebben is a jövő évtől. Állítólag nagy élelmiszer ár robbanás lesz. Már ha igaz… Előbb utóbb az lesz…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  18. Na de Elvtársak!
    Ha maga a fidesz a magyar nép, hát miért is kezdeményezhet itt bárki is mást, mint amit a fidesz akar.
    Hát azért saját magával mégsem mehet szembe a néphatalom…
    Tudjuk, hogy a szovjetek, és Sztálin mivé nőtték ki magukat a néphatalom nevében.
    Jó, hát voltak a történelemben forradalmak, de azok előbb, vagy utóbb csúfosan megbuktak, mert nézzük csak meg, hogy Bonaparte Napóleont is a nép forradalma emelte a hatalom csúcsára, s a végén mégis császárrá koronáztatta magát.
    Ha arról szeretnének a magyarok népszavazást, hogy Viktor legyen a magyarok királya, van rá egy fogadásom, hogy nem fogja megakadályozni semmilyen választási bizottság.
    Nincs itt semmi gond, csak tudni kellene, hogy miről szeretnének valójában szavazni a magyarok.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  19. Én csak csodálkozom:
    1. Még mindig van maszopos aki a DK-val is való szövetségre azt válaszolja, hogy a zemberek tudják hogy azokat kell választani aki képviselik őket a parlamentben.
    Hát persze, mi olyan hülyék vagyunk, nem vesszük észre hogy csak a levegőt rontjátok, mert a FIDESz torony magasan tesz a véleményetekre. Csak leplezitek a FIDESZ ál-demokráciáját.
    A DK meg “beleköpne” ebbe a kellemes langyos levesbe.
    Előre mondom a DK nélkül csak parlamenti hely-osztó paktum, az MSzP-Együtt összefogásnak hazudott valami. Tőlem nem kaptok egyetlen szavazatot sem.
    Gyanítom nem vagyok egyedül!
    Ha a FIDESz miattatok, IGEN MIATTATOK, nyer 2014-ben, a népharag rövid időn belül elsöpri őket veletek az “asszisztálókkal” együtt!
    2. Azokat sem értem akik nem látják, hogy ha az ellenzék néhány tízszeres képviselői, az első 100 nap, az első év, de minimum a félidőben 2012-ben nem bojkottálta a parlament asszisztálását, az ellenzéki véleményeket magasan lepiszkoló a FIDESz vezérelte parlamenti bohóckodást, akkor semmi esély százezrek, vagy milliók választási bojkottjára!
    De értelme se lenne.
    Mert szemben az első Orbán kormány alatti ellenzéki kivonulásra, 2004 után, az európai “betagozodásunk” után már nem mondhatták volna, hogy a parlament, ellenzék nélkül is működik.
    A választási bojkott semmit sem jelentene. Egészen más. Legfeljebb nagyobb aránnyal nyerne a FIDESz.
    ,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

Felmondott az MTI fotórovatának vezetője 2014. április 11. péntek

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos