Ronai and Ronai
AMERIKAI

Tovább támadják Bajnait a Fidesz csahosai 2013. szeptember 8. vasárnap 8:57 Forrás: AN

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Tovább támadják Bajnait a Fidesz csahosai

Budapest – Mesterházy Attila akár meg is sértődhetne, amiért „Bástya elvtársat már senki sem akarja megölni”. Az MSZP első embere mintha nem is létezne a Fidesz számára, szinte kizárólag Bajnai Gordont támadják immár hónapok óta a Fidesz kommunikátorbőrbe bújtatott csahosai, ő az első számú közellenség.

A hazugságkampány legújabb fejezete az indulásakor közpénzekből kistafírozott Heti Válasz napokban megjelent cikkére épül. Azzal vádolják Bajnait, hogy nem csupán a Hajdú-Béttel, de más cégeivel is sokakat megkárosított. Dokumentum persze szokás sincs – semmivel sem alátámasztott állítások vannak, de nem is kell több, a karaktergyilkosság bizonyítékok nélkül is működik.

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője szombati sajtótájékoztatóján a hetilap cikkére utalva kifejtette: a Hajdú-Béthez hasonló módon ment tönkre Bajnai Gordon és édesapja keze alatt egy másik nagy agrárcég, a bajai International Food Rt. is a 90-es években.

“Csúsztatások, sejtetések és össze nem illő információk egymás mellé erőltetése az, amiből a legújabb összeesküvés-elmélet megszületett” – írta az Együtt-PM Szövetség választási szövetség a közleményében. Mint írják, Bajnai Gordon az International Food Zrt. üzleti döntéseinek meghozatalában operatív módon soha nem vett részt, a cég csődje idején a vállalkozáshoz köze nem volt.

A szövetség arra is felhívja a figyelmet, hogy a cikk fontos fejleménye ugyanakkor az, hogy “az Orbán-rezsim propagandagépezete” először ismeri el nyilvánosan: a Hajdú-Bét csődjét nem Bajnai Gordon, vagy az általa vezetett Wallis, hanem például a madárinfluenza-járvány miatt bekövetkező húsipari válság okozta.

Az Együtt-PM Szövetség emlékeztet, hogy a Bajnai Gordont “besározni igyekvő hazugságokkal” szemben eddig is megtette, és ezután is megteszi a megfelelő a jogi lépéseket. Hozzátették: a lezárt perek minden esetben cáfolták a Bajnai Gordonnal kapcsolatos hazug állításokat.

Nem mellesleg Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője augusztus 20-a alkalmából magas állami kitüntetésben részesült. Megdolgozott a plecsniért és az ezzel együtt járó nem kevés pénzért.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.8/5 (26 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +37 ( 43 szavazatból)
Tovább támadják Bajnait a Fidesz csahosai, 4.8 out of 5 based on 26 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Hozzászólások(17)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

17 Reader’s Comments

  1. bagoly mondja verèbnek,hogy nagyfejü !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  2. A demokratikus oldal elhibazott kommunikacios strategiaja ujra csak a vedekezesben es a mentegetozesben nyilvanul meg.
    A fidesz nyilvanvalo ragalmait es hazugsagait birosagi dontesek cafoljak, Magyarazkodas helyett teljes erovel a temadasra kellene osszpontositani. A baloldal minden politikusanak, ujsagirojanak, propagandistajanak azt kellene kovetelnie a fidesztol, hogy magyarazza meg, hogy Orban, Rogan es a bunszervezet tobbi vezetoje mibol szerezte a multimilliardjait, Mert hogy nem munkabol, az biztos.
    Orbanek errol sunyin hallgatnak, pedig az embereket ez nagyon is erdekelne.

    .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  3. Sajnos senki nem meri támadni őket. Pedig a Szemi által felvetett szempontok rengeteg támadási felületet hagynak, csak éppen használni kéne őket.Vagy nem mernek a napra állni?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  4. Bajnai, csak azt kapja, amit megérdemel! Egy,már a szeme láttára karakter gyilkolt embert segít továbbra is karakter gyilkolni, – közel egy éve – hogy megmérettethesse önmagát, a történelem színterén. Most őt karakter gyilkolják, pedig akit ő segített karakter gyilkolni, az vele szemben, meg sem szólal! Kinek az érdekeit szolgálja Juhász Péter, netán a Fideszét, és minket hülyítenek? Most Bajnait csinálják ki az ő segítségével, aztán az Együtt 2014, jól megvédi Bajnait? Szóval – volt sorstársamat – ugyanazért, amit én tettem, nem köpöm meg csupán azért, hogy a politika játékterén részt vehessek. Ez egy nagyon nemtelen játék. Nekem egyáltalán nem mindegy ki váltja le Orbán Viktort, de egy biztos, jobb ha az E 2014 mindaddig hallgat, amíg a másikat nemtelenül besározva, tör babérokra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (8 szavazatból)
  5. Sajnálatos az, ahogy a FIDESZ behozta Magyarországra a karaktergyilkos politikát, s nagy számban képzi ki karakter-bérgyilkosait, akik hazugságaikkal tudatosan fertőzik a polgárok tudatát is. Bajnai jogi eszközökkel nyilván megvédi magát, de a tudat-fertőzött emberek ennek ellenére a FIDESZ propagandának fognak hinni. (lásd.: libázás) Mellesleg Bajnai sem sokkal különb, csak Ő kifinomultabb módszerekkel dolgozik a baloldal felszalámizásán, hogy aztán az oszd meg és uralkodj módszerrel Ő és a PM-es bomlasztók maradjanak csak talpon a baloldalon. Ezt a csatát azonban el fogja veszítene, de sajnos nem csak Ő és újdonsűlt társai, hanem az egész demokratikus ellenzék is bukni fog. Bajnaiék egyébként legalább abban tisztességesek lehetnének, hogy nevükkel ne tévesszék meg a választókat, és Együtt 2014 helyett Külön 2014-nek neveznék magukat. Minden bizonnyal a valós támogatottságukat mutatnák a közvéleménykutatások akkor, ha ezt a névváltoztatást megtennék

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  6. Bajnaitol nagyon felnek , tehetseges gazdasagi szakember , ORBANNAL OSSZE SEM LEHET HASONLITANI NEM JATSZANAK EGY LIGABA! ORBAN EGY UNINTELIGENS PARASZT FOLDESUR TIPUS , BAJNAI URIEMBER!!!!!!
    DOBROGI TISZTA ORBAN! REMELEM VALAKI 3 x veri le rajta amit elloptt az emberektol!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (10 szavazatból)
  7. Orbán semmilyen nyílt vitára nem vállalkozik, de egy Bajnai Orbán nyílt vitát a gazdaságról szívesen látnék, ahol Orbán nem szónokolhat, nem szórakoztathatja a népet, hanem érdemben kell szaktudását prezentálnia Bajnaival szemben a fülébe helyezett rövidhullámú súgókészülék nélkül. Másrészt gondolom Bajnainak is úgy kell beszélnie, hogyha esetleg megválasztják, minden szava visszahullhat rá, ha nem tudja azokat megvalósítani. mindenképpen szeretnék egy ilyen nyílt vitát látni. Talán a a szavazókat is elgondolkoztatná, felrázná.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  8. Eagle, azt “lesheted”!

    GyF is Bajnai is papir nélkül tartott előadást a közgázon, közgázos egyetemisták előtt!

    Orbán még a “kedves barátaim”-at is papirról olvassa.

    Néhai L.I Brezsnyev jut eszembe, az olimpia megnyitóján!

    O..O..,

    Brezsnyev elvtárs az olimpiai ötkarikát nem kell felovasni!

    topi MaCKó

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  9. Azer elgondolkodtató, hogy Bajnai és Gyurcsány a mumus, Mesterházyt pedig nem támadják…
    De ez talán segít:
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/meglepo_adatot_kozolt_az_ngm_ez_meg_nekik_is_kinos.563999.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. És talán ez is:
    http://www.168ora.hu/itthon/orban-szerint-megtortent-novekedesi-fordulat-118278.html
    Nem kellett volna annyit innia, mert igen rózsaszínben látja a világot – bár neki valóban jól mennek a dolgai…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  11. Felcsúti családlátogatás II.
    http://index.hu/belfold/2013/09/09/ezt_a_videot_adta_at_gyurcsany_orbannak/
    -
    A fanok kár, hogy befogják a fülüket!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. Mindenkinek lehetősége van a minuszolásra – ez a véleménye – de azért a minuszolással együtt, jó lenne elgondolkodni a hozzászólás tény és valóság tartalmán!
    Bajnai lehet, hogy jobboldali érdekeket képvisel – ez nem gond, ránk fér már egy tisztességes váltópárt, amelyik nem tombolva rombol, és minél hamarabb, a legnagyobbat markol – de azért el kellene gondolkodni azoknak, akik mögöttük állnak, hogy szabad e Magyarországon ma, ilyen eszközökkel utat törni?
    Szabad-e egy lehetőséget, mint út, az út kezdetén eltorlaszolni? Legfőképpen el kellene gondolkodni azon, ha a zászlajukra tűzték, hogy értékeket képviselnek, akkor az eszközrendszerükből is kiderüljön, hogy értékeket képviselnek.
    Hosszú távú emberi értékeket.
    Nem csak a cél a lényeg, hanem a hozzá vezető út is!
    Szerintem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  13. Egyébként ahhoz, hogy növekedési fordulatot észleljen – az éves hiány már 112% – nagyon ütős anyagra van szükség, ebből oszthat a fanoknak is, mert azok szerint is jó az irány!
    Kínától most vettünk fel kölcsönt – bár igaz, addig nincs baj, amíg van aki ad…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  14. A hazai hírportálokra is kihajtották a bérkommentelőket, nagy gondok vannak és terelni kell, de itt csak minuszolnak – valamiből meg kell élniük, amióta nincs Kossuth téri banzáj!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  15. Kipaterolt IMF helyett itt a kínai hitel:
    http://www.pecsistop.hu/gazdasag/bevasarolt-az-mnb-10-milliard-juant/1178306/
    Keleti nyitás, ez lehet a védőháló az IMF helyett – és így lenne, valóban állunk a lábunkon?!)))))
    Mit tudnak erről azok az elvakultak, akik elhiszik, hogy megállunk a lábunkon hitelek nélkül, közben nyakló nélkül vesszük fel?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  16. Siker-hegyek:
    http://www.168ora.hu/itthon/mszp-kormany-sikerkent-probalja-beallitani-kudarcat-118283.html

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

A DK nem bojkottálja a Fideszt 2014. április 29. kedd | AN

Ismét kétharmada lett a Fidesznek 2014. április 12. szombat

A határon túlról a Fideszre szavaztak 2014. április 11. péntek

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos