Ronai and Ronai
AMERIKAI

Magyar gazdaság: látszik már az alagút a fény végén 2013. március 26. kedd 8:31 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Magyar gazdaság: látszik már az alagút a fény végén

Budapest – Sötét jövőt fest a magyar gazdaság számára a  GKI Gazdaságkutató Zrt. Legfrissebb előrejelzésük szerint idén stagnál a magyar gazdaság, az államháztartási hiány a bruttó hazai termék (GDP) 3,5 százaléka körül alakulhat, míg az infláció éves átlagban 3 százalékra eshet. Újabb megszorításokra lesz szükség.

A GKI tanulmánya szerint a magyar GDP 2013-ban a 2010. évi szinten lesz, ráadásul a gazdaság ehhez is feléli tartalékait. “Az emberek magánnyugdíj-vagyona eltűnt, a devizatartalék csökken, a tőke és a képzett munkaerő távozóban”.

Az iparban a tavalyi visszaesés után 2013-ban már egy százalék közeli növekedés várható, elsősorban az autógyári kapacitások belépése következtében. A mezőgazdasági GDP a tavalyi aszályos év után átlagos időjárás esetén 15 százalékkal emelkedik, ami mintegy 0,5 százalékponttal járulhat hozzá az idei GDP növekedéshez.

Az építőipar teljesítménye 2013-ban hét évnyi zuhanás után várhatóan stagnál, csakúgy, mint a lakásépítés (10 ezer új lakás átadása várható). A kiskereskedelmi forgalom és a turizmus ugyancsak stagnál az előrejelzés szerint.

A szolgáltató szféra enyhe visszaesése folytatódik, egyedül az infó-kommunikációs ágazatban várható növekedés. A közszolgáltatások – mindenekelőtt az egészségügy és az oktatás – színvonala a forráskivonás, a rossz bérezés, de főleg az átgondolatlan és az érintettekkel előre nem egyeztetett beavatkozások miatt gyorsulva romlik.

Az eddigi döntések hatására az infláció éves átlagban 3 százalék környékére eshet, de ennek az előrejelzésnek nagy a bizonytalansága. A költségvetési kiadásból és a szolgáltató vállalatok tőkefeléléséből finanszírozott árcsökkentés ugyan átmenetileg reáljövedelem-növekedést generálhat, de már egy-másfél éves távon újabb inflációs hullámot fog elindítani. Romlani fog a szolgáltatások minősége, ami a burkolt infláció legrosszabb formája.

Az előrejelzés szerint 2013-ban az EU módszertana szerinti államháztartási hiány végül a GDP 3,5 százaléka körül alakul. Nem zárható ki ennél érzékelhetően (0,5-1 százalékponttal) magasabb deficit sem vagy a telekomadóra vonatkozó, viszonylag késői időpontban megszülető kedvezőtlen EU bírósági ítélet, vagy a választási költségvetés erőteljesebb érvényesülése esetén.

A GKI úgy véli, az államadósság nem csökken 2013-ban.

A munkaerőpiacon sem várható érdemi javulás a gazdaságkutató szerint: a foglalkoztatás statisztikailag 1 százalékkal emelkedik a közfoglalkoztatás és a külföldi munkavállalás terjedése révén, a valódi – vagyis az üzleti és adózó – hazai munkahelyek száma csökken.

A munkanélküliségi ráta a 2011-2012. évi 10,9 százaléknál – a választások közeledtére is tekintettel – egy hajszállal alacsonyabb, 10,8 százalék lehet 2013-ban a GKI előrejelzése szerint.

A külső egyensúly 2013-ban is kedvező lesz, a külső finanszírozási képesség 3,5-ről 4,2 milliárd euróra, a GDP 3,6 százalékáról 4,3 százalékára emelkedik. A magyar működőtőke-import a romló hazai befektetési klíma miatt várhatóan elmarad a tőkeexporttól. Várhatóan kissé esik a devizatartalék is, de ha a tavaly év végi 34 milliárdról 32 vagy 31 milliárd euró alá csökkenne, az már kockázatos mértékben rontaná az ország pénzügyi megítélését.

A GKI 2013-ban átlagosan 4 százalék körüli bruttó és nettó béremelkedést prognosztizál. A keresetek reálértéke így (3 százalékos inflációt feltételezve) 1 százalékkal nő.

A nyugdíjak reálértéke – mivel azok idén a kormány eredeti inflációs előrejelzésének megfelelően 5,2 százalékkal bővülnek – körülbelül 2 százalékkal emelkedik idén. A családi pótlék és az egyéb szociális jövedelmek reálértéke csökken, az álláskeresési támogatásé azonban megmarad.

A külföldön dolgozók családjuknak hazautalt jövedelme emelkedhet. Mindezek alapján összességében a reáljövedelmek 1-1,5 százalék körüli bővülése várható.

A beruházások a GKI szerint 2013-ban 2 százalékkal tovább csökkennek, a kétezres évek első évtizedében még 20-25 százalékos beruházási ráta idén 17 százalék alá esik. Ez kirívóan alacsony arány, már a tőkeállomány megújítását sem nagyon fedezi – hívja fel a figyelmet a GKI.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kapcsán a gazdaságkutató kifejti: mivel az új jegybanki vezetéssel a monetáris tanács kormányhoz való lojalitása teljessé válik, a közeljövőben csak abban az esetben várható a kamatcsökkentési periódus megszakítása, ha a pénzügyi stabilitás kerül veszélybe. A GKI hozzáfűzi, hogy a kamatcsökkentés nem fog érdemi lendületet adni a gazdaságnak, viszont gyengíti a forintot. A GKI éves átlagban a tavalyi 290 forint után 2013-ban 295 forint éves átlagos euró-árfolyamra számít, jelentős kilengésekkel.

A banki hitelállomány a törlesztések miatt 6-7 százalékkal tovább csökken, új hitelekre alig van igény. A forint erőteljes gyengülése esetén a 2012 elejeihez hasonlóan ismét lendületet kaphat a hazai megtakarítások külföldre menekítése – olvasható a közleményben.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +11 ( 13 szavazatból)
Magyar gazdaság: látszik már az alagút a fény végén, 5.0 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(18)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

18 Reader’s Comments

  1. Látszik az unortodox fény, ami tkp. sötétség – béborult már minékünk rendesen!
    Siker hegyekről beszélhet a 3xbóvlis kontár-brigád és a sok vakegér az helyett, hogy belenézne a pénztárcájába, elhiszi a mantrát – Magyarország sikeres!
    Egyeseknek….egyeskének, ketteskének….a többi meg úgy sem számít!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (19 szavazatból)
  2. http://atv.hu/cikk/video-20130325_petschnig_maria_zita
    :(((((((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  3. Nahát, ez a siker annyira magasan van a béka hátsója alatt, hogy lassan keszon betegséget kapunk tőle.
    Hazánk meg él, és virul a nagy néma sunnyogásban.
    Fogjunk össze gyerekek!
    Hogy együtt nézhessünk a ragyogó jövőnk elé,amit 2014-es választások utánra vizionálnak nekünk a pártok.
    Össznépi vakság lepte el az országot…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (18 szavazatból)
  4. Ja, és Varga Misu közölte, hogy nem lesz adó a bankbetéteken… Megvédik biztosan azokat is… Mert mi nem Ciprus vagyunk.Újabb siker. Hiába, ki vagyunk éhezve rá.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  5. Siker-sikerhátán! A zsiványtanyán! Mit is mondot Tomika!-Jano gratulálok sikerült ezt akartuk! A 21.sz. legnagyobb bünténye egy Demokratikus Állam ellen!!!!!!!!!!!!!!!!
    Hiszem és remélem,hogy még a saját unokáik is szégyelik és elitélik !!!!!!!!!!!!!!!!!!!! nagypapáik, “tetteit!” Mert rájuk aztán nem lehetnek büszkék!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  6. Látszik bizony! Közeledik a vonat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  7. “…2013-ban 295 forint éves átlagos euró-árfolyamra számít, jelentős kilengésekkel” A jelentős kilengések pedig kedveznek Szijjártó féle “befektetők”-nek, betétjeiket hol forintra váltják, hol eurora, és így az éves megtakarításuk több, mint amennyi a fizetésük. Ügyesek ezek a fiúk, csak mi nem tudjuk értékelni…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  8. Unortodixia működtetése a magyar adófizetők sok ezer milliárdjába kerül. A magyar emberek azonban csendben, a FIDESZ iránti szimpátiájukat őrizve fizetik a vagyonukat beszippantó, a megtakarításaikat elértéktelenítő, a megélhetésüket ellehetetlenítő kedvenceik által benyújtott számlákat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  9. Látszik a fény! MÁR?
    Csak az a baj az alagútnak azon vége felől dereng, amerről behajtottunk!
    Nem csodálkozom. A havat is akkor vették észre, amikorra elolvadt!
    Kezdem azt hinni, már a látásukkal is baj keletkezett.
    NEM SZABAD ILYEN GYENGÉN LÁTÓKBÓL PÉNZTÁROST CSINÁLNI,
    MERT NEM LÁTJÁK, KI KOTORÁSZIK ÁLLANDÓAN A KASSZÁBAN.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  10. A fény? Vigyázz jön a vonat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (6 szavazatból)
  11. Eloszor is semmi nem igaz amit barki is leir!! Minden meg van hamisitva , minden adat ! Szerintem nem folynak be azok a penzek az allam kasszaba amikre szamitott a kormany , se AFABOL se TRANZAKCIOS ADOBOL, ugy amblokk semmibol de miutan nagy mennyisegu alkampapirt ertekesitettunk abbol finanszirozza Orban a hulyesegeit meg a kiadasokat!! Van meg egy ekkora viz feju orszag?? 9 m 900 ezer ember ebbol 2m 570 ezer munkavallalo , ebbol 1m 40 ezer kozalkalmazott!!!! Ha a szamok nem csalnak akkor a szerencsetlen 1m 530 ezer megvezetett ember tart el mindenkit !!! Ezt nem lehet tovabb igy folytatni es ha megnezzuk mennyi koltsegteritest vesznek fel ezek a szemetek akkor az mar mindennek a teteje es nem ertem miert nincs mindenki az utcan?? Miert nincs meg forradalom?????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  12. Diktatúrában élünk, annak gazdaságának minden következményeivel…
    Ennyi!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  13. Egy adalék a fentiekhez. Szó szerint idézem a NAV mai elektronikus hírlevelét: “Dr. Vida Ildikó, a NAV elnöke a megbeszélés utáni tájékoztatón úgy fogalmazott, hogy nagy biztonsággal ki meri jelenteni, hogy a NAV a mai magyar közélet (sic!) egyik legjobban működő szervezete.” Szerintem ez magért beszél. Nem érdemes pártokban gondolkodni. Van ugye az állam, az a közélet …

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  14. Rezsicsökkentő parasztvakításhoz:
    Tavaly még 6100 ft-ot fizettem 120 literes kuka heti egyszeri ürítéséért, negyedévente. Januári számla már 6600 ft volt. Most jött az újabb 7380 ft.
    Nem is írok semmit a sok fidióta észbeli hiányosságáról.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  15. Simor András július elsejétől az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik alelnöke lesz.
    Ez az EU véleménye Matolcsy György (rajta keresztül BGyC) és Simor András nézeteiről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  16. Ezek csa számok.Folyik a paraszvakitás ezerrel.Nehogy má” egy autógyár termelése huzza ki a gödörből az országot.Piacgazdaság nulla,mindenki közalkalmazott,tehát nem termel “hasznot”.Hisz még ezeknek valaki?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  17. Reinhardt Lóránt

    Fidesz Szar.
    Elvárásom Forduljon fel ki azt aki azt képzeli magáról hogy le pusztíthatja országot..
    Politikus zsebe csak dagad számláik külföldön vannak ahová nem lehet rá látni .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  18. Orbán Viktor: Mo. részt akar venni az ukrán fejlődésben!
    Na ja, ha az itthoni nem megy, az ukránban lesz meg a sikerélményük…..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos