Ronai and Ronai
AMERIKAI

Újabb államtitkárát tette lapátra Orbán 2013. február 15. péntek 14:34 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Újabb államtitkárát tette lapátra Orbán

Budapest – Még tegnap is cáfolták, amit már hetek óta tudni lehetett: Hoffmann Rózsa után L. Simon László kulturális államtitkárnak is kitelt az ideje. Pedig nemrég maga Orbán Viktor is meglátogatta a kulturális ügyek mellett gazdálkodóként is ténykedő politikust agárdi birtokán. Egy napja még a felújított kerülő Erkel Színház bejárásán nyugtatta az érdeklődőket: nem tud arról, hogy leváltják. Ma már ő is tudja.

L. Simon, aki ifjú költőként versben emlékezett meg a zsidó kurvák seggéről (elnézést, ha valaki durvának érzi a kifejezést, olvassa el az ominózus verset, meggyőződhet róla, hogy mennyire visszafogottan fogalmaztunk a keresztény-konzervatív kormány kultúráért felelős prominensének nő-értelmezéséről.)

L. Simon kapcsolatait a kormányban ugyan elismerték, az volt róla a vélekedés, hogy mind az erdélyi fafaragókkal, mind a budapesti értelmiséggel jó viszonyt ápolt, ám a Fekete Györggyel, és annak kirekesztő Magyar Művészeti Akadémiájával vívott harcában végül alulmaradt.

L. Simon László kultúráért felelős államtitkár utóda Halász János lesz. A váltást  Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere jelentette be. Közölte azt is, hogy Kovács Zoltán lesz a felzárkózási ügyekért felelős államtitkár, és Doncsev András lesz az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (9 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +12 ( 12 szavazatból)
Újabb államtitkárát tette lapátra Orbán, 5.0 out of 5 based on 9 ratings

Címkék:

  • Hozzászólások(24)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

24 Reader’s Comments

  1. A Fülkeforradalom is elkezdi felfalni a gyermekeiT. Ez jó jel, mert a történelmi tapasztalat azt mutatja, minden forradalmat hirdető diktátor bukásának ezek az első biztos jelei.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +38 (38 szavazatból)
  2. Azt kapta amit megérdemelt. Lapátra tették és mehet a szemétbe, mert nem követte híven a csuti ki nem mondott kívánságait. Ő is jellemtelen lett, mint a többiek akik a csuti szolgálatába szegődtek. Lehetséges hogy volt egy-két emberhez méltó gondolata, amit a TEK lenyomozott, ezért kirúgták. ,

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +34 (34 szavazatból)
  3. Azt kapta amit megérdemelt!!!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  4. “a zsidó kurvák seggéről (elnézést, ha valaki durvának érzi a kifejezést, olvassa el az ominózus verset,”
    .
    Nem a témához tartozik csak általánosságban , mivel az obszcenitás többször téma volt itt a hozzászólás rovatban és vannak önkéntes nevelők is.
    .
    Szerintem ha idézet valakitől, egy obszcén visszás helyzet pontos leírása, vagy bármilyen más okból a cikket vagy hozzászólást illetőleg az értelmet és tartalmat konfirmáló és támogató, abban az esetben megengedhető és a hű reprodukálás szempontjából fontos.

    Ugyancsak a hűséges helyzetábrázoláshoz, olyan esetben amikor a tartalom és a mondanivaló finomkodást nem tűr és finom szavakkal kifejezve inkább meghamisítaná a valóságot.
    ——-
    Ha csak üres káromkodás vagy szükségtelen trágárság, akkor termesztésen szerintem jobb nem.
    .
    Jelen esetben erről szó sem volt, fontos idézet volt, nem minősül obszcenitásnak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  5. Az, hogy L.Simont kirúgták, OK!
    De aki ismeri a hétfői parlamenti közvetítésekből Halász János megnyilvánulásait, na az aztán a brutál !!!
    Amilyen a mozsdó, olyan a törölköző…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (25 szavazatból)
  6. Az fülkeforradalom egyik gyalogját egy másikra cserélte a Nemzeth Csüngőhasú Disznóóltakarítója.
    Nem fog változni semmi sem.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (23 szavazatból)
  7. Teljesen mindegy, hogyan sakkozik alattvalóival Orbán. Az efféle személycseréknek csak demokratikus rendszerekben lehet érdemi szerepük. Itt csupán annyi állapítható meg, hogy találtak egy olyan mamelukot, aki még L. Simonnál is vonalasabban képviseli a kulturális ellenforradalmat. Szót sem érdemel az egész!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  8. Azt azért pontosan nem tudom, hogy a lapátolás Orbán egyéni nemtetszése és önkénye, vagy már izzik a légkör a Fideszen belül, elkezdődtek a harcok és az újrahelyezkedés, és egymást kezdik szépen lassan lemészárolni.
    .
    Akárhogy is, ha belső harc, kérdés Orbán meddig tudja kézben tartani a belső viszályokat, ha pedig Orbán önkénye, akkor meddig tűrik a csahosai a megfélemlítést és az önnön bizonytalanságukat, hogy meddig tudnak megfelelni elmebeteg önkényuruk despotikus szeszélyeinek.
    .
    De ahogyan @EdCarping is írta, mindenképpen a belső rothadás jele. nem hiszem, hogy ezek a belső leszámolások megtisztuláshoz vezetnének, ellenkezőleg, csak evolúciósan kitermelnek egy még ádázabb réteget, amikor már a szelídek kipusztulnak és az agresszívek már csak agresszívekkel találkoznak. Ebben az esetben, amely törvényszerűen bekövetkezik,a belső párviadaloknak már nem lesz győztese, mind a két agresszív élete rámegy a harcra.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (21 szavazatból)
  9. Egyszer még büszke lesz arra,hogy ebből a kormányból kirugták.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (17 szavazatból)
  10. “…kérdés Orbán meddig tudja kézben tartani a belső viszályokat,” Sokáig, kedves Eagle, sokáig. Ez a halász abból a bugris fajtából való, mint a szépemlékű “nők barátja” (jesszus, elfelejtettem a nevét!). Emlékeim szerint 1998-2002 között egy olyan bizottságban vitézkedett, amely a társadalmi szervezeteknek osztotta az állami ingatlanokat, így jutott kisgazda nőszervezetnek lőtér, meg nyíregyházi ifjúságnak szombathelyi étterem (vagy fordítva?). Ez még nem leszámolás, a költőnek jut majd valahol zsíros állás, és még csak fel sem kell kelnie reggel, hogy megmutatkozzék a hivatalában. Nem lennék meglepve, ha valamelyik nagyvárosban kulturális attaséként tengetné a következőkben a napjait.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (10 szavazatból)
  11. talalom
    2013. február 15. péntek
    16:43

    Valószínűleg igazad van, ha ez a képességeitől függ. De ha az egészségi állapotától akkor nagyobb számára a kockázat. Én még mindig kitartok amellett a véleményem mellett, hogy volt neki egy két kisebb agyvérzése és szerintem az egészségi állapota gyorsan hanyatlik.
    .
    Ez a típusú ember nem sokat nyavalyog nagy az esélye, még ha kezelteti is magát, hogy az igazán komoly baj észrevétlen marad, tünetmentes és hirtelen dönti le.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  12. Mellesleg kijárt már egy kis lecke, ennek a kihízott arcú, pökhendi alaknak.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (11 szavazatból)
  13. Simon megerdemli , minek allt be szolganak a Bolsikhoz?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  14. Sajnálom, hogy verseit nem tudom pozitívan értékelni, undorítóak. Csak úgy mint a ténykedése és uram bocsá’ a kinézete. Külön-külön egyik is elég lenne ahhoz, hogy a hányinger környékezzen tőle. Nem kell szánni, a birtokaiból is jól megél majd.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  15. Erkölcstelen, undorító, primitiv, magamutogató. Egyáltalán hogyan kaphat egy ekkora barom bármilyen publikus szerepet eyáltalán ? Az a tény hogy ilyen verseket tolerálnak, a szerzőjét nem itélik el, azt mutatja hogy MO jelenlegi állapota egyre rosszabb. Amikor az igénytelenség/trágárság/arrogancia és más törvénytelenségeket megtűr egy nép maga között, akkor tök mindegy hogy kit emel a kormányzásba.
    Nem lehet …..-ból várat építeni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (8 szavazatból)
  16. És majd kap egy Kossuth vigaszdíjat.
    .
    Mint a másik koszorús költőnk, a Parlament alelnöke: Lezsák Sándor. Olvasott már valaki akár egyetlen Lezsák verset is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  17. Nagyon rossz érzéssel teszem, de ellentmondok, szó sincsen arról, hogy a “fülkeforradalom” felfalni kezdené a “gyermekeit”. (Ugyanis minden normális történelmi tapasztalat szerint felfalásnak kellene következnie)…
    Az ilyen Orbán-lépés mindig a birkaközvéleménynek szól, s a jelentése a következő:
    “Látod népem, íme igazolom, hogy eljutott hozzám JOGOS észrevételed annak az embernek e ROSSZ munkavégzéséről, akiről feltételeztem, hogy ELVÁRÁSAID szerint képes megoldani azokat a problémákat, melyeket az emúltnyolcév miatt kell megszenvednünk. Mivel én is csak egy ember vagyok, nem oldhatok meg egyedül mindent, megpróbálok olyan fazont találni a feladathoz (nagyon nehéz, mert a Gyurcsányék nagyon elbaltázták), aki képes megoldani. Ezért leváltom azt, aki nektek JOGOSAN nem tetszik, és minden segítséget megadok az utódjának. ”
    Ez a valóvilág hazai történése, nem a fülkeforradalom falja fel a gyermekeit, hanem Orbán igazolja, hogy még mindig engedjük neki kézben tartani az eseményeket. Ahelyett, hogy elzavarnánk az egész pereputtyával együtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  18. Csatt remek amit irtal!!! Oszd meg a velemenyeid minel tobb emberrel! Maskepp nem lehet harcolni a butasag tajekozatlansag ellen! Az ellenzek legnagyobb problemaja az emberek teljes tajekozatlansaga ugy amblokk mindenrol! Meg kell forditani eztba helyzetet penzzel es penz nelkul! Megis csak vicc hogy a sok tudatlan azt hiszi az IMF ellenseg az allamkotveny meg a baratunk es hu de ugyes az Allam mert el tudja adni azt a sok hulye kulfoldinek ! Kozben nem is tudjak , hogy ok a hulyek es veluk fizetteti meg Orban a kamat felarat! ORBANT FEL KENE JELENTENI HUTLEN KEZELESERT A NEP NEVEBEN!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  19. kecskeméti Károly vontolla

    “Az Emmi átalakításáról tartott tájékoztatón a tárcavezető elmondta: az együttműködés terén L. Simon László és közte mutatkozó véleménykülönbség vezetett az államtitkár leváltásához.”
    Érdekes lett volna hallani, min vitatkozott/veszekedett a kormányzat e két kiválósága.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  20. Csacsika
    Nem tudom, hogy ez tényleg Lezsák, vagy csak paródia?
    http://beszelo.c3.hu/cikkek/lezsak-sandor-verset-mondja
    Egyébként az Attila Isten kardja rockopera verseit írta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  21. …maradjunk annyiban, nem tartozik ez a fózlinger az akadémikusok közé. Mocskos szájú kultúra barbár.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  22. Kovács Zoltán, Halász Elmúltnyócév János? Édes Istenem! Akkor már inkább a Győzike meg a Majka.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  23. Ez a kormány már régen lejáratta magát, kontár és 3xbóvlis + azeri baltás kiadatása, Nyírő hamvakkal futkorászás, stb., stb.
    Most akko’ nem mindegy, hogy kiket cserél le, milyenekre?
    Már nem változtat a megítélésükön, ha a keményet a hígra cserélik, oszt jó napot!
    Magyarország országimázsa már nagyon mélyre be lett ásva – mit rákentek a századok, lemossuk a gyalázatot – “asszem” kezdhetjük elölről!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  24. Pocok!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos