Ronai and Ronai
AMERIKAI

Mihancsik Zsófia: Ilyen jutott 2012. december 4. kedd 7:35

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Mihancsik Zsófia: Ilyen jutott

Ilyen ország, ilyen tömegtüntetés.

Az országot ismerjük. Most már azt a tömegtüntetést is, amelyet a Hit Gyülekezete szervez.

Szegő Anna olvasónk a helyszínen is érzékelte azt, ami a tévéközvetítésből üvöltött. Hogy ez egy pontosan megkoreografált, a spontaneitásnak, az őszinte érzelmeknek – dühnek, felháborodásnak, tetszésnek, lelkesedésnek, szóval mindannak, ami egy tömegtüntetést éltet – semmiféle teret nem hagyó műtermék volt, nyilván a Hit Gyülekezete nagyobb dicsőségére és politikai érdekeinek megfelelően.

Láthatóan kivezényelt és központilag vezérelt tapsolók és tetszésnyilvánítók – mintha mindegyikük fülében ott lett volna a titkos fülhallgató, amelyen megkapják az utasítást, mikor kell és hogyan tetszést nyilvánítani vagy éppen a Jobbiknak „oszolj”-t kiáltani –, egy Fidesz-nagygyűlést megszégyenítő mennyiségben nemzeti zászlócskák, gépies egyhangúsággal és szünet nélkül lengetve, a kamerák látóterében hangsúlyosan fiatal emberek (kivéve Hegedűs Zsuzsa Orbán-tanácsadót), a megfelelő pillanatban dobpergés, és a rengeteg, náciellenes jelszavakkal teli tábla mellett egy, csak egyetlenegy név az egyik táblán, Rogán Antalé („Respect Rogán!”).

Sohasem láttam még ilyet. (Azaz láttam, a régi május elsejékről készült híradófelvételeken.)

Szomorú volt, számomra elkeserítő, iszonyú rossz kedvem lett tőle, sokkal rosszabb, mint ha nem „több ezer” ember állt volna ott ezen a műtüntetésen, hanem csak több száz egy igazin, őszintén, spontánon.

Itt be is fejezhetném, de három dolgot azért szeretnék megjegyezni.

Az első megjegyzésem természetesen Rogán Antalra vonatkozik.

Nincs dolgom a magánember Rogán Antallal. Azzal sem, akinek a felesége éppen szül (lásd Huszár Ágnes írását – én nem olvasok Blikket), és azzal sem, aki Auschwitzba és Birkenauba látogat, és érzelmes beszámolót közöl róla egy tömegdemonstráción. Nem vonom kétségbe az őszinteségét – a Blikk-interjúkét sem –, de Rogán Antal nem magánszemélyként, hanem a kormányzó párt egyik első számú tisztségviselőjeként beszélt ezen a rendezvényen, így is konferálták fel. Ennek a pártnak bármelyik képviselőjére pedig – szerintem – az érvényes, amit korábban leírtam (Csak a náciellenes „békemenet” után!). Értékelem tehát, hogy Rogán Antal a gyerekeit nácimentes világban akarja nevelni, de ezt Orbán Viktorral és Hoffmann Rózsával kellene megbeszélnie, akik az iskolai tananyag új irodalmi „kánonját” intézték (és persze a Jobbikkal, mert szerintük Wass Albert NAT-ba kerülése a Jobbik sikere). Hamis az összefogás, a tiltakozás, ha egy olyan politikai-hatalmi intézmény vezetőjével kell összefogni, amely maga képviseli egész politikájával azt az irányt, amelynek szélsőséges kinövése volt az ominózus jobbikos szónoklat.

A második megjegyzésem azoknak szól, akik kitalálták, hogy „zsidó” megjelöléssel, Dávid-csillaggal kell ellátni némely nagyjainkat. Azokat az óriástáblákat, amelyeken például Hajós Alfrédot, Hofi Gézát, Latabár Kálmánt lezsidózták, nem egyszerűen ízléstelennek, hanem szégyenletesnek tartom. Először is, mert az identitása mindenkinek a saját legszemélyesebb ügye. Másodszor, mert senkinek sincs joga bárkit kizárólag a származásával megjelölni, a származása miatt fennen lobogtatni. Zsidóknak sem más zsidókat. És különösen nem a haláluk után, amikor ha akarnának, sem tiltakozhatnának az életük, a személyiségük, az életművük ilyen fokú leegyszerűsítése ellen. És különösen nem lehet ezt megtenni egy antiszemitizmus elleni tüntetésen, amely éppen arról szól, hogy nem határozható meg az ember a származásával. Akár él, akár halott. (A sárga csillag kitűzése más ügy: az szimbolikus szolidaritásvállalás olyan tragikus emberi sorsokkal, amelyeket embergyilkos ideológiák és hatalmi gépezetek fordítottak tragédiába.)


MTI/Beliczay László

A harmadik megjegyzésem annak a szónoknak szól, aki szerintem az egyetlen tartalmas, színvonalas és őszintének ható beszédet mondta. „Előbb vagyunk nemzetünkhöz hű magyarok – és éppen ezért antifasiszták –, mint jobb- vagy baloldaliak”, mondta Bajnai Gordon. Értem persze, hogy a kontextusból akár ez a leegyszerűsítő logika is következhetett volna, de különösen egy embergyűlölő ideológia elleni tüntetésen nem lehet nem megtartani az egyetlen igaz sorrendet: hogy előbb vagyunk emberek, mint bármi mások, akár nemzetükhöz hű magyarok is. Apróságnak tűnik, nem az. Mert ez a lényeg. És Bajnai Gordon nem tekinthet el a lényegtől – semmilyen megfontolásból.

Tudom, hogy voltak sokan ezen a rendezvényen, akik valóban, őszintén és együtt akartak tiltakozni az ellen, ami tűrhetetlen. Akiket nem hátsó szándék mozgatott. Akik nem politikai legitimációs (szalonképesítési) játszmán és nem is egy egyház katonai fegyelemmel megszerkesztett műrendezvényén érezték magukat. Sem a szándékukat, sem az érzetüket nem akarom kétségbe vonni. A jelenlét más, szubjektív látószöget adhat, mint az a kép, ami a televíziós közvetítésből kiderült – és amit az előkészületekből és az előkészületek körülményeiből is elég pontosan lehetett tudni. Bizonyára sokan találtak a szívüknek kedves mondatokat is a szónokok beszédében, ki-ki vérmérséklete szerint. És bizonyára sokan gondolják úgy, hogy ezen a vasárnapon egy igaz ügyben született igaz összefogás kezdetének voltak a tanúi (sajnálom, nagyon, hogy már hétfőn csalódniuk kell majd).

Annál nagyobb bűnnek tartom, amit Isten szolgái elkövettek ezzel a rendezvénnyel. Lelkük rajta. Azon is, hogy sok-sok ember tisztességes és őszinte felháborodását használták fel saját kirakatrendezvényükhöz, és azon is, hogy hétfőtől minden fideszes szájból az zúg majd, amit Rogán már megelőlegezett egy nappal a rendezvény előtt: „Bajnai Gordon emberei ilyenkor is csak a széthúzást keresik, csak a saját politikai tőkéjükre gondolnak.” Egyetlen fellépéssel megvásárolták maguknak a jogot, hogy saját mérhetetlen bűneiktől továbbra is a régi módszerrel szabaduljanak meg, azzal, amihez a legjobban értenek: vádaskodással.

(A cikk megjelent a Galamus.hu oldalon, a másodközlés a szerző engedélyével történt.)

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.3/5 (25 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +36 ( 48 szavazatból)
Mihancsik Zsófia: Ilyen jutott, 4.3 out of 5 based on 25 ratings

  • Hozzászólások(20)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

20 Reader’s Comments

  1. Könyörgöm!
    Kérdezzük meg Németh Sándort: 2014-től kit javasol Magyarország miniszterelnökének?
    .
    Vasárnap megtapasztalhattuk, hogy a HIT-gyülekezete is milyen nagy mozgósító erővel rendelkezik. Láthattuk, hogyan képes befolyásolni a tömegeket.
    Én is láttam egy magasba tartott táblát!
    Hitlert és Horthyt ábrázolta, alatta az ismert kinézetű felirat: Együtt tették tönkre az országot, stb…Szegény Bajnai Gordon, itt szembesülhetett valódi eszköz-szerepével.
    .
    Ma már kedd van.
    Mi változott?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (18 szavazatból)
  2. Mihancsik Zsófia írását lehozni: ez is szerkesztői telitalálat a mai napon!
    A politikai értelemben vett nyugati féltekén nincs még egy médium, amely többet tudna arról – a képzeletbeli Costa Gavras filmet is megszégyenítő politikai bűnügyi thrillerről –, ami ma Magyarországon zajlik, mint az Amerikai Népszava. Nagy vesztesége a nyugati médiának, az egész informatikai rendszernek az EU-tól Amerikán át Kanadáig, hogy az Amerikai Népszava cikkei és kommentárjai nem jelennek meg angol fordításban is valamelyik nagy hatósugarú nyugati médiumban, újságban, online formában vagy televízióban. És persze még nagyobb veszteségünk nekünk, magyaroknak, mert nem tudják, mi folyik nálunk. Sőt: el sem tudják képzelni.
    A nyugati demokráciában szocializálódott ember fantáziája nem terjed odáig, hogy fölfogja annak az ármánynak, fűalatti összefonódásnak, titkosszolgálatokat meghazudtoló bűnözői struktúráknak azt a mértékét, amely ma Magyarországot irányítja. És a jámbor nyugaton élő polgár azt sem képes fölérni ésszel, mi tompítja a magyar ellenzéki tömegek elméjét olyan mértékben, hogy ők sem képesek fölfogni, hogy ahol élnek, ott már régen meghalt a szabadság, a demokrácia, a törvényes úton való változtatás lehetősége. Ahogy a hitleri Harmadik Birodalomban, ahogy a volt Szovjetunióban, ahogy a mai Észak-Koreában, ahogy nemrég Pol-Pot Kambodzsájában elképzelhetetlenek voltak a szabad választások, úgy elképzelhetetlen a Fidesz alaptörvénybe foglalt választási rendszerének megszavazása után Magyarországon.
    Azt, hogy egy Parlament nem parlament, hanem központilag irányított szavazógépezet, azt sem értik meg nyugaton. Hiszen van a magyar parlamentben ellenzék is! – hangoztatják naivan. Pedig nincs! Gyáva mamelukok, megélhetési politikusok, árulók vannak a parlamentben (pár embert kivéve), nem ellenzék! Ezt csak mi tudjuk!
    Aznap, amikor a parlament megszavazza a szabad választást örökre kiiktató választási törvényt, amely véglegesíti a totális diktatúrát, központi utasításra föláll egy neonáci képviselő egy durván antiszemita javaslattal, hogy elterelje a figyelmet a választási törvény megszavazásáról. És sikerül: a közbeszéd már az antiszemitizmusról szól. És központi utasításra átveszi a stafétabotot egy másik, „egyház”-nak csúfolt szervezet, és antifasiszta tömegdemonstrációt szervez; központi, hatalmi szóval, és érzelmi zsarolással kényszerítve a részvételre a naiv, kényszeríthető, mert gyöngelelkű, és önálló gondolkodásra, logikus elemzésre képtelen, zsigeri érzelmektől vezérelt ellenzéket. „Ha elveted a fasizmust, az antiszemitizmust, eljössz, viszont ha nem jössz el, azt bizonyítod, hogy magad is fasiszta és antiszemita vagy!” Így hangzik a zsaroló szöveg. És ki az, aki zsarol? Az a ridegen pragmatista, központi, mindent irányító csoport, amely soha nem ismert más érzelmet, csak a tébolyult, mindent legázoló hatalomvágyat.
    És ott masírozik a naiv tömeg, és azt hiszik, hogy antifasiszta tüntetésen vesznek részt, pedig a fasisztákat kaseroló, tisztára mosó, legalizáló, a nyugat számára vállalhatóvá maszkírozó cirkuszi attrakció részesei.
    Az Amerikai Népszavának óriási föladata lenne ezt a tébolyt, melyet közülünk is csak az élesebb elmék értenek, világszinten fölfoghatóvá tenni.
    Hihetetlenül tisztességes, jóindulatú, a magyar demokráciáért őszintén aggódó, a demokratikus erők győzelméért szurkoló nyugaton élő barátaim egyszerűen nem értik sokszor, miről beszélek. Mi már ott tartunk, hogy magától értetődőnek, normálisnak tekintjük az abszurdot. Ők még nem. És azt kérdik: de hát akkor mi lesz ennek a vége?
    Nem tudom. Egyet tudok: kíméletlenül föl kell mérnünk azt, ami van. Kegyetlenül pontos diagnózist kell fölállítanunk. És csak azután gondolkodhatunk azon, mi lehet a gyógyító terápia.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +28 (40 szavazatból)
  3. Egyetértek, de azért:
    – Rogánról:
    Egy vándor az útja során délben érkezik meg egy faluba, és csodálkozik, hogy nem harangoznak. Felkeresi a papot és megkérdi, miért nem. A pap ezt válaszolja: “Három nagy oka is van annak, fiam.” “És mik azok, atyám?” — kérdi a vándor. “Hát, az első mindjárt az, hogy nincs harangunk.” Mire a vándor: “A többit ne is mondja!”
    Hát így.
    Rogánt és a beszédét hosszan lehetne értékelni, megtalálni — de legalább keresgélni — benne az igazat, a valódit (én nem találtam). De ez az ember a Fidesz és a Jobbik közös jelöltjeként jutott be. És ez azt egy tény mindent elmond.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (28 szavazatból)
  4. “Ma már kedd van.
    Mi változott?”
    .
    Ma már legalább biztosra tudjuk, hogy az iskolákban ténylegesen elkezdődik a vallási összeírás. Úgy elhatárolódik a kormány, hogy már kezdi is a listázást.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (18 szavazatból)
  5. IGAZ a hétfői csalódás, de csak azoknak, akik terjesztik a szervezés elejétől a soha nem volt összekapaszkodást az ügyben.
    Aki valódi érzelmekkel ment ki a Kossuth térre, az a beszédekből is leszűrhette, hogy az egész nem arról szól, amiért kiment.
    :(((((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  6. Isten szolgái, amit elkövettek a rendezvény ellen? Pénzért mindent! Minden eladó! Hit, remény, és szeretet! Becsület, tisztesség!
    Azt hiszik azzal többek lesznek. Kijózanítom őket én, innen, most.
    Gyalázatosak,nem többek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  7. Wass Albert háborús bűnösségének újabb bizonyítékai
    “…A háborús bűnös Wass Albertről újabb perdöntő erejű bizonyítékok kerültek a napvilágra. Azt eddig is tudtuk a hungarista „írófejedelemről”, hogy felbujtóként az ő és apja utasítására követte el a bevonuló magyar hadsereg 1941 szeptemberében a cegei és ombuztelki mészárlásokat, de a most felszínre hozott dokumentumok még brutálisabbra, még kíméletlenebbre színezhetik a róla alkotott eddigi képünket.
    Wass Albert családja a beszállásolt katonákat és csendőröket arra használta fel, hogy segítségükkel megfélemlítse és terrorizálja a környező lakosságot. Segédletükkel az író apja, Wass Endre gyakran betört fehér lovon Románia földjére, és ezen akcióik során civileket is meglőttek, megsebesítettek. Garázdálkodásuk számos halálos áldozatokat is követelt. A csapatok megérkezése után néhány nap múlva letartóztattak öt “politikailag megbízhatatlan” vasszentgotthárdi lakost, köztük a falu román polgármesterét is, akiket a Wass-kastély magtárának pincéjébe zártak. Wass Endre közbenjárására a polgármestert szabadon engedték, de két román parasztot és két zsidó lányt, Mihály Esztert és Mihály Rozáliát, a falu zsidó boltosának rokonait továbbra is fogva tartották.
    Elfogatásuk után többen mentek könyörögni értük, de Wass Albert elküldte őket azzal, hogy később jöjjenek vissza. Délután újra megjelentek a kastélyban, ahol az öreg gróf ráordított a boltos síró feleségére: “Nem most kellene sírni, hanem egy évvel ezelőtt kellett volna!” Ugyanis egy évvel korábban a román csendőrség nyomozást indított a Wass család ellen, akik azt az alaptalan rágalmat kezdték terjeszteni, hogy a két lány jelentette fel őket. Az egyik román áldozat, Josif Moldavan az öreg gróffal állt perben, aki egy alkalommal csúnyán összeverte, mert a parasztember több szénát kaszált le a gróf legelőjéről, mint amennyit engedélyeztek számára. A másik román áldozatnak, Ioan Catinnak szintén nézeteltérése volt a gróffal.
    Miután a Wass család elfogatta őket, Pakuts őrnagy elrendelte, hogy vigyék a foglyokat a megyeszékhelyre, de néhány kilométerrel távolabb, Cege határában a kísérők brutálisan végeztek a négy emberrel. A hivatalos indoklás szerint meg akartak szökni. Szeptember 23-án Ombuztelkén még több ártatlan ember életét követelő mészárlást hajtottak végre. Csordás Gergely hadnagy vezetésével lelőtték Andrei Bujor pópát, feleségét, három gyermekét, Ioan Gurzau kántort és feleségét, a falu tanítójának feleségét, anyósát és ötéves kislányát, valamit a pópa magyar cselédasszonyát, Juhász Saroltát is. És mindezt azért, mert a román földreform idején a pópa kapott egy, a megélhetéséhez szükséges kis részt a Wass-birtokból. A Wass család ezt sohasem fogadta el, és folyamatosan visszakövetelte a területet, amelyet a mészárlás után vissza is kaptak a magyar államtól.
    1946. március 13-án ezért a két gyilkosságsorozatért szabott ki távollétükben halálos ítéletet a román állam népbírósága Wass Endrére és Wass Albertre mint háborús bűnösökre. A népbíróság gyakorlata a jogállamiságot súlyosan megsértette, s miként a hasonló perekben, itt is sok jogi szabálytalanságot követtek el. Ennek ellenére a vádak bizonyíthatóak, ezért utasította el több esetben is a román bíróság az ítélet megsemmisítését. Szemben a magyar Legfelsőbb Bíróság határozatával, mely a Ságvári-gyilkosságban részt vevő halálra ítélt és kivégzett csendőrt, éppen a népbírósági körülményekre hivatkozva, felmentette.
    A helyi gyilkosságsorozat után Wass Albert vérszemet kapott és az Endlösung választott bajnokának érezte magát. Olyan Magyarországról álmodott, melyben egyetlen zsidó, román és roma sem él. A gettó szomszédságában található Kiss Ferenc vezette nyilas Nemzeti Színház házi szerzője nemcsak pennáját, hanem kardját is a fajbiológiai célok szolgálatába állította. Ágoston Vilmos irodalomtörténész 2007-ben napvilágot látott „A kisajátított tér – A nemzeti képzelet Doru Munteanu és Wass Albert műveiben” c. könyvében leírja, hogy Vasile T. Suciu nyugalmazott tábornok és történész, a „Román hősök és mártírok emlékét ápoló országos szövetség” Maros megyei elnöke kutatásai során olyan megdöbbentő erejű dokumentumegyüttest talált, melyből majd nekünk, magyaroknak is le kell vonnunk a konzekvenciákat.
    A romániai levéltári források egyértelműen alátámasztják Wass Albert további, eddig ismeretlen bűntetteit is. A meggyőződéses nemzetiszocialista írónak fontos szerep jutott az erdélyi zsidóság deportálásában. Személyesen rendelte el gróf Schilling Jánosnak (aki a háború után meghalt az enyedi börtönben), hogy a Szamos környéki zsidókat Dézsen kell összegyűjteni, hogy aztán elszállítsák őket megsemmisítésre Németországba. Az áldozatok közül csak néhányan élték túl a haláltáborok borzalmait.
    Románia átállását követően, miután a szélsőjobboldali magyarok részéről elszabadultak az indulatok Wass Albert az 1944 szeptemberében elkövetett sármási vérengzésben is részt vett. A brutális mészárlásban 126 ártatlan zsidót és románt gyilkoltak meg. Izraeli kutatók tudomást szereztek az esetekről, mivel a cegei és ombuztelki kivégzésekkel kapcsolatban Izrael állam is emberiségellenes- és háborús bűnösnek tekinti az írót, a Yad Vasem Intézetben külön kartonja is van. Mikor elkezdtek alaposabban foglalkozni az üggyel, a szálak a további gyilkosságokhoz is elvezettek. A Hungarista Mozgalom Hírszolgálata kötelékében tevékenykedő Wass Albert értesült a nyomozásról és páni félelem fogta el a felelősségre vonástól. Vasile T. Suciu feltételezése szerint ez volt az oka az író öngyilkosságának…”

    Nagy László írása 2008

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +17 (21 szavazatból)
  8. Minden úgy történt, ahogy ezt előre megjósolta Bartus úr. Éreztem mennyire igaza van és most jó érzéssel tölt el, hogy itthon maradtam, nem vettem részt ebben az aljas kavarásban.
    Azt meg már én írtam meg, hogy utána erről harsog minden, szó sincs itt a gyalázatos választási eljárási törvényről. Erre ment ki az egész játék meg volt ez koreografálva attól a naptól kezdve, hogy elhangzott a zsidózás a Parlamentben.
    A gyomrom elszorul a hányinger kerülget ha csak meghallom ezeket az okos megmondóembereket. Így hát távol tartom magam a rádió és a tv politikai műsoraitól a nyugalmam megőrzése érdekébe.
    Pupu írásai felüdítenek!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (15 szavazatból)
  9. Ha nem lenne Amerikai Népszava, soha meg nem tudnánk, át sem látnánk ezeket az összefüggéseket.
    Köszönöm Amremnek a pontos, felvilágosító írását is.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (15 szavazatból)
  10. Érdekes, hogy a választási regisztráció ellen nem volt tüntetés és nem volt bedobva a postaládánkba az alábbi cetli.
    http://www.google.hu/imgres?hl=hu&client=firefox-a&hs=FSd&sa=X&tbo=d&rls=org.mozilla:hu:official&biw=1043&bih=71

    Arra nem költöttek pénzt valakik.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  11. Nem sikerült a képet berakni. A tüntetésről szóló meghívó volt rajta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (2 szavazatból)
  12. Ehhez nincs mit hozzátenni. Ezért támogatom a galamust és nem a klubrádiót !
    Ja ,csak egy kérdés : Most akkor a törpe megy mindenhova a Steinerrel, éjszaka meg náluk alszik? És csóró Steiner,pedig mehet Videoton meccsre? TEK,szotyi, Csányi, húúúú!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  13. A Mihancsik Zsófiának írt hitgyülis levél mégis jó egyvalamire:
    megerősítette, hogy jól láttuk, milyen tüntetés is volt ez: fasisztákkal bratyizó hatalom érdekében kirendelt tüntetők, katonás fegyelem.
    Mindig is így képzeltem el egy antifasiszta tüntetést.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  14. Nagyon sokan voltak ott lágert megjárt emberek is!

    Ők azokért mentek ki, akik már nem mehettek azon okból, hogy elpusztították őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  15. A választási regisztrációra holnap kell feleljen a ke.
    Addig sokmindent nem lehet tenni, Gyurcsányék amit tudtak megtettek. Holnap majd megint lépnek, mert az AB húzhatja az időt, mint a mnyp-k esetében tette!
    Sokan foglalkoznak vele, S. A. pl., aki vette a fáradságot és kiszámolta, hogy képtelenség regisztrálnia az ország lakosságának, nem fér az időkeretbe!
    Ha valamiről esetleg terelni akartak volna a jobbikosos szövegével, az lehetne éppen a Gripen dec. 12-i tárgyalása, vagy a több millió dollár kivitele az USA-ba egy alapítvány által, de lehet a jövő évi ktsv., amiről ódákat zengtek, hogy milyen ügyesek, hogy nyárra elfogaták.
    Most azt állítják, nem gond, ha majd csak dec. közepén lesz belőle valami!))))
    Szóval volna miről terelni, de bizonyára, van olyan, amit elképzelni sem tudunk.
    Még lehet a fővadász amortizátor PhD-je, stb, találgathatunk, választék van bőve sumákék házatáján.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  16. Kedves Zsofia!Nagyszü az irás,melyet szivből ajálok minden “békemenetelőnek”tanulmányozásra és okulásukra,hogy a lelkiismeretük normális utra terelődjön.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  17. csakén írta (2012. december 5. szerda 15:48):
    “A választási regisztrációra holnap kell feleljen a ke.”
    Felelt, előzetes normakontrollt kér.
    Aggályosnak találta, hogy a választó csak a lakcíme szerint illetékes jegyzőnél regisztrálhat, és azt is, hogy csak a közszolgálati médiában lehesen politikai hirdetés.
    Kéri annak vizsgáélatát is, hogy a törvény összhangban van-e a Magyarország által aláírt nemzetközi egyezményekkel — ezért az AB vizsgálhatja — bár Áder nem említi explicite — , hogy az előzetes regisztráció nem korlátozza-e az általános választójogot.
    Nagyon kíváncsi vagyok, mer-e az AB nemet mondani. Nem bízok benne, valószínűleg “kecske is, káposzta is” jellegű félválaszt fog adni, és mindenki megint győztesnek érezheti majd magát. Ne legyen ighazam.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  18. “öregszeder
    2012. december 2. vasárnap
    10:04 Sokaknak az a véleménye, hogy a megjelenő tömeg meghatározó része kormányellenes lesz. A hátatfordítós akció pedig majd a képernyőkön is látványos lesz. Erősen kétlem. A fidesz odacsődíti majd az összes bértapsolóját, szimpatizánsát, békemenetesét, álcivil szervezetét, akik közpénzből hírdetik , hogy Bajnai és Gyurcsány tehet mindenről, még a jobbik nácivá válásáról is. Okt. 23.-án láthattuk és a világ is láthatta, nincsenek kevesen. Egy jó megoldás lett volna. Egy másik , a fidesz nélküli valódi tüntetés a nácizmus, a jobbik ÉS a fidesz ellen.”

    Odacsődítették a bértapsolókat, békemenetelőket, álcivileket? ODA! A szervezett kormánypártiak többen voltak a jószándéktól vezérelt civilektől? TÖBBEN! Útálom ezt a ” na ugye én megmondtam” szitut, hiszen tényleg egy kis logikával ezt előre lehetett tudni. De akkor sem bagózott oda erre senki és most is elhallgatnak, ha azt firtatjuk, miért kellett a fideszt Bajnainak és az mszpnek ártatlanná mosdatnia? Miért kellett a jószándékú polgárok tömegeit becsapni? Miért kell még mindíg úgy tenni mintha a fidesz demokratikus párt lenne? Magas ez nekem, mint kacsának az eperfa.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  19. Az Alkotmánybírósághoz fordul az elnök a választási törvény miatt
    .
    2012.12.06. 19:19
    Előzetes normakontrollt kért Áder János államfő a választási eljárási törvényről az Alkotmánybíróságtól (AB) – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.
    .
    Áder János alkotmányosan aggályos részeket talált a Magyarországon élő választópolgárokra vonatkozó regisztrációs előírásokban. Kifogásokat fogalmazott meg a kampányszabályokkal, a közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos rendelkezésekkel és a törvény hatályba lépésével kapcsolatban is.
    .
    A köztársasági elnök beadványához az ellenzéki pártok észrevételeit is mellékelte. Áder János az elnöki hivatal honlapján közzétett nyilatkozatában ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a parlamentben múlt hétfőn elfogadott választási eljárási törvény minden párt és képviselőjelölt számára garantálja az alkotmányos megmérettetés lehetőségét a szabad és demokratikus választásokon.”
    .
    A köztársasági elnök megállapította, hogy a választási eljárási törvény több olyan új szabályt – például a levélben történő szavazást – vezet be, amelyet senki sem illetett alkotmányos kritikával. Hasonlóképpen nem érte kifogás a határon túl élő magyar állampolgárok és a Magyarországon élő nemzetiségi választópolgárok regisztrációjának szabályozását.
    .
    A Magyarországon élők feliratkozásának szabályait azonban bírálta az ellenzék, és Áder János is talált közöttük alkotmányosan aggályos részeket.
    (…)
    http://www.hir24.hu/belfold/2012/12/06/az-alkotmanybirosaghoz-fordul-az-elnok-a-valasztasi-torveny-miatt/

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  20. Az egyenes beszéd olyan nálunk mint a világvége eljövetele. Folyton fenyegetőznek vele, de soha nem következik be (legalább is az én életemben). Mihancsik Zsófia miért is írta ezt a cikket? Mert volt egy antifasiszta tüntetés és egy azzal kapcsolatos dilema. Részt venni vagy nem részt venni? Az itt a kérdés!
    Mihancsik leírta, hogy miért volt hazugság, álságos stb az egész rendezvény. OK.
    Mit szólunk mi hozzá? Gyakorlatilag semmit. Megfejtettük, hogy ki és miért verte át a tömeget, na és persze milyen módszerrel? Nem. Érdekel ez valakit? Úgy tűnik nem. Engem érdekelne, miért nem. Napi baromságokon rugózunk, szidjuk a minuszoló trollokat, a kormány újabb-és újabb szemétségeit (pedig ezekre újabb cikkek születnek, ahol ezt megtehetnénk), egymást fikázzuk de konkrétan az ebben a cikkben felvetett probléma nagyon gyorsan elfelejtődik egyfajta gondolati kalandozásban. Ezt azért nem akarom szó nélkül hagyni mert így egy partalan és értelmetlen napi locsogássá, időnként fröcsögéssé (bár ez jól eshet) alacsonyodhat le az egész. Bár egyesek szerethetik ezt így, mert csillogtathatják lexikális műveltségüket (kapásból elő tudnak húzni mindenre egy megfelelő linket) vagy költői tehetségükkel kápráztatnak el, nem beszélve a csillogóan gyilkos humorról. Azonban ez a fórum mégiscsak egyfajta értelmes párbeszéd helye akar lenni. Ne hagyjuk ki sem a párbeszédet, sem az értelmest!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos