Szegény Péter, úgy beleég a Kaukázusba, mint – amerikánus hasonlatot keresek – a fasírt a hamburgerbe. Ígéretes, viszonylag fiatal, mérsékelten ellenszenves yuppie arcot látunk a diplomáciai repi-képen, amint egy kopasz bakui nacsalnyik beglerbég mellett az azeri-magyar megbonthatatlant magasztalja, az aszaton orchidea, bonbon és likőr. Szép pálya. Hogy a Nagysámán, Orbán, hogy jutott olyan kalandor messzeségbe, milyen utak és bekötőutak vezettek Felcsútról a bakui olajmezőkig, milyen hagymázos célok vezették, külön kérdés. Annak idején Guderian marsall is Baku felé robogott páncélosaival, de idejében visszahátrált.
Valószínű, hogy Európában nem veszik méltón és komolyan „Magyarország Miniszterelnökét”. (Ezt ő szokta így használni magára.) A kiút a dzsuvából csak arra, a Kaszpi-tenger (tó?) irányába vezetett. Ráadásul még olaj is van arra, ami eleve jó dolog, kék áram satöbbi, Kánaán, MOL, szóval át van ez gondolva, meg van figurálva rendesen.
De szegény Péterünk rámegy. Ő Bakuban a parasztáldozat. Nyolcéves szóvivés, bokázás, hazudozás, kampányolás után ott végzi a keleti végeken. Már akkor látszott, hogy elveszett ember, mikor Orbán előléptette külkapcsolati felelős istennyilává, és neki kellett beadnia a magyaroknak a baltás gyilkos esetét a Fidesszel. Hogy a nemzetközi szabályok szerint történt, hogy minket itten kicsit becsaptak, pénzt se túl sokat ígértek, Ramil Safarov nem is rossz gyerek, csak hirtelenharagú, de őt is anya szülte.
Ez a Baku elátkozott hely. A kaukázusi vendégszereplések eddig csak egy embernek jöttek be, a Nagy Sztálin egy évig szervezte arra az illegalitást. De hogy Szijjártó Péter mit császkál ott, nincsen neki családja, vagy ennyi a szabadideje, elképzelni sem tudom. Hogy a főnök módszeresen és tudatosan égeti, az biztos. Úgy járt, mint Lázár frakcióvezető, akitől könnyelmű német újságírók Berlinben meg merészelték kérdezni, vajon lehet-e miniszterelnök palánta. Lázár hiába mosolygott, ötölt-hatolt köhécselt, torokköszörült, a főnök csak komoran nézett, behívatta és kicsináltatta. Beléptette kormány-közelbe, közvetlenül az előszobájába, hogy még azt is láthassa, ha felveszi a telefont.
Péterrel könnyebben ment. Igaz, ő nem is tétel. Eldobják, mint egy használt menetjegyet, mint egy Révész Máriuszt, mint egy Torgyánt, mint egy… Mint egy Szijjártó Pétert. Jó esetben már melegítik a székét Brüsszelben, ahol Deutsch Tomi bácsi tölti a száműzetés keserű éveit az uniós politikai elfekvőben. De Petink oda se való. Neki ennyi nem jár. A keleti kapcsolatokat ápolgathatja, míg egyszer ott nem felejtik egy halszagú bakui sikátorban. A sarkok mögött sötétlő árny. Várja őt nagy haverja, az Év Embere, Safarov.
Bár az egész bagázzsal ott tartanánk, és közülük soha a helyükre nem jönne senki!
Buják Attila a sors könyvében kicsit előrelapozott. Mit ne mondjak, nem szeretnék közútálatnak örvendő Petink helyébe lenni
Csúcs ez a cikk!
Az tény,hogy aki kiáll Orbán Viktor mellett azt megjutalmazzák de aki ellent mer mondani az előbb-utóbb mehet a süllyesztőbe.
Nem ez az őse a Petinek? Nagyon hasonlitanak. Talán ott van a nyakán a két csavar mint az Orbán Vezér fenekén a piros ázsiai folt. http://en.wikipedia.org/wiki/File:Frankenstein%27s_monster_(Boris_Karloff).jpg
Bakternak is kell lenni valakinek.
Ja, barter ?
:))
De mikor kobozzák el az összes vagyonukat, hogy legalább a hajlkéktalanoknak legyen mit enni, a jótékonysági egyleteknek jól jönne és nagy szükségük van a pénzre.
KIváló cikk. Az ilyeneket kellene jutalmazni, de nem lehet, mert a pofátlan senkiket jutalmazzák.