Öldökölnek Szíriában, Izraelt ítélik el közben 2012. augusztus 27. hétfő 19:45 | AN Forrás: Jediot Achronot

  • Share/Bookmark
Öldökölnek Szíriában, Izraelt ítélik el közben
Határátkelő Izrael és Szíria között, a Golanon. Használata valóban nehézkes, mert a két ország 1948 óta hadban áll, és Szíria nem ismeri el Izrael létét
New York – Miközben Hafez Asszad rendszere tovább folytatja a vérontást, az ENSZ azzal van elfoglalva, hogy a zsidó államot ítélje el.
.
A világszervezet Gazdasági és Szociális Tanácsa (ECOSOC) – amely az ENSZ alapokmánya alapján az emberi jogokkal és az alapvető szabadságjogokkal foglalkozó szerv – éves ülésén egyáltalán nem foglalkozott a damaszkuszi alavita rezsimnek a fegyvertelen lakosság ellen elkövetett tömegmészárlásaival, nem beszélve arról, hogy a világnak csaknem az összes iszlám többségű országában nem, vagy rendkívül korlátozottan érvényesülnek az emberi jogok.
.
.
Ami az ENSZ szerveit nem érdekli
.
Ahelyett, hogy a szíriai helyzettel foglalkozna, az ECOSOC sorozatban egyetlen országot ítél el: Izraelt. Két határozatot fogadtak el a zsidó állam ellen, valamint egy jelentést.
.
Július 26-án egyoldalú és politikai célokat szolgáló határozatot fogadtak el, amelyet Törökország, valamint az úgynevezett G-77 (harmadik világbeli országok csoportja) kezdeményezésére Algéria nyújtott be, a következő címmel: „Gazdasági és társadalmi elnyomó intézkedések a Megszállt Palesztin Területeken, így Kelet-Jeruzsálemben élő palesztin néppel és a szíriai Golan fennsíkon élő arab lakossággal szemben”.
.
.
Ami az ENSZ szerveit ugyancsak nem érdekli
.
A határozat automatikus és masszív többséggel, 45:2 arányban ment át. A két ellenszavazatot Kanada és az Egyesült Államok adta le, tartózkodott Ausztrália, Kamerun és El Salvador. A határozat megfogalmazói szégyenérzet nélkül arra szólítják fel Izraelt, „könnyítse meg a látogatást a megszállt szíriai Golan szíriai állampolgárai számára, akiknek családtagjai szülőföldjükön, a Szíriai Arab Köztársaságban élnek” (13. rész).
.
Más szavakkal: az ENSZ emberjogi szerve képes volt arra, hogy Szíriáról úgy tegyen említést, hogy közben egyetlen szóval se foglalkozzon a hosszú hónapok óta módszeresen bombázott, ágyúzott, közvetlen közelből fejbe lőtt, kínzókamrákban feldarabolt szíriai civilekkel. Szíria említése kizárólag azt a célt szolgálta, hogy Izraelt ismét démonizálni lehessen, és fel lehessen szólítani arra, hogy könnyítse meg a golani drúzok szíriai utazását – miközben Szíriából százezrek menekültek külföldre a vérengzés elől.
.
Ugyancsak az ECOSOC adta ki az ismét csak Izraelt pellengérre állító listát, amely minden különbségtétel nélkül felsorolja azokat a palesztinokat, akit Izrael megfosztott életétől. A lista nincs tekintettel arra, ki volt közülük civil, ki valamilyen fegyveres vagy terrorszervezet tagja, és természetesen egyetlen szót sem szól a palesztin terrorról, amelynek következtében tizenhét izraeli veszítette életét.
.

.
Világ népei, nem ez az első vérengzés, nem ez lesz az utolsó. Jó szórakozást hozzá!” Az ENSZ alapvető szabadságjogokkal foglalkozó testületét ez sem érdekli
.
Az ECOSOC által július 27-én elfogadott újabb Izrael-ellenes határozat, amelyet a nők helyzetével foglalkozó bizottság kezdeményezett, „A palesztin nők helyzete és megsegítése” címet viseli. Aki azt hinné, a dokumentum azzal foglalkozik, miként nyomják el és tekintik másodrendűnek a palesztin nőket a Hamasz uralta Gázai-övezetben, az téved. Nem: a dokumentum „a folytatódó illegális izraeli megszállás és annak valamennyi formája következtében kialakult súlyos hatásokkal” foglalkozik. Ezt a határozatot 30:2 arányban fogadták el – ismét kanadai és amerikai nem mellett –, igaz, itt már tizenhét ország tartózkodott. Bár azt ők sem kérdezték meg, milyen a nők helyzete Iránban, Szaúd-Arábiában, Pakisztánban, Szudánban vagy Jemenben.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (6 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +11 ( 11 szavazatból)
Öldökölnek Szíriában, Izraelt ítélik el közben, 5.0 out of 5 based on 6 ratings

Címkék:, , , , ,

  • Share/Bookmark

36 Reader’s Comments

  1. Az ensz- nevű iszlámnáci- szélsőbalos- anarchista bajkeverő gépezetből az összes civilizált országnak azonnal ki kellene szállnia, hadd dőljön össze az egész trágyahalom.
    .
    Aztán, az ottmaradt aberrált kannibálvezérek nyugodtan őrjönghetnének, ahogy csak bírnak (nem mintha most nem ezt tennék, de akkor már tényleg csak maguknak csinálnák a cirkuszt).

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (32 szavazatból)
  2. Eddig csak az EU-t, IMF-t szidtuk most mar van ok, hogy az ENSZ-t is.
    csodas nep ez a magyar :)))))))))

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -5 (21 szavazatból)
  3. egyebkent eleg gaz, hogy a vilagban mindennap errol olvasni:
    bantsak a magyart, a zsidot, a palesztint, a kurdot….
    mikor lesz ennek vege? lesz egyaltalan olyan?
    miert nem elhet mindenki egymas mellett bekeben?
    nemzetallamok mikor tunnek mar el?
    o jo edes istenem, csinalj valamit, mert kulonben egymast oljuk meg :)
    ne csak nezz fenn onnan magasrol, emeld meg a valagadat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (14 szavazatból)
  4. Az ensz “szidalmazásának” azért van korábbra visszanyúló, egészen pontosan meghatározható oka is… oldalak kellenének, hogy ezt bárki is akárcsak vázlatosan leírja, de maradjunk annyiban, hogy amiről ez a cikk szól, az semmi az ensz korábbi őrületeihez képest.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (16 szavazatból)
  5. Mate, Ivan Tibor

    Az ENSZ neven (meg mindig nem eleg jol) ismert szervezet evtizedekkel tulelte onmagat, nemzetkozi elismerest szerezve a vilag legaljasabb diktatorainak es terroristainak. Egyaltalan az alnev: Egyesult Nemzetek Szervezete onmagaban egy cinikus hazugsag. Milyen nemzetek egyesultek? Soha nem tortent semmilyen egyesules. Egyetlen kerdesben szuletett concensus: Izrael allam elleni fellepesben, okkal- ok nelkul mindig talaltak egy kifogast, amire hivatkozva eliteltek ezt a fiatal demokratikus allamot, ahelyett, hogy peldakepnek tekintenek.
    Algeria aztan nagy szakerto a tarsadalmi es gazdasagi elnyomas temajaban, rohadt korrupt banda, az egesz fenyes tortenelmeben egy kupac szar volt, es a legremenyteljesebb idoszak a francia “gyarmati elnyomas” volt, jobban jarnanak, ha a mai napig a kolonialistak fennhatosaga alatt elnenek… A nagy Szu ellatta oket fegyverrel es loszerrel a nemzeti felszabadito mozgalmak euforias tamogatasanak idejen. A szerencsetleneknek kenyer kellett, nem diadalmas fuggetlensegi haboru. Kulonben is addigra millioszor elarultak egymast, es nemzeti megbekelesrol szo sem lehet, nemzetrol sem. Ezek a nomad senkihaziak csak ulnek az angol es francia politikusok altal kirajzolt hataraik mogott es nyaljak a diktatoraik segget. A torok “panaszosok” jobban tennek, ha befognak a lefcses pofajukat, meg szaz ev elmultaval sem volt bennuk annyi tisztesseg, hogy elismerjek az ormenyek ellen elkovetett haborus buneiket, a tendenciozus nepirtasert legalabb utolag bocsanatot kernenek ezek a fejszes gyilkososk. Ezek a pofatlan disznok mikor batorodtak fel, hogy Izraelt kritizaljak? Hol talaltak hozza felhatalmazast? Rohadjanak meg mind egy szalig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (28 szavazatból)
  6. Mate, Ivan Tibor

    Kis minuszolo tetu, faj az igazsag, mi? Pedig az elol nem tudsz a kis minuszod moge rejtozni. Es amellett a velemenyednek semmi jelentosege, szoval ne hagyd abba, bosszankodj gutautesig.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (25 szavazatból)
  7. Az Ensszel kapcsolatban mar eleg sok topik volt,semmi ujdonsag nincs korulottuk,tudjuk,hogy korrupt allatok gyulekezete.Ez a mostani fotitkar pedig nemhogy angolul nem kepes egy szot elmekegni,foleg poszit a barma,de latszik a ravasz pojajan a jolet,ki tudja mit lopott ossze a tobbi ganekkal egyutt ?
    Az USA-nak mar regen a szemetdombra kellett volna dobni ezt az egesz gyulevesz tetves bandat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  8. ” Izraelt ismét démonizálni lehessen”, biztosan igy helyes ez a kifejezés ?
    Ha valaki démonizálódik az azt jelenti hogy demoni megszálás (nyomás/depreszió. vagy teljes megszállás) állapotba kerül.
    a helyes kifejezés ilyesmi lehetne, “Izráelt a démon képében töntessék fel”

    Le az ENSZ-el. !!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  9. Ha Israelrol akar valaki olvasni a legjob ujsag ami az interneten is rajta van a Haaretz,Kivalo cikkek vannak teljesen elfogulatlanul ,ahogy magyarul mondjak le a csakoval .

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (7 szavazatból)
  10. Ha nem lenne Izrael akkor a térségben nem lennének háborúk, megkínzott keresztények, világszerte nem lennének terrorcselekmények ártatlan polgári lakosok ellen … milyen szép és békés lenne a világ ugye, tisztelt ENSZ tagállamok?
    Ha valakit érdekel, ezek azok az államok, amik pl. a Szíriában folyó tömeggyilkosság helyett – csodálatos logikával, mint már annyiszor – rátaláltak Izrael bűneinek kérdésére.
    .
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_ENSZ_tag%C3%A1llamainak_list%C3%A1ja

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (9 szavazatból)
  11. Tibor:
    .
    “…Az ENSZ neven (meg mindig nem eleg jol) ismert szervezet evtizedekkel tulelte onmagat…”
    .
    - Természetesen igen, de az igazság kedvéért azért jegyezzük meg; az ensz, megalakulása idején, és aztán pár évvel még egy kimondottan ígéretes szervezet volt.
    .
    És nem csak a 181. határozat megszavazása miatt, ugyebár…
    .
    Én komolyan nem tudom, mikor, és mitől mentek ennyire tévútra ott a dolgok, de az ötvenes évek elejére már egy rakás sz…r volt az egész. Alighanem a folyamatos szovjet, és egyéb bolsevik bandák felforgató tevékenységének köszönhetően, és akkor még a Zusákok nem volt olyan erőfölényben ezzel a szemét vörös bandával szemben, hogy egyszerűen kisöpörhesse őket a francba.
    .
    Ma már megtehetnék, de most már ennek nem volna értelme – az egész ensz- t kellene feloszlatni úgy, ahogy van. Pár hasznos csoportját (pl. WHO) megtartani, persze, abszolút euro- atlanti dominanciával, de a többit eltüntetni a szemétdombon – ahova való.
    .
    Ma már iszlámnáci és anarchiasa kannibál bandák, afrikai fajgyűlölő- népirtó szörnyetegek patologiukus szereplési őrületének dühöngője az egész, és teszik ezt a Zusákokban, a Zusákok pénzéből, miközben tetves diktatúráikat a részben a Zusákok pénzén tartják fenn.
    .
    Ennek a szervezetnek pusztulnia kell, és kész.
    .
    Mondom még egyszer, nem csak azért, ami most itt a cikkben is szerepel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (11 szavazatból)
  12. Meg aztán menjen a p… ba az az ensz is, amelyik felveszi állandó tagként “palesztinát” az UNESCO, azaz;
    .
    Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetébe…
    .
    Azt a palesztin hatóságot, mely
    .
    - teljesen nyíltan végzi a legalpáribb műkincsrombolást, mióta az Omar- mecset körül teljes fennhatósága van (a rendvédelmet leszámítva),
    .
    - mely olyan gyűlölet- propagandával mossa a saját népe agyát, sikeresen, hogy ha göbbels (töröltessék ki a neve) és bandája, ha még élne, mehetne hozzájuk alapfokú leckéket venni a témában,
    .
    - mely gyilkosképző nyári táborokat szervez saját gyerekeinek, teszik mindezt teljesen nyíltan,
    .
    - mely az öngyilkos merénylő és a gyilkolás- kultuszt állami oktatási szintre emelte,
    .
    - mely soha az életben semmiféle tudományos hasznot nem hajtot soha a világnak,
    .
    - melynél destruktívabb szörnyeteg rendszert legfeljebb a legelvetemültebb afrikai, ázsiai diktátorok, kannibál törzsfőnökök produkáltak eddig,
    .
    - melynél más népek kiirtása hivatalos állami célkitűzés…
    .
    És akkor ezt a genget veszi föl az ensz a Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetébe, állandó tagként.
    .
    WTF?????????

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (17 szavazatból)
  13. Szép napot mindenkinek.Egy korábbi sziriával kapcsolatos agymenésem sok minuszt kapott de ugylátszik tényleg kezd beigazolódni amit akkor irtam.Most épp olyan a helyzet ami iránnak a legkedvezőbb.Irán tudja hogy a felkelők és asszad katonáinak fogytán a lőszer kérdés csak az hogy Törökország biztosit e iránnak egy sávot mondjuk a kurdok lakta országrészében melyen keresztül elözönlik sziriát.Ezzel két legyet ütnének egy csapásra egyrészt eltávolitanák asszadot akit ők támogattak és ezzel megpróbálnák legitimizálni hogy a polgárok védelmében megakadályozzák a további vérontást másrészt lefegyvereznék a lázadókat és egy iránhoz hasonló teokrácia venné át a hatalmat.Az a baj hogy ebben a konfliktusban túl sokáig várnak a nyugati országok és izrael és közben megelőzik őket.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  14. Eldrad
    +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++ :(((((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  15. Én nem mínuszollak, csak jelzem, hogy ez a helyzet borzasztó Iránnak, mivel a legfontosabb szövetségesét veszíti el. Persze, be lehet vonulni Szíriába, aztán majd meglátjuk, az iráni hadsereg hogyan boldogul azzal, amivel Asszad sem bírt, pont most, amikor amerikai, brit, izraeli támadástól kell tartania. Törökország az életben nem járulna hozzá egyébként ilyesmihez, Törökország igényt tart Szíriára, egy az egyben övék volt Trianonig az egész ország, meg az egész környék is, Iránnal pedig ősellenségek. Azonkívül a szíriai lázadóknak pont az a problémájuk a rendszerükkel, hogy nem szunnita, hanem alavita, ez az iszlámnak olyan ága, ami rokon az Iránban őshonos síitizmussal. De a fő kérdés, miből gondolod, hogy a szankciók által szétrogyasztott Iránnak van napi 100 millió dollárja arra, hogy egy kétszázezres kontingenssel “rendet csináljon” Szíriában? Mert húszezer emberrel nem fog menni. Azzal tudja tartani Damaszkuszt. Ideig-óráig. A megszállás drága mulatság ám.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  16. ricsi:
    .
    - Kakának ezt már párszor elmagyaráztuk, nem olvassa el. Elkezdi olvasni, de kb. az első két mondatnál veszti el a fonalat, mivel minimális alapismeretei sincsenek meg a témához.
    .
    Amiket ide vizionál, azoknak a realitása kb. annyi, mint léghajóval eljutni a Holdra. A kiindulási pontjai is alapvetően tévesek, de hiába magyarázzuk el, miért, nem érdekli.
    .
    De akkor azt nem értem, minek rotyogja ugyanazt az őrült baromságot vissza folyamatosan.
    .
    Mi ez, valami beteg elme sajátos önkifejezési módszere részéről?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -2 (6 szavazatból)
  17. Hogy majd irán “bevonul”… irán nem tud sehová “bevonulni”, mivel hadereje olyan gyenge, hogy valószínűleg még a szíriai fegyveres huligánokkal sem bírna el, ahogy a szír hadsereg sem bír el velük, immár másfél éve.
    .
    Irán hadereje max. a wc- be tudna “bevonulni”, ha nagyon rájön a hasmenés.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (9 szavazatból)
  18. Az ENSZ mindig is szelektíven állt a dolgokhoz. Az aktuális politikai helyzet határozta meg merre hajlott. Meg a nyalások, és persze a Szovjetunió és az USA közötti ellentét. Mivel e két országnak az ENSZ BT-ben vétója volt, és van (ma Oroszország a SZU jogutódja az ENSZ-ben), így ha a két fél ellenérdekelt volt egy ügyben, akkor az eleve halálra volt ítélve.
    Tudjuk, hogy a SZU, Kína, meg még néhányan nem éppen Izrael-barátok. A Közgyűlés meg tele van abroszfejű, üvöltöző kardcsörgetővel, akiknek sok más tag igyekszik kedvezni.
    Mégis, mit várunk tőle?
    Ott nem téma, hogy a szaudi tévében vidám talk-showban beszélgetnek arról, hogy Ahmed hogyan vágja le emberek kezét, fejét, hogy könyörögnek-e az életükért. Nem téma, hogy nőket halára köveznek, vagy éppen az, hogy nekik tilos autót vezetni…
    Lehetne a nevük Egyesült Semmirekellők Szervezete…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (4 szavazatból)
  19. “…SZU, Kína, meg még néhányan nem éppen Izrael-barátok…”
    .
    - Nem erről van szó, hogy ki kit kedvel, vagy nem kedvel.
    .
    Hanem, hogy nem létező ügyekkel, és- vagy kreált ügyekkel foglalkoznak, cséplik a sz…rt, ahelyett, hogy a legelborultabb horrorfészkek szörnyűségeit vennék napirendre. Volna mit.
    .
    Ennek igazából Izrael létéhez vagy nem létéhez nem is nagyon van köze.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (9 szavazatból)
  20. Eldrad, nem arról van szó, ki mit olvas el. Én is döbbent vagyok annak láttán, hogy valamiért az emberekben az van kialakulva, hogy Irán valamiféle hatalom, amitől félni kell. Nem tudom, mi ennek a tévhitnek az eredője, talán az, hogy anno tíz évig tartották magukat Irakkal szemben, amíg tartott a sah öröksége. De még pár hónapja a feleségem is kikerekedett szemekkel kérdezte, hogy akkor most mi lesz, ha háború lesz, és meddig fog tartani. Mondtam, hogy kb. hat óráig. De ugyanez a cirkusz volt Szerbia, Afganisztán meg Irak előtt. Minden alkalommal az dőlt mindenhonnan, hogy most aztán Amerikának annyi, vége. Ha tévedő embereket ledorongolsz, akkor nem az fog neki lejönni, hogy hibás a kiinduló pontja. Azt hiszik, ha valakinek olaja van, az már nagyhatalom. Ehhez járul az állandó kardcsörtetés, rikácsolás. Persze, hogy az emberek azt hiszik, hogy ezek valami nagy dolgot tudnak. Hiszen ezen a hangon mernek beszélni. És ez nem jó. Nagy várakozásokat kelt az antiszemitákban és a még több Amerika-ellenesben, és amikor Irán majd pofán lesz verve, akkor ezek az emberek a porban látják heverni a nem is oly titkon dédelgetett reményeiket.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  21. “…és amikor Irán majd pofán lesz verve, akkor ezek az emberek a porban látják heverni a nem is oly titkon dédelgetett reményeiket…”
    .
    - Ahogy 1990- től kezdve folyamatosan ezt érezhetik.
    .
    Jóllehet, ez a fajta agyhalál Szerbia lezúzását tekintve végképp érthetetlen, mivel a korabeli Szerbia magyarországra is nagyon veszélyes volt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (6 szavazatból)
  22. Azon kívül, én a tévedőket nem ledorongolom, hanem kijavítom.
    .
    Akkor gurul el a gyógyszer, amikor az illető “tévedő” ugyanazt a marhaságot tolja vissza már x alkalommal, miközben egyre jobban lejön, hogy a minimális alapismeretei sincsenek meg. De azért “véleményt” mond, okoskodik, meg ilyenek.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (4 szavazatból)
  23. Azért mondja vissza, mert az ember nem gép. Ha valakiben az elmúlt húsz évben, teljesen mindegy, miért, kialakult az a kényszerképzet, hogy az Egyesült Államokat valakinek valagba kéne rúgnia, akkor el is kezd hinni abban, hogy ez meg fog történni, ti. erre vágyik. A vágyakozó ember nem nézeget hadikiadásokat, hanem elkezd sakkozni, hogy majd Kína ezt csinál meg azt csinál. És amikor mondod neki, hogy az izraeli légierő erősebb, mint a kínai, akkor egyrészt nem hiszi, másrészt pedig egy érzelmeken alapuló világnézet nem változtatható meg adatokkal. Akkor se, ha bármilyen pontosak. Akkor nem fog az adatoknak hinni. Hányszor elhangzik, hogy azok az adatok nem is valósak. Hogy minden mögött van valami. Hogy nem az igazat mondják meg. Hogy Magyarország az Unió nettó befizetője, és lépjünk ki. És nem zavarja őket, hogy Orbán most egy akkora összegű kölcsönt akar kapni az Unió támogatásával az IMF-től, ami a Coca Cola éves forgalma. És a Coca Cola a Boeingnek meg a Martin-Mariettának a fingja se. Valahogy nem nőttek föl az emberek. Nem látnak semmit.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  24. Amikor Szerbiát lezúzták, akkor úgy nyilvánult meg az Amerika-ellenesség, hogy még nem volt meg 9/11. Én már akkor is megdöbbentem, mert előtte mindenki anyázta a szerbeket, és különben is a fél világ ment nekik, nem csak Amerika. Ahogy egyébként Iraknak is. Én a szerbiai rendcsinálás alatt jöttem rá, hogy tömegével vannak emberek, akik azt mondják, inkább Milosevics Szerbiája, mint Amerika. És később, 9/11 után még többen azt mondták, hogy megérdemelték, és ők maguk csinálták, és majd kapnak a táliboktól a pofájukra. És ez az ördögi, szemét gyilkos banda rokonszenvesebb volt, mint Amerika. Irakon aztán már nem is csodálkoztam. Ez a világ nagy rejtélye, amit meg kell fejteni. Az, hogy kétszáz ország küldötte ülésezik most Teheránban, az ENSZ-főtitkárral az élen.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (5 szavazatból)
  25. Ricsi, ez a szép az összeesküvés-elméletekben. Úgy működnek, mint a vallás. Ha a tények nem felelnek meg a hívők előfeltevéseinek, akkor az azért van, mert manipulálják őket, nem is igazak, titkolják a valóságot, stb. Vagyis annál rosszabb a tényeknek. Magyarázni semmi sem kell. Mondjuk szerintem a föld lapos és négy elefánt tartja. Aki szerint nem, az szándékosan csal, mert lefizették. Az ennek ellentmondó dolgok – gravitáció, műholdak, ilyesmi – ugyan, kérem, az csupa hazugság! Azt is “mindenki” tudja, hogy sosem járt ember a Holdon. A képek, felvételek hamisítványok.
    Ami a másik hozzászólásodat illeti: Vásárhelyi Mária írja az utolsó ÉS-ben Sólyom aszódi beszéde kapcsán, hogy a magyar jobboldal ugyanazt az őrült elvet követi, amit Lukács György mondott ki (később megbánta), amikor úgy nyilatkozott, hogy “a legrosszabb szocializmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus”, ami – nem kell magyarázni – eget verő baromság. Nos ugyanígy: a magyar jobboldal is azt gondolja, hogy “a legrosszabb jobboldal (Fidesz) is jobb, mint a legjobb baloldal vagy liberalizmus, így maradnak Orbán mellett. Ezért nem létező kategória Magyarországon a “jobboldali demokrata”.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (3 szavazatból)
  26. Sok szerencsétlen. Akiknek drukkolnak, majd sort kerítenének rájuk is egyszer, ha eljutnának odáig. De ebben nem a töketlen ENSZ fogja őket megakadályozni. Mert az, az esetek többségében haszontalan. Hány konfliktus volt, ahol nem léptek. Sok esetben az ugyan olyan ügyekben eltérően döntöttek.
    Jöjjön ide a sok kis angyalka, mínuszoljon le nyugodtan. Mert velünk megtehetik, itt, és most. De nem mínuszolhatnák le a kis kedvenceiket, ha azok végül rájuk is sort kerítenének.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  27. A cikk szerzőjének, és az adminnak üzenem, hogy tanulják meg végre: “Nem azt szidják, akit kell, hanem akit lehet” – Ez megy a XX. század első véres fele óta, mert az ENSZ-nek -amely az emberi jogokért akar nagy hévvel kiállni- olyan nagyhatalom is alapítója közt van, mint a több tízmillióval végző Szovjetunió.

    A hidegháború szovjet propagandájának, térhódításának köszönhető, hogy a tartás, amellyel a náci németek és a császárhű japánok elleni háborút sikerre vitte, elveszett a Nyugaton, sőt Hitler a síron túl tett azért, hogy az európai országok lelkiismerete eltorzuljon, így állandóan figyelmen kívül hagyva az amúgy harmatgyenge, gazdaságilag gyakran értéktelen harmadik világbeli rezsimek bűneit, miközben az általa annyira tisztelt és művelt demokráciát követő zsidó államot mindennek lehordják. De az is lehet, hogy ha Izraelnek lenne bőven fekete aranya, rögtön néma csend venné körül a palesztinok ügyét, még a baloldal se venné őket szárnyai alá.

    Na mindegy, én a drúzok helyébe örülnék a rohadt kampóorrú megszállásnak, mindenhol jobb lenni, mint szírnek Szíriában!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  28. Irán ellen 1979 az iszlám forradalom óta háború folyik tehát már 33-éve.Eltűrte a világ hogy a nyugat által felfegyverezett Irak még vegyi fegyvereket is bevetett ellenük.Nem járt sikerrel.A jelenlegi szankciók melyek Iránt rá akarja venni nukleáris ambicióinak a lebeszéléséről sem vállt be.Ezzel csak azt akarom érzékeltetni hogy mit is várnak tulajdonképpen Irántól?Ők ugyan úgy gondolkodnak mint ami a nyugatot aggasztja.Mindkét fél attól fél hogy el akarják törölni.Iránban a jelenlegi vezetés még mindig élvezi a lakosság többségének a támogatását más különben már rég pi..án rugták volna őket ugyan úgy jártak volna mint Egyiptom Tunézia vagy mint jelenleg Sziria.Szerintem pont ezért halogatják Irán ellen az inváziót.Más egy reguláris hadsereg ellen harcolni és más civilek ellen harcolni.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  29. Hát igen, csak mint magad is rámutattál, 1979-ig senkinek nem volt baja Iránnal. Aztán ők maguk üzentek hadat a fél világnak, a sétálóutcában egymás mellé felfestették a szovjet és az amerikai zászlót, hogy mind a kettőbe töröljék bele a lábukat, exportálták volna a forradalmukat mindenhová, ahol volt síita kisebbség. Persze, hogy mindenki azt mondta, rohadjanak meg. Az arab országok kitömték Szaddámot pénzzel, az oroszok fegyverrel, az amerikaiak meg uszították, hogy nyírja ki Iránt. Ebben mindenki egyetértett, és mindenkinek igaza is volt, meg kellett volna azt a rendszert semmisíteni. De hát az a kurva fanatikus állat még a gyerekeket is kiküldte golyófogónak, és talán még ma is harcolnak, ha az amerikaiak véletlenül le nem lövik egy utasszállítójukat. Akkor azt hitte Khomeini, Amerika is beszállt a buliba, csak ezért ajánlott békét. Nem lett volna szabad elfogadni.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  30. “Irak még vegyi fegyvereket is bevetett ellenük.”
    .
    Ezt a mondatot külön köszönöm, ezexerint volt Iraknak vegyi fegyvere.

    VN:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  31. Hutvágner Gábor

    A népek egyesültek az Úr ellen és Izrael ellen.Mind együtt tanácskoznak és egyetértenek…….idézet az Istentől

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  32. Nagy bajban lenne az álszent és hazug Európa, sőt az USA is, ha nem lenne Izrael Állam! Elképzelhetetlen következményei lennének egy iszlám összefogásnak az iszlám által meggyilkolni, eltörölni való kereszténységnek, azaz a hitetleneknekre nézve! Nagyon fontos lenne mihamarabb átértékelni az egész világpolitikát, és a folyamatosan lázító és ellenségeskedéseket szító iszlámnáci és keresztény katolikus fasizmust az emberiség ellenségének tekinteni!

    Az ENSZ vezetését pedig leváltani, és megfelelően pártatlan és egy vallásnak sem szolgáló, hanem vallástalan vezetést a helyébe ültetni. Az ENSZ ügyei nem lehetnek politikai, és nem lehetnének vallási és hithez kötődő ügyek, mert akkor soha nyugalom és béke nem lesz! A világ élére az egész emberiségért munkálkodó szakemberek kellenek. Ahova beteszi a lábát a vallás és a vele azonos hazug politika, ott nincsen többé igazság!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  33. @Kakas: csekély kis tévedés az érvelésedben (de nem csak a tiédben; ez a hatalmas csúsztatás teljesen általános), hogy azt írod “.Mindkét fél attól fél hogy el akarják törölni.” Nos, Izrael soha, de soha egy qrva szóval nem mondta, hogy “el akarja törölni” Iránt, soha nem is készült ilyesmire. Kizárólag Irán akarja eltörölni Izraelt a föld színéről. Izrael csak Irán atompotenciálját szeretné megsemmisíteni, nehogy ezt megtehesse.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  34. Kedves János
    Kakas hazudós.
    Nem tudtad ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
  35. Kedves János
    Kakas szimplán bolond, és egy tájékozatlan senki.
    Nem tudtad ?
    .
    :(

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (2 szavazatból)
  36. Eldrad 2012. augusztus 27. hétfő 23:47
    “Az ensz- nevű iszlámnáci- szélsőbalos- anarchista bajkeverő gépezetből az összes civilizált országnak azonnal ki kellene szállnia, hadd dőljön össze az egész trágyahalom…”

    Ès, veszìtsék érvényüket az összes hatàrozatai is?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)

Írja meg véleményét!

 
Kapcsolódó cikkek

Bajnai megvédte az Orbán-kormányt Berlinben 2013. június 1. szombat | AN

Antiszemitizmus Magyarországon: Amerika figyel 2013. május 16. csütörtök

Orbán filoszemita hős lett 2013. április 8. hétfő | AN-álláspont

Bayer békemenettel fenyegeti a diákokat 2012. december 20. csütörtök | AN


KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szavazzon!
Loading ... Loading ...
RSS evitae
RSS rasputyn
RSS nagydiofa
RSS torokmonika
RSS leharblog
RSS szendamondja
Videók