Ronai and Ronai
AMERIKAI

Megtámadták a baptistákat is 2012. június 7. csütörtök 14:58 | AN Forrás: MTI

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Megtámadták a baptistákat is
Budapest – A Magyarországi Baptista Egyház megdöbbent a csepeli imaházát ért támadás miatt, amit szomorúsággal vett tudomásul; egyúttal arra kér minden Magyarországon élő embert, hogy egymás tiszteletére és szeretetére törekedjen – közölte az egyház sajtóosztálya.
.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint hogy öt palackot dobtak be a képen látható csepeli Károli Gáspár utca baptista imaházának udvarára, az egyik feltehetően savas folyadékot tartalmazott, az üresekre horogkereszt volt rajzolva. Sass Oszkár sajtóügyeletes azt mondta: személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett.
.
A baptista egyház sajtóosztálya közleményben azt írta: „kiállunk a csepeli baptista gyülekezet mellett, és imádkozunk országunk békességéért, az elkövetőkért, hogy belátva tettük gonoszságát, bűnbánatra juthassanak. Mi baptisták minden erőnkkel ezt munkáljuk”. Egyelőre nincs információ arról, mivel bőszíthette fel az általában csendes, magát a politikától távol tartó, nem különösebben befolyásos egyház a magyarországi nácikat.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (5 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +6 ( 12 szavazatból)
Megtámadták a baptistákat is, 5.0 out of 5 based on 5 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

16 Reader’s Comments

  1. Aki nincs velük, az mind ellenük van! – Náci alapszabály! :(((

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +23 (31 szavazatból)
  2. “Egyelőre nincs információ arról, mivel bőszíthette fel az általában csendes, magát a politikától távol tartó, nem különösebben befolyásos egyház a magyarországi nácikat.”

    Semmivel. Orbán kiszabadította a palackból a szellemet. Az országban lassan eluralkodik a csőcselék hatalma és a rendőrség élén Pintérrel nem tudja és nem is akarja megakadályozni. Minden agresszív barom azt csinál, amit akar, nincs aki, ami visszatartsa őket. Három csapás.Ha-ha.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +20 (28 szavazatból)
  3. Viszont ha ellopsz egy áruházból valami túrórudit , bilincsben hurcolnak el. ÉS még jó ha megúszod három hónap felfüggesztettel.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (27 szavazatból)
  4. Kedvezményezett egyház, ezt nem tudja a támadó?
    Más kisegyházakkal is segítőkész.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (14 szavazatból)
  5. Úgy tűnik a jelenlegi vezetés elérte, hogy a magyar emberek önmaguk ellen fordítják az agressziójukat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  6. Azzal vívták ki a haragjukat, hogy egyáltalán létezni mernek. Különben is gyengék, lehet ütni-vágni őket. Próbálnák meg a katolikusokkal. Lenne haddelhadd.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  7. Raszputyin neked nincs fogalmad hogy a magyarországi Baptista egyház és a Baptista szeretetszolgálat mennyi embernek segített már a világon..Sok problémánál ők voltak ott előszőr legyen az itt vagy a föld túlsó végén.
    Azt hiszem ez nem gyengeség.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  8. Nem gyengeség? Miért, hány hadosztályuk van?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (5 szavazatból)
  9. Csillagszemű Szarvaslány

    “Egyelőre nincs információ arról, mivel bőszíthette fel az általában csendes, magát a politikától távol tartó, nem különösebben befolyásos egyház a magyarországi nácikat.”
    .
    Hát mégis mi?
    Az hogy egyszerűen a világon vannak és nem zsidóznak a pulpitusról naponta mint az egyik belvárosi református templomban…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  10. Csillagszemű Szarvaslány

    bubu64
    2012. június 7. csütörtök
    15:17
    .
    Totál igazad van.
    Vasárnap autóval mentem haza és pont belementem a neonáci tüntetésbe.
    Honnan lett hirtelen ennyi náci ebben az országban, kérdezte egy ismerősöm?
    Mindig is volt ennyi, csak pár éve még kitörték volna a nyakukat a rendőrök, ha menetelni próbáltak volna, most meg ott védték őket, hagyták, hogy felkiabálgassanak a környék házaiból bámészkodó romáknak, hogy “mennyi a fűtőértéked?”, sőt röhögtek rajta…
    Szégyen!
    Letagadom, hogy magyarnak születtem.
    Lesült a bőr a képemről.
    Vajon 2-3 éven belül jönnek majd a zsidótörvények megint?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  11. Csillagszemű Szarvaslány, nem kell ide zsidótörvény. Elég ov csendes vigyora akkor, amikor a vona-féle bagázs jártatja a száját a parlamentben (ld. ov-nak azt a parlamentben !!! elhangzott szövegét, hogy magánemberként ezt mondom, de miniszterelnökként nyilvánosan nem mondhatom – senki nem tiltakozott ez ellen a szöveg ellen!). Elég a vonakonda szabad vonulgatása az utcákon. Elég a tény, hogy félni kell az utcán még fényes nappal is.
    Elég, hogy nem gyűjtik be ezeket a vadbarmokat a rendőrök. Elég, hogy szabadon szidhatnak, mocskolhatnak, provokálhatnak bárkit, akit csak akarnak. Utána – ha az illető nem “mezei” állampolgár, hanem pl. Schweitzer József, akkor jön egy levél vagy üres szónoklat pl. a jelen közt.elnöktől. Hallottál olyat, hogy ov felháborodott a történteken? Hallottál olyat, hogy az üres szöveg után, főleg helyett történt valami az ilyen provokációk, ilyen szemétségek megakadályozására?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  12. Egyszer megírtam, lassan mindegy már, hogy zsidó, vagy roma. Jönnek a baptisták, barna vagy fekete szeműek, alacsonyak vagy magasak… teljesen mindegy. Lényeg, hogy valaki álljon velük szemben, akivel éreztethetik a fölényüket. Szégyen, hogy ezt hagyja, megtűri a vezetés! És az is szomorú, hogy mi emberek, ezt mind teljes apátiába süllyedve nézzük, elszenvedjük.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  13. én is imádkozom, igaz nem szoktam. de most már itt az ideje, hogy kérjem a jó istent. /nekem mindegy melyiket/ hogy ezeket a rasszista, gyűlölködő másokkal meg nem férő rohadt náci patkányokat nyuvassza meg de izibe.


    ???
    eh, tudtam, hogy nincs isten. csak mi vagyunk a nyomorúságunkal.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Rares, nem illik nyilvanosan karomkodni, de ha már megtörtént szeretném a figyelmedet felhívni a következőkre.

    Exo 20:7 Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja az Úr büntetés nélkül, a ki az õ nevét hiába felveszi.

    Természetesen a Te esetedben ez nem történt meg mert az Élő Teremtő Isten nem azonos azzal akiről te szóltál.

    1Co 8:5 Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, a minthogy van sok isten és sok úr;….

    A sok isten közül akit te szólítottál, az egy gonosz, tényleg rohadt embergyilkos isten. Nem hiszem hogy van személyes kapcsolat köztetek, de a a beszéded alapján ógy tünik, nem előszőr emlegeted. Valójában akiról te szóltál az nem isten hanem egy ördögi lény, de nem hinnem hogy a pozícióban lévő nevek említését ez az “isten” motíválta.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  15. Az hogy ki az erős ki a gyenge nem a fizikai / katonai erő dönti el, ahogyan azt sem hogy ki a gazdag. Akinek pénze van az még nem gazdag, az a gazdag aki másokon tud segíteni, és segit is. Hiába vannak miliárdjai valakinek ha csak üll rajtuk, akkor az nem más mint egy olyan szegény ember akinek sok pénze van. Tudom ez a tradicionális gondolkodásba nem fér bele, de ha mélyebben belegondol valaki..
    Az nem gyenge aki segit masokon ! Az a gyenge aki mindig oda megy ahova a tömeg sodorja, akinek nincsenek saját gondolatai, akit vezetni kell. Az ilyenek persze mindig erőssek a vedtelenekkel szembe, de amikor egy nála erősebb jön akkor fülét-farkát behuzza. Akkor már nem vagany gyerek hanem egy meghunyászkodott kis gyenge takony, aki a veszély elmultábal megint erőre kap.

    Pro 24:10 Ha lágyan viselted magadat a nyomorúságnak idején: szûk a te erõd.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  16. Nem hiszem el,hogy egyik palackról sem lehetett ujjlenyomatot,DNS mintát vagya nyomkövető kutyának szagnyomot begyűjteni.
    A kérdés az,hogy kinek használ,ha ilyenek történnek?
    Szerintem annak,aki a 2006-os törés-zúzáson is csak a háttérből vigyorgott.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Letartóztatásban a baptista szatír 2011. augusztus 22. hétfő | RR

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos