Ronai and Ronai
AMERIKAI

A képviselő úr földjén robotolnak a közmunkások 2012. május 16. szerda 21:28 Forrás: AN, MTI

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A képviselő úr földjén robotolnak a közmunkások

Pusztaottlaka – Egyes Békés megyei településeken embertelen körülmények között foglalkoztatják a mezőgazdasági Start-közmunkaprogram résztvevőit – mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szél Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője.

A képviselő, aki kedden a megye három településére, Bánkútra, Pusztaottlakára és Medgyesegyházára látogatott, úgy fogalmazott, hogy a program résztvevői gyakorlatilag “rabszolgasorban” élnek.

Szél Bernadett elmondta, egy pusztaottlakai párttagjuk hívta fel a figyelmüket a helyzetre. A politikus közölte: a helyiek állítása szerint a program résztvevői Simonka György pusztaottlakai polgármester, fideszes országgyűlési képviselő földjein dolgoznak.

Az ellenzéki képviselő elmondta, szerette volna látni a helyi agrár Start-közmunkaprogram pályázatát és szerződéseit, a pusztaottlakai önkormányzattól pedig azt akarta megtudni, hogy kinek a földjein folyik a közmunka. Hangsúlyozta, hogy írásbeli, illetve a helyszínen, a település önkormányzatában is megismételt kérése ellenére megtagadták tőle az adatok átadását.

Helyszíni látogatását követően Szél Bernadett szívbemarkolónak nevezte, hogy a közmunkaprogram résztvevői – állítása szerint – gyakorlatilag “rabszolgasorban” élnek. Mint mondta, rosszak a higiénés körülmények, a földeken dolgozók nem kapnak folyadékot, ezért vegyszeres vizet kénytelenek inni.

Hozzátette, a program résztvevőit nem írják ki táppénzre, helyette úgynevezett “lábadozásra” teszik őket, ami azt jelenti, hogy a betegség miatt otthon töltött időt a program lejárta után még le kell dolgozniuk.

Hangsúlyozta, hogy a résztvevők egy része betegségei miatt alkalmatlan a megerőltető munkára. Elmondta, hogy beszámoltak neki egy olyan nőről is, aki a munka közben lett rosszul, de nem szállították orvoshoz. Ehelyett megváratták vele a műszak végét, de akkor is csak a faluba vitték vissza.

Általánosnak nevezte, hogy a közmunkásokat “félelemben tartják”. Hozzátette, négyszemközt többen is elmondták neki: azzal fenyegetik őket, hogy ha kilépnek a közmunkaprogramból, akkor segélyt sem fognak kapni.

Arról is beszámoltak neki, hogy kötelező bankszámlát nyitniuk, de a nekik járó 47 ezer helyett csak havi 44 ezer néhányszáz forint jut el hozzájuk – mondta a politikus.

Szél Bernadett közölte, nem tartja egyedinek a jelenséget, mert kapott hasonló megkeresést máshol dolgozó emberektől is.

A képviselő egy a helyszínen forgatott filmet is levetített, amiben egy helybeli nő, illetve két férfi támasztotta alá a képviselő által elmondottakat. A felvételeken az egyik férfinek csak a sziluettjét mutatták.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.7/5 (17 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +16 ( 22 szavazatból)
A képviselő úr földjén robotolnak a közmunkások, 4.7 out of 5 based on 17 ratings

Címkék:, , ,

  • Hozzászólások(29)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

29 Reader’s Comments

  1. Még ennél is durvább a helyzet, mert ez volt az eredeti elképzelés, munkára szoktatni embereket, RABSZOLGAMUNKÁRA!!!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +22 (32 szavazatból)
  2. Ajánlott olvasmány: Traven. Akasztottak lázadása.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  3. Közben van idejük gondolkodni, kellett a fideSS-re szavazni?
    Igaz, mostanában nem találkoztam olyan ismerőssel, aki rájuk szavazott volna.
    Honnan lett ezeknek 2/3-ad?
    Vagy a szégyen tesz valakit, némává?
    Mindenesetre elítélem a jelenlegi helyzetet, és bízom, egyszer még az is részt vesz benne, aki ma levezényelteti ezt programot.
    Nem a munkával van bajom, hanem az ellenszolgáltatással!
    47 ezer, kecske, gomba.
    Anyátokat!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +36 (48 szavazatból)
  4. Gonoszka!
    Üdvözöllek!
    Kinek, aki robotol a földeken, vagy azoknak akik kivezénylik őket.
    Akik robotolnak, nincs idejük, akik meg dolgoztatják őket azok meg nem akarnak olvasni, főleg könyvet.
    Elég nekik a “vezír” által kiadott napiparancs!
    Csesszük meg!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  5. Közben meg “….bent tarokkoztak, zsíros kártyával, a pöszmegi birtokot ették nagyurak, asszonyevők, nehézjárásúak. Hajnalban kijött az ispán.”
    / Karinthy után szabadon /

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (19 szavazatból)
  6. Micsoda mocskos világ!!!! És ezt a Fidesznek köszönhetjük!!! Na meg ugye lapulo nyusziknak!!!! Erre jo a Roma!!!???? Isten késik de nem felejt!!!!!!!!!!!!!
    Èn nem csodálkozom , ha itt fell kell a Nép !!!!Fides-Jobbik???!!! egy kapta fa!!!!
    Nagyapám Horthy Katonája( elsö Lovásza volt és nem kimélte a halálba küldte, Szibériába, hála a jo szivü és összetarto Német katonáknak,, táplálták egymást igy maradtak életbe!! Sok-sok év mulva látta meg ujra Hazáját!!!!! Na akkor most hol istartunk ??? ki a hazafi!! Orbán ?Vona? Horthy????Van ezekben az emberekben a szeretetnek egy halványi árnyéka még???? Vagy csak a Pénz az ÙR!!!!! Nem leszünk gyarmat !!!, de a Fidesz Rabszolgája SEM!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +18 (26 szavazatból)
  7. Ha így folytatja a FideSS, akkor bebizonyítja, hogy nem létezik vértelen forradalom.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (27 szavazatból)
  8. Remélem a polgármester fizet ki őket a saját pénzéből, és mindenki után befizeti a TB-t meg az eu-biztositást. Biztositja a WC-t és a mosakodási lehetőségeket.
    Ha nem …. akkor majd börtön. Már nagyon várom !

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (29 szavazatból)
  9. Kapáljatok BIRKÁK mert ,,O fel segguk” nem érnek rá!
    A Jobbik is ezt akarja ,,JOBBÁGYOK” országát!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +15 (23 szavazatból)
  10. Tájékoztató a kényszermunkásoknak!
    .
    “Dúskál az állami javakban a bukott államfő.
    Legalább 150 millió forintot szán a kormány Schmitt Pál “lakásgondjainak” megoldására.
    Az említett 150 millión felül 19,5 millió forintot dologi kiadásokra csoportosítottak át, vagyis az esetleges felújítási munkákat és bútorok beszerzését lehet ebből az összegből finanszírozni..
    A volt köztársasági elnök 320 négyzetméteres budaligeti villájában külföldi bérlők, két budai luxuslakásában pedig a lányai élnek. A Belvárosban lévő 68 négyzetméteres lakása pedig úgy tűnik, “nem alkalmas ” Schmitt Pál és felesége számára tisztességes lakhelynek.
    A törvénymódosítások nyomán egyébként a bukott köztársasági elnök haláláig havi 1,5 millió forintos elnöki fizetést, korlátlan autóhasználatot, sofőrt, valamint egy kétfős titkárságot is kaphat.
    A volt államfő vagyonnyilatkozata azonban a – törvényes határidő lejárta ellenére – továbbra sem került fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára, ami egyelőre átalakítás miatt nem üzemel. Emiatt Schmitt mulasztásos törvénysértésben van.”
    http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=550585&referer_id=friss
    .
    Nem 47 ezer, kecske, meg gomba!
    Üzenet értéke is van.
    Aki becsületes, az meg DÖGÖLJÖN meg, ha másként nem, hát kényszermunkán!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +21 (29 szavazatból)
  11. Ez a fideSS! Az eddigi tevékenységük mind azt mutatja, jobbágysorba a népet. Itt is látszik, akármit mondanak, NINCS Isten! Ha lenne ezt a sok szemétséget nem tűrhetné el. A vallás is csak a gazdagságra, uralomra tör.
    Egy következő jobb kormány remélem matolcsival is megfizetteti a rombolást. A börtön jó lakás lenne, napi 10 óra kőtöréssel, 2 l víz + 1/4 kg kenyér!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +10 (18 szavazatból)
  12. Naggyon jó!
    Ezek szerint a szerény, és szegény képviselő úrnak komoly megtakarításai lesznek!
    Ha kiszámoljuk, hogy ma egy napszám minimum 400 Ft-os órabérrel kezdődik, ez naponta 8 órával számolva 22 napra 70400 Ft-ra jön ki, ami alól mentesül az uraság, mert közmunkásokat foglalkoztat,és mi fizetjük. Ő meg befizeti a cselédtörvény szerinti havi 1000Ft-ot/főt az adóba, ez kész paradicsomi állapot!
    Mennyi gazember politikus űzi ezt a gyakorlatot?
    Minek kell még történnie, hogy a birka magyar azt mondja,hogy elég?
    A fidesz szisztematikusan halad a zemberek “leigázására” már megválasztásuk óta.Azt mondják, (most már hangosan is)ők mindent megtehetnek.
    Tényleg mindent megtehetnek? Jobbágysors lesz megint? A kegyelmesék meg majd löknek valamit a robotért?
    Rabszolgasors… Túl sok a Leonció!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +13 (21 szavazatból)
  13. Vidéken sokkal súlyosabb a helyzet, és ráadásul az agyátmosás része is.
    A vidékieket sokkal inkább veszélyezteti a “közmunkássá” válás, ami a teljes kiszolgáltatottsággal azonos. Alig van munkahely, a bérek messze a fővárosiak és a nagyvárosiak szintje alatt. De a mi a fő, az a gyakorlati alkalmazás: akik nem tetszenek a polgármestereknek, azok mindennapos bosszúra, előítéletes elbírálásra számíthatnak. Fideszes vezetésű településeken jobb meghunyászkodni, nem kérdezni rá semmilyen intézkedésre, közérdekű adatokra, nem tiltakozni törvénysértések miatt, mert nem csak a tiltakozót vegzálják, de még rokonai sincsenek biztonságban a munkahelyükön. Él és virágzik a KUBATOV-lista.
    Ez a gyakorlat azt sugallja: ha nem tetszik neked a fidesz-rendszer, legfeljebb közmunkás lehetsz, vagy éhendöglesz. Közmunkásként pedig ott fogsz megrohadni, ahova vezényelnek. És örülj neki, ha diplomáddal majd csak a helyi fideszes vezérbégetők rabszolgái leszel, az igazi cél az elkülönítésed, száz kilométerekre.
    Ha valaki nem venné észre, épül a modernesített Recsk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (20 szavazatból)
  14. csatt

    Észrevettük, sokkal korábban mint gondolnád, csak lehülyéztek amikor szóltunk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (13 szavazatból)
  15. csatt
    Kár hogy szinte a teljes ország munkatáborrá vált (az őrök általi kínzásokkal egyetemben)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (14 szavazatból)
  16. Ezek az elsö rabszolgák nem tudnak és nem is fognak védekezni,nekünk
    kellenne felemelni szavunkat mert mi is odajutunk.
    Emlékszünk még Izaura filmre?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (12 szavazatból)
  17. zambia
    2012. május 17. csütörtök
    09:12
    Bár nem néztem azt a sorozatot (sem), de tényként ismerem: Izaura felszabadítására éppen a “kisemberek” gyüjtöttek pénz Magyarországon…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (11 szavazatból)
  18. Spartacus ÉBRESZTŐŐŐŐŐŐ!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (9 szavazatból)
  19. “bumburi
    Ha kiszámoljuk, hogy ma egy napszám minimum 400 Ft-os órabérrel kezdődik, ez naponta 8 órával számolva 22 napra 70400 Ft-ra jön ki”

    Ez egyértelműen az Őket foglalkoztatónak nyereség.

    Ha a min. 70 400 -at vesszük figyelembe a napszámért, akkor embertelen a 47 000 ezért a munkáért.
    Ha a parlamenti képviselők közül valaki kapált volna tűző napon, ebben az idióta mellényben 8 órát , akár 1 alkalommal is, akkor tiltakozna.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (11 szavazatból)
  20. Micsoda mocskos ez a hatalom! Még állítja valaki, hogy ez nem egy fasiszta rendszer ? Rosszabb mint a harmadik birodalom, mert Hitler legalább a háborús készülődés konjunktúrájának köszönhetően a saját népének munkát, kenyeret és tisztességes megélhetést biztosított. Az ellenségeivel bánt úgy, mint ahogy Orbán bánik a saját népével. A gazdaság -hála Matolcsynak- recesszióba zuhant, Orbán a hobbijával és az ahhoz szükséges stadion építésekkel van elfoglalva, a fityiszes kiskirályok pedig módszeresen építgetik a kényszer munkatáborokat
    “Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! “

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  21. Az állapotok (felmenőim szerint utoljára Rákosi idején, meg a forradalom utáni téeszesítéskor volt ekkora rettegés az országban) visszatükröződ(het)nek a közvéleménykutatási eredményekben (is). Inkább mindenki fidesz-támogatónak hazudja magát még akkor is, ha a kólikajárványnál is jobba utálják Orbánékat, minthogy hátrányos megkülönböztetések sorát szenvedjék el.
    A félelem akkora úr lett, hogy már azt sem hiszik el, hogy valóban nem deríthető ki, hova húzzák be a keresztet. A vidékiek zöme nem kényelemből és közömbösségből marad otthon, hanem a fideszes vezérbégetők féktelen terrorja miatt.
    Van település, ahol videofelvételek rögzítették, hogy addig tartott a testületi szavazás, amíg nem azt az eredményt hozta, amit a polgármester elvárt. Előbb többségben volt az “igen”, de a polgármester ránézett a helytelenül szavazókra, új szavazást rendelt el, és az új voksolás eredménye győzött.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (10 szavazatból)
  22. Bohém linkjének részlete:
    “A volt köztársasági elnök 320 négyzetméteres budaligeti villájában külföldi bérlők, két budai luxuslakásában pedig a lányai élnek.” .
    .
    Ez utóbbi sem igaz. Egyrészt három családos lánya van, akiknek két lakás kevés lenne, másrészt mindegyik az USA-ban él a családjával – a Schmitt-unkokákkal – együtt.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (6 szavazatból)
  23. A legrosszabb, amikor műveletlen tahókból lesz “újgazdag”, de eljön még az idő, nem is olyan sokára, amikor a “világ proletárjai egyesüljetek” jelszó ismét érvényes lesz, és akkor talán okulva az utóbbi év tizedekből, végre örökre eltüntetik ezeket a Simonka féléket…………….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (13 szavazatból)
  24. “Bohém” – és akkor még nem szóltál plusz két házáról, az egyik egy luxus-nyaraló a Duna mentén, és nem szóltál svájci bankszámláiról, melyeket már nagykövet és NOB vezető éveiben helyezett el. Meg a vámmentesen behozott, milliárdos műkincsekről………..

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (12 szavazatból)
  25. Kedves Széll Benadett!
    El tetszett menni a filmmel, mint bizonyítékkal a rendőrségre feljelentést tenni? Mivel a közmunkaprogramban résztvevőket nem lehet magáncélra felhasználni, egyértelműen törvénysértés és adócsalás történt. Emellett a munkásokat be kellett volna jelenteni munkakezdésük napján, fizetni utánuk a közterheket.
    A polginak a földjén történt munkavégzés tehát adócsalás, ebbe a polginak egyenesen bele kell buknia, plusz bírság, ma már nem kevés stb.
    Mivel Ön fedezte fel ezt a tényt, a feljelentés elmulasztása társtettességet feltételez, és hogy a munkakörülményeket is feltárta, valami szakszervezet akár tiltakozhatna is.
    *
    Cselekedni végre már!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (7 szavazatból)
  26. Reader
    Maximálisan egyetértek.A körülményekre már ki sem tértem felháborodásomban.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  27. Nézzük a jó oldalát: nem lettek vármegyék ispánnal és földesúrral akié az első éjszaka joga.
    Persze biztos nem vagyok benne hogy nem kívánják bevezetni hiszen a dzsentri és a kakastollas korszak áll hozzájuk legközelebb.
    Ébresztő magyarok!
    Ilyen lovat akartatok?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  28. miért kell úgy oda lenni? Az első éjszaka jogáról nem is esett szó.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  29. Helló Mindenkinek Borsodbol Irok Rudabányárol
    ojan gondunk van társaimal hogy itt a közmunka programba csak ugy lehet bejutni ha ismeretségem van odabent vagy valamijen protekcio már több éve probálok bejutni mind eddig sikertelenül pedig évente 200-250 embert foglalkoztatnak ezzel a nagyon nagy problémával szeretnék olvasóim hoz fordulni aki tudja irja meg hogy hová vagy miként kell ezt a problémát megoldanunk és ki vizsgáltatni mert ez nem mehet igy tovább mert ismerősök családostol 3-4 fő dolgozik 1 háztartásbol és igy elveszik tőlünk többiektöl ezt a kis lehetőségetis előreis köszönöm szivel megértésüket

    Fodor Ferenc

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Választási bért kapnak a közmunkások 2014. március 27. csütörtök

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos