Washington – Barack Obama amerikai elnök kedden 13 személyt tüntetett ki az Egyesült Államok legmagasabb, civileknek adható elismerésével, az Elnöki Szabadság Érdeméremmel; köztük van az ország első női külügyminisztere, a Földet először körberepülő űrhajósa, illetve a lengyel ellenállás egyik néhai tagja, aki az elsők között számolt be a holokausztról.
.
A John F. Kennedy által 1963-ban alapított Elnöki Szabadság Érdemérmet olyanoknak ítélik oda, akik nagyban hozzájárultak az Egyesült Államok nemzetbiztonságához, a világbékéhez, a kultúrához vagy más jelentős köz- vagy magántörekvésekhez.
.
A kitüntetettek közül Madeleine Albright 1997 és 2001 között Bill Clinton elnök és az Egyesült Államok első külügyminisztere volt, akinek fontos szerepe volt egyebek között a NATO bővítésében és a balkáni etnikai tisztogatások leállításában. John Doar a hatvanas években igazságügyi miniszter-helyettes volt, aki ebben a minőségében fellépett a polgárjogi mozgalom védelmében. A hetvenes években részt vett a Watergate-botrány felderítésében.
.
Bob Dylan tizenegyszeres Grammy-díjas zenész hatalmas befolyással volt a hatvanas évek polgárjogi mozgalomra; több mint hatszáz dal szerzője, amelyek közül számosat – mintegy háromezer feldolgozásban – más művészek rögzítettek lemezen. William Foege járványügyi orvos, akinek a hetvenes években fontos szerepe volt a himlő elleni harcban, valamint a Bill és Melinda Gates Alapítvány globális egészségügyi erőfeszítéseiben.
.
John Glenn volt szenátor, az Egyesült Államok harmadik asztronautája, aki elsőként repülte körbe a Földet és aki 1998-ban, 77 éves korában – a világ legidősebb űrhajósaként – visszatért a világűrbe. Gordon Hirabayashi a második világháború idején nyíltan szembeszállt a japán származású amerikaiak deportálásával, ami miatt elítélték és csak 1987-ben rehabilitálták. (2012 január 2-án elhunyt.)
.
A díjazott Dolores Huerta 1962-ben megalapította a Farmmunkások Nemzeti Szövetségét, és sokat tett a mezőgazdasági alkalmazottak jogainak biztosításáért. Jan Karski, a lengyel ellenállás tisztje az első szemtanúk egyike volt, aki a brit és az amerikai vezetésnek beszámolt a holokausztról. (2000-ben, amerikai állampolgárként, nyugalmazott professzorként halt meg.)
.
Juliette Gordon Low 100 évvel ezelőtt alapította meg az amerikai lánycserkészek szervezetét. Toni Morrison Nobel-díjas afroamerikai írónő is a kitüntetettek között van, akárcsak Simon Peresz Nobel-békedíjas izraeli elnök (aki a kitűntetést egy másik alkalommal veszi majd át). John Paul Stevens, az amerikai legfelsőbb bíróság volt bírója és Pat Summitt, az amerikai főiskolai sport legeredményesebb kosárlabda-edzőnője, a dementia elleni küzdelem támogatója is a rangos díj idei kitüntetettjei között van.
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (2 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)
Kiosztották az Elnöki Szabadság Érdemérmet, 5.0 out of 5 based on 2 ratings
Kedves cikkíró!
.
Ez így egy kissé hamis a Földet először körbe repülő űrhajóssal, az ugyanis a szovjet Juríj Gagarin volt, ami tagadhatatlan történelmi tény.
ui.
.
Hamis, értsd: csúsztatás.
Bob Dylan: Blowin’ in the wind
“How many roads most a man walk down,
Before you call him a man?”
Superb !
Az Egyesült Államoknak Glenn előtt volt két asztronautája, akik nem kerülték meg a Földet, jóllehet fenn voltak az űrben, szvsz erre utal a mondat. Az meg, hogy Gagarij hol volt és hol nem, talán sose fog már kiderülni.
Az, hogy Gagarin fenn volt tény.
Hogy első volt-e erősen kérdéses, sok hozzáértő szerint fel többen mentek, csak vissza ÉPSÉGBEN addig senki nem jött, kivéve Gagarint.
Bocsánat!
Jó helyre kerültek a kitüntetések!
worldonblőd 11:57
Igazad van – a cikk így szól:
“John Glenn volt szenátor, az Egyesült Államok harmadik asztronautája, aki elsőként repülte körbe a Földet és aki 1998-ban, 77 éves korában – a világ legidősebb űrhajósaként – visszatért a világűrbe.”
Aminek szólni KELLENE:
“John Glenn volt szenátor, az Egyesült Államok harmadik asztronautája, aki első AMERIKAIként repülte körbe a Földet és aki 1998-ban, 77 éves korában – a világ legidősebb űrhajósaként – visszatért a világűrbe.”
Elsőként nem Gagarin hanem egy kutya repülte körbe a földet. Persze az Oroszok annyi mindent öszehazudtak abban az időben is, lehet hogy nem is a kutya hanem egy majom volt ? Egyebkent sok ismerősőm ,köztük már én is köreberepültem a földet. igaz sok időbe tellett le is szálltam párszor közben, de megvan picit több mint egy teljes kőr. Most éppen a második körnél tartok, de most visszafele.