Budapest – Kína és Magyarország barátságát méltatta az ázsiai ország miniszterelnökének első helyettese, aki hétfőn érkezett kétnapos magyarországi látogatásra. Li Ko-csiang kedden találkozik Orbán Viktor diktátorral is. A vendéget Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes fogadta a Liszt Ferenc repülőtéren.
.
A kínai-magyar barátságnak hosszú története van, Magyarország a világon elsők között létesített diplomáciai kapcsolatot kommunista Kínával, emlékeztetett a rákosista időkre Li Ko-csiang repülőtéri üdvözlőbeszédében.
.
A pekingi rabszolgatartó diktatúra képviselője felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években egyre sűrűsödtek a két ország magas szintű vezetőinek látogatásai, a kölcsönös politikai bizalom egyre erősödik, a gazdaság és kereskedelem területén a gyakorlati együttműködés biztos léptekkel halad előre, a kulturális cserekapcsolatok virágzásnak indultak.
.
Hangsúlyozta, hogy Magyarország az Európai Unió tagjaként hozzájárul Kína és Európa kapcsolatainak elmélyítéséhez, miközben a Kína és az Európai Unió közötti együttműködés belső tartalmának gazdagítása terén aktív szerepet vállal. Kijelentette azt is: a kínai kormány igen fontosnak tartja a kínai-magyar baráti együttműködés és partneri kapcsolatok fejlesztését és reméli, hogy a budapesti rezsimmel együtt a kétoldalú kapcsolatoknak mindegyre magasabb lépcsőfokára léphet.
.
Arra is felhívta a figyelmet, hogy látogatásának ideje alatt a magyar vezetőkkel a kínai-magyar együttműködés ügyének eddig elért eredményei alapján közösen tervezik meg a két ország kapcsolatainak jövendőbeli irányát, „Orbán miniszterelnök úrral közösen jelenlétünkkel hitelesítjük a kínai és magyar fél által aláírandó valamennyi együttműködési szerződést”.
.
A kétnapos hivatalos látogatásra érkező Li Ko-csiang a nap folyamán a fővárosban tárgyal Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettessel, közigazgatási és igazságügyi miniszterrel és az államfői jogokat jelenleg gyakorló Kövér László házelnökkel. Li Ko-csiang látogatásához kapcsolódóan egy kínai-magyar üzleti fórumot is rendeznek majd Budapesten. A találkozón lehetőség nyílik kétoldalú tárgyalásokat folytatni a 200 vállalatvezetőből álló kínai üzletember-delegáció tagjaival.
.
Kedden a kínai miniszterelnök-helyettes találkozik Orbán Viktor kormányfővel, és jelenlétükben több megállapodást is aláírnak a két ország képviselői.
.
Az 57. évében járó Li Ko-csiang a jelenlegi kínai politikai csúcsvezetés hetedik embere, és várhatóan a következő év tavaszától ő lesz az ázsiai ország miniszterelnöke.
A 200 vállalatvezetőből mennyinek és milyen partnert tudnak kiállítani?
Valami tényleg bűzlik a levegőben.
Azt hittem a holnapi jelszavak jelentek meg…….
Retro filing, hogy a Népszava és a Népszabi ugyanazokat a Párt által javasolt jelszavakat hozta a jeles nap előtt.
Azok is igy kezdődtek.
topi MaCKó
Nos ez most nem hazaárulás ? Mikor más talizott velük lehordták minden carnak, vagy nem jól emlékezem ?????
gets
Ne feledd már van kidobott elektronikai szerkezetbontó vállalatunk is.
Micsoda “sperpektiva”, nem kell az új gyártásával bajlódnunk, valamikor
úgyis elavul mindegyik. Lesz fogyatékos munka.
Ők gyártják a Hi Tech-et. Mi megtanulunk ilyesmit bontani.
Mily jó lesz nekünk. Hisz vezetőink ebbe HITTEK !
Ugy-e nem gondoltál ilyen korszerű együttműködésre?
megint megdobnak 1 milliárddal, amit majd megint lenyúlnak, mert az elsőt is (ha megkaptuk) eltüntették, de hova?
Akkor most, mi van?
Miről akar “tárgyalni” velük a “vezír”?
.
“Kína Lengyelországot választotta, nem Magyarországot.
Az április 25-27. között negyedszer megszervezett gazdasági rendezvény utolsó napján a Lengyelországban tartózkodó kínai miniszterelnök küldöttségének tagjai hangsúlyozták, hogy a régióban tervezett beruházások középpontja a rendkívüli fejlődési lehetőségekkel rendelkező Lengyelország. ”
http://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/kina_lengyelorszagot_valasztotta_nem_magyarorszagot.517903.html
.
Vagy “puncsolnak” egy kis lóvéért?
Sok az eladhatatlan termékük. pénzt is adnak, csak vegyük meg.
Jó lenne már egyszer tudomásul venni, hogy a külföldről származó
árúk nagy részét “hitel”-ből vásároltuk. Csak a SZU-val volt bartel
kereskedelem, de ki tudta mi, mennyit ért? Hiszen a külker mérleg
általában negativ volt a rendszerváltás előtt is. Utána a megszünt
vállalataink miatt csak nőtt a különbség. Most is ránk sóznak valamit.
MIndjárt hányok !
Áh! Mintha kölyökkorom régi napilapjainak valamelyik vezércikkét olvastam volna.. Most akkor az következik majd, hogy éljen a kínai és a magyar nép megbonthatatlan, testvéri barátsága?
Ha ma kimennék a Városligetbe, talán még transzparensen is olvashatnám, miközben beváltom a szakszervezet által adományozott sör- és virslijegyemet? És még csatos üveges Bambit is ihatok utána?
Egyszer mar megmutattak ennek a szardarabnak a kinaiak, hogy hol a helye. Kidobtak az ajton. Most maszik vissza vilag szegyenere az ablakon. Ha nem ez a geci lenne a miniszterelnok, csak egy futobolond, akkor megszannam es kapna tolem egy kinai zaszlot, csak ne egesse mar tovabb magat. De igy? Remelem ott is marad orokre, kinai foldben az egesz stabjaval egyutt.
bonhomme: Ha sikerul a sor/virsli fele masirozva eszrevenned a kis barna kupacot a tribunon, es lelkesen integetsz neki… Akkor igen, kapod a csatosat :)
Navracsics nem szereti a vörös csillagot, de vigyorog az arany csillagnak. Milliókat öltek meg mindkettö nevében. Kínai seggeket nyalnak, pofátlanul hazudnak egy szikra becsület, moralítás sincs az egész bagázs bandában. Ilyen gátlástalan, koszos rabló, gazember prostituáltakat nem is találni sehol másutt csak Magyarországon.
Most akkor mi lesz a büdös komcsizással csak az itthoniakra érvényes a leamortizálás.Az őshaza az szent és sérthetetlen,hát elég érdekes egx világszemlélet………………..VAN AZ A PÉNZ………………………………………….
“A pénznek nincs (szaga) színe”, jó a vörösöktől, komcsiktól kikönyörgött pénz is.
.
2 (nem komcsi) kínai a NAV szerint milliárdokkal tartozik, biztosan azt fogja az államuk kifizetni, vagy ov-pártkasszába kerül.
Pedig nagyon is fontos küldetésben jár a kínai miniszterelnök helyettese !
Elhozta Orbánnak a Kínai Kommunista Párt tiszteletbeli tagsáról szóló tagkönyvét kínai nyelven
kitöltve. Orbán a kínaiaknál kapott neve szerint : Bov Li chak.
LOL
A képen már egyenruhában vannak? (nyakkendő, ing, öltönyszín).
.
Most nem csak azt oktatják ov-nak, hogyan kell itt is a KULTURÁLIS FORRADALMAT megcsinálni?
.
Wikiből:
A kulturális forradalom a Kínai Kommunista Párt drámai „megtisztítása”, amely 1966-tól 1976-ig tartott. A forradalom áldozatai a párttagokon kívül a gazdaság, az oktatás és a kulturális intézmények hivatalviselői voltak. Az állítólagos cél a kínai társadalomnak a „burzsoá” befolyásoktól való megtisztítása volt.
Most miert nem tiltakozik a FIDESS, hogy az emberi jogokat felaldozzak, a
gazdasagi kapcsolatokert, vagy nem is gazdasagi, mint Gyurcsany idejeben.
Hazug kormanyt ellehet kergetni.
Itt a bizonyíték a rabszolgák lesztek saját hazátokban kijelentésre.tegnap az egyik szónok a városligetben kijelentette megért a helyzet Magyarországon a kínai út másolására.Elég szegény már az országunk,hogy végre dolgozzanak a magyarok és felvirágoztassák a hont mint a kínaiak az országukat.
Na én most hányok!Erre nem figyelt senki?és arra,hogy az állítólagos leendő
kínai miniszterelnök kijelentette Lengyelország a legfőbb partnerük.Ezt miért nem verik nagydobra?Akkor mi is van a kínaiakkal?Egy nagy blöff megint az egész cirkusz.Ideje lenne végre megtapasztalni a felső tízezernek miként élnek itt lent.Azután beszélhetünk!