Már csak a Béla bácsi maradt nekünk, a Biszku. Nem véletlenül nevezem a rendszerváltás előtti korszak utolsó (morális értelemben is utolsó) mohikánját Béla bácsinak. De ő ma már tényleg csak bácsi, bácsika, nemsokára betölti a kilencvenkettőt és bármilyen sokáig is éljenek a politika kiemelkedően ellenszenves szereplői (lásd: Rudi Hess), a véggel lassan kalkulálni kell. A hirtelen jött népszerűség persze stresszes. Volt egy idős avantgarde magyar festő, akit két éve, százöt évesen (!) fedezett fel a magyar sajtó. Rádöbbentek, hogy él, mozog, nyilatkozat- és beszédképes, délutánonként fest is. Akkora keletje lett hirtelen, hogy állítom: ebbe halt bele. De Béla bácsink szilárdan kitart az élet és a délutáni beöntés mellett. A Kádár kormány első (kíméletlen és brutális, ráadásul törvényességi mezben tetszelgő) belügyminisztere, a korszak nemszeretem embere, Kádár moszkvai fúrógépe úgy kell az új rendszernek, mint egy falat kenyér. Politikai lélegeztető-gépen tartják, hogy szórcsizni lehessen vele, beszélni róla, egyéb, fontosabb témák híján. Mivel költségvetésről nem illik beszélni egy normális demokráciában, a sajtószabadság „speciális magyar megoldásokért kiált”, az Alkotmánybíróságot felszánthatják, hogy a helyét behintsék sóval, szóval van baj elég, előkaparták a múmiatárból Béla bácsit, a gyilkosok doyenjét, aki ráadásul még tagad is.
A többi fő-gonosz, a kommunista politikai legendárium szereplője rég távozott. Czinege Lajos a vodkacár kórházban hunyt el, Korom Mihály, Gáspár Sándor, a kopasz happy boy az örök konyakmezőket járja, Aczél úgy dőlt ki, mint a fa, ma is csak a helye látszik. Az olyan hóhér idolok, mint Papp János, Münnich Feri bácsi, Marosán Buci Gyurka nevükben is relikviák.
Nem hittem, hogy véreskezű Béla bácsi életében még utoljára szolgálatot tesz a hazának. Ahogy azt sem hittem, hogy egy döglődő, haláltusájában is veszélyes kormányzatnak a Béla bácsi tényező lesz egyszer. Hogy számít az élete. Hogy beszélni lehet róla. Moralizálni, írni.
Valami nagy baj készül nálunk. Ahogy növekszik Béla bácsi árnya, úgy olvadozik Orbáné. Csak azt ne higgyük, hogy ez jót jelent.
Telitalálat.
Kenyeret nem tud adni. Kapunk hát cirkuszt.
És ha megvonjuk a kiemelt nyugdijat “a haza fényre derül.”
topi mackó
A mihez tartás végett:
Néhai Apám, egy “Kádár se jobb, mint Rákosi!” megjegyzés miatt repült a Műszaki Egyetemről 2,5 év után (levelezőn, munka mellett szinjelesen) és kezdte újra a Sztalin Vasmű elegytéren, mint lapátoló segédmunkás.
Diploma nélkül, mint csop vez tervező ment nyugdijba.
Rettenetes primitív szöveg, ráadásul hemzseg a tárgyi tévedésektől, pl.: Czinege nem kórházban halt meg, hanem a leányfalui nyaralójában, Biszku pedig soha nem volt Kádár moszkvai fúrógépe.
Ehhez nincs semmi hozzáfűzni való…
Ráadásul már nem csak a Bélabácsikra, a Bélákra (az Úrban) is kiterjesztik a kört…
Ellenség hiányában hogyan háborúznánk?
Csak arra kellene vigyázni, nehogy a korai szovjet háborus filmek színvonalán mutassuk be a galád ellent. Mert lám az amiknak ennél sokkal több eszük volt pl. a Halál 50 órájával. Ugyanis hülye, beszari ellenséget legyőzni nem nagy szám. Fanatikus, jól fegyverezett, profit csak a legjobbak szoríthatnak padlóra.
A fityesz a Hét pánczélos és a kuty szintjén harcol a tolószékes galád ellenséggel. De ezt érettünk teszi, zemberek!
Köztünk szólva, Biszkut mindig is sötét figurának tartottam, a nagy magyar demokrácia kitörése elött is. De, amit most művelnek vele, nem túl izléses.
+++++
A bátorság szerintem napi kategória.
Kiráz a hideg azoktól, akik visszafelé bátrak,
és nem azt mondják, hogy ezentúl minden másképp lesz,
hanem azt, hogy másképp volt.
Ami a jövőt illeti. Ezt az Ady verset kellene skandálnia
100000 embernek 2012. március 15-én
A márciusi vénekhez
Nagy, lelketlen hűhótokon
Legyen eggyel több ének:
Ím itt a dal, ím itt a dal,
Oh márciusi vének.
Nos, agg rímek, feszüljetek
Semmiséges magasra:
Ki gondol itt, ki gondol itt
Becsületes tavaszra?
Volt itt tavasz valamikor,
Itt egyszer tüzek égtek,
Nem éltek itt, nem éltek itt
Örökkön bárgyú vének.
Vörös volt itt a büszke szín,
Tüzes, magyar sugárzás,
Forradalom, forradalom,
Bíboros eszme-párzás.
Új mámoroknak tűz-leve
Volt, amit akkor ittak.
Ti pocsolyát, ti pocsolyát,
Vén márciusi ifjak.
A trágyadombon nyit virág,
Korhadt fát gyújt a szikra,
Itt csupa múlt, itt csupa múlt
A lelkek álma, titka.
Vén, álmos kenyér-bakterek
Kántálnak itt az éjben
És álmosan és álmosan
Zendül a bamba éljen.
Senki sem tudja, mit akar,
Mit akarhat, mit várhat.
Ki érti itt, ki érti itt
A tavaszi csodákat?
Törjetek ránk, vad ifjúság,
Cikázó csoda-rémek,
Reszkessenek, reszkessenek
A márciusi vének.
Kérődzni lomhán, nyálasan,
Ez tán az ökrök dolga,
Ha nincs magunknak tavaszunk,
Pusztuljunk a pokolba.
A Biszku per nem más, mint az ellen-Zentay, ill. ellen Képíró Per*, a vitézek, akarom mondani, a Vitézyek bosszúja.
.
*Lázár János egy minapi rádióbeszélgetésben (Klub, Rangos K.) , véletlenül elárulta, hogy ez volt a kiváltó ok…