Denver – Két F-16-os vadászgép is jelen volt, amikor a Frontier Airlines Detroitból közlekedő gépe leszállt, és az utasok közül kettőt kihallgatásra vittek gyanús viselkedés miatt. Most kiderült, miért tartották őket gyanúsnak. A párocska a kelleténél hosszabb időre zárkózott be a mosdóba.
„Kivételesen hosszúnak” minősítette a vécében töltött időt a Frontier Airlines szóvivője – különös tekintettel arra, hogy a mellékhelyiség a repülőgépen egyszemélyes –, és ezt találták nyugtalanítónak az utasok.
Peter Kowalchuk, a Frontier szóvivője korábban elmondta: az érintettek „gyanús viselkedését figyelték meg” a San Diegóból indult 623. járaton. Értesítették az illetékes hatóságokat, s amikor az Airbus landolt Detroitban, váróra tették a gépet arra az időre, amíg a száztizennyolc utas valamennyi poggyászát átvizsgálták.
Mint kiderült, a vécébe zárkózó pár nem a repülőgép felrobbantásával, hanem egymással volt elfoglalva. Bizonyos részletek azonban még tisztázásra várnak. Egy tanú, a michigani Hajdar Ilona azonban úgy látta, hogy három embert – két férfit és egy nőt – kísértek le a gépről kihallgatásra.
“Hol nem csináltuk még?” :-)
Hármasban?
Jól járt a csajszi.
Vagy az egyik hapsi.
Frontier Airlines szóvivőjénél bizonyára ESETENKÉNT égett gumi szag van….mert nála nem “kivételesen hosszú”!
No, hála Isten, nem volt baj!