Ronai and Ronai
AMERIKAI

A McLaren pilótái a Hungaroringről 2011. július 27. szerda 14:41 | AN Forrás: AFP

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
A McLaren pilótái a Hungaroringről

Budapest – A McLaren csapat két brit világbajnoka, Lewis Hamilton és Jenson Button is nagy tervekkel érkezik a Formula-1-es versenysorozat következő állomására, a Magyar Nagydíjra.

Button számára azért is különleges a hétvégi verseny, mert amellett, hogy első F1-es futamgyőzelmét – még hondásként – éppen a Hungaroringen aratta, az idei Magyar Nagydíj lesz a 200. Forma-1-es futama.

“Mindig nagy örömmel térek vissza Magyarországra, ahol az első versenyemet nyertem”, mondta a 31 esztendős pilóta. “Nehéz elhinni, hogy már egy évtizede az F1-ben vagyok, mivel egy nappal sem érzem magam öregebbnek a 2000-es debütálásom óta.”

Button azóta 35 alkalommal állhatott fel a dobogóra, tízszer annak legfelső fokára – ebből hatszor 2009-ben, mikor a Brawn istállóval világbajnok lett. Idén a Kanadai Nagydíjon ünnepelhetett futamgyőzelmet, míg az egyéni pontversenyben 109 ponttal az ötödik.

“A Nürburgringen hamar véget ért a versenyem, remélem, a Hungaroringen több szerencsém lesz”, tette hozzá Button, aki műszaki okok miatt kényszerült feladni a múlt hétvégi Német Nagydíjat.

Nem úgy csapattársa, Lewis Hamilton, aki remek versenyzéssel idei második futamgyőzelmét aratta Németországban. A 26 éves autóversenyző szerint a McLaren ismét nagy harcban lesz a Red Bull, Ferrari kettőssel, a magyar pálya pedig igazi kihívás lesz.

“A csapat nagyszerűen teljesített a múlt héten, ezt a lendületet szeretnék átmenteni a Hungaroringre is”, mondta Hamilton. “Azonban ez már egy teljesen más jellegű kihívás, hiszen az időjárás sokkal melegebb lesz, valamint a pálya természete is nagyon eltérő.”

“A Hungaroring szűk és kanyargós versenypálya, hasonlít Monacóra, különösen a leszorító erő szempontjából nem hagy sok lehetőséget a pilótáknak”, fogalmazott a 2007-es és a 2009-es Magyar Nagydíj győztese. “Folyamatosan dolgoznunk kell majd a kormány mögött, ami fizikailag nagyon megterhelő.”

“Mindig jól ment a vezetés Magyarországon”, tette hozzá az egyéni pontversenyben harmadik pilóta. “Szeretem pálya a régimódi vonalvezetését és kialakítását, amitől történelmi hangulata van.”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (1 szavazás)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +1 ( 1 szavazás)
A McLaren pilótái a Hungaroringről, 5.0 out of 5 based on 1 rating

Címkék:, , , ,

  • Nincs még hozzászólás
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Kapcsolódó cikkek

A címvédés margójára 2011. október 10. hétfő | AN

F1: Räikkönen visszatéréséről beszélnek 2011. szeptember 23. péntek | AN

Lewis Hamilton szerint a siker kockázattal jár 2011. szeptember 21. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos