Azt kérdi a barátom, miért nem írok külföldi útjaimról? Tanulságos lenne nekik, az olvasóknak.
Hát, mondom, az otthoni olvasók nem szívesen hallanak külföldi példákat, amennyire én látom, tele van a hócipőjük, amikor valaki „kintről osztogatja az észt”. Ezzel együtt abban egyetértettünk a barátommal, hogy otthon az embereknek — tisztelet a kivételnek — fogalmuk nincs, ez vagy az hogyan működik nyugaton vagy keleten.
Például egyszer — amikor még telefonon, egyenes adásban, Kanadából a Klubrádió péntek esti egyórás beszélgetésének rendszeres résztvevője voltam — azt boncolgattam, hogyan lehet, hogy az otthoni Margit-híd felújítása annyiba kerül, mint a Las Vegastól nem messze, a kősivatag közepén épült óriási autópálya-viadukt. Az volt a válasz, hogy „mert ez nálunk így van, itt ilyen a közbeszerzési törvény”. Hát jó, akkor nemigen van miről beszélnünk.
A barátom azonban kitartó, és noszogat, hogy legalább most, amikor rárontottak a rokkantakra, nyugdíjasokra, a hajléktalanokra, és más, kiszolgáltatott rétegre, próbáljam meg kontextusba helyezni, merthogy ő „el van veszve”. Ki a hülye itt, és miért?
Hát jó. Igaz, pár éve visszavonultam az állandó utazgatástól, de ma is sokat vagyok úton nyaralásilag, és még vállalok pár előadást itt-ott. Nincs évi kétszáz repülőút, mint akkor, amikor aktív voltam, de vagy ötven azért még van. Az is elég sok mozgás a világban.
Ez a téma most eszembe is jutott, amikor Honoluluban, utunk végeztével jött az autó, hogy a reptérre vigyen bennünket. Egy hatalmas bennszülött polinéziai gyerek szállt ki, olyan óriási és dagadt volt, hogy a feleségem 8XL-re tippelte a hatalmas, Hawaii virágos ingét. Ahogy beültünk a kisbuszba, felüvöltött úgy, hogy megrémültünk. Közben a kormányra csapott, amint elindult: na, milyen volt ho-no-lu-lu, kiabálta, majd szünet nélkül hozzátette: micsoda paradicsom, mondják meg, hol lehet ennél jobb hajléktalannak lenni!
A feleségem kérdőn nézett rám, hogy jön ez ide. Magyarul mondtam neki, nyilván a klímára gondol, meg arra, hogy itt a szállók előtt a turisták biztos nyomják a lóvét a szerencsétleneknek. A mi szállónk előtt is volt egy jó pár belőlük, bevásárlókocsikkal, ott ültek a tengerparton a kis kőkerítésen, ami a homokot választja el az úttól.
Hogy a hajléktalanok kérdése mennyire nagy probléma itt, a meleg éghajlaton, azt még a város polgármesterétől tudom. Régi problémája a városnak, amely egyre csak nő. Féltik a város imázsát, hogy a turisták megelégelik a nagy gazdagság közepén a szegénységet, meg az ezzel járó piszkot. Próbálnak is nekik adni mindenféle lehetőséget, menhelyeket, konyhákat, közösségi központot, de a gazdagság közelsége, a pénz őket is vonzza. Csurran-cseppen nekik is.
Persze, itt — mi is láttuk — a szerencsétlenek napközben beszaladnak a tengerbe, ruhástól megfürdenek, majd a napon megszáradnak. Ezt máshol nemigen tehetik meg. Ezzel együtt sem értettem a sofőr lelkesedését, mert nyomorultnak lenni sehol se jó, sőt. Kiszolgáltatottnak, otthontalannak, társadalomtól, barátoktól, családtól, komforttól megfosztva, elszakadva kinek jó? Egészen biztosan borzasztó.
Pedig aznap is láttunk példát a jótékonyságra, arra például, hogy egy kislány — a szüleivel a háttérben — a gyorsétteremből kijőve egy jó nagy papírzacskó ételt adott át az ott ücsörgő egyik szerencsétlennek. A férfi arcán a mosolyt nehéz elfelejteni.
Emlékszem, mihelyt ezt megláttam, az én pesti „hajléktalanomra” gondoltam: Kareszre. Karesz ott lakik az Üllői út mellett, az Europark környéken, nem messze a Westel toronytól van egy kis park. Ott, a parkban. Errefelé szoktam kocogni, mert ott van a pesti kis lakásunk. Karesz ilyenkor köszön, és kérdi, mikor lesz az elutazás. Tudja, hogy akkor jöhet kajáért. Szólok neki: Karesz, fél óra múlva otthon vagyok, és vár a lépcsőház előtt. Türelmesen. Kiürítem a hűtőt, sajtok, szalámik, ami szemünk-szánk ingere, kipótolva egy üveg pezsgővel meg házi pálinkával. Az óriási Interspar szatyrot hatalmas vigyorral veszi át. (Neki is több füle van, mint foga.)
Addigra azonban már ott vannak a szomszédok, és velem veszekednek. Minek hívom ide, ide fog szokni, borzasztó. Hiába mondom nekik, hogy nem szokik, ismer, tudja, hogy néha jövök, és akkor szólok neki. Akkor is, menjen a francba! Rohadjon meg!
Anna Frank naplója jut eszembe, amikor írja, hogy „senki nem lett még szegény azért, mert adott”. Én ezt tudom, mert egész kanadai életem segélyprogramokkal telt el a világ minden részén, de ezt ők nem értik.
Hogy egy társadalom hogy viszonyul az elesettekhez, talán a legjellemzőbb vonása.
Sok helyen van ismerős hajléktalanom. Vancouverben például, amikor megyek ki a fiaméktól a reptérre a magasvasúttal, a belvárosban, ahol át kell szállni, mindig kimegyek az utcára. Ott ül az én ismerősöm a kutyájával. Minden reggel megoszt vele egy jégkrémet. Megköszöni a kis adományomat, majd megyek vissza a vonatra.
A Fülöp-szigeteken azért nincs ilyen kedvenc, mert rengetegen vannak, akárhol megáll az ember kocsival is, tömegesen megrohanják. Kubában meg azért nincs, mert ott nincsenek kéregetők, hajléktalanok pláne. Rég elvitték őket. Talán úgy, mint Pesten. Ne zavarja a látképet. Persze ez nem oldja meg a problémát. Észak-Koreában, ahol többször jártam, ’megoldják’, steril a környék, állítólag táborokba viszik a nyomorékokat és más elesetteket.
Otthon eddig is borzasztó volt a helyzet, annak ellenére, hogy az állam irtózatos pénzeket költ ilyen jellegű kiadásokra. Tudjuk, 850 ezer rokkantnyugdíjas van, egy sportnemzetnek nevezett országban annyi, ami háború után is sok lenne. És 3 és fél millió ember tart el tízmilliót. Minden adandó alkalommal, sok-sok interjúban és cikkben én is szapultam eleget azt az eszeveszett osztogatást, ami otthon van. Mondtam azt is, hogy nálunk, itt Kanadában egy magyar megszorító csomagot észre sem vennénk, mert itt azokból a szolgáltatásokból, juttatásokból, osztogatósdiból jóformán egy sem létezik. De a rászorultakon segít az állam.
Otthon, éppen azért, mert sok a csaló, és irtózatos a bürokrácia, igen kevés jut a rászorulóknak. Ráadásul jogosan kapnak olyanok is, millió szám, akiknek semmi szüksége rá. Családi pótlék milliárdosoknak, jó….
Most gyorsan tisztázni kellene, hogy más egy hajléktalan, más egy nyugdíjas és más egy munkanélküli. Persze, a nyugdíjas jogot szerzett arra, amit kap, a többiek, a szociális segélyen lévők pedig a társadalom szolidaritását kifejezendő, juttatást kapnak. A munkanélküliek is, legtöbb országban, befizetett biztosításuk előnyeit élvezik, ha utcára kerülnek. Tehát nem kegyelemből adja nekik az állam. Abban azonban igen hasonló ezeknek a csoportoknak a helyzete, hogy a legtöbb esetben elesettekről van szó, idősekről, betegekről, kirekesztettekről, akik kiszolgáltatott helyzetben vannak. Rá vannak szorulva a társadalom, és annak egyes tagjai jóindulatára. A legtöbben közülük nem tudnák magukat fenntartani.
Sajnos, otthon még az is visszaüt az igazi elesettekre, hogy naponta hallják a polgárok, hogy az állam mennyit „költ rájuk”. Pedig az elesettek minimális összegeket kapnak — a pénz nagyobb része olyanoknak jut, akik nem szenvednek szükséget, és a nagy pénzek elvesznek a csalások és a bürokrácia útvesztőin. És emiatt a társadalom gyakran parazitaként néz rájuk. (Ki is mondta, hogy a nyugdíjasok felélik a fiatalság jövőjét?)
A húgom, aki gyerekkora óta rokkant — egészségesen született, de egy romlott orosz oltás megrokkantotta, csontvelőgyulladás, millió műtét —, amikor meglátogat minket, hozza magával a tolókocsis igazolványt, hogy a kocsival meg tudjunk állni a nekik fenntartott helyen. Első alkalommal csak nézett, mikor meglátta a parkolóban a tábla alatt a figyelmeztetést: 5 ezer dolláros büntetés. Hogy mi? Egy millió forint?
„Otthon akárki akármikor beáll… politikusok is… ezek szerint itt nem” – motyogta. Hát nem. Akkor se állna be senki, ha nem lenne büntetés, csak jel. Ez a szigorúság azonban most visszaütött, mert én még az ő igazolványával sem mertem beállni, ki tudja, hogy egy EU-igazolványt elfogadnak-e. Inkább kiraktam őt és odébbálltam parkolni. Aztán bementünk egy strandra. Látták, hogy biceg, szólt a jegyárusító, hogy ha rokkant, neki nem kell jegy. Ő, a húgom, megint csak bámult, én meg mondtam, hogy oké, akkor adjon nekem egyet. Nekem sem kell, mondta, mert rokkantakkal jöhet egy kísérő. Ezt, a húgom elmondása szerint, azóta is mesélik otthon a „klubban”.
Aztán hazaérve, este, egyszer csak fogja a kulcsot és megy kifelé. Rákérdezek, hová igyekszik? Azt mondja, behozza a rokkant igazolványt, mert a ház előtt a kocsiban ott felejtettük a kocsi szélvédőjén. És? — kérdem értetlenül. Hát behozom, nehogy emiatt feltörjék a kocsit. Hogy mi? Nyitva is hagyhatod egész éjjelre! „Hát, hüledezik, nálunk ezért betörik az ablakot…”
Másképp nézünk ezekre az emberekre itt, és másképp otthon. Van egy fiatal lány egy helyi nagyáruházban, házzal, kocsival kapcsolatos dolgokat árulnak. Egyik karja hiányzik a lánynak, és úgy dolgozik a pénztárnál! Sokat néztem, mindenki türelmes, amíg egy kézzel rakja be az árukat a szatyorba, kezeli a pénzeket stb. Soha egy türelmetlen szót nem hallottam, és hozzá is ugyanúgy állnak be az emberek a sorba, mint a többibe.
Az itteni helyiérdekűvel — olyan, mint otthon a HÉV, csak kétszintes vonat — évekig utaztunk reggelente egy tolókocsis fiatalemberrel. Minden reggel ott volt a tolókocsijával, a peronon, nyakkendőben, ment a hivatalba dolgozni, Torontó belvárosába.
Otthon próbálná ezt meg! Vagy akár átkelni az Astorián.
Az állam otthon erőn felül igen sokat költ szociális kiadásokra, de ez nem éri el a célját, ráadásul a nagy költségek miatt a társadalmat még inkább az elesettek ellen hangolja. Sok az élősködő, sok a rászorult is, kevés az eltartó. A cigányellenességnek és utálatnak is ez az egyik éltetője. Az, hogy ez ügyben (sem) történt jóformán semmi előrehaladás (sőt…) az elmúlt húsz évben, igen nagy tartozása a magyar népnek, és igen nagy megoldandó feladata a mindenkori kormánynak. Emiatt úsztunk át szépen a gulyás-szocializmusból a pusztakapitalizmusba.
Egy ilyen rendszert még szocializmusban sem lehetne fenntartani, nemhogy egy kapitalista környezetben. Át kell tehát alakítani a rendszert, amiben ma kényelmesen lébecolnak azok, akiknek nem kellene, miközben a rászorulók nyomorszinten, napi anyagi gondok között evickélnek. A szociális védőhálóra évtizedekig bárki kényelmesen ráfekhetett, sütkérezhetett.
Így lett megint hazánk a hárommillió koldus országa. Minden ötödik gyermek szegénységben él. A nyugdíjasok zöme — beleértve a rokkantnyugdíjasokat is —épphogy fizetni tudja a rezsit. Ma 80-100 ezer forintból megélni otthon majdnem lehetetlen — mégis milliók megcsinálják minden hónapban. Ráadásul sokaknak csak a 30-50 ezres segély jut. Persze, vannak tízezrével jó nyugdíjú fiatalos nagyik és papák, nem beszélve sokak korai nyugdíjazásáról, de ők vannak kisebbségben. Sokan vannak a feketegazdaságban olyanok, akik közben a segélyt is felveszik.
Óriási probléma, hogy eddig nem történt semmi. De nyilvánvaló, hogyha már eddig nem történt semmi, akkor most minél hamarabb bele kellene vágni. Ahogy a kínai közmondás mondja, most van a második legjobb alkalom, hogy elültessük a fát. 20 éve lett volna a legjobb, de akkor nem tettük meg…
Reformok kellenek, bár ez a szó most éppen feketelistán van.
És akkor jön ez a kormány, és belevág. Igen ám, de a szokásosan kapkodó, arrogáns, — „pénteken beadjuk, hétfőn megszavazzuk” — cinikus módon, mindennek a közepébe.
Gyakran hallom, hogy a magyar tulajdonsága, hogy nem tud megülni a lovon — vagy az egyik oldalára esik, vagy a másikra. Hát ez van most is.
Nálunk azt szokták mondani, hogy jó lenne ha a szegények a felét megkapnák annak a pénznek, amit a kutatásukra költenek. Nahát, ez most és otthon nincs így. Itt aztán nincs háttértanulmány, hatás és hatékonysági vizsgálat, konzultáció, csak nesze neked, ereszd el a hajamat, és az is egyre inkább baromi módon, úgy, hogy arra már a hülyeség szó sem elég. Barbár, hosszútávon romboló, eszméletlen lépések. Ördögi.
Nem is jut szóhoz az ember. Talán nincs is olyan alkotmány a világon, amelynek rendszerében ezek a lépések nem lennének alkotmányellenesek. Még Észak-Koreában is. Megszerzett jogokat elvenni, visszamenőleges törvényeket hozni, felrúgni társadalmi szerződéseket… Miféle ország ez?
Igen, évek óta én is mondom, mekkora ostoba volt az összes eddigi kormány — az Orbán ugyanúgy, mint a többi —, hogy hagyta, hogy a rendőr pl. 45 éves korában nyugdíjba menjen. Akkor most változtassanak rajta. Mondják meg az ezután felszerelő rendőröknek, hogyan fog változni, milyen feltételekkel mehetnek majd ők nyugdíjba, és ennek alapján a potenciális fakabát majd eldönti, hogy belép-e vagy sem.
De egy, 3 évvel a nyugdíj előtt állónak azt mondani, hogy hehe, nem 3 év az pajtás, hanem 12, az csak Lipótmezőn menne, de azt bezárták. Ezek alapján úgy néz ki, hogy felesleges volt, nagy szükség lenne rá. Aztán most az újabb hétvégi törvénykezés, hogy aki már nyugdíjba ment majd visszavezényeljük… szükség van rájuk…
Hofi jut eszembe, megmondaná, kit vezényelsz te hová édesapám. „Figyelj, haver… van egy ötletem, haver, a tanár nem dolgozik nyáron, az húsz év alatt 20 nyár, a rohadt anyját, elsumákolta, az megfelel négy évnek, annyit rányomsz, te rohadék.”
Igen, lehet, hogy szükség van ezekre a leszerelt rendőrökre, akkor, kérem szépen, adjunk nekik egy ajánlatot, hogy a nyugdíj mellett jöjjenek vissza dolgozni ennyiért meg annyiért. Öregem, szükség van a munkádra, nyugdíjon felül gyere, melózzál nekünk.
Azzal, hogy kitiltjuk a hajléktalanokat innen-onnan, nem oldunk meg semmit. Igaz, tisztább lesz a város, de a szerencsétleneknek semmivel nem lesz jobb. Azzal, hogy kilökünk pár százezer embert a „munkaerő piacra”, semmivel nem lesz több munkahely. Azzal, hogy a vak hirtelen látni fog, a béna megtanul járni holnapra, még nem lesz munkaképes. Az ötvenévesek eddig sem tudtak elhelyezkedni.
Azzal, hogy azoktól, akik már irtózatosan hosszú ideje, mondjuk, három hónapja kikerültek a munkaerő-piacról, megvonjuk a munkanélküli segélyt, mit oldunk meg? Szociális segélyt fog kapni a munkanélküli helyett.
Azzal, hogy visszamenőleges törvényeket hozunk, azt az üzenetet adjuk a jövő nyugdíjasainak, rendőreinek, tanárainak, hogy ne bízzál az államban: „Igaz, most már Moszkva nem tesz a nyakunkba diktátorokat, akik azt csinálnak, amit akarnak, de népünk olyan bölcs, hogy bármikor jöhet egy demokratikus diktátor, egy ámokfutó, aki semmibe veszi a 30 éves szerződésedet, ami szerint dolgoztál. Hogy azért mentél rendőrnek havi kétezerért 1980-ban, hogy 45 évesen nyugdíjba mehess? Hogy így tervezted az életedet, a családodat? Ki nem szarja le! Bedőltél, ennyi.”
Azzal, hogy az Orbán kormány kriminalizálja a szegénységet, a lehető legnagyobb károkat okozza ennek az országnak. Ezzel a csapkodással nem megy semmire. Lehet, hogy tényleg megspórol 150 milliárdot ezzel a bűvészmutatvánnyal, de a nép nem annyira hülye, hogy nem fogja tudni, erre csak azért volt ilyen törvényszegően szükség, mert előtte az idétlen adótörvénnyel a költségvetésből kivett 500 milliárdot valami ötleteléssel össze kell kapirgálni.
Mert nyilvánvaló, hogy igaza van Lázár Jánosnak, aki köztudottan elég idős és tapasztalt ahhoz, hogy ilyeneket mondjon, meg amúgy is ledolgozta az egész életét (ő mondta), szóval, hogy az ország nem áll úgy, hogy 150 ezreket fizessen embereknek úgy, hogy közben otthon ülnek. Persze, az államnak arra van pénze, hogy havi kétmilliókat fizessen őnekik, azért hogy a kuplerájjá süllyesztett Parlamentben üljenek és tönkretegyék az országot. Ráadásul a hülye is tudja, hogy ez visszaüt. Ahogy John F. Kennedy mondta, ha egy szabad társadalom nem tudja segíteni a szegény sokaságot, akkor nem tudja megmenteni a néhány gazdagot sem. Ja, az lehet, hogy ez Magyarországra nem áll, ezt ő egy szabad társadalomra értette.
Ismerőseim gyermekei majd mind készülnek kifelé. Ki fog így otthon maradni?
Mint konzervatív pénzügyekért ágáló szakember, természetesen nem vonom kétségbe annak az igazságát, hogy először a javakat kell előteremteni, osztogatni csak utána lehet. A mai magyar valóság azonban az, hogy a hárommillió szegény mellett van még legalább egy millió, akinek az egzisztenciája az elmúlt pár évben a szegénység határára került. Egyik napról a másikra élnek, ha elvesztik az állásukat, vagy a segélyüket, máris beütött a krach. Ezekre mondják Honoluluban, hogy egy fizetésnyire vannak attól, hogy hajléktalanok legyenek.
Emiatt a fenti gazdasági örökigazságnak a merev követése azt eredményezné, hogy mire a gazdaság beindul, ezek a szerencsétlenek már úgy leszakadtak, hogy esélyük sem lesz a visszakapaszkodásra, vagy nagyságrendekkel többe kerül majd ezeket a problémákat megoldani. Így ma nem az eszelős, mindenáron és azonnali adósságcsökkentés, hanem egy harmonikus, szociális érzékenységet és konzervatív pénzügyi intézkedéseket érzékenyen egyensúlyozó politikára lenne szükség.
Ennek sírját sajnos a hirtelen és nagyon rosszkor bevezetett egykulcsos adórendszer már megásta.
Evidens, hogy minden jogtisztelő kormánynak el kell ismernie belső tartozásait éppúgy, mint a külföldit. Az a pénz, amivel a Wall Street-i bankárnak tartozik, semmivel sem különb, mint az, amivel Tóth III. Géza főtörzsnek. Ő is ugyanazzal az állammal szerződött, mint mondjuk a frankfurti tőzsdeügynök, aki az államkötvényt megvette.
Az az állam, amelyik ennyibe veszi azoknak az életét, munkáját, becsületét, méltóságát, akik életüket végigdolgozták, nem érdemel tiszteletet. Nem is fogják tisztelni, el fognak fordulni tőle, és el fognak menni előle. Ez az a generáció, amely felépítette az országot a háború után, eltakarította a romokat ’57-ben, akik saját életük árán is védték a többi polgárt, mentették tűzből és a roncsokból a sebesülteket — és most tapasztalatlan, eszement ficsúrok leköpik őket.
Az a kormány, amelyik így vélekedik a szegényekről (nemrég hallottuk, akinek semmije sincs, annyit is ér), az a történelem szemétdombjára való. Az állam ugyanolyan kárt okoz, ha a New York-i bankárnak nem adja meg a pénzét, mintha a fent említett főtörzsnek.
Teréz Anya mondta, hogy mindazokat a javakat, amiket a gazdagok pénzért megvehetnek, ő pusztán szeretetért cserébe próbálta megadni a szegényeknek.
Biztos rengeteg szeretetet kapott, mert igen sok mindent adott a szegényeknek. Gondolom, ő is tudta, hogy vannak, akiknek már a szeretet — ami társadalmi szinten az elesettek iránti szolidaritás — sem jelent semmit. Gondolom tudta, hogy a politikusok ilyenek.
Ők a legszegényebbek. Mert nekik csak sok-sok pénzük van.
Ők a nyomorultak.
Nyomorultak ugyan de nem tudnak róla.
Kedves frank-tibor sok igazság vagyon az írásban. Nem tudom, hogy mióta él
ott és nem itt. Én is külföldről osztom az észt, de “ott” senkinek nem kell, mert
bőven van nekik. :-)
Azt látom, hogy mára “otthon” a nyomorúság akkora, hogy egy falatért is acsarkodunk és ha valaki gyengébb, elmarjuk az ételtől.
Alig végzett, segédorvos voltam, mikor előfizettem a Milliók könyve sorozatra és havonta vettem könyveket. A jól kereső adjunktusomnak nem volt rá pénze.
Neki viszont volt kocsija és Siófokon villája.
Ma drága a könyv, mégis. Szerencsére tudok olvasni..
A könyv drága , de a kocsi olcsó. Ezt tarcsuk azzé evidenciába.
A+++++++++
A minap elémfordul egy kocsi a kereszteződésben háromszög táblája ellenére. Vészfékezéssel elkerültem az ütközést. Telefonál mobilon. Megáll és nem érti miért állok. Mondom telefon. Lehúzott ablakán kifele üvöltve anyázik és szitkozódik az idősebb utasai mellett. 30-40 közötti.
De folytathatom a sort. Ha a nejem vagy én tudok valami épeszű munkát találni, azonnal megyek innen. A fajmagyarok szivassák egymást országzászlóstul és tákolmányostul. Nem érdekelnek. A világban hiszek és nem egy országban. Az emberiségben mint faj. Ehez egy ország kevés és kicsi. Túl sok a korlát és a korlátolt, aki nem lát tovább saját hatalmán és a határ túloldalán már ellenség van. A földgolyó más oldalán is tehetek azért, hogy kevesebb szemét kerüljön a természetbe….
Kedves Frank Tibor!
Nagyon tanulságos, jó a cikke. Csak sokszor írjon! Kell, hogy az emberek tudjanak különbséget tenni az itteni és más országok körülményeiről.
Legyen összehasonlítási alapjuk (már akinek nincs).
Valóban ennyi eszement jogszabályt, amiket a mostani kormány kiagyalt a saját szakmai hiányosságai végett, na meg elsősorban hatalomvágyból, ilyen normális államban, pláne demokráciákban nem fordult elő.
Itt a felesleges, megalapozatlan pénzosztogatást már-már olyan színtre vitték, hogy szinte megállíthatatlanok.
Ezek szociális érzék nélküli, gátlástalan, felfuvalkodott, könyörtelen bűnözők.
Az, hogy sokan közülük jogot tanultak, csak arra jó , hogy a jogi tudással visszaéljenek, jó és segítő szándékkal eszük ágában nincs cselekedni.
Volt egy mondás régen: a hülyébbek a jogra mennek. Milyen igaz (tisztelet a kivételnek), a mi Parlamentünkbe szép kis galeri jött össze ezekből!
Hetente jönnek a blőd ötletekkel, mint a Lipótmezőn a bolondok. A különbség csak annyi, hogy ők kezelés alatt álló, beszámíthatatlan betegek, a kívülállóknak nem ártanak, ezek pedig szabadon szaladgáló, mások verejtékéből megtollasodni vágyó őrültek.
Ez odáig rendben, mindenkinek igaza van. Igaza van az államnak (félig)mert nem bírja cérnával, és igaza van az állampolgárnak mert ilyet nem lehet vele csinálni.
Azonban az ürdüng a részletekben rejtezik, éspedig abban hogy az államot, annak működését a törvényeket a kormányok állapítják meg, ha látták hogy ez így nem működik miért nem változtattak rajta, miért kellett megvárni míg a dolog a körmére ég?
De még most sem változtatnak a dolgokon, hiszen azzal semmi sincs megoldva hogy százezer leszázalékoltat ellátás nélkül kivágnak az utcára, vagy a rendőröket visszaküldik dolgozni-de hova?
Egyébként is, a munkába állított rendőr többe kerül az államnak, mintha otthon ülne.
Mi a megoldás?
A nyugdíjkassza rentábilissé tétele.
Orbán állításával ellentétben azzal hogy a magánnyugdíjpénztárak pénzét elrekvirálták semmi sincs megoldva: az állami kirovó-beszedő rendszer ugyanolyan hitványul működik mint eddig: amíg a lakosság mások számára kell befizessen pénzeket, addig nem kell elvárni hogy mindenki teljes erővel szaggassa az istrángot.
Egyetlen megoldás az öngondoskodó rendszer lehetne: az állam ne vonjon le semmit, hagyja nálunk a pénzt aztán aki akar befizeti a nyugdíjkasszába amit gondol, aztán jónapot. Aki bújt bújt, aki nem, nem.
Úgy ahogyan tőlünk nyugatabbra fekvő országok csinálják.
De mit akarok én Orbán Viktortól?! Kapitalizmust? Hiábavalóság.
Ez volt a dolog egyik fele.
A kormány azon igyekezete mely az inaktív társadalom munkára fogására irányul tévút.
Mindenki saját szemével meggyőződhet azon statisztikáról, amely kimutatja: Magyarországon nem a magas vagy középfokú végzettségűek körében nagy az inaktívak aránya, hanem az alacsony vagy semennyit sem végzettek körében.
A kormány akkor miért a rokkantakat vagy a rendvédelmi dolgozókat akarja kiszedni az ellátásból, ahelyett hogy értelmes munkát adna az alacsony végzettségűeknek? Mert a közmunka nem az. Ezzel egy időben a nagyívű tervek közepette elvész a gyerek: Igriciben alapítványi támogatással romákat alkalmazó termelő szövetkezet alakult, most más helyekre is szeretnének terjeszkedni: az állam nem tud segíteni. Hát akkor miről beszélünk?! Lózungok és kenetteljes dumák, nagy nevekkel fémjelzett “tervek” semmit sem érnek akkor ha az nem kap támogatást-vagy hitelt- akik tenni akarnak valamit.
Ma még csak minden hatodik ember tervezi, hogy veszi a kalapját. Úgyhogy van még fejlődési lehetőség. Biztosan megmarad a nomenklatúra, maradnak az idegen nyelvvel nem boldogulók, a hajléktalanok és a nyugdíjasok. Jó kis ország lesz!
De legalább Orbánnak olcsóbb lesz a következő szociális felmérés, nem kell majd annyi levelet kiküldenie.
Mindig varom es szeretem olvasni cikkeit, en is kezdem elvezni , es felismerni / most 15. honapja Winnipegben/ ezt a mas legkort, normalisabb eletet.
Nagyon sajnalom, hogy otthon ez nem megy nekunk, sajnos a mostanra kialakult legkor nem is kedvez a kulturalt figyelo elethez, eldurvultunk, bazarkoztunk, azt hiszem nagy nagy baj van! Akik pedig vinnenek minket elore, azok nagyon nagyon kevesen vannak es alig hallani szavukat, kevesekhez er el.
egy gondolatot érdemes külön kiemelni ebből a tanulságos írásból:
“Evidens, hogy minden jogtisztelő kormánynak el kell ismernie belső tartozásait éppúgy, mint a külföldit. Az a pénz, amivel a Wall Street-i bankárnak tartozik, semmivel sem különb, mint az, amivel Tóth III. Géza főtörzsnek. Ő is ugyanazzal az állammal szerződött, mint mondjuk a frankfurti tőzsdeügynök, aki az államkötvényt megvette.”
nyilvánvaló, hogy a mai hatalomnak az ilyen és hasonló evidenciákat eszükbe sem jut munkájukban figyelembe venni, hacsak nem úgy, hogy cinikus módon “a nemzeti konzultációt” mozgásban tartó piár-osokra bízzák, hogy azok zsibbasszák vele az emberek agyát
Sajnos ma el sem tudom képzelni, mitől lehetne más nálunk. Nagyon megértem azokat, akik máshol akarnak szerencsét próbálni. Ha én nyelveket beszélnék, már én sem lennék itt. De mindig reménykedem abban, egyszer csak jobb lesz. Persze nem a küldetéstudatos forradalmárokkal, akik azt sem tudják mit csinálnak és nem hogy az idők szavát nem értik, de egymást sem. Mit várhatunk akkor tőlük, hogy a szegényeken, elesetteken segítsenek? Nekik az a céljuk, hogy magukon segítsenek. Mikszáth ma is megírhatná az uram-bátyám történeteit, pedig a XXI. században élünk. Tiborral tökéletesen egyet értek, ők a nyomorultak, mert akiknek nincs lelkük, azok a legszerencsétlenebbek. Mindig jó olvasni az okos sorokat….
Én már annak is örülnék, ha a cikkben látható képhez hasonlóan nálunk is felkerülne az ilyen és egyéb táblákra egy ilyen kis kiegészítő tábla… “ha érvényt szeretne szereztetni a törvénynek, hívja az xxx számot!” Igen hasznos lenne!
Amíg valaki nem éli át a helyzetet addig elgondolni sem tudja milyen érzés!
Nem kívánom senkinek még a pénzes embereknek sem.A közöny a legborzasztóbb.
Írunk, mondjuk a magunkét és az I. kerületben diszpolgár lett Horthyné,
20%-os részvétel mellett 60%-al nyert a Fidesz jelöltje az önkormányzati
választáson. Most mit lehet mondan? :-)
…….
” ezért a népért úgyis mindegy,
ebsorsot akar, hát akarja.” :-(
Kutatják, miért vagyunk szegények? miért mennek a diplomások , szakképzettek külföldre? Melyik nyugati állam engedné meg azt a luxust magának, hogy a diplomásait, a szakképzetlen, betanított munkások bérével fizesse ki? Ha megnézzük az állásajánlatokat, szakmunkás minimálbérért várják el, a több nyelvet, több diplomát, és a szakképzettséget. Nagyon nehéz szolidárisnak lenni, ha egy zsák gyerekruhára, a rászoruló csak fanyalog, ha a felajánlott bútorra közlik, nem ikeás,nem divatos, trendi de jó lesz tüzelni.
Ha a könyveket, csak a méh veszi át, mert nincs aki olvasson, a könyvtár meg tele van, ha elfelejtettük-vidéken is- hogy ha neked van egy kiló birsalmád, és nekem adod, akkor te kapsz cserébe a franctudjamit, amiből nekem van…. Nagyvárosokban ez a rendszer rosszabb.
Gonoszka ! ahirtelen azt gondoltam, ha ebsorsot akar, hát akarja – én is.Elkeseredésből, méregből, tehetetlenségből. De EZÉRT A NÉPÉRT NEM MINDEGY, NEM AKAR EBSORSOT! Naivan sokan bedőltek az igérgetéseknek, pedig csak a hatalom kellett, amit szinte teljes egészében a maguk javára forditanak.
Vikus, az ember fáradékony. Hite is kopik, folytatva a gondolatot:
……..
“Minden más táján a világnak
Szent dalnok lett volna belőle.
………
De ha a piszkos, gatyás, bamba
Társakra s a csordára nézett,
Eltemette rögtön a nótát:
“Káromkodott vagy fütyörészett.
……mindennek az elmúlt 8 év az oka ! Van, aminek igen, de az elenyésző.
Folyton mondják, és a baj, hogy még mindig sokan elhiszik.
Gonoszka, belőled is a tehetetlen harag iratta le ezt az idézetet
Gonoszka ! Már irtam az előzőt, még nem olvashattam a következő hozzászólásodat.
Egy oldalon állunk mi, te ott, én itt…
” ezért a népért úgyis mindegy,
ebsorsot akar, hát akarja.” Sajna igaz! Én az ominózus hatból már az ötödik vagyok. Ha ez a rothadt fasiszta banda nem takarodik el, akkor hónom alá csapom a családom és tűz!
A CIKK NAGYON REMEK! GRATULA!!!!!!!
Még sok-sok ilyen írás kell, mit hogyan oldanak meg máshol, hátha tanulunk belőle.
Amire jómagam még kíváncsi lennék, hogyan működnek máshol a dolgok kicsiben.
A nagyokra nincs ráhatásunk, de a kisebb dolgokra igen.
Hogy is mondta Gyurcsány? ….”én azt mondom”…..
Na itt a baj! Nem érdekel, hogy ő mit mond.
Mi mit mondunk.
A mondat nem én-nel, mi-vel kezdődik.
Nem tanulunk belőle Álnaiv. 20 éve nem.
“El, míg lehet, s szabad,
Küföldön [az erdetiben: cseh földön] biztosabb…”
Küföldön –> Külföldön
Egyre gyakrabban látom, hogy toprongyos kinézetű embereket igazoltat a rendőr. Csak ezért áll meg a rendőrautó.
Az önkény apró jelei látszanak. (Nagyobbak is.)
Az ilyen problémák megoldása nehéz, de szigorú szükséges feltétel az önkény visszaszorítása, vagyis a jogállam fenntartása. A tartós jogállam egyik feltéte a demokrácia. A demokráca megint csak szükséges, de nem elégséges feltétel.
Azt a meggyőződést kellene terjeszteni, hogy saját szabadságunk is csak mások szabadságával együtt, közösen elgondolt és elfogadott jogszabályok tiszteletével tartható fenn.
Ugyanakor azonban az önkényuralom ellen önkényesen is fel kell lépni.
bocs: Ugyanakkor
Nagyon jó és tanulságos írás…
Fantasztikus ez a cikk!
Kb. ötször olvastam már el – a lehető leglassabban – , hogy minden fordulatot, minden gondolatot meglássak benne és – bevallom őszintén – minden olvasás során könnybelábad a szemem.
Mi lesz ebből az országból édes Istenem? Hova jutunk így? Meddig bírják elviselni a valóban rászorulók ezt borzalmat, amit ez a kormány csinál?
Ugyanakkor azt is látom, hogy töretlen a Fidesz támogatottsága.
Ezek szerint mégsincs itt akkora baj.
Nem értem, hogyan lehetséges az, hogy lassan már mindenki demonstrációra készül (fegyveresek, rendvédelmisek, pedagógusok, húsosok, vegyipariak, mozdonyvezetők, stb) és mégis akkora a támogatás, mint ide Lacháza. Van talán egy “árnyék-ország”, ahol minden rendben és a Nép párás tekintettel imádja az Ő Kedves Vezetőjét?
Nem értem!
Köszönöm a cikket Frank Úr!
Üdv. Gábor
Sajnos Gabor! en ugy vettem eszre, /lehet tevedek/ de szinte kivetel nelkul agymosott, tulzott vallasaba menekult emberek a FIDESZ-re szavazok .
Lehet valahol itt keresendo a miert?!!!!!
A napi templombarohangalas, az otthon vegzett imak es az azon keresztul magyarazott dolgok nem lattatjak meg veluk valos dolgokat.
/termeszetesen itt most nem azokrol van szo, akik elik az eletuket normalisan es van hituk amit gyakorolnak!/
Kedves Zsuzsanna! Azt gondolom, hogy nem annyira vallási alapon megy ez a dolog. Sokan lehetnek, akik csak úgy alapból agymosottak és fanatikusak. Egyre több az úgynevezett “mű-hívő” (ilyen O.V. is), akik mindenféle igaz hit nélkül egyszerre csak “megtértek” és kifelé azt mutatják, mekkora Istenhívők lettek Ők.
Hazudnak maguknak és hazudnak kifelé a világnak.
Nem tudom mennyi ilyen ember van, de az is igaz, hogy lehet több, mint az igaz-hívő.
Üdv. Gábor
A fityesz népszerűsége kizárólag a megfélemlítésen alapu. Mióta létezik a Kubatov lista, amiből láthatják , tudhatják, hogy pontosan ki hová szavazott, az emberek félnek.Kis településeken különösen. Ezek előtt semmi sem marad titokban, hiszen éppen ez a csapda. Ha kell százszor is leírom: ezektől tisztességes, demokratikus úton megszabadúlni nem lehet.
Előszf6r is tiszte1zzuk: ha ve1lasztani kell a ke9prege9ny e9s a film kf6zf6tt, e9n is az előbbit hozom ki jobbnak, ebben tehe1t nincs vita. Van egy nagy sze1momra legale1bbis nezehen benyelhető biccene9s benne, de ezt ellensfalyozza, hogy az dczenet e9lme9nyszerűen, jf3l e1tjf6n a filmben pedig ezt nyilve1nvalf3an elff6di az akcif3 e9s a nagyobb hangsfaly a tf6rte9neten.(Mellesleg a szf6vősze9kes f6tletet e9n ege9sz eredetinek e9reztem, de ez edzle9s dolga.)Ami a proble9me1mat illeti Nihil nagyje1bf3l megmondta a le9nyeget. Nagyon nem tetszik az a megolde1s, hogy hősfcnk fog pe1r lőfegyvert, e9s gyorsan mindenkit lelő, re1ade1sul nem fagy tűnik, hogy ehhez be1rmelyik ellenfele e9rdemben hozze1 tudna szf3lni. Azaz ebben a vile1gban Eminem annyira sokkal magasabb szinten e1ll minden egye9b kfclf6nleges ke9pesse9gű szeme9lyne9l, ami szerintem me1r logike1tlan, sőt, nevezhetne9m bute1n egyszerű megolde1snak. Persze egy ilyen megolde1s mf6gf6tt is e1llhat tudatos dramaturgiai megfontole1s, de ha őszinte akarok lenni, e9n ezt nem e9reztem. Inke1bb olyan hate1st kelt, hogy az edrf3nak bele kellett fe9rnie x oldalba (ez ugyebe1r ke9prege9ny, nem egy rege9ny, ahol +50 oldaltf3l nem dől f6ssze a vile1g), e9s ve9gfcl azt mondta, what the hell e9s gyorsan lelf6vetett mindenkit. Azaz laza csuklf3mozdulattal kihajedtotta a supervillain-frakcif3kat az ablakon, minden tervfckkel, machine1cif3ikkal egyfctt. Nyilve1nvalf3: Millar sze1me1ra nem ez volt a le9nyeg, hanem me1s, e9s az a me1s jf3l e1t is jf6tt. De hiba ennyire elkapkodni azt, amit keve9sbe9 e9rzfcnk fontosnak, mert kf6nnyen felborulhat az egyensfaly.