Ronai and Ronai
AMERIKAI

Makovecz nem hiába zsidózott: díszpolgár lett 2011. május 25. szerda 23:54 | AN Forrás: civishir.hu

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Makovecz nem hiába zsidózott: díszpolgár lett

Budapest Tizenhat új díszpolgára van Budapestnek, erről szerdai ülésén döntött a fővárosi közgyűlés. Az elismeréseket ebben az évben június 19-én adják át. A fideszesek megszavazták a díszpolgári címet az MSZP által javasolt Szirtes Ágnesnek és az LMP által javasolt Csukás Istvánnak is.

A szavazás után nyilvánosságra hozott névsor szerint Budapest díszpolgára lesz Balczó András öttusa olimpiai bajnok, Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó, Eperjes Károly színművész, Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet igazgatója, Kopp Mária egyetemi tanár, Kovács Kati énekes, Mádl Ferenc akadémikus, volt köztársasági elnök, Makovecz Imre építész, Papp Lajos szívsebész, Sánta Ferenc hegedűművész, Szervátiusz Tibor szobrászművész, Lech Walesa, a Lengyel Köztársaság volt elnöke, Szirtes Ágnes színművész, Csukás István író, valamint posztumusz díszpolgári címet kap Elvis Presley amerikai énekes és Skrabski Árpád informatikus-szociológus.

Korábban a Népszabadság arról számolt be, hogy csak a Fidesz jelöltjei szerepelnek a listán, ezzel szemben a Fővárosi Közgyűlés megszavazta a díszpolgári címet az MSZP által javasolt Szirtes Ágnesnek és az LMP által javasolt Csukás Istvánnak is.

Az MSZP fővárosi frakciója Szirtes Ági, Hernádi Judit, Gálvölgyi János színművészt, Kaján Tibor grafikus-karikaturistát javasolta. Az LMP jelöltjei Kürti Gábor, a Critical Mass hazai meghonosítója, Psota Irén színművész, Tarr Béla és Palásthy György filmrendezők, valamint Csukás István író voltak. A  Jobbik nem jelölt senkit.

A közgyűlés januárban módosította a díszpolgári címekről szóló rendeletet, ennek értelmében június 19-én adják át az elismeréseket, arra emlékezve, hogy 1992-ben azon a napon vonultak ki Magyarországról az utolsó szovjet csapatok. Korábban a főváros egyesítésének napján, november 17-én adták át a díszpolgári címeket.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 5.0/5 (3 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +2 ( 2 szavazatból)
Makovecz nem hiába zsidózott: díszpolgár lett, 5.0 out of 5 based on 3 ratings

Címkék:,

  • Hozzászólások(16)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

16 Reader’s Comments

  1. Miert lett most Elvis ennyire fontos a kormanynak???? Megbolondultak?
    Ter es diszpolgar, csak nem derult ki utolag, hogy magyar is volt?
    Szeretem Elvist, de ez mar tulzas en ugy erzem!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  2. Olah Zsuzsanna! Szép napot!
    MERT ELMENT AZ ESZÜK!!!!!!
    OLYAN MESSZE LAKNÁNAK, MINT AMILYEN HÜLYÉK, AZ ÉLETBE NEM ÉRNÉNEK HAZA!!!
    SOKAN SZÉGYELLNI FOGJÁK, HOGY KIKTŐL KAPTÁK CÍMÜKET!!!!!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +11 (11 szavazatból)
  3. Csak át kell nézni a névsort és nincs min csodálkozni ./ Szirtes Ági helyében ,meggondolnám a cím elfogadását . A társaság csak egy helyen szalonképes . /

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  4. Az alsó-ausztriai Amstetten szociáldemokrata többségű képviselőtanácsa kedd esti, élénk vitával kísért szavazásán határozott Hitler díszpolgárságának visszavonásáról. A Jobbik jelölhette volna, nem értem mi ez a nagy szemérmesség részükről. :)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  5. Sok sok éve, hogy Makog nevét hallottam először. Valamiért utálni kezdtem.
    Érdekes, az első impresszio mennyire bejön. :-)

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  6. Minden esetre rácáfoltak az előzetes várakozásokra, mert az MSZP és az LMP jelöltjei közül is díszpolgárrá avattak egy-egy embert, a közgyűlési arányuk szerinti mértékben.
    Beteg az a társadalom, amelyik az elismerések odaítélésénél a politikai hovatartozást tekinti fő szempontnak.
    Szegény Elvis PR-díszpolgár lett.
    Eperjes Károly hiába kitűnő színész, a kitüntetése kapcsán mégsem erre asszociálok, hanem arra, hogy biodiszlet volt az ország törvényes kormány ellen lázító Vezénylő tábornok körül.
    Egerszergi Krisztináról ugyanez, s nem olimpiai sikerei jutnak eszembe.
    Kovács Kati hiába jó énekes, mégsem ez jut eszembe kitüntetéséről, hanem az, hogy az MSZP tagokból álló szervezet által neki ítélt kitüntetést, ócska indokkal visszautasította, a FIDESZ tenyeréből pedig boldogan eszik.
    Makovecz Imre kiváló építész, de a kitüntetése az én olvasatomban szélsőjobbos megnyilvánulásainak és politikai szerepvállalásainak szól.
    A kiváló szívsebész, Papp Lajos elismerését is hasonlóan ítélem meg .
    Szirtes Ágnest és Csukás István a művészetük révén ismerem, ha akarnám se tudnám őket a jelölő pártokhoz kötni.
    A fülkeforradalmárok módszere miatt ahelyett, hogy örülnék mások sikerének, kétkedéssel fogadom azokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +19 (19 szavazatból)
  7. Szerintem a felsoroltak közül Kovács Kati érdemelte meg legjobban a díszpolgári címet. Kedves EdCarping a művésznő egyáltalán nem eszik a FIDESZ kezéből. Helyesen tette hogy vissza utasította mivel az elmúlt 8 évben nem jutott eszükbe hogy elismerjék valamilyen kitüntetéssel kimagasló munkásságát, akkor most mit kapálóznak. Mivel ezt a művésznő őszintén elmondta, és nem állt be a sorba megérdemelte Budapest Díszpolgára címet nem is beszélve az életművéről.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -6 (6 szavazatból)
  8. Ez az egész díszpolgár jelölés már el van ócskásítva..fölösleges. Csupa átlagember…egyikük sem rendkívüli…valamitől sztárok, “celebek”..más többlet érdemük nincs.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  9. Amit harminc (vagy negyven?) valahány évi sikeres, elismerést érdemlő építészi munkával, az egyedi stílusa kialakításával felépített (bennem is), azt ezzel a fene nagy magyarkodással pár év alatt sikerült feledtetnie, zárójelbe tennie…
    Tudni kell mikor visszavonulni, az unokákkal, rózsametszéssel, emlékiratok vagy szakmai könyvek írásával foglalkozni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +14 (14 szavazatból)
  10. Úgy gondolom, a többség szakmailag megérdemli az elismerést. De a “díszpolgár” az én olvasatomban ennél többet jelent…Csak én vagyok ilyen maradi?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +9 (9 szavazatból)
  11. Kaján Tibor kihagyását nagyon fájlalom!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +8 (8 szavazatból)
  12. Kedves Jani!
    Elfogadom, hogy így is meg lehet közelíteni a kérdést.
    Én viszont két ok miatt nem így látom:
    1. Az MSZP nőtagozata által alapított közéleti díjat Garas Dezső színművész, Heller Ágnes filozófus és Kovács Kati Liszt Ferenc-díjas énekes, előadóművész kapta. Kovács Kati azonban nem vette azt át, hanem egy közlenményt adott ki, a melyben közölte: nem vesz át politikához kapcsolódó díjat. Eddig sem vett részt a politikában, ezután sem fog, marad az éneklésnél. A Főpolgármesteri Hivatalban tegnap mégsem azt tette, amit nyilatkozott.
    2. Kovács Kati művészi kvalitását nem vitatom. A közéleti díj átvételenének elutasítását azonban nem értem, nyilatkozatát elfogadni nem tudom, különösen annak fényében, hogy a Tarlós vezette jobboldali önkormányzat irányában már nem volt ennyire finnyás.
    Gyakorlatilag ezt kifogásolom és megjegyzem, hogy eleve tiszteletlenségnek tartom, hogy az akit kitüntetnek, mert valakik el kívánják ismerni a tehetségét, munkáját és sikereit az elutasítja azt, ahogy bunkóságnak tartottam a kitüntetés átadó ünnepségeken a kézfogások elutasítását, akárki tette azt. Ezzel ugyanis ezek az emberek is hozzájárulnak az ország végzetes kettéosztásához, ahelyett, hogy örülnének, hogy munkájukat nem politikai hűségük, szerepvállalásuk alapján ítélik meg, egyik oldalon sem.
    Kovács Kati egyébként mind a két elismerést megérdemelte, s csak gratulálni tudok neki azért, amit a magyar popzene terén tett.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  13. Makovecz a törvénysértésért a …nyalásért megérdemelné még a “Mária valagrendet” is. Eperjes a “Szellemi Toprongy” külön díjat a “dísz pinty” egyenruhát – amit a rendőrök adnának rá – is megérdemelné.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +7 (7 szavazatból)
  14. Ha ez a mélymagyar, agyament “markolveszi” és a tehetségtelenség seggnyaló etalon szobra “szamócás” befért, akkor ott már rendes embereknek NINCS helyük. Szerencse, hogy ezt is vissza lehet egyszer majd vonni!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  15. Ha Ági átveszi, Szirtes Ádám forog majd a sírjában…

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  16. Kedves EdCarping szerintem te rosszul értelmezed a dolgokat mert nem ugyan az, hogy Kovács Kati elfogad egy konkrét párt díját ami azt tükrözné, hogy Ő a párt elkötelezett, mint hogy most Budapest díszpolgára lett amit én úgy tudok, hogy város polgári javaslat után kap meg amit a fővárosi önkormányzata szavaz meg és adja át. Az önkormányzat nem egy pártból áll.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: -1 (1 szavazás)
Kapcsolódó cikkek

Gergényi megvédte a köztársaságot 2011. szeptember 21. szerda | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos