Ronai and Ronai
AMERIKAI

Frank Tibor: A Nemzeti Együttlopás Rendszere 2011. április 14. csütörtök 3:38

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share
Frank Tibor: A Nemzeti Együttlopás Rendszere

Nemrégiben egy itteni (kanadai) interjú során a riporter meglepődött, amikor azt mondtam, hogy nálunk otthon utálják a gazdagokat. Nem értette, miért. Mondtam neki: hát, mert sokan lopva szerezték meg a vagyonukat, munka nélkül, egyik napról a másikra lettek milliárdosok, és ez érthetően nem tetszik a népnek. A riporter ezt nem értette, hiszen Kanadában a gazdagok többé-kevésbé példaképek, a fiatalok tudják, ha keményen tanulnak és dolgoznak, ők is sokra vihetik.

Hát, mit mondjak, ez otthon nem annyira igaz. Otthon nem az lesz elsősorban gazdag, aki maga az angyali tisztaság. Az otthoni politikusok és kormányok régen elhíresültek arról, hogy lopnak. Nem meglepő, ha látjuk, hány politikus és más bizalmi helyzetben lévő került börtönbe visszaélésért, lopásért, vesztegetésért stb. És ez csak a jéghegy csúcsa. Nem beszélve arról, hogy mostanában csak az egyik oldal embereit ítélgetik el, mintha a másik oldalon csupa Grál lovag volna.

Az még csak hagyján, ha milliárdosok lépnek a politikai porondra. Ha viszont a frissen végzettek egyből a parlamentbe kerülnek, aztán valahogy a politikusi fizetésük révén hirtelen ők is milliárdosok lesznek, na, igazából ez veri ki a biztosítékot. Hogyan szedtek ezek össze több száz hektárnyi földet, több tucat fővárosi ingatlant és így tovább…, mikor egyébként egy percet se dolgoztak a politikán kívül. Soha egy fillér GDP-t meg nem termeltek, kizárólag az adófizetők pénzét költötték.  Nem vállalkoztak, nem rizikóztak. (Olyanokat nem is engednék a politika közelébe, akinek soha nem volt normális munkahelye. Nem csak a fentiek miatt. Aki soha nem járt dolgozni, aki soha nem viselt felelősséget, aki soha nem félt attól, hogy a főnöke kirúgja, az felelősen politizálni se tudhat. Legfeljebb ígérgetni, hülyíteni tud. Azt meg mindenki tud.)

Azonban a korrupció nemcsak az üzletembereknél lett általános, a társadalom szinte valamennyi rétegét áthatja. A szocializmusból örököltük, nem volt nehéz nem elfelejteni. Akkoriban minden kétkezi munkásnak gyári szerszámai voltak otthon, és azzal szerelte a csővezetéket meg a kocsiját, minden tanár és irodai dolgozó családja munkahelyi írószerszámmal írt. A politikusok felelőssége, hogy rögtön a gengszterváltás után nem magyarázták el a népnek, hogy emberek, mostantól vége az állam bácsi kifosztásának, mert mostantól kezdve mi magunk vagyunk az állam bácsi. Eddig az állami pénz senkié volt, most meg hirtelen mindenkié lett. És ha ezentúl az állam bácsitól lopunk, akkor azért ugyanúgy börtön jár, mintha egymástól lopnánk. Merthogy a kettő ugyanaz.

Volt szerencsém egy pár napos kirándulást tenni az országban (nem először).

Kezdjük egy, a fővárostól jó egy órányira levő nagyvárosban. Megérkezünk, a háziak finom húslevessel kínálnak, amikor megcsörren a családi mobil. „Mindjárt jön a lányom, ne haragudjatok, de legalább találkoztok vele is” — mondja Juli néni. Majd hozzáteszi, hogy a lánya, Etelka, az iskolai étkezdében dolgozik. Minden nap „elhozhatnak” másfél kiló húst, és azt Etelka hetente kétszer „átadja”’ az anyjának. Most sürgősen beugrik, mert nincs pénze; hoz két liter olajat is, meg ráadásnak ígért egy nagy doboz tejfelt. „Kétezerért átveszem”. Meg is érkezik Etelka, a negyven körüli asszony. Utoljára akkor láttam mikor menni tanult. Puszi-puszi, adja a húst az anyjának, meg az olajat, meg a ráadást, a tejfölt. „Holnap csirke lesz”, – teszi hozzá.

A kocsi zúgásra bejön a kertből a bátyja, aki egy építőipari cégnél dolgozik, bár nincs bejelentve. Újabb puszi-puszi, óvatosan, mert kőporos. Elmondja, hogy sikerült 14 m² csempét „kapnia” a munkahelyén, ezzel most kicsempézi a házgyári lakásuk fürdőszobáját. Mivel ott nem lehet felvágni a csempét méretre, így itt vágja hátul, a kertben. „Fugát is hoztam, nehogy má’ rájuk rohadjon.”

Rohan is vissza dolgozni.

A lány közben elmagyarázza, hogy olyan kevés a fizetés, hogy csak így lehet megélni. Persze a konyhán kívülieknek is juttatnak. Hogy hogyan jut így a diákoknak, meg, hogy mi van a fejadagokkal, arra csak széttárja a kezét.

Péntek délután van. Megjön a másik fiuk, neki is van stabil munkahelye, igaz csak minimálbéren van bejelentve. Egész héten járják a megyét, építkeznek. A többletpénzt kp-ben kapja.

Hogy lesz ebből nyugdíj, Jancsi? — kérdem. Válasz helyett inkább megkínál egy házi pálinkával. „Most már lehet főzni”, mondja mosolyogva. Mi eddig sem főztünk, most sem. Tudod még a ti időtökben is a sarki zöldségestől vettük mindig, már vagy negyven éve. Csak nem dobná ki a romló gyümölcsöt? Olyan pálinkát főz belőle, hogy csak na. Mindenki tudta a környéken, mondom, már vagy négy évtizede azt isszuk. A fél városrészt ő látja el. „Jó termék, nem? A különbség, hogy eddig ez tilos volt, most meg már szabad.”

Mosolyog, nem nagy ügy.

Juli néni látja, hogy csóválom a fejem, erre félrehív: Tibikém, itt csak így lehet megélni, ne csodálkozz! Bevezet a kamrába, ahol a plafonig áll a tisztítószer, van vagy ötven seprő meg felmosó. „Mi ez, üzletet teszik nyitni?” „Dehogy drága fiam, tudod már majd húsz éve nyugdíjba mentem, takarítónő létemre csak nem fogok takarító szerszámokat meg takarító-szereket venni? De senki nem vett ám az egész utcában, amíg én dolgoztam, kérdezd meg őket, én szállítottam mindenkinek. Ők meg adtak szerszámokat, benzint, kötszereket, meg tápszert. Ki hol dolgozott. Látod, a készletem még most is tart”. „A garázs is tele volt — mondja —, majd negyvenévi szolgálat után nem csoda, csak a fiam tanult valami tűzvészvédelmet vagy tűzrendezést vagy mi a csudát, és ő mondta, hogy adjuk el onnét, mert felrobbanhat az egész ház. Így húsz év után már csak ennyi van. De nem romlik, kitart, míg mi élünk…”

Átvisznek régi ismerősökhöz a szomszédba. Eszter, a feleség meg a férje is le vannak százalékolva. Egy ital után már nyíltan megy a beszélgetés, mintha nem is telt volna el pár évtized a találkozás óta.

A feleség dolgozik, mint rokkant, a munkáltató be is jelenti, megkapja utána a támogatást. Igen ám, csakhogy százezer felett van bejelentve, annyit kap az államtól, de a dolgozó csak harmincötezret kap kézhez. „Nem baj, be se kell járnom, csak néha, mert igazából nem kell neki a munkás, csak ezt támogatják, és a többit lenyúlja… van neki vagy húsz rokkant munkása… megspórol vagy hússzor hetvenezret havonta, másfél millió, nem rossz. Tudjuk, de nekünk így is jó. Nem kell bejárni, de valamit kapunk, és a nyugdíjba beszámít”.

Meséli, hogy mikor néha megy a munkába, a férje is elkíséri. Bámulok, mint egy bolond, ezt már tényleg nem értem, de felhomályosít: tudod, Tibikém, neki van halláskárosult igazolványa, mivel cukros, azzal van leszázalékolva. És? Hát ezzel évente négyezerért ki lehet váltani a nagyothalló igazolványt, amivel ingyen lehet utazni. Tudod, vihet magával egy kísérőt is, mert egyedül nem biztonságos. Így, mikor nekem be kell mennem a városba, jön velem, mert így nekem is ingyen van. Amúgy 350 egy jegy. Közben ő elücsörög valahol, ha rossz az idő, buszocskázik le s fel. Ingyen.

Kivisznek a garázsba megmutatni egy tolókocsi-szerű motoros járgányt. Nagyon komoly. Nagy monstrum, nem semmi. Nézek rá: De hát Zolikám, te tudsz járni, minek ez neked? Elkezd káromkodni, franc az orvosba, azt mondta, hogy mint cukrosnak, felírhat egy ilyet, lefizették tízezer forinttal a dokit ezért a járgányért, de nagyon lassú, nem használják. Gyalog vagy biciklivel gyorsabb, mondja. „Csak fogja a helyet”? — kérdem. „Hát, el akarjuk adni. Elvileg 850 ezret ér, de sokan kapnak úgy mint mi, ezért tele van vele az internet, már 250 ezerért is lehet kapni.”

Tízezerért nem volt rossz vétel, mondja. Igaz az államnak 850 ezrébe került. De hát az nem a miénk, kit érdekel?

Megjöttek a fiatalok, a gyerekeik, ott laknak a szomszéd házban, menjünk át. Újabb pálinka, újabb édesség, köszönöm nem, inkább beszélgessünk. Ragaszkodik hozzá az öreg, a régi emlékekre… „Tibikém, gyere, adjunk a bioritmusnak, a q anyját neki”. Nem értem, de a felesége int, hogy már reggel óta iszogatnak, hagyjam rá, nem gond.

A fiuk gépszerelő egy állami cégnél, keveset keres, de ő az egyedüli, aki normálisan be van jelentve és kap évente egy csomó üdülési csekket, meg ételutalványt, meg egy halom más ilyen ál-pénzt, nem tudom követni. Kérdi nem veszünk-e pesti busz- és metrójegyet. Merthogy a kollégái, buszvezetők, azt kapják természetbeliként és fél áron adják. Hát jó, megyünk vissza Pestre, miért ne.

Kérdem tőle, nektek nem kell fél áron a buszjegy? Vigyorog a srác, ugyan, figyeld, ezzel a szappannal bekened a buszjegyet, és ha lepecsételteted az automatával, nincs semmi, utána simán lejön, érted? Így ni, letörlöd, mutatja. Néha az ellenőr széttépi az ellenőrzött jegyet, akkor kell új jegy, a q anyját, de általában egy-két évig elég egyetlen jegy, csak jó szappanosnak kell lennie.

Újból nyomja a pálinkát, à la sarki zöldséges, bioritmusilag.

Megjön a fiatalember felesége, aki óraleolvasó, áram- és gázmérőket olvas le. Le kell fényképezni az órát, majd a képeket bizonyítékként elküldeni a cégnek. Sokan lopják az áramot, mondja, de így is kijátsszák, hogy fotóznak mindent. Ő be van jelentve hivatalosan, de csak négy órára, 35 ezerért, a maradék pénzt, általában százezer felett, kp-ben kapja. Kérdem, hogy lehet ez egy hivatalos, állami elszámoltató cégnél, de fogalma sincs, azt mondja.

Van egy kocsijuk, de az az anyja, Eszter nevén van. Miért? Tudod, aki rokkant, annak jár kedvezmény. Pl. most sem kellett befizetnünk a súlyadót a kocsira. Így megfelezzük a hasznot. Apa nevén is van egy kocsi, a bátyámé, ugyanezért. „De hiszen nincs is jogosítványuk a szüleidnek” mondom neki. Az nem baj, de van két kocsijuk, papíron, és így jó pár ezer forintot megspórol a család.

Hát jó.

Nyugovóra térünk, zsong a fejem ettől a sok marhaságtól, ami nekik életbevágó napi szükségszerűség.

Másnap megyünk a tesvéréékhez. A testvér, Eszter fia Kálmán, szakácsként dolgozik egy étteremben. Rögtön panasszal kezdi: nem vagyok bejelentve, az a baj. A boszorka — a tulaj beceneve, a gyengébbek kedvéért — a saját fiát jelenti be, aki persze nincs sehol. „Én meg gürizek. Feketén kapok fizut, heti 38 ezret, a fia meg gyűjti a nyugdíjat, mert persze azt is fizeti a rohadék.”

Új munkahely ez neki, előtte is egy étteremben volt, csak éppen ott be volt jelentve. „Mikor megszületett az első gyerek, elmentem gyedre, persze csak papíron, mert így többet kaptunk, mintha a feleségem ment volna el.” Először nem értem, de magyarázza, neki magától értetődő. „Gyeden voltam, de nem történt semmi. Nem érted? Továbbra is ugyanúgy dolgoztam, semmi nem változott, a tulaj örült neki, mert nem kellett semmi járulékot fizetnie utánam, csak kp-ben nyomta a lóvét. Tőle kaptuk a fizut kp-ben, az államtól meg a gyed-et. A feleségem meg otthon volt a gyerekkel.” „Aztán lejárt a gyed, és kiraktak. Nem akarta a rohadék fizetni a járulékokat. Amíg feketén tudtam dolgozni, addig jó volt, papíron már nem kellettem, még minimálbéren sem”.

Így most a feleség van gyes-en, ő meg más helyen dolgozik, igaz itt sincs bejelentve.

Befut a harmadik testvér, aki el sem tudja magyarázni, mivel foglalkozik, üzletel, menedzsel, marketingezik. Bejelenve nincs sehova, kp-ben kap pénzt valahonnan valamiért. Az anyja se nagyon bizakodó, mikor rákérdezek a fiára.

Odébbállunk, irány Miskolc, a szülővárosom. Rögtön szembetűnik, az óriási különbség az előző területekhez képest. Akárkivel beszélünk, látszik, itt már alig van ellopni való. Itt már mindent elvittek, amit lehetett. A nagy gyárakat leszerelték, a kohók csendben terpeszkednek a város felett, jó a levegő, nem úgy, mint gyermekkorunkban.

Elterjed a szomszédoknál, hogy itt vagyunk a városban, átjön egy volt gyerekkori barát. Üzletember, autókra szerelnek légkondit, meg teherautókra hűtőberendezéseket. Kivisz a telephelyre, négy embere van, papíron egy sem, veszteséges kezdet óta, épphogy létezik.

Éjjel-nappal dolgozik, így is alig tud kijönni. Mikor meghallja, hogy a húgoméknak lapos tévét vettünk, rögtön szörnyülködik, hogy nem neki adtuk oda az áfá-s számlát, de kéri, utólag juttassuk el hozzá. Feltétlenül. Ebédre beugrik egy másik régi barát: iskolában tanít, egy kialakulóban levő cigánytelep közepén. Igen, a híres Avas lakótelepről van szó.

Most léptették elő, egy osztályt ugrott felfelé, de így kevesebb fizetést kap, nem érti, miért. Mi pláne nem. Hét roma tanítványa volt, már három kinn van Kanadában, mondja, és kérdi, nem érdekel-e, hogy a következő hónapban Danika, a negyedik a sorban, persze ő is családostul, Kanadába készül menekültként. Mondom, nem érdekel. De ő mondja, már öt hónapja bejelentették, hogy elmennek, és most megvan a repülőjegy, hát mennek. Azt mondta, hétfőtől nem lesz itthon. De utána jönnek haza, bejelentkeznek kint segélyre, és már jönnek is vissza. A kinti rokonság majd folyósítja nekik a „lóvét”. Amíg rá nem jönnek. Merthogy közben itthon is veszik fel a segélyt, azt sem akarják elveszíteni.

A tanítónő férje, ő is régi ismerős.  Éppen elvesztette a munkáját, indoklás nélkül rúgták ki a kollégájával együtt. Műszaki kisegítők voltak mind a ketten egy iskolában, meséli. Most felvettek oda egy volt rendőrt, a polgármester barátja, kellett a hely. „Nem ért semmihez, de a dupláját keresi, mint mi ketten előtte, negyven éves gyakorlattal” — mondja.

Két gyerekük van, a fiú már nyolc éve járja a miskolci egyetemet, de közben már két éve Angliában van, mosogat. A lányuk perfekt német, kinn volt ő is, majd két évet dolgozott ott, most végre befejezi az egyetemet. A lány vőlegénye is Németben van, egy vágóhídon áll egész nap, szabdalja a dögöket.

A férj most, hogy nincs munkája, az édesapját látja el. Az öreg megzakkant, 85 éves. Egyik éjjel rátámadt a fiára álmában egy kalapáccsal. Szerencsére az első ütés nem volt végzetes, fel bírt kelni, de mivel elborította az arcát a vér, nem látott semmit. Így még három ütést kapott. Mutatja a képeket, hogy varrták össze a koponyáján a bőrt. Törött orrcsont, elferdült állkapocs.  Borzasztó.

A gond most az, hogy a rendőrség el akarja vinni az öreget, mert vádat emeltek ellene gyilkossági kísérletért. A fia, akit majdnem megölt, harcol azért, hogy ne vigyék az öregét sehová, mert akkor nekik annyi. Az öreg nyugdíja ugyanis 150 ezer forint — mondja —, ami több mint neki a 25 ezer forintos segély meg a felesége tanári fizetése együtt. Így továbbra is egy lakásban alszik a majdnem-gyilkosával. „Odateszek egy széket az ajtóhoz, így hallom, ha bejön”.  „Biztos vagy benne?” – kérdem.  Meghúzza a vállát, nincs választása, napról napra kell életben tartani a papát, különben nem tudják fizetni a rezsit.

Már tényleg zsong a fejem, mikor kocsiba ülünk és meg sem állunk a feleségem rokonságáig, a szlovák határnál lévő Tornanádaskáig. Ilyen lepusztult falut utoljára talán Afrikában, Kamerunban láttam, de ott több élet volt.  És ott volt angol vécé. Itt potyogtató van a kert végében.

Fantasztikus örömmel fogadnak az öregek. Kérdem, mi van itt? Mikor pár évtizede itt jártunk, nyüzsgő falusi élet volt, a földek mind művelés alatt álltak, nappal ángyom néniék kinn voltak a mezőn, este jöttek kolompokkal a tehenek, rengeteg gyümölcsfa volt, rendezett udvar. Most meg semmi nincs. Ez így van, mondja, nincs állat sem, pár kutyát kivéve. Lepusztult minden, nincs termelés, megöregedtünk, a fiatalok elmentek.

Négyszázharmincöt ház van a faluban, mondja az öregasszony (nyolcvan felé jár), abból 38, amelyik nem cigány porta. Miből élnek? Csak a nyugdíj van, mondja, meg a segély, kinek ez, kinek az. Minket nem bántanak, teszi hozzá. De a házak értéke nullával egyenlő. Kétmillióért sem lehet eladni, pedig óriási telek van hozzá. Nem veszi meg senki, a cigányok meg tudják, lassan kihalunk, és akkor szépen sorban egyenként mind az övék lesz. „Itt már nincs mit ellopni, se cigánynak se magyarnak, Tibikém”, teszi hozzá. „Nincs semmink. Megjön a nyugdíj vagy a segély, és annyi. A faluban egyedül a vasútállomás, ami üzemel és munkahelyként szolgál”,  - mondja még. Meg fenn a hegyen van egy kastély, a Hadik-kastély. Nem sokat tudnak róla, elmegyógyintézet, de az sem biztos.

Mondom, elugranánk a másik szülői faluba, a szomszédos Tornaszentjakabra. Lebeszélnek róla. „Ne szomorítsd a szívedet, édes gyermekem, hiszen emlékszel, oda még a vonat se jár, nem is járt soha. Ott már semmi nincs. Romokban áll az egész. Mi ahhoz képest egy sanzelizé vagyunk”, mondja.

Jó, akkor arról lemondunk.

Itt mindenki nyugdíjból él, senkit nem találunk, akinek munkája vagy pláne munkahelye lenne. Az egyik szomszéd dicsekszik, a néni mutatja az unoka fényképét, 6 éve él Dániában, büszkén mondja, ő támogatja a nagyszülőket, mikor megteheti.  „ Bébiszitter” – mondja. A kép alapján majdnem összemosolygunk, eléggé egyértelmű kikre ’vigyázhat’ a fiatal hölgy.  Persze belénk fagy a mosoly, tragédia ez a javából.

Átmegyünk a volt megyeszékhelyre, a Szlovákiában található Torna faluba. Vagy öt km-re van innen, a határ túloldalán. Láthatóan ott is hasonló a helyzet, sőt pár percnyi kocsikázás után azon találom magam, hogy imádkozom, nehogy lerobbanjon a bérelt kocsim, és pánikszerűen húzunk vissza a magyar oldalra.

Valami szörnyű ennek a nyomornak a látványa; úgy éreztem magam, mint mikor véletlenül Harlemben lyukadtam ki első amerikai utam során ’79-ben. Akkor én voltam az egyedüli fehér ember a téren, több ezer ember között. (Persze, semmi nem történt, barátságosak voltak.) Most a lepusztult vidéken romáktól vagyunk körülvéve, a putrik előtt mocskos kisgyerekek szaladgálnak, sokan, egyre inkább a kocsi felé. Lidércnyomásként lesz úrrá rajtam az érzés, hogy akárhogy lavírozok, az egyik elém szalad. Ahogy szegény édesanyám mondaná, zabszem se fér a seggünkbe.

Az itt lakók tudják, hogy nyugat felé menet javul a helyzet, de vagy öregek már, vagy más ok miatt nem vállalkoznak arra, hogy elmozduljanak. Így félig holtan léteznek egy majdnem holt vidéken, ahonnan már mindent elloptak, ami mozdítható.

Nyugaton még lehet mit lopni, megy is a tevékenység rendesen. Keleten már alig van valami elemelhető, a határ mellett pedig egyszerűen le van nullázva az ország.

Pestre hazafelé egész más hangulatban megyünk, mint idefelé jöttünk. Nem csoda.

Még egy helyen megállunk, szintén régi barát, elég nagy vállalkozó, ingatlanos. Alig lehet vele leülni, csöngenek a telefonok. Minden kp-ban megy, mondja, a számlákat adják-veszik megadott árért, hogy papíron is legyen valami, de az nem jelent semmit. Cigányokat is foglalkoztat, mondja, miután kérdezem, semmi baja velük. Bejelentve egyik sincs, még csak az hiányzik; hol van munka, hol nincs. Hitel sincs, megakadt minden, főleg az utóbbi évben. Recesszió, világos.

Panaszkodik ő is, a hülye tinédzser fia, az a hülye, mondja, képzeljük el, az iskolában pár gyerek tetves lett, valamelyik cigánytól (természetesen). Szerencsére az ő fia megúszta.

„Akkor a barom tanár bejelentette, hogy akinek tetűje van, az két napig nem jöhet az iskolába.” Hát ezek a marhák nem árulták már másnap a tetűket?

Árulják a tetűket!  Mivé lett a világ! Kétezer forint darabja, és persze az én fiam volt az első, aki vett. Inkább tetves lett, csak ne kelljen iskolába mennie.

„Ilyen hülye világban élünk” — mondja, „a politikusok megtanították az egész országot hazudni meg lopni”.

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy a cucilizmus óta nem szoktatták le a lakosságot erről. Inkább még ők mutatnak „jó példát”.

Pedig, ahogy a jó magyar mondás szól: „Ne lopj, az állam nem bírja a konkurenciát!”

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 4.6/5 (36 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: +38 ( 42 szavazatból)
Frank Tibor: A Nemzeti Együttlopás Rendszere, 4.6 out of 5 based on 36 ratings

  • Hozzászólások(14)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

14 Reader’s Comments

  1. Ennél szomorúbb látképet még nem “olvastam”. De sajnos igaz….

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +12 (12 szavazatból)
  2. Ílyen is van, de az egész országra inkább az a jellemző, ha valaki változtatni tud és akar, azt lenézik, hülyének tartják, Bíróságról-bíróságra rángatjak! Kiváló példa erre Esztergom helyzete!Van egy MAGYAR közmondás: “sok lúd disznót győz”

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  3. Meglehetősen sötét színekkel festett kép. És ha már a festészet fogalmait használva beszélünk az írásról, akkor azt mondhatjuk, hogy a szerző a 19. században elterjedt ábrázolási eszközt alkalmazta a 21. századi Magyarország helyzetleírásához. Ez az eszköz pedig nem más, mint a realizmus. De nemcsak a festészetben, a betűk birodalmában is létezik a realista ábrázolásmód. Annak is van egy alfaja, amit kritikai realizmusnak neveznek. Ez a remek karakterrajzokat is tartalmazó írás ezzel az eszközzel élve nagyon reálisan rátapintott a mai magyar társadalom egyik rákfenéjére.

    Negyven évig arra szocializálódtunk, hogy az állam becsapása, meglopása nem bűn. Hiszen fizetés, bér gyanánt a munkánk ellenértékének csak egy részét kapjuk meg. Ezért az állam meglopása nem egyéb, mint a még nekünk járó pénz megszerzésének eszköze. Igaz, közben nagyvonalúan figyelmen kívül hagytuk, hogy az alapvető élelmiszerekért, a ruhákért, a lakhatásunkért, a közlekedésért (és a sort lehetne még folytatni) nem annyit fizetünk, amennyit azok érnek. Vagyis ezek vásárlásakor, igénybevételekor a fizetésünk hiányzó részét kapjuk meg.
    A rendszerváltás nyomán ezek a viszonyok jelentősen módosultak. Mi viszont maradtunk a régiek. És a megszokott, bevésődött erkölcsi normáink is maradtak.
    Még sok időnek kell eltelnie addig, amíg etikai beállítottságunk alkalmazkodni fog az új viszonyokhoz. De gyors változásra nem számíthatunk, hiszen a parlamentben és a polgármesteri székekben ülő vezetőinktől jelenleg is az ügyeskedés „jó példáit” láthatjuk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +16 (16 szavazatból)
  4. Canad Bill Jones mottója:
    ” Erkölcsileg megengedhetetlen megengedni,hogy a pénz a balekoknál maradjon “………./ Murphy Törvényei 71.old./

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  5. Ez az ország, s nem a belváros.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +5 (5 szavazatból)
  6. Olyan gazdag ország vagyunk,hogy járni képes embereknek adunk elektromos
    hajtású rokkantkocsit.Egy hete a kertem közelében lévő erdő mellé ilyen járművel
    jött ki egy illető kábelt égetni.Nem hiszem azt hogy aki össze tudja gyűjteni a kábelt
    vagy aki egész nap az utcán iszik a barátaival és tud segítség nélkül járni annak
    szüksége van ilyen járműre.Sajnos a z emberek nem tudják megérteni,hogy ők csak
    abból kaphatnak amit más befizet. Nem értetem azzal sem egyet amikor egy állami
    vállalat vezetője a vállalat tulajdonában lévő anyagot,szerszámot adott egy dolgozónakl.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +4 (4 szavazatból)
  7. Félelmetesen igaz.
    Így leírva látni iszonyatosan megrázó.
    Nem tudok most többet hozzáfűzni.
    Azon gondolkodom, hogy a személyek valósak-e. Mindenesetre nagyon hiteles.

    Tisztelt Frank Úr!
    Csak azért írtam, hogy “a személyek valósak-e”, mert ezek az “életképek” az ország bármely pontján születhettek volna.
    A totális lopás valóban nagyon jellemző. Kezdő szakemberként még a “cucilizmusban” (1974) olyan állami vállaltnál dolgoztam, ahol nagyszerüen lehetett látni a “mindenkinek onnan kell megélni, ahol dolgozik” c. népijátékot.
    A céges traktoros fusiban elszaladt megszántani a kiskertet, de nem csak az övét, hanem a haverokét is – keresett egy nap annyit, mint a cégnél 2 hét alatt.
    Anyagok, szolgáltatások, munkaerő olyan szápen és szabadon áramlott, hogy az EU onnan vette a hitvallását. Voltak olyan “szálló-mondatok, hogy pl.: ” na ha ennek, vagy annak vissza kellene hoznia, amit innen elvitt, akkor lehet, hogy nem maradna a feje felett egy kisszobánnyi ház sem” stb.
    Lehetne sorolni a “totalis lopasys” c. betegség eredetét.
    Ez a mentalitás maradt meg és sajnos azt látom, hogy bizony kissé “átöröklődött” a fiatalabb generációra is. A “mit hogyan lehetne lenyúlni”, “hogyan lehetne elkerülni ezt, vagy azt – adó, járulék stb…”, a mai aktívak hitvallása ma is (tisztelet a számos kivételnek – természetesen).
    Nem tudom, hogy mennyi időnek kell eltelnie ahhoz, hogy ez a szemlélet, ez a hozzáállás kikopjon – de legalább minimalizálódjon.
    Generációk múltán lehetséges szerintem, de csak akkor, ha hiteles vezetői lesznek az országnak.
    Csak akkor, ha nem azt érzik az emberek, hogy “ti nem számítotok”, “a ti véleményetek nem érdekes”, “csak aza tuti, amit én mondok”, stb.
    A diktatura mindig kitermeli a “csendes ellenzéket” – az emberek (elnyomottak) megtalálják, hogy hogyan tartsanak be a diktátoroknak. (“na erre varrjál gombot diktátorkám”, stb.)
    Bemásoltam a blogon megjelent cikkhez fűzött hszsomat, mert szeretném itt is olvasni mások commentjeit.
    Üdv. Gábor

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  8. Folytatva a gondolatot…….
    Évi 10 milliárdra becsülik a BKV árbevétel kiesését a bliccelők áldásos tevékenységének köszönhetően. – “Totalis lopasys” – Ez sem kevés pénz….
    Nem emlékszem a volumenre, de szintén több milliárd lehet a MÁV kiesése a kedvezményes jegyek (utazások) miatt………
    Most a Kormány “átvállalja” a MÁV adósságát,(magánnyugdíj pénztári vagyon) de csak azzal a feltétellel, hogy évenként több 10 milliárddal csökkenti a jegyár támogatást, ami egyértelmüen a jegy árak emelkedésével és a kedvezmények megszüntetésével fog járni.
    Valóban. ami ebben a témában is megy, az katasztrófa. Örökség a cucilizmusból – a vonaton utazók kb.90%-a valamilyen kedvezménnyel utazik.
    DE! ami “megnyugtató”, újra indulnak a “rohadékok által” bezárt szárnyvonalak (a vonaton utazik 3 ember, ebből 1 nyugdíjas és 2 vasutas) – supper.
    Beindult a Széll Kálmán Terv! A munkanélküli segély az eddigi 9 hónappal szemben 3 (HÁROM) hónapra jár. – Statisztikák szerint a munknélkülivé válók 3/4-e 6 hónapon túl talál munkát. – munkahelyek kellenének ahhoz, hogy ez a terv bejöjjön – jönnek az éhséglázadások, attól félek.
    A Gyógyszerkassza mínusz 120 MD-dal visszavágva!
    Biztos, hogy van keresnivaló itt is, de ennyi? Pontosan azt a réteget üti, amelyik a legérzékenyebb (nyugdíjasok, betegek), mert affelől ne legyen kétségünk, hogy ez a vágás is “átjön”. A gyógyszergyártók extra adójáról ne is beszéljünk.
    A kormány úgy akar megszorításokat, hogy az ne annak látszon.
    A “kúrvának is lenni, de szűznek is maradni” tipikus esete.
    De ne féljetek! Itt az új Tákolmány az Ő Nemzeti Hitvallásával. Majd mostmár láthatjuk, hogy merre van az előre. A nyomdák kezdik felmelegíteni a festékpatronjaikat, hogy nyomtathassák a NEHI -ket, amelyeket a NENYI-k helyére kell betenni – szerintem a méret 1-2 centivel eltérően lesz kötelezővé téve a Magyar Közlönyben, hogy a képkeretezők is jól járjanak (biztos vannak ott is “barátaink”)
    Egyre inkább világosodhat meg a szemünk előtt és az elménkben a Szép Új Világ.
    Üdv. Gábor

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +6 (6 szavazatból)
  9. A felsoroltakhoz az általam ismert tevékenységből nem ilyen kis tételeket loptak,igaz nem kis emberek. A teljesség igénye nélkűl : 1998-2002 között az autópálya építéseknél Vegyépszer-Betonut nagy nyereséggel nyerték a munkákat ,második -harmadik helyről 2002 -2006 között az útépítési-hídépítési kartelből származó ártöbbletet 2007-ben Kóka miniszter 220 MILLIÁRDRA tippelte. Dávid Ibolya nyilatkozta az egyik ujságnak,hogy a mindenkori kormánypárt és az ellenzék 70-30% aránybah osztozik a csuszópénzen,senkinek a haja szála sem görbűlt. A Margit-híd kivitelezői költsége is közel duplája a tervezettnek. A Megyeri hídépítésnél hová tűnt az alvállalkozók 2 MILLIÁRDJA. Nagy baj van ebben a kis országban,egy biztos,hogy a GENGSZTER váltás óta mindíg az lopott többet aki a hatalmat BITOROLTA.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  10. Csak egy kis anekdota hitetek megerősítése érdekében.
    Idős nagybátyám 96 éves korában (már) elhunyt eszméletlen humorérzékkel megáldott barátjának története:
    A bácsi halmozottan hátrányos helyzetű gyermekként látta meg a világot.
    Erdélyben, Magyar, zsidó, értelmiségi, kommunista családban született.
    Már származása okán predesztinálva, igen zsenge ifjúkorában megismerkedett a román király börtönével. Erdély visszacsatolásának örömére, tanulmány utat tett Horthy börtönében, innen természetesen már egyenes út vezetett Auswicba. Felszabadulása után egy hosszabb gyógykezeléssel a háta mögött hazatérve, tanulmányozni kezdte a Rákosi éra börtönviszonyait. 56 ban azt hitte a világ szabad lett, tévedését Kádár börtönében ismerte fel. Így érte meg a rendszerváltást. A rendszerváltás után 1990 ben egyszer egy újságíró megkérdezte tőle mi a véleménye erről az új magyar demokráciáról? Az Öreg így felelt: Nézzék Én megjártam a román király börtönét, nem volt egy fáklyás menet de nagyon fiatal voltam túl éltem. Megjártam Horthy börtönét, nem volt könnyű de túl éltem. Megjártam Auswicot fogalmam sincs hogyan, de azt is túl éltem. Jártam Rákosi börtönében nagyobb bajok nélkül azt is átéltem, megjártam Kádár börtönét, nem volt könnyű de túl éltem, Én a magam részéről ezt az új demokráciát is a túlélésre játszom.
    Sajnos ez a túlélés már nem jött össze. 96 éves korában elhunyt. Számunkra azonban örök tanulság legyen, hogy kormányok, pártok, rendszerek jönnek mennek, de nekünk ezt is túl kell élnünk.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  11. A példa ragados. Vizsgáljuk meg Orbán vagyoni helyzetét. Mire jutott mióta politikus lett. Mit harácsolt össze. Na és mennyi vagyona van amiről kevesen tudnak csak. Na és hogyan szedte meg magát. De lehet folytatni a sort Pintér úrral is. A milliárdos belügyminiszter. Alkalmazottai sokat mesélhetnének cégeiről. Volt cégeiről, mert ugye eladta azokat. De ha elköszön állami beosztásából,lás csodát cégei visszakerülnek hozzá. aztán Lázár uram az audis, a kockárol, kockára gyarapodó új földesúr. Aki tele földekkel de ki az aki műveli? És a kisember. Hát Ő a seprűt viszi haza. Nem keveset , sokat.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +3 (3 szavazatból)
  12. Igen Tibor!
    Ez a Magyar Abszurdisztáni Királyság!
    Még mindég halom sok helyen, hogy aki a munkahelyén nem lop az a családját lopja meg.
    Egy szép példa: Egy ismerős elmondta, hogy a fia kamion sofőr egy német cégnél. Havi 1000 eurót keres, bejelentve. És hozzátette: ÉS MÉG HETI 20 LITER ÜZEMANYAGOT IS TUD LOPNI!
    Itt ez az emberek vérében van. Sajnos.
    Majd 2-3 ezer év alatt megváltozik.
    efi

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  13. A havi 1.000 euró szerinted tisztességes bér? Mennyit kap ugyanez az Osztrák vagy Német kamion sofőr? Pontosan ez a baj a világunkkal. Itt semmi más nem , folyik mint az arcátlan kizsákmányolás. Mit gondolsz a Merci, az Opel, az Audi miért pont Magyarországon – bocs kelet Európában épít gyárat? Mert itt az állam milliárdokkal támogatja, az építési költségek és később az üzemeltetési munka díja ( az az a költségek fele) alig 10%-a az otthoniaknak. tehát mi fizetjük meg az Ő extra profitjukat. Persze a nagytőke a saját hazájában is szivatóra fogta a munkásosztályt, hiszen a termelés egyre nagyobb részét viszik el Ázsiába, így teremtve otthon munkanélküliséget, hosszú távon nyomort, éhínséget. A közép európai bérek kb a 10 % – a nyugati béreknek és az ázsiai bérek alig érik el a közép európai bérek 10 %- át. A tőke kapzsisága napjainkban átrendezi a világot. A termelés és a fogyasztás több, mint fele átkerül Ázsiába. Ha ez a trend fennmarad, erősödik, akkor a nagyon közeli jövőben nyugat európa is a mienkhez hasonló társadalmi gondokkal fog szembekerülni – csak ez rajtunk már nem fog segíteni. A mi világunk felbomlik, ennek pedig beláthatatlan következményei lesznek. Ne feledjétek Kína a SZOCIALIZMUST építi és Ők ezt halálosan komolyan is gondolják.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  14. Tibor, ne menjen haza gyakran.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos