Frank Tibor: Majom a vízben 2011. February 28. Monday 6:24

Ahogy a Cipzár Klub című írásomban vázoltam, a most várható (és Európa által is várt) reformoktól függ, hogy az országnak nyílik-e esélye tartósan leküzdeni a költségvetésébe beépült hiányt, és ezáltal egy modernizációs és igazi 21. századi útra lépni. (Természetesen ez szükséges, de nem elégséges feltétel).

A bejelentés egyrészt emiatt lehet sorsdöntő, másrészt az országgal szembeni igencsak hadilábon álló bizalom megerősítése szempontjából.

Amint a Cipzár Klubban már említettem, néhány következő írásomban ebbéli véleményemet fogom kifejteni. Ezúttal a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, később pedig a térbeli és időbeli (múlt és jövő) összefüggések terén.

Kérdés tehát, hogy ha van egy lakosság, amely szentül hiszi, hogy ők már minden áldozatot meghoztak, és most már igazán megérett a helyzet a jólétre, ráadásul ez a lakosság el van varázsolva (alig ismeri a külvilág realitását, nyelveket, más kultúrát, értékeket), nincs tisztában a térbeli és időbeli trendekkel, szóval egy ilyen helyzetből hogy tud egy ország kilábalni?

Abban lehet reménykedni, hogy megindul a gazdasági növekedés— ez nagyjából tőlünk független erőktől, főleg Németországtól függ —, de a gazdaságban rejlő belső deficitek ettől, reformok híján, még megmaradnának. Már sokszor elmondtam, hogy a magyar gazdaságba a jelenlegi helyzetben ezek a néhány százalékos deficitek beépültek.

Korábbi csomagok (pl. a Bokros csomag is) azért voltak hosszú távon hiábavalóak, mert azokat nem követték reformok. Így az egyedi-egyszeri visszafogásokkal, megszorításokkal csak elodázták a problémát. A hiány pár év múlva megint felszínre jön, csak akkor már rosszabb állapotban találja az országot. Rövid távon igen jót tettek ezek a lépések (lásd az Orbán kormány első pár éve, vagy a Bajnai-év), de a beépült deficit ettől nem múlt el, mivel a lépéseket nem követték reformok.

Tehát reformok kellenek, átütőek, gyorsak, elszántak, következetesek.

Kérdés, hogy a már elmondottak függvényében mire van szükség, ill. milyen tere van a kormánynak.

A mostani kormány reformszándékairól csak annyit tudni, hogy az nagyjából 6-800 milliárdos  lesz, és a gyógyszerár támogatástól a munkanélküli segélyig jó pár dolgot, így a nyugdíjrendszert is érinteni fogja.

Először is ezek — amennyire sejteni lehet az eddigi hírekből — többnyire megszorítások, függetlenül attól, minek nevezi őket a kormány. Másodszor pedig ezek önmagukban nem reformok (főleg nem elegendő reformok).  Arról nem beszélve, hogy attól pl., hogy valakinek nem adunk munkanélküli segélyt, még nem lesz munkahelye. Ugyanígy a rokkantsági nyugdíjak felülvizsgálata és sok csalótól való megvonása (bár ez egy szükséges lépés ahhoz, hogy az igazi rászorultak többet kaphassanak), önmagában nem oldja meg azt, hogy azok az emberek, akik eddig rokkantak voltak, most meg hirtelen már nem azok, visszakerüljenek a munkaerőpiacra és főleg a munkába.

Harmadsorban a kormány még ellenzékként, jelenkori önmagát fosztotta meg attól a lehetőségtől, hogy normális, érdekeltség-alapú reformokat vezethessen be.

Hazánk jelenleg is a hasonló fejlettségű országok sorában — még most, húsz évvel a rendszerváltás után is a Kádár-rendszerével azonos mértékű —, kirívó, 50%-os elosztási rátával rendelkezik. Ezt a szocialista elosztórendszert mindenképpen modernizálni kell, ami — akárhogy is ragozzuk — nagyfokú megszigorításokkal jár. (A GDP-hez képest 40% körüli lenne a normális elosztási szint, ami a mostanihoz képest mintegy 2500 milliárd forint különbséget jelent évente.)

Erősen meg kellene nyirbálni az államigazgatást. Ettől — rövid távon legalábbis — növekszik a munkanélküliség, és felzaklatja az egész állami (egyébként általában legnyugisabb) munkaerőpiacot. Orbánnak az a célja, hogy barátságos szolgáltatásokat nyújtó állam kell, nagyon is dicséretes. Kérdés, ezt hogyan éri el (ehhez egy fecni kifüggesztése minden állami helyen nem elégséges, ez legfeljebb növeli a belépők jókedvét). Az is igen helyes elgondolás, hogy egyirodás ügyintézést vezetnek be, de ehhez az őrületes bürokráciát is csökkenteni kellene. (Ebben pl. Kanadától lehetne tanulni).

Fenntartható nyugdíjrendszert kellene kitalálni, kreálni. Ez annak a fényében, amit Orbán mondott, fából vaskarika: hogy t.i. csak annyit költhetnek nyugdíjra, mint amit járulékként éppen befizetnek. Így vagy a járulékokat emelik, vagy a nyugdíjak összegét csökkentik, vagy kitolják a nyugdíjkorhatárt. Ezek közül mindegyik ellentétes lenne a kormány eddigi ígéreteivel, főleg annak tükrében, hogy a magánnyugdíjak lenyúlásával azt mondta Orbán, hogy megmentették vele a nyugdíjat.

Az adórendszerben további változások várhatóak. Az eddigi személyi adóval kapcsolatos intézkedések nyilvánvalóan nem hozzák majd meg a (kormány által) várt hatást. (A kiesett, és gazdagoknak adott 500 milliárddal megnövelt lyuk betömése az azonnali reform-kényszer elsődleges oka). A kormányon kívül senki nem gondolja, hogy a gazdagok a hirtelen megnőtt jövedelmüket beforgatják a gazdaságba. Fogyasztásra biztosan csak minimális összeg megy majd ebből, a többletet vagy befektetik, vagy elmennek Thaiföldre nyaralni.

Ezzel az új adórendszerrel egyébként Orbán a legrosszabbkor a legrosszabbat tette. Nem mintha nem értenék egyet az alacsony adózás, sőt akár az egykulcsos adózás rendszerével (fokozatosan, megfelelő időben bevezetve). Már Churchill megmondta, hogy recesszióban adócsökkentés nélkül olyan próbálkozás növekedést elérni, mintha egy kukában ülve a kuka fülének rángatásával próbálnánk felemelni magunkat. Mindnyájan emlékszünk Reagan nagy adócsökkentésére is, amikor ezzel növekvő adóbefizetéseket ért el. Csakhogy Anglia meg az USA nem Magyarország.

Majd egyszer kifejtem részletesen, a lényeg, hogy a hazai szinten (amit maga Orbán is mindig szegénynek mond), a kisjövedelműek jövedelmét nem lehet a nagyjövedelműek hasznára még tovább csökkenteni.

Az alsóbb osztályoknak már így is régen nincs szabadon elkölthető jövedelme. További csökkentés képtelenség, amikor már így is milliók alig bírják fizetni a rezsijüket, és állítólag 2,3 millió kölcsönszerződés esetében több mint három hónapos az elmaradás. Az is képtelenség, hogy a kisjövedelműek emiatt kiesett jövedelmét a magánszektorban a munkáltatóval (az állami szektorban meg az adófizetőkkel) fizettessék meg. Ez nemcsak hogy munkahelyeket szüntethet meg és inflációt gerjeszt, de az is biztosra vehető, hogy egy nyugati demokráciában egy ilyen ötletet kiröhögnének, s aki ezzel előjön, úgy elvesztené a hitelét, hogy meg sem állna Lipótmezőig. És még ez a ’furcsa’ húzás is csak visszaállítaná a korábbi szintet, infláció nélkül, tehát míg a gazdagok akár 30%-os reálbér-növekedést is elkönyvelhetnek, a szegényeknél az új szint jó pár %-os, nemcsak reál, hanem akár nominális csökkenést is jelenthet.  És itt állítólag a munkavállalók 80%-ról beszélünk.

Hogy egy pici demagógiával én is éljek, ez az ötlet semmi mást nem jelent, mint hogy azt mondják a tiszahörcsögi szerszámgyár tulajdonosának, hogy ő alkalmazottanként jó pár ezer forinttal járuljon hozzá ahhoz, hogy az Orbán & Co. nevű maffia tagjai (politikusok és a felsőbb réteg általában) akár havonta félmillióval többet vihessenek haza. Ez a csak marhaságnak nevezhető húzás sokkal nehezebbé teszi a mostani (tehát egy-két éven belüli) helyzetet, és, főleg a jelenleg is várható hirtelen élelmiszer- és energia-áremelkedések miatt, a kiskeresetűek helyzetét. A bejelentendő reformok épphogy pótolni fogják az új egykulcsos adózás által kiesett jövedelmet.

De nézzünk pár más területet.

Mit lehet csinálni az oktatási rendszerrel? Ha nem akarnak megint hazudni, a tandíj kiesik. Csökkentik az egyetemek számát? Nagyon jó lenne, csakhogy eddig ők voltak minden ilyen változtatás ellen. Csökkentik a támogatott tanulók számát? Lehet sorolni; mindegyik megszorítás, méghozzá nem is akármilyen.

Az egészségügy átalakítása: Szakértők szerint jelenleg 500 milliárd hiányzik az egészségügyből évente. A nyomás növekszik, egyre több az idős ember. Tehát ezen spórolni elég nehéz lesz. A vizitdíj meg hasonlók kiesnek, a kórházbezárásokat már párszor elutasították, a privatizáció már totálisan lejáratva. Ezen kívül bármit felsorolhatunk, az mind megszorítás. Persze az egészségügyben is lehet az őrült bürokráciát, a sok adminisztrációt racionalizálni, de ez — bár könnyíti majd a betegek sorsát — sok pénzt nem hoz a konyhára.

Ezeken kívül is sok adminisztratív kiadáscsökkentő elem lehet a csomagban (ezek is többnyire megszorítások), és nyilván bevételnövelő intézkedésekre is sor kerül. Érdemes megemlíteni a kiszivárogtatott újabb Hungarikumot – legalábbis a neve az, majd meglátjuk mit takar –, a beharangozott Hamburgeradót. Egy ilyen külön-adót a lakosság egyszerű áremelésként él meg (megszorítás). Amellett, hogy a kormány aggodalma a polgárok egészsége iránt dicséretes, két kérdés is felmerül. Egyfelől, hogy hol volt ugyanez az aggodalom amikor a pálinkafőzést felszabadították? Másrészt pedig az, hogy általában az ilyen adók igen sok adminisztrációval járnak – eleve nehéz meghatározni pontosan mire vonatkozzon, ezek sokszor kijátszhatók, nehezen ellenőrizhetők. Egyszóval drága, más szóval kis hatásfokú.

Az igazi nagy kérdés azonban az, hogy mennyire jön majd be összességében a papíron — talán — jól kinéző csomag és a vele járó számítás, a jóslat.

A kormány jóslata, hogy a növekedés beindulásával megszűnnek a lyukak. A lyukak azonban túl nagyok ahhoz, hogy ez reális elképzelés legyen. (Az 5%-os növekedés egyelőre irreális, ezt állítólag a kormány is elismeri, az IMF ország-riportja is ‘szerény’ növekedéssel számol.)

Tehát eléggé rejtélyes, miből fog összejönni kormány által jósolt 6-800 milliárdos megszorítás, főleg annak tudatában, hogy a lakosság toleranciája — Orbánnak köszönhetően — igen kicsi. Ez lehet az alapvető oka a bejelentés többszöri halasztásának is.

Ezekhez az átalakításokhoz azonnal hozzá kell kezdeni. Már a kezdeti lépések hitelessége is meghatározó lehet. Ha a piac ezekben nem hisz, annak beláthatatlan következményei lehetnek.

(Bízzunk pártunkban és pártunk vezetőjében!)

Ha a piac úgy ítéli meg, hogy a kitűzött célok nem reálisak (ha nem hisz a papírnak), akkor az egész — eddig is körvonalazhatatlan — kormánypolitika összeomlik.

Erre mondhatjuk, hogy most ugrik a majom a vízbe.

Ez persze még siker esetén is csak rövidtávú eredmény, az ország rengeteg problémájának megoldása hosszabb időt igényel.

Az pedig egy fontos kérdés, hogy a problémálat hosszabb távon hogyan lehet megoldani.  Márpedig abba az irányba kellene lépni, majd haladni.

Meggyőződésem, hogy amíg az ország felvilágosítása meg nem történik, ez nem fog bekövetkezni. Ehhez az szükséges, hogy a lakosság tisztában legyen azzal, mi folyik a világban, mik a kilátásaik, és ennek tudatában összefogjon egy hiteles, elismert, nem kompromittálható, nem szétválasztó, nem lopó, nem hazudó, nem manipuláló, nem kirekesztő, őszinte vezető, egy igazi bölcs államférfi körül. Addig, amíg ilyen vezető nincs (és ez a valaki a mai helyzetben csak alulról vagy kívülről jöhet), addig folytatódhat az egymásra mutogatás, a jobb és baloldali eszmék és áleszmék ütköztetése, a pitiáner politikai csihi-puhi folytatása, a demokrácia megcsúfolása.

Jelenleg az az áldatlan állapot, hogy az ország két rivális vezetőjének neve hallatán hol az ország egyik, hol a másik fele köpdösni és káromkodni kezd. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy egyenlőségjelet tennék a két vezető közé, de ettől függetlenül ez tény. Így pedig nem lehet országot építeni. Így nem lehet a világ kihívásaival szembenézni. Csakis úgy lehet(ne), ha valaki köré a nép — sokszínűségében, pluralitásában, toleranciájával és szeretetével — össze tud zárni, ráadásul hosszabb távon. Ahhoz pedig arra lenne szükség, hogy az illető őszintén megmondja a lakosságnak, mi a helyzet (ma csak kábítás folyik), és a lakosság tartósan bízzon ebben a vezetőben, tartósan higgyen neki. Ez, a mai megosztottságban és demagóg környezetben, még illúzióként is távoli.

Pedig amíg nincs egy olyan vezető, aki össze tudná fogni a szinte végletesen és végzetesen szétválasztott népet (nem csak függőleges vonallal, jobb és baloldalra van széttépve a nép, hanem vízszintesen is, gazdagokra és szegényekre, befolyásosokra és elesettekre), addig erre nincs remény. Minél hosszabb időre betonozza be magát az egyik oldal, annál tovább késik a megújulás, a reneszánsz.

Ezalatt az idő alatt folytatódni fog a fiatal értelmiség elvándorlása, a népesség fogyása, az ország elöregedése, elszegényesedése, a balkanizálódás, a szélsőségek előretörése, a demokrácia hosszú téli álma, a kilátástalanság, a nép elkeseredettsége és a politikusok gazdagodása.

Összefogással lehet csak véget vetni a mai „oszd meg és uralkodj” hatalmának, amivel az uralkodók szolgaságban tartják a népet. Hallgatnunk kellene dr. Martin Luther Kingre, akinek az egyik álma az volt, hogy „a korábbi rabszolgatartók gyermekei majd egyszer testvérként tudjanak leülni egy asztalhoz a korábbi rabszolgák gyermekeivel”.