Ronai and Ronai
AMERIKAI

Orbán jóváhagyta a 250 milliárdos stabilitási alapot 2011. február 8. kedd 6:53 Forrás: MTI

  • Hozzászólások(7)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

Budapest – A nemzetgazdasági miniszter a költségvetésen belül mintegy 250 milliárd forintos stabilitási tartalék létrehozását javasolta a kormánynak, amit a miniszterelnök jóváhagyott – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.

A stabilitási alap megvédi Magyarországot az előre nem látható külső gazdasági eseményektől úgy, hogy az idei költségvetést semmilyen körülmények között ne kelljen módosítani – áll a közleményben. A stabilitási alapot csak akkor használja fel a kormány, ha a lehetséges kockázatok valódi gondot okoznak. Ha mégsem kell az elkülönített keretet igénybe venni, az az év végén visszakerül a költségvetésbe.

A bruttó hazai össztermék 1 százalékához közelítő mértékű alapot nem a költségvetési tartalékból és nem az adósságfinanszírozásra félretett keretből, hanem a 2011. évi költségvetésből töltik fel – fejeződik be a közlemény. Hogy miből teremtik meg ennek alapját, arra Orbán Viktor egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Matolcsy György és az államtitkára dolga, akik az egészet kitalálták.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken brüsszeli sajtótájékoztatóján jelentette be Orbán Viktor miniszterelnöknek tett javaslatát, hogy az idei költségvetésben a kormány hozzon létre stabilitási tartalékalapot, amely – mint mondta – súlyos külső kockázatok megjelenése esetén megvédi a büdzsét az európai pénzügyi rendszer hullámveréseitől.

Mint indokolta, az alap biztosíték lehet arra is, hogy az államháztartási hiány mértékét a GDP 3 százaléka alatt tartó költségvetési politika biztonsággal teljesíthető legyen.

Piaci elemzők kedvezően értékelték a 250 milliárd forintos tartalékalap létrehozásának tervét, amely tovább erősíti Magyarország hitelességét és ezzel javíthatja az ország kockázati megítélését.

VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0.0/5 (0 szavazatból)
VN:F [1.9.3_1094]
Értékelés: 0 ( 0 szavazatból)

Címkék:,

  • Hozzászólások(7)
  • Print Friendly and PDF
  • Betűméret változtatás
Share

7 Reader’s Comments

  1. Attól tartok, az egyébként is prédára mindig éhes csókosoknak nagy szüksége lesz erre a 250 milliárdra, mert az imént hallottam a Klubrádió híreiben, hogy a szakszerű, vállalkozásbarát, gondoskodó, nemzeti polgári, nagyszerű, csodálatos, isteni kormány tevékenysége ellenére (vagy inkább miatt???) tizenvalahány százalékkal esett vissza a hazai ipari termelés novemberhez képest!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  2. Kell a gyorsított honosításra, meg ezek költségeire.

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +1 (1 szavazás)
  3. Szerintem orbán nekimegy az EU-nak, s jól látja, hogy akkor nagyon kell majd ez a vésztartalék! Azt viszont nagyon rosszul látja, hogy ez elég lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  4. 2011. február 8. kedd
    10:54
    Your comment is awaiting moderation.

    Szerintem orbán nekimegy az EU-nak, s jól látja, hogy akkor nagyon kell majd ez a vésztartalék! Azt viszont nagyon rosszul látja, hogy ez elég lesz!

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
  5. Hát nem is tudom igazán,hogy ez egy előrelátó óvatosság,esetleg valamely kiszolgáltatott réteg,népcsoport vagy az egészségügyi maffiacsoport leendő kárvallottjainak megsegítésére szolgál majd,…sok pénz az a 250 milliárd.
    Ugye az előbbi felsorolásból is látható,hogy van mire a közös pénzt költenünk,persze értelmesen!
    Tessék már megmondani honnan került elő ennyi pénz ,és ott már nem is hiányzik,
    csak nem felesleges volt ott ahol volt?????
    Az éves költségvetésen ütött lék persze jóval nagyobb,-ugye emlékeznek néhány politikus locsogásainak áldatlan következményeire,emlékeznek arra is ugye,hogy…már a magántőke a kisbefektetők tőkéjüket elkezdték külföldre menekíteni,mert hát ugye “biztos ami biztos” tehát itt nem annak befoltozása a cél,nem lehet az.
    Akkor mire is kell ez a 250 milliárd ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  6. Még azért van egy fontos kérdés ami megválaszolatlan maradt.Nevezetesen ,hogy honnan lesz ez a pénz? A válasz : “… arra Orbán Viktor egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Matolcsy György és az államtitkára dolga, akik az egészet kitalálták.”
    Tehát ez nem a MÉHEK dolga! Na és akkor kié is ez a PÉNZ?

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: +2 (2 szavazatból)
  7. Orbán András Lajos

    Még nem tom mire de köll ez a piz………..Mondá a csutitörp………….Oszt.jónapot………

    VA:F [1.9.3_1094]
    Értékelés: 0 (0 szavazatból)
Kapcsolódó cikkek

Matolcsy távozását követeli az MSZP 2012. augusztus 15. szerda | AN

Matolcsy felrúgja a megállapodást 2012. június 14. csütörtök | AN

Még mindig nem független az MNB 2012. június 1. péntek | AN

Varga: 15 milliárd euró körüli lehet a csomag 2012. május 31. csütörtök | AN

KOHÁNYI TÁRSASÁG LÉPJEN BE!
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
AP VIDEÓ - HÍREK A VILÁGBÓL
Szabad Magyar Tv
Szolgálati közlemény

Felhívjuk vendégbloggereink és olvasóink figyelmét, hogy az alábbi vendégblogok némelyikének legfrissebb posztjai, ill. linkjeik technikai okokból, rajtunk kívülálló, a WordPress.com által bevezetésre kerülő változások következtében nem jelennek meg. Ezért az érintett blog-dobozkák egyelőre üresek. A probléma megoldásán az AN munkatársai dolgoznak. Addig kérjük a bloggereink és olvasóink megértését és türelmét.

Áthidaló megoldásként, a helyzet rendeződéséig itt is felsoroljuk a kárvallott blogok linkjeit, hogy olvasóik mégis el tudják őket érni az AN-ről is:


Az AN szerkesztősége.
2015.03.23.

RSS e-Vitae
RSS kanadaihirlap
RSS torokmonika
Videók

videos