Önnek igaza van, és elnézését kérem mindazoknak, akiket a féloldalas véleményemmel megbántottam. Elsősorban arra koncentráltam, hogy az amerikai filmeket és Amerikát érintő buta előítéletekre reagáljak, és minősítsem azokat a gyakorta elhangzó sztereotípiákat, amelyeket magyar emberek könnyelműen Amerikára mondanak. Ez már majdnem közvélekedésnek számít egy olyan országban, amely képtelen az együttélés minimális normáit megteremteni egy amerikai megyényi területen, és képtelen még egy ilyen kicsi országot is emberi módon működtetni. Mivel 2011 óta – a rendszerrel szembeni egyszerű undorból és viszolygásból – képtelen voltam Magyarországra menni, és amíg csak nem szükséges, nem is tervezem ezt, valóban kevésbé tudtam figyelemmel kísérni mind a magyar, mind az orosz film legújabb remekeit. A magyar filmes szakemberek szakmai tudása világszínvonalú volt a Lumumba utcában, és talán Etyeken sem felejtették el a szakmát. Mindazonáltal a Die Hard 5. rakparti autós üldözés jelenete tekintetében nem értünk egyet. Nem szakemberként, csupán nézőként, katasztrofálisan amatőrnek tartom, gyermetegnek. Ebből mindenfajta profizmus hiányzik. Azt nem tudom, kinek a hibájából, de a végeredmény majdnem parodisztikus. Láttam még néhány ilyen pesti jelenetet amerikai filmekben.
De ennek nincs köze ahhoz, hogy az ostoba amerikaellenes előítéletek visszautasítása közben érzelmi alapon minősítettem és általánosítottam másokat. Ezt elismerem, és elnézést kérek. Azzal a megjegyzéssel, hogy miközben nem lehet nemcsak egyes nemzetek filmművészetét, de még egyes alkotók filmjeit sem egymáshoz méricskélni, az Ön által említett orosz alkotók egyelőre meg sem közelítik az orosz filmnek azokat a nagyságait, akiken mi – és részben a világ filmművészete – felnőttünk.
Mindennek mellesleg semmi köze ahhoz, hogy egy magyar filmstúdiót a szakmából többen attól féltenek, hogy az orosz oligarchikus terjeszkedés része lesz vagy elmaffiásodik. Ennek nincs köze a mindkettőnk által nagyrabecsült orosz művészethez.
Üdvözlettel,
Bartus László