annak pedig külön örülök, hogy eljutottunk oda, hogy a nézeteltérés lényege szemléleti és nem erkölcsi-etikai természetű. írásod jó hosszú, de a vita tárgyát képező lényegi rész nagyon tömören kivonatolható belőle, mármint az, hogy mit értelmeztél teljesen félre az én szavaimból:
“ilyen alapon az „igazak ivadékának”, a fegyvert a szétszórattatás ideje alatt soha nem fogó zsidó népnek az alapvető humanitását, elvitatni nem lehet.”
Hosszú írásod utolsó bekezdéséből derült ki számomra, hogy szemléleti problémával állunk szembe. Az én szavaimból ugyanis a zsidó nép humanitására vonatkozóan semmiféle megállapítás, de még csak utalás sem olvasható ki. Ez egy tipikus szuperpozíció, amikor az általam írtak szövegösszefüggése benned egy olyan önálló kép létrejöttét indukálja, amire én még csak nem is gondoltam. Úgyhogy tisztáztuk: te a saját agyadban létrejött, és tévesen nekem tulajdonított gondolattal szálltál vitába. És igazad lett! :-)
Mert mi is volt az én gondolatom? Az, hogy az az Isten-szimbólum, amit a zsidóság hitével imád, éppúgy esendő, ahogy maga az ember. Mert teljesen mindegy, hogy csak a tizedik csapásként, de akkor is megtette, hogy csecsemők elpusztítása árán szabadította meg a zsidókat a rabságból. Ha századik vagy csak az ezredik csapásra tette volna meg, akkor is ugyanezt mondanám: nekem olyan Isten nem kell, amelyik erre képes, inkább pusztuljak én. És ebben teljesen indifferens, hogy ez csupán egy kitalált szimbólikus történet, vagy van-e bármiféle valóságalapja, vagy nincs. Ez egy tanítás, egy tanmese. És ez a tanítás szerintem rossz, hibás. Ennyi. Ezzel én nem vonom kétségbe senkinek és semmilyen népnek a humanitását. Azt viszont állítom, hogy ez a tanítás, ennek a tanításnak az esszenciája ártalmas és rossz. Ettől még az a nép, amelyiknek ezt tanítják, és akikkel ünnepeltetik az ezen az áron való szabadulásukat, lehet akár a világ leghumánusabb népe is.
Írod, hogy nem veszem figyelembe azt, hogy a történet milyen történelmi korra értelmezendő. Dehogynem. Csakhogy mi nem abban a korban élünk, hanem a maiban. És a ma élő embernek lehetősége és feladata újra és újra átgondolni azokat a tanításokat, amelyeket az utókorra hagy. Ha pedig az emberi civilizáció elér egy olyan szintet, amelyből a múltra visszatekintve egy eddigi tanítás barbárság, akkor ezen lehet segíteni. Lehet a szabadulást és a pészahot is ünnepelni, de az új generációnak már úgy kell tanítani, hogy a történetnek az a tanulsága is feldolgozásra kerüljön, hogy a szabadulás ára csecsemők halála volt. Ezzel kapcsolatban még soha nem hallottam, nem olvastam semmiféle kritikai gondolatot. Ezt tartom problémának, ennek a kérdésnek a kibeszéletlenségét. Ez a mi generációnk felelőssége.
Egyébként nem tudok egyetlen más nép eredettörténetében sem ehhez hasonlót, amikor egy másik nép csecsemőinek a meggyilkolása valamely magasztos cél eléréséhez bocsánatos szükségszerűségnek van ábrázolva, és az ezáltal elért célt a mai napig ünnepelik. Ezen pedig érdemes lenne elgondolkodniuk a zsidó vallás és kultúra őrzőinek, mert ez alapos okot és ürügyet szolgáltathat a zsidósággal szembeni ellenszenv táplálásához. Az emberek többsége nem mélázik ezen annyit mint mi itt.

így jutottál te is hamis következtetésre. csak épp ennek fordítottjaként: egyvalamit kerestél, amit nem sikerült megtalálnod. pedig van benne: hályogkovács. de elárulom, ha ez a szó nem lenne benne, akkor is helytálló lenne a megfogalmazásom, mert a hozzászólásod egésze meglehetősen cinikus és dehonesztálóan inszinuáló formában az értelmi szintemmel foglalkozik.

hozzáteszem, hogy most ugyanazt metódust ismételted meg, amit korábban is kritizáltam: kiragadtál a mondanivalómból egy szalmaszálat és azt cincáltad. azzal a különbséggel, hogy most még csak sasszemű sem voltál.

Nem vagyok rabbi, de ennek ellenére tudom, hogy mit válaszolnék Öreg Titán Ábrahámmal kapcsolatos felvetésére. Mégpedig a következőket:

No lám, milyen bölcs is volt az Isten! Mert éppen azért választotta Ábrahámot szövetségesének, hogy meglássa, ki teszi fel ezt a kérdést. A zsidóság története isteni próbatételek sorozata. Ez is egyike a próbatételeknek, annak, hogy ki hogyan reagál erre a kérdésre. Ez talán az egyik legnagyobb próbatétel. Ki-ki gondolkozzon el azon, hogy mi a helyes válasz. És ha ez megtörténik, akkor már Isten célt is ért.

tévedés, butaság, vagy inszinuáció azt állítani, hogy dogmát szegeztem szembe dogmával.
minimum butaság azért, mert a dogmának éppen az a lényege, hogy megkérdőjelezhetelen. én a saját privát gondolataimat tettem közzé, amelyek így eleve nem megkérdőjelezhetetlenek, teljesen nyilvánvalóan nem sorolhatók be semmiféle dogma keretei közé.

igazán nagyon sajnálom az AN többi olvasóját, hogy néhány sértetett elvakult hívő nem volt képes ezt az eszmecserét a megszokott, egymást tisztelő mederben folytatni. a magam részéről itt befejezem ennek a cikknek a kommentelését, mert már réges-rég nem arról van szó, amiről eredetileg a cikk szólt. biztos vagyok benne, hogy egy zsidó rabbi több értelemmel és megértéssel szállt volna vitába velem, mint amit itt tapasztaltam.