(Várom a fejleményeket.)

Ha most jobban átgondolom amit írtok, azt hiszem értem a kételyeiteket. Azért értem, mert ti, legalább is te Csavargó egy olyan rendszerben éltetek és voltál jelen a gyülekezetben, amikor “még” érzésem szerint a terror abszolut mértékben érzékelhető volt a gyülekezetben. Gondolok itt a szakadás előtti időszakra. Valószínűsítem, hogy így lehetett, mert még 98 előtt egyszer vagy kétszer egy barátnőm unszolására én is ellátogattam oda, még a Folyondár utcába. Amit akkor tapasztaltam és összevetem a mostani tapasztalatommal az sokkal, de sokkal kézzelfoghatóbban és erőteljesebben érezhető volt valamiféle “erőszakos” légkör, amiből akkor én még csak azt éreztem, hogy ez itt valami szekta szerű, mert nagyon erős szavakat használtak és nagyon nagynak éreztem a nyomást. Talán nem is véletlen, hogy akkor még nem fogott meg az egész. A kettőből az utolsó alkalmon felálltam és elmentem, amikor az “Istentisztelet” arról szólt, hogy miért kell az SZDSZ-re szavazni. Én nem politizálok, legalább is igyekszem ettől távoltartani magam. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs véleményem. Akkor ez engem mélyen megdöbbentett, úgyhogy elmentem. De aztán 10 év múlva, amikor erősen éreztem Isten hívását, valóságos módon – egy magánéleti válság vége felé -, nem ismertem más gyülekezetet, azt hittem, hogy a Hit Gyüli az egyetlen, ahol megtalálhatom az utat. S amikor megtértem, akkor már egy teljesen már légkör fogadott. Igy azt gondoltam, hogy biztos a 10 évvel azelőtti énem még jobban lázadott az Úr ellen. Igyhát nem is foglalkoztam vele. Nem lehetett érezni semmiféle különleges nyomást, ami pedig már az elején fura volt, azt a prédikációkban “megmagyarázták”. Egy éretlen keresztényt nagyon könnyen tévútra lehet vinni, ha nem ismeri jól Jézust és az Ő beszédeit sem érti teljesen. Aztán, ahogy telt-múlt az idő, valahogy mégis megláttam dolgokat, amiket meg kellett. De hangsúlyozom, hogy semmi direkt nyomást nem éreztem az Istentiszteleteken. A dolgohoz hozzátartozik, hogy nem is volt szándékomban úgymond beépülni a gyülekezet életébe, mert úgy voltam vele, hogy ha meglátnék olyan dolgokat, amik az ige ellen vannak, azaz szembesülnék a bort iszik példájával, akkor azonnal megundorodnék és akkor “el kellene onnan mennem”, mert nem bírnék hallelújázni, amikor tudom, hogy mi van. Ismétlen a Fesz van állításait akkor még nem fogadtam el tényállításokként, hanem olyan “mit tudom én, hogy mi volt az igazság” alapon gondolkodtam, labilis voltam e tekintetben. A gyülekezetben senki, de senki nem beszélt erről nekem, a szakadásról, meg ilyenekről. Persze nem is voltam senkivel sem olyan nexusban. Egyszerűen csak elmentem, egyedül voltam, imádtam az Urat, éreztem a jelenlétét a bensőmben, sok prédikációt pedig nagyon komolyan vettem. Persze ahogy ott elmélkedtem, – s mivel szoktam gondolkodni – észerevettem furcsa dolgokat, ahogy azt már leírtam. S lassan felfedeztem, hogy a Hit Gyülekezetén kívül is élnek magyarországon keresztények, sőt több amerikai oldalra is ellátogattam, megismertem szolgálókat stb. Meg egy fórumon találkoztam olyanokkal is, akik “meséltek nekem” a régi dolgokról, de ők is csak nagyon lightosan, nem mindig nem lehetett tisztán látni. De akkor már belül tudtam, hogy igaz lehet minden. S hogy járok-e még oda? Hát, már nagyon régen nem voltam, de nem volna igaz, ha azt mondanám, hogy egyáltalán nem járok. Jelenleg ott tartok, hogy szükségem volna egy közösségre, ahol sok jó ember szereti az Urat, s ahol igazi kapcsolatokat építhetek, mert a Hit Gyüliben egyet sem építettm, őszintén.
A hosszú ideig tartó házasságom időközben tönkre ment hitbéli és egyéb körülmények miatt, de azóta újra férjhez mentem egy keresztény férfihez, s most ott tartunk, hogy keressük azt a helyet, ahol megélhetjük a hitünket közösségben másokkal. Talán a legutolsó csepp az volt a pohárban, amikor szerettük volna a gyülekezetben Isten áldását kérni a házasságunkra egy pásztortól, hiszen akkor már egy ideje parázna kapcsolatban éltem a férjemmel a válási hercehurca miatt, jogi okokból – és rettentően bántott, szinte nem tudtam már másra gondolni. Ő – akinek a nevét nem írom le – azzal utasított el, hogy a férjem még nem jár elég ideje a gyülekezetbe. Kérdeztük tőle, hogy akkor inkább éljünk bűnben, csakhogy a gyülekezeti menetrend be legyen tartva???? Na a férjem akkor mondta, hogy neki itt a vége, mert ahol ilyet tudnak mondani, ott nincs Isten és nincs is szüksége onnan áldásra. Egyetértettem vele. Azóta voltam egyszer-kétszer, de azt hiszem nem megyünk többet. Valahogy így halt el bennem a “gyülekezetem” iránti szeretet. Nem tudom, hogy érthető-e így és elhiszitek-e végre, hogy én őszinte és tiszta szándékkal jöttem, nem alakoskodok, mert gyűlölöm az emberi romlottságot, még ha én is hibáztam és hibázok is az életemben. :) Ez ebben a formában szerintem elég kitárulkozás ugye?
Én