“Mivel tehat Krisztus tesstben szenvedett,vértezzétek fel magatokat azzal a felismeréssl,hogy aki testileg szenved,az elszakad a buntol,hogy többé ne emberi vagyak,hanem az Isten akarata szerint éljétek le testi életetek hatralévo idejét.Bizony elég volt abbol,hogy a multban a poganyok szokasa szerint kicsapongasokban,(bunos) kivansagokban,részegeskedésekben,dorbézolasokban,tivornyazasokban es szentségtelen balvanyimadasban éltetek.
Azért haragusznak ratok (igaz keresztyénekre),mert nem rohantok velük együtt a kicsapongasnak ugyanabba a posvanyaba”(1Péter 4:1).

Az aki kapja a csapásokat nyilván nem látja és nem érzékeli, hogy szélesebb nézőpontból ennek is van pozitiv hozadéka. Legfeljebb nem neki, hanem pl. valakinek aki körülötte van, mert megtanul ezen keresztül valamit, felnyilik a szeme valamire amit e sors csapás nélkül soha nem látott volna meg. Az már egyéni tragédia, hogy ehhez az én áldozatom kellett. Ilyen értelemben lehet “haszna” a szenvedésnek is. Ha nem csak a saját szempontomból nézem, bár ez tudom egyáltalán nem vigasztaló.

Na itt az a pont ahol minden empátiám cserben hagy. Én sem érzelmileg sem intellektuálisan nem tudom felfogni mi jó lehet a szenvedésben, ugyan mi hasznuk lehetett belőle.

Vagy ahogyan az a híres orvos írta, ” a szenvedéseink haszna” .

Bátran állíthatom, hogy az életben ahány szenvedés és megpróbáltatás ért, az csak rontott rajtam mind érzelmileg, mind intellektuálisan mind fizikailag.

Ha az életben nemesedtem, jobbá váltam vagy fejlődtem, az egyedül csak a szép szónak, a helyes tanításnak és a példamutatásnak volt köszönhető. Azok az emberek akik hasznosnak tartják a szenvedést talán tévednek, talán nem a szenvedés, hanem a szenvedés leküzdéséért folytatott harc tette őket értékesebb. Legalábbis azt a pár embert aki erről így beszél, azaz a győzteseket, mert döntő többségük összeroppant a szenvedések súlya alatt, belehalt és nincsenek itt köztünk, hogy elmondják, hogy haszontalan dolog a szenvedés, nagy tragédia, mindent tönkretesz és kell a fenének.

.
És, hogy betegen nyomorultan elpusztulni, bár nekik voltak anyagi lehetőségeik a szenvedést enyhíteni ellentétben a sok millió nyomorgó beteg emberrel, de a még fejlett társadalmakban is óriási az öngyilkosságok száma, na hát az bizony tragédia.

Igenis az és nem szabadna, hogy megtörténjen. Szenvedtem én is eleget, Isten segített is eleget, soha nem fogom neki megköszönni a szenvedést amit rám mért csak a segítséget.

Ez bizony nem így van rendjén , nagyon nincs rendjén, hogy emberek szenvedjenek.
.
Sokan mondják, hogy ez az élet, ez természetes. Nem, nem ez az élet, és ez nem természetes. Nem természetes, csak előfordul a természetben. Óriási különbség.