Hozzászólás: Bartus László: A Brooklyn Bridge elmélet

Dr.Tóth Elek

Dr.Tóth Elek — Tue, 20 Mar 2012 00:10:43 +0000

Ezt is érdemes újra elővenni! Most nem kötelező olvasmány. :)
http://www.doksi.hu/elemzes.php?order=Show&id=492

Dr.Tóth Elek

Dr.Tóth Elek — Mon, 19 Mar 2012 23:57:08 +0000

……agyament /agymosott/ …….Naponta beleütközik az ember!
Nem tudtam felfogni, hogyan lehetséges az, hogy évtizedek alatt kialakult ismeretségek, ne adj isten barátságok is meglazulhatnak egy-egy “politizálós” beszélgetés közben, után! -.agyament /agymosott/ -. de hogyan lehetséges ennyi ember agyát átmosni? Itt a megoldás! Egyszerűbb mint gondolhatnánk. Automatikus és önjáró. Egy körbe járnak, egymást hallgatják és licitálják felül…..ördögi!
Ha kapnak egy nem brancsbelitől egy konkrét kérdést ami húsba vágó, egy másodperc bamba szünet és mintha a kérdés el sem hangzott volna, folytatják ahol abbahagyták. …-.agyament /agymosottak/- automaták.
Nem lesz könnyű dolgunk!

ricsy

ricsy — Tue, 22 Nov 2011 08:48:00 +0000

Kedves Bartus úr! Ne értsen félre, eszem ágában sincs a Brooklyn-hidat lerombolni. Én arra céloztam csak, hogy az önök társadalma hidakat épít. Hidakat, amelyek más országok és népek felé nyitnak új utakat. Nálunk itthon sajnos emlékműveket állítanak. Olyanokat, amelyeket lerombolhatnak a valóságban, a lelkekben mégis súlyos koloncként megmaradnak és ezek a koloncok azok, amelyeket mindíg le lehet porolni, fel lehet fényesíteni. Ami pedig a legrosszabb, hálót lehet köré szőni, amivel sok “halat” lehet fogni..
Még valami. A Brooklyn-híddal kapcsolatban. Úgy vélem, valóban még nagyon sokáig állni fog. De ha netán tönkremenne, ledöntené egy tornádó /isten mentsen persze tőle/ Önök biztosan fognak a helyére másik, nagyobb, jobb hidat építeni.

girbegurba

girbegurba — Tue, 22 Nov 2011 08:16:23 +0000

talalom: ++++++++++++++

talalom

talalom — Mon, 21 Nov 2011 22:56:26 +0000

1. Köszönöm a 13 egyetértést. Kedves hozzászóló: ma Magyarországon 200 ezer fölött van az átlagbér, igaz, ahhoz nagyon sokaknak kell 80 ezer forinttal beérniük, hogy keveseknek meglegyen az 1-2 millió havonta. De a statisztika szerint az én 120 ezres nyugdíjam az átlagbér alatt van. Ami felháborító: sokmindenről gondoltunk sokfélét, de azt nem, hogy ennyire elszaladnak a különbségek. Hogy egy senki, nyikhaj, akinek volt szerencséje jogi doktorátust szerezni, és személyi titkárként bevonulni egy tekintélye ember tekintélyes s..gge alá, az ma azt vághassa a magyar nemzet 95 százalékának szemébe, hogy mindenki annyit ér, amennyije van, miközben soha az életben nem volt mersze megméretni magát versenykörülmények között. (LÁzárról beszélek) Érdemes lenne azt is megjegyezni: a statisztikák szerint az elmúlt 20 évben kizárólag 2002 és 2010 között csökkent a leggazdagabbak és a legszegényebbek között a távolság. (Ma persze már megint nő.)
Nagyon örülök, hogy mások is próbálkoznak az egyéni módszerekkel, ezeket kellene hálóvá szervezni. Sajnos ezek a hites fideszesekkel szemben hatástalanok: testközelből tudom, mert a 17 év óta párom közéjük tartozik. Őt nem próbálom meggyőzni, mert pl., amikor felhoztam, hogy a nyugdíjból esetleg eü. adót kell majd fizetni, ahelyett, hogy 300 forintot adna számlára az orvosnak, ha megy, (most anélkül ad 500-at), azt üvöltötte, hogy ha Orbán kérné a nyugdíját, odaadná neki. Emiatt nem fogom cserbenhagyni (most éppen nagyon beteg), egyébként sokat köszönhetek neki, sokszor állt mellettem a magánéletben. Sőt, azt sem említettem, hogy akár meg is tehetné, mert én még két helyen dolgozom, így picivel meghaladom az átlagkeresetet, abból a mi igényeink szerint ketten is meg tudunk élni. (Csak Orbán meg ne hallja!)
Szóval tulképp azt szeretném elmesélni, ha érdekel valakit, hogy miért gondolom én ezt a sötétség oszlató hálót ilyen földhözragadt ötletekkel megszőni. Tisztes kispolgári családot tett tönkre anno 1948 és 1953 között az akkori Orbán-kormány, ennek voltam a középső gyermeke én. Apukám nem bírta a gyűrődést, fizikailag is összeomlott, Anyu tartotta a családot felszínen, időnként 2-3 állást is vállalva. Egyikük sem volt értelmiségi, Apu négy elemivel és vendéglős mestervizsgával rendelkezett, Anyunak hat elemije volt. 1952-től (akkor államosították a kettejük által üzemeltetett kocsmát) gyorsuló ütemben csúsztunk lefelé, a Bakáts térről a Kálvária térre, kocsmárosból, házmesternek. Én szerettem iskolába járni, érdekes dolgokat lehetett ott tanulni, faltam a könyveket, imádtam írni. Értelmiségi ismerőseim a tanáraim voltak, meg még a házban a második emeleti rendőr törzsőrmester számított annak a mi környezetünkben. Gyakorlatilag 13 éves korom óta dolgozom: az iskolában ugyanis tudtak a család elég lehetetlen helyzetéről, és a két, úttörő kötelességből korrepetált gyerek mellé a tanáraim szereztek két pénzért tanítható gyereket is. Úgy 14-15 éves lehettem, amikor a házbeliek rájöttek, hogy én tudom írni a legjobb kérvényeket a különböző hatóságokhoz, innentől fogva minden lakó (52 lakás, kb. 160 ember) búját baját én továbbítottam az akkor is mindenható illetékesekhez. Továbbtanulásról persze szó sem lehetett. Már a technikumból is eltanácsoltak “e” származásom miatt, a maximálishoz közeli felvételi eredményem ellenére. Akkor mire a gimnázium? Négy év elfecsérelt idő, kereset nélkül, és utána a kilátás? Egyetem biztos semmi (jogász szerettem volna lenni), és állás is bizonytalanabb, mint egy jó szakmával. Akkor inas, akkor már ipari tanuló. Úgy választottam a műszerész szakmát, hogy egyetlen biztos pontom volt: a két balkezemmel biztosan nem lennék olyan jó varrónő, mint a nővérem. Na, ez műszerészként sem volt előny, de végigverekedtem magam ezen is, sőt, még mestervizsgát is szereztem. De a legkevésbé sem érdeklődtem a csőszegecselés technológiai megváltoztatásának mikéntje iránt. Húztam fegyelmezetten az asztali fúrógép karját túlórában is, mert a pluszpénz lehetővé tette, hogy a vállalati kirándulásokon eljussak az ország sok-sok tájára, közben jártam a levelező gimnáziumba, és olvastam sokat, össze-vissza. És egyre formálódott bennem a gondolat, hogy nekem hídnak kell lennem azok között, akiknek Vergilius szinte személyes ismerősük, de fogalmuk sincs, hogy mire való a Jakab-szelep (a hagyományos WC-tartályok fontos alkatrésze egyébként), meg azok között, akik hiábavalóságnak tekintenek minden szellemi termékre, Vergiliusra és bárki által festett képekre, alkotta szobrokra, ideákra, miért kell az ő segítségük ahhoz, hogy eligazodjunk az életben. Hogy a politika nem úri huncutság, hanem a közös életünk rendezésének művészete. Hogy ne hagyjuk átverni magunkat, mi proletárok, semmiféle dumától. Öt éves vargabetű után lettem újságíró gyakornok, persze üzemi lapnál: az volt az én közegem. Megpróbálhattam a híd szerepemet betölteni. Nem tudom, hogyan sikerült, bár van némi visszajelzésem, de az átverési technikákat úgy tűnik, nem tudtam elég sokakban tudatosítani. Persze ez így, egyesével elég macerás, és túl hosszú idő, ehhez kellenének a hálóépítő társak.

admin

admin — Mon, 21 Nov 2011 03:36:07 +0000

Kedves ricsy,

csak a Brooklyn Bridge védelmében emlékeztetem, hogy itt nem úgy gondolkodnak, mint Magyarországon, ahol tíz-húsz éevnként lecserélik a névtáblákat, átkeresztelik a tereket, szobrokat tologatnak jobbbra és balra. Itt becsülik a hagyományokat, a város szimbólumait. Biztos lehet benne, hogy itt nem lesz egy Tarlós, aki modernebb hidat építene a Brooklyn Bridge helyére. Ez a világ egyik leggyönyörűbb hídja, és a város egyik szimbóluma. Ezt soha nem fogjak lebontani, abban biztos lehet.
A piramis és háló hasonlathoz még egy érv: Jézus nem piramisépítőket hívott el tanítványainak, hanem halászokat, akik hálóval fogják az embereket. Máshol mondja, hogy az Isten országa olyan, mint a háló.
Üdvözlettel, Bartus László

girbegurba

girbegurba — Sun, 20 Nov 2011 19:24:46 +0000

Piktor “több fejjel gondolkodik”. Legföljebb csak hiszi, mert nem gondolkodik, hanem ábrándozik és erőszakoskodik. De a több fej stimmel. Lásd: A három narancs szerelme.

ricsy

ricsy — Sun, 20 Nov 2011 11:04:28 +0000

Kedves Bartus úr! Írását figyelemre méltónak és igaznak tartom. Nagyon tetszik a Booklyn -híd elmélete. De engedje meg, hogy pár észrevételt tegyek hozzá. Az első mindjárt az, hogy akármilyen erős is egy háló, ha túl sok helyen éri szakadás, el kell dobni. Van ugyanis egy pont, ahol nem éri meg a toldozás, foldozás. Ez a jó hír. De jnnek a rosszak.
A Brooklyn-híd már régen nem fog állni, amikor a piramisok még igen.
Majd a kvetkező, látszólag ennek teljesen ellentmondó megállapítás. Az a társadalom, amelyik monumentális síremlékeket épít, soha nem fog addig jutni, ameddig az, amelyik hidakat. És ebben nem egészen értek egyet őnnel. Kormányunk véleményem szerint a maga hálórendszerével mégiscsak piramist épít. Méghozzá jó rabszolgatartó módjára. Igaz, nem tudom, tudja-e, hogy ezzel a saját sírját építteti. De gőzerővel dolgozik rajta. Hogy meddig jut vele, ki tudja. De nekünk még sokáig itt fog állni egy újabb félbehagyott “piramis”, amit kerülgethetünk. Jobbról is, balról is.
A Brooklyn-híd miatt viszont senki feje nem fog fájni. Egyszer a jővőben knnyes szemmel búcsút mondanak majd neki és építenek a helyére egy új, a célnak jobban megfelelő modernebb hidat. A mai Brooklyn-híd pedig megmarad a képeslapokon és az emberek emlékezetében. Mi viszont saját “piramistorzónkat” takargathatjuk hálóval, kerülgethetjük innen is, onnan is, időnként letakarítgathatjuk róla a rárakódott port, de szabadulni, már nem fogunk tőle.

komplementer

komplementer — Sun, 20 Nov 2011 10:52:06 +0000

A háló
Egy magát baloldalinak valló szomszédasszonyom panaszkodik, hogy negyven akárhányéves lánya már évekkel ez előtt belegabalyodott ebbe a “hálóba” – vagyis belépett a helyi polgári körbe, amelynek még külön kivilágított kirakata is működik a település orvosi rendelője falán – és most, amikor egyre világosabb orbánék szemfényvesztése most sem tud, de nem is akar belőle kikecmeregni. Az unokája egy – nem közismert, de állítólag reményteljes – szélsőjobbos rock-együttes tagja… A szintén idős férje nem ment el szavazni azzal, hogy hagyja már őt békén, úgyse rajta múlik a választás eredménye…
Őmaga szegény feje hogyan tudna rájuk hatni, amikor ő is minden információját a tévék műsoraiból, meg a ….. szupermarket hetente kétszer érkező információiból nyeri. A maga módján vívja a mindennapok küzdelmét.
*
Viszont, ez a mai Magyarországon “demokratikus háló” effektusa …

komplementer

komplementer — Sun, 20 Nov 2011 10:25:18 +0000

Admin 15,18
Valóban, az amerikaiak nem olyan buták…
A magyarok egy jelentős(!) része, bal, vagy jobboldali egyaránt, a piacról – legyen az áru v. pénzpiac – csak a médiából és a szupermarketek magukról elnevezett reklám “újságaiból” tájékozódnak. A vállalkozás, mint kihívás, távol áll a legtöbbjüktől, vagyis a nehéz helyzetekből való kilábalást többségük valami felsőbb erőtől reméli és ha mozdulni kellene valami érdekében, akkor ezt ólomcipőben teszik. Valószínű a klasszikusok ezt tekintették kispolgári mentalitásnak.
Amikor amerikaiakkal van szerencsém beszélni, mindegyiküknél feltűnik, hogy állandóan számológépet hordoznak maguknál, tájékozottak a piaci események minden, nem csak a szakmájukba vágó eseményei között, és – ami nekem nem mindig szimpatikus – saját egyéni és családi teljesítményeikkel folyton dicsekednek. Az ő beállítottságuk – talán gyermekkortól kezdve – az önálló produkció bűvöletében gyökeredzik. Abban, amit itt úgy mondunk; segíts magadon, az Isten is megsegít. Szóval sokkal praktikusabb a szemléletük, mint nekünk.
Az viszont igaz, hogy az amerikai filmek negy része, émelyítően hamis illúziókat igyekszik a nézőben kelteni, a szentimentalizmus szinte egyikből sem hiányzik. Mai vígjátékaik inkább bohóckodásba hajló eltúlzott csinnbummcirkuszra emlékeztenek, mint Chaplin klasszikus némafilmjeinek mélyen szellemes, mégis röhögtető, minden pillanatában végiggondolt filmalkotására. Ez a mindenen és mindenkin túltevés energiája hajthatja a kultúrájukat is – hiszen ez is “csak” üzlet. Mégis realistábbak, mint mi itt közép-Európában.