topi mackó

Mélyen Tisztelt Első Titkár Úr!

Most egy éve levélben voltam bátor felhívni figyelmét a még börtönben lévő 1956-os politikai foglyok ügyére. Bár ezt követően a múlt évi ötvenéves Tanácsköztársasági évforduló amnesztia nélkül zajlott le,mégis azt remélem,hogy levelem nem talált teljes és végleges elutasításra, s a felszabadulás idei huszonötéves évfordulója talán a kegyelmezés megfelelőbb alkalmául fog szolgálni.

Ennek reményében írok újból, feltételezve, hogy tavalyi levelem esetleg nincs a keze ügyében:Kérem tehát ne tekintse felesleges okvetetlenkedésnek, ha most egészen röviden és összefoglalóan emlékeztetni igyekszem arra a három kategóriára, mely az 1963. évi amnesztiából kimaradt,noha többségében nem volt arra kevésbé méltó, mint a kiszabadultak, akiktől teljesen esetleges és nem döntő választóvonalak választották el. E három kategória a következő:
1.Ki volt véve az amnesztiából, minden visszaeső, vagyis azok, akik 1956-os cselekményüket megelőző, bármiféle más cselekmény miatt is már el voltak ítélve, tekintet nélkül arra,hogy ez a megelőző cselekmény köztörvényes vagy politikai, súlyos vagy jelentéktelen volt-e, s az előző elítélés helytálló vagy törvénysértő volt-e, holott pl. az utóbbi esetekben nem egyszer éppen a helyre nem hozott törvénysértő ítélet volt az 1956-os eseményekbe való bekapcsolódás legfőbb inditéka.
2. Az 1963. évi amnesztiarendelet egyik leglényegesebb és legnagyvonalúbb rendelkezése – amiért talán elsősorban létrejött- az volt, mely a politikai elítéltekre vonatkozó I. fejezetben tárgyalta és részesítette amnesztiában az 1956-os eseményekkel kapcsolatban elkövetett nem politikai ( köztörvényes) cselekmények elítéltjeit, ugyanis ide estek az összes nyílt fegyverrel harcolók, akiknek nagylelkű politikai nyilatkozatok eredetileg teljes mentességet ígértek, utóbb azonban egy ridegebb szellemű számonkérés gyilkosság, emberölés, rablás, gyújtogatás és társadalmi tulajdon rongálása címén ítélte el őket. Az amnesztiarendeletnek ezt a nagyvonalú elgondolását azonban utóbb újból teljesen leszűkítette az a – meggyőződésem szerint nem helytálló- értelmezés, mely a végrehajtás során kivette az amnesztiából a gyilkosság, emberölés, rablás és gyújtogatás miatt elítélteket- vagyis a nyíltan fegyverrel harcolók túlnyomó részét-, holott az amnesztiarendeletben ezeket a kivételeket csak a közönséges bűnözőkre vonatkozó 2. fejezet tartalmazta: az ily módon kimaradtakat fenyegeti leginkább az, hogy egy következő amnesztiából is kimaradnak, mivel papíron nem politikai, hanem köztörvényes elítéltekként vannak számon tartva.
3. A hűtlenség címén elítéltek közül az 1963.évi amnesztiarendelet szerint csak az 1956. okt.23-1957.máj.1-e között elkövetett cselekmények tettesei szabadultak, az 1956. okt.23- előtti és 1957. május 1 után cselekményekért elítéltek nem, holott ezek között is vannak sokan, akik nem anyagi érdekű kémkedés, hanem politikai jellegű hűtlenség (memorandumok szerkesztése stb.) miatt vannak elítélve.
Mindezek a benn maradt, szinte teljesen elfelejtett és reménytelenségbe süllyedt elítéltek többségükben névtelenek, többségükben fiatalok, s büntetésük nagyobb részét csaknem mind letöltötték. Mindez méltányossá tenne egy olyan amnesztiát, mely többek között kegyelemben részesítené az 1956-os politikai és más cselekmények elkövetőit, most már visszaesésre s a cselekmény fajára és időpontjára való tekintet nélkül.
Ebben az irányban kértem én pozitív és méltányos intézkedését, abban a szilárd meggyőződésben, hogy ezek a megszenvedett és megtört emberek szabadulásuk után sem fognak okot adni Önnek a kedvező intézkedés megbánására.
Két levelemre fordított figyelmét s az ügyre fordított fáradságát megköszönve maradok tisztelő híve.

Budapest,1970. február 20.