A CNN és az ORC közvélemény-kutató intézet közös villámfelmérése szerint az elnök 46:39 százalék arányban bizonyult jobbnak republikánus kihívójánál, Mitt Romneynál.A CBS News arra az eredményre jutott, hogy az amerikaiak 37 százaléka Obamában, 30 százaléka Romneyban látta a győztest, 33 százalékuk szerint pedig döntetlenre végződött a két elnökjelölt közötti második menet. A CNN és az ORC által megkérdezettek 73 százaléka szerint Obama jobban szerepelt a vártnál, és csak a 37 százalékuk állította ugyanezt a volt massachusettsi kormányzóról.

Az első, október 3-i vitából a felmérések és az elemzések túlnyomó többsége szerint Romney került ki győztesen. A CNN-ORC-jelentés szerint akkor a nézők 67 százaléka szerint Romney győzött és csak 25 százalékuk gondolta Obamát jobbnak.

„A riválisok puszta ököllel érkeztek a visszavágóra”, írta a The New York Times, amely szerint a két vetélytárs között az elnöki tévéviták történetének egyik legintenzívebb összecsapása alakult ki, amely olykor a fizikai összetűzés határát súrolta. A lap szerint a polémia, amelyben Obama támadni kényszerült, Romney pedig nem hátrált meg, a bizonytalan szavazók egyre fogyatkozó rétegéért folyt.

A beszámoló szerint Obama az első televíziós vitában mutatott gyenge teljesítményével ellentétben ezúttal energikus volt, Romney pedig kitartóan arra összpontosított, hogy vetélytársa milyen teljesítményt mutatott fel az elmúlt négy éve során. A Washington Post szerint a szópárbaj néha jobban emlékeztetett egy kiabáló versenyre, mint egy elnökjelölti vitára.

„A két ember folyamatosan megkérdőjelezte a másik által hangoztatott tényeket, egymás szavába vágott”, állította a lap, amely szerint egyik politikus sem fogta vissza magát.

„Barack Obama bőgött (mint egy oroszlán). És Mitt Romney visszabőgött”, írta a Wall Street Journal. „A Fehér Házba törekvő két ember harca biztosan a legélénkebb és a legkevésbé tiszteletteljes vita volt, amit egy amerikai elnökválasztási kampányban valaha is látni lehetett”.

„Egyik jelölt sem volt hajlandó meghátrálni. Az elnök, csakúgy mint Romney, többször belefojtotta a szót a moderátorba, hogy újabb másodperceket nyerjen a válaszadásra fordítható időhöz”,  hangzott a Fox News beszámolója.

„Mint két, grundon összezördült vagány, Barack Obama és Mitt Romney behatolt egymás személyes terébe, felemelte a hangját, és küzdött. ‘Ez egyszerűen nem igaz’ – mondta az elnök. ‘De igaz’ – felelte a riválisa. Már-már hallani lehetett a két férfi gondolatait: ‘Ugyanazt kívánom neked is, de sokkal jobban’”, írta internetes kiadásában a politikai szakközönség számára szerkesztett National Journal. A tudósítás címe azt állítja, hogy Obama több pontot szerzett ugyan, de a verdikt bizonytalan, a szövegből pedig az derült ki, hogy a saját táborában mindkét politikus győztesként ünnepeltetheti magát.

Obama, aki ígéretéhez híven agresszív és energikus vitapartnernek mutatkozott, és a CNN-ORC villámfelmérés szerint 46:39 százalék arányban meg is nyerte szópárbajt, azt állította, hogy  ellenfele ahhoz a republikánus gazdaságpolitikához kíván visszatérni, amely egyszer már pénzügyi válságba sodorta Amerikát. Elmondta, kihívójának gazdasági programja – beleértve a javasolt adóreformot – a gazdagokat preferálja a középosztállyal szemben.

Romney kisebb döccenőkkel ugyan, de hozta az első vita során nyújtott határozott és kiegyensúlyozott teljesítményét. Alapvetően azzal vádolta riválisát, hogy az nem teljesítette négy évvel ezelőtti választási ígéreteit, és hogy nem tudta beindítani az amerikai gazdaság növekedését. Romney azt állította önmagáról, hogy a magánszektorban szerzett tapasztalatai alapján képes lenne e növekedés beindítására.

A legélesebb összecsapás a bengázi amerikai konzulátus elleni terrortámadás ügyében alakult ki. Romney szerint a tragédia oka az Obama-kormány közel-keleti politikájának kudarca. Obama a bengázi támadás elkövetőinek felelősségre vonását ígérte, és visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint kormányának bármely tagja is félre kívánta volna vezetni a közvéleményt.

A másfél órás vita legdrámaibb pillanata az volt, amikor Mitt Romney, aki bírálta a kormánynak az incidenssel kapcsolatos kommunikációját, megkérdőjelezte, hogy Barack Obama a támadás másnapján a Fehér Ház Rózsakertjében valóban terrorcselekménynek minősítette-e a történteket.

A republikánus elnökjelölt csak akkor hagyott fel a kétkedéssel, amikor a moderátor, Cindy Crawley is megerősítette, hogy a „terrorcselekmény” kifejezés valóban elhangzott, ahogy azt az elnök állította. (A beszédnek a Fehér Ház által kiadott hivatalos szövege szerint az elnök kijelentette: „egyetlen terrorcselekmény sem ingatja meg soha ennek a nemzetnek az eltökéltségét”.)

A polémia során mindkét politikus az amerikai középosztály és kisvállalkozók védelmezőjeként tüntette fel magát. Obama ugyanakkor felrótta ellenfelének, hogy az átlagosnál jóval kevesebb adót fizet, és hogy cégei Kínában fektetnek be. Romney azzal vágott vissza, hogy az elnök nyugdíjbefektetési csomagjában is vannak kínai papírok.

A két jelölt egymás szavába vágva vitatkozott az energiapolitikáról. Abban mindketten egyetértettek, hogy csökkenteni kell az Egyesült Államoknak az energiaimporttól való függőségét. Romney szerint ugyanakkor az elnök az elmúlt négy év során akadályozta a szénhidrogének kitermelését a szövetségi területeken, és meggátolta a Kanadából kiinduló Keystone kőolajvezeték megépítését. Obama a maga részéről amiatt hibáztatta riválisát, hogy az szerinte a nagy olajtársaságok akaratát képviseli, és nem fordít kellő figyelmet a megújuló energiaforrásokra.

Obama számszakilag ismét megvalósíthatatlannak nevezte Romney adócsökkentési tervét, amely szerinte 10 év alatt 5 ezer milliárd dollárba kerülne, ami a katonai kiadások megnövelésével és egyéb bevételcsökkenésekkel együtt összesen 7-8 ezer milliárddal terhelné meg az államkasszát. Romney újból cáfolta azt az állítást, amely szerint gazdasági programja megvalósíthatatlan lenne. Hangsúlyozta, hogy üzletemberként, az olimpiai játékok fő szervezőjeként és kormányzóként is hozott már egyenesbe büdzséket.

A vitában, amelyben a kérdezők a Gallup közvélemény-kutató intézet által kiválasztott, még el nem kötelezett választók voltak, szó esett egyebek mellett a nők helyzetéről, a bevándorlás-politikáról is.

.

Az elnökjelöltek első, október 3-án kamerák előtt lezajlott összecsapásában Obama vereséget szenvedett kihívójától, ami kiélezte a Fehér Házért folytatott versenyt. A Reuters és az Ipsos keddi közös felmérése szerint ugyanakkor Romney akkori kiváló teljesítményének hatása múlófélben van, és az elnök ismét 46:43 százalék arányban vezet. A Gallup és a USA Today viszont, ugyancsak kedden, 4 százalékpontos előnyt mutatott ki Romney javára abban a 12 “ingaállamban”, amelyek választása el fogja dönteni a Fehér Ház sorsát. Nem kis meglepetést okozott ugyanakkor ez utóbbi felmérésnek az a megállapítása, hogy az elnök előnye a kezdetektől őt preferáló női választók körében egyetlen százalékpontra zsugorodott.

.

A jelentősebb közvélemény-kutatásokat átlagoló RealClearPolitics adatai szerint Romney kedden, három héttel a választás előtt, 0,3 százalékponttal vezetett az országos támogatottság terén.

.

A november 6-i elnökválasztásig Obama és Romney még egy alkalommal, a  jövő hétfőn csap össze a floridai Boca Ratonban, a Lynn Egyetemen.

Portman mindazonáltal megállapította: még ha „valószínűleg” lehet is nyerni Ohio nélkül, nincs értelme annak, hogy republikánus jelölt ilyesmit megkockáztasson, „és különben is nagyszerűen csináljuk Ohióban”. A politikus által meghivatkozott felmérések szerint az államban Mitt Romney és az elnök fej fej mellett haladnak, holott Obama sokkal több pénzt költött a kampányra.

Portman azt is megjegyezte, hogy Obama kampánya csak most kezd igazán veszedelmessé válni, az elnök – különösen az után, hogy elveszítette az első tévévitát – mindent be fog vetni. A legközelebbi vita kedden lesz.

Obamáról csak a megkérdezettek egynegyede vélte úgy, hogy jobban állta a sarat. A CNN 430 felnőttet kérdezett meg, akik figyelemmel követték a tévévitát. A hibahatár 4,5 %. A politikai kommentárok kivétel nélkül Romney felkészültségét és jó előadásmódját emelik ki. A győzelemre nagy szüksége volt a republikánus jelöltnek, aki az utóbbi időszakban egyre jobban lemaradt az elnök mögött, és gyakorlatilag már temették.

A Denveri Egyetemről közvetített 90 perces, legkevesebb 40 millió néző által követett vita témája az amerikai gazdaság és a belpolitika volt. A vitában Romney többször bírálóan lépett fel, Obama pedig védekezésre kényszerült, ám a vita nem fordult kölcsönös sárdobálásba, miként az a negatív kampányból következhetett volna.

Az összecsapás során, amelyben több konkrét témakör – így a munkahelyteremtés, az államadósság, a nyugdíjak és az egészségügy – volt, Obama két általános érvényűnek szánt szúrást vitt be kihívójának. Arra hívta fel Romney figyelmét, hogy elmulasztotta elmondani, ha visszavonja, mivel pótolja az Obamacare-ként emlegetett egészségügyi reformot és a Wall Street működését szabályozó Frank-Dodd törvényt, valamint hogy miként akarja bezárni az adórendszer kiskapuit. Az elnök feltette a szónoki kérdést: vajon Romney nem azért tartja-e titokban a részleteket, mert az általa visszavonásra ítélt törvényeket túl jónak tartja? Obama azt is kifejtette riválisának: ahhoz hogy elnök legyen, kell lennie egy tervének, tudnia kell elvi alapon nemet mondani és akarnia kell rendet tartani a saját pártjában is.

Az elnök, aki az első fél órában a megszokottnál jóval kevésbé tűnt magabiztosnak, a polémia későbbi szakaiban többször is a kamerába tekintett, a nézőknek üzent. Romney, aki vártnál sokkal lendületesebb volt, ezt csak ideje utolsó két percében tette meg.

A volt massachusettsi kormányzó Obamának rótta fel a gazdaság lassú talpra állását és a magas munkanélküliséget, és hibáztatta őt a szerinte határozatlan, de ugyanakkor a kétpárti együttműködést elutasító vezetési stílusa miatt. Azt is felemlegette, hogy dollármilliárdokat pazarolt olyan cégekre, amelyek sikertelenül próbálkoztak a megújuló energiák piacán. Igazi fogást azonban csak egyszer sikerült találnia az ellenfelén. „Ön, elnök úr, elnökként jogosult arra, hogy saját repülőgépe és saját háza legyen, de nem lehetnek saját tényei is” – mondta Mitt Romney, miután Obama többször is az állította, hogy a republikánus elnökjelölt 5 ezer milliárd dollárral akarja csökkenteni a leggazdagabbak adóterheit, és a kieső bevételt a középosztály adóinak növelésével ellensúlyozná. (Ezt az adatot egyébként független tényellenőrzések hamisnak minősítették).

A két jelölt összecsapásában világosan kibontakozott a gazdaságfilozófiai különbség. Obama a lefaragások és a bevételek növelése kiegyensúlyozott megvalósításának, a „jövőbe történő beruházásoknak” a szükségességéről beszélt. Romney pedig azt hangsúlyozta, hogy az adóterhek általános csökkenésétől várja a gazdaság felpörgését, következésképpen az állami bevételek csökkenését is. A demokrata elnök szükségesnek nevezte, hogy az állam időnként szabályozó szerepet töltsön be, a republikánus elnökjelölt pedig a központi kormányzat szerepe csökkentésének fontosságát hangsúlyozta.

A vitavezető Jim Lehreneknek, a PBS közszolgálati televízió veterán műsorvezetőjének nem sikerült kordában tartania a polémiát, amelynek végén kiderült, hogy az elnök több mint négy perccel többet beszélhetett ellenfelénél; Romney órája 38 perc 32 másodpercnél, Obamáé 42 perc 50 másodpercnél állt meg.

A televíziós erőpróba következő állomása jövő csütörtökön Joe Biden és Paul Ryan alelnökjelölti vitája lesz, Barack Obama és Mitt Romney pedig október 16-án és 22-én találkozik ismét.

Azzal vádolta Barack Obama elnököt: „nem érti meg, hogy egy olyan amerikai politika, amely híján van az eltökéltségnek, agressziót provokálhat és bátorítást adhat a zűrzavarkeltéshez”.

Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak meg kell védelmeznie saját embereit és szövetségeseit, még szorosabbra kell fűznie az együttműködését Izraellel, amelynek biztonsága nem szenvedhet csorbát, s helyre kell állítania szavahihetőségét a nukleáris áttörésre törekvő Iránnal szemben.

Paul Ryan, a republikánusok alelnökjelöltje hétfőn a bengázi amerikai konzulátus elleni, négy halálos áldozatot követelő támadásért tette felelőssé az elnököt, azt hangoztatva, hogy a támadást, valamint a muszlim országokban működő amerikai képviseletek elleni tiltakozásokat a jelenlegi kormányzat külpolitikájának szélesebb értelemben vett kudarca váltotta ki.

Rámutatott, hogy az amerikai kormány képviselői eleinte nem akarták elismerni, hogy Bengáziban szeptember 11-én terrortámadás történt, s azt állították, hogy az egy muszlimellenes film miatti spontán tüntetésből nőtt ki. Ryan zavarodottnak, lassúnak és következetlennek nevezte Washingtonnak az Amerika-ellenes zavargásokra adott válaszát.

A hispán szavazók az Egyesült Államokban az összes szavazásra jogosult tíz százalékát teszik ki, megoszlásuk azonban az államok közt egyenlőtlen, így távoltartásuk egyes államokban akár a Barack Obama elnök és Mitt Romney republikánus jelölt  közti versenyt is eldöntheti.

A szavazást több államban az állampolgárság igazolásának szigorításával nehezítik meg az ellenzők szerint, akik azt állítják, ez az intézkedés a hispán voksok visszaszorítására született, mivel a honosított állampolgároknak bonyolult és gyakran drága procedúra keretében kell jogosultságukat igazolni.

Kilenc állam fényképes személyazonossági igazolvány bemutatását írja elő – a bírálók szerint ez is a latinok millióit sújtja, akik állampolgárok ugyan, de valami okból még sincs fényképes igazolványuk.

Az Egyesült Államokban évtizedek óta nem merült fel a választási csalás gyanúja, kivált az nem, hogy állampolgársággal nem rendelkezők akartak volna szavazni. Polgárjogi aktivisták szerint a gond éppenséggel az, hogy sokan nem élnek a jogukkal, így a részvételi arány jobbára nem éri el a 60 %-ot.

A hispán szavazók körében a közvélemény-kutatók szerint Obama 70:30 arányban vezet, ennek alapján tehát Romneynak „érdeke”, hogy ez a réteg otthon maradjon. Sorsdöntő lehet a latin voksok kimenetele Nevadában, Coloradóban és Floridában.

A magyar származású, filantróp milliárdos az Obama-párti super PAC-nek (politikai szuper-akcióbizottságnak) felajánlott támogatásával újabb jelét adta annak, hogy végképp véget vetett a választási küzdelmektől való, önként vállalt, csaknem egy évtizede való távolmaradásának.

Soros a 2004-es választások idején a demokraták jelöltjeinek és ügyeinek legfontosabb támogatója volt akkor. Összesen 23,7 millió dollárt fordított rájuk, ami abban az időben rekordösszeg volt egyetlen támogató részéről. Az akkori demokrata elnökjelölt, John Kerry azonban alul maradt az elnökségét sikerrel megvédő George W. Bush-sal szemben.

Sorost a kampányadakozás terén csak az idén sikerült túlszárnyalnia a kaszinótulajdonos Sheldon Adelsonnak, aki a feleségével együtt összesen 36 millió dollárt áldozott a republikánus elnökjelöltekre és az őket támogató super PAC-ekre.

Kerry kudarca után Soros ismét inkább a progresszív kezdeményezések támogatására összpontosított. A befektető az amerikai politikához való visszatérésének első jelét akkor adta, amikor az idén 175 ezer dollárt adományozott két demokrata super PAC-nek, amelyek a szenátusi demokrata többség megőrzése, illetve a képviselőházi többség megszerzése mellett korteskednek. Júliusban újabb egymillió dollárt juttatott egy olyan super PAC-nek, amely országos szinten támogatja a demokrata jelölteket.

George Soros az adományaival idén ismét bekerült a Demokrata Párt top 20 donora közé. Az amerikai választási bizottság adatai szerint egyébként Barack Obama kampánystábjának és az elnök újraválasztását támogató super PAC-nek augusztusban több adományt sikerült összegyűjtenie, mint a hivatalos Romney-csapatnak és az elnökjelöltnek a Fehér Ház felé vezető útját egyengető, független akciócsoportnak.

Ezzel az elnöki kampánycsapatnak egy három hónapig tartó negatív trendet sikerült megfordítania, a “super PAC” pedig egyedülálló bravúrt hajtott végre. Elemzők szerint nem kizárt, hogy a fordulat Romney-tábor kezdődő csüggedésének jele.

A super PAC-ek olyan, a papírforma szerint független szervezetek, amelyek nem konkrét személyeket, hanem ügyeket támogatnak. Az amerikai legfelsőbb bíróság egy 2010-es határozata alapján a szponzorok korlátozások nélkül és akár névtelenül támogathatják ezeket a politikai szuper-akcióbizottságokat. Ezzel szemben a hivatalos választási kampány finanszírozását a szigorú kötöttség és nyilvánosság jellemzi.

A super PAC-ek bírálói szerint ezek a dollármilliókkal dobálózó harmadik csoportok aláaknázzák az amerikai demokráciát, ezért olyan alkotmánymódosítást sürgetnek, amellyel betiltanák működésüket, a legfelsőbb bíróság ítéletét ugyanis csak így lehetne felülírni.

Csakúgy, mint a 2010-es félidős választások, az idei választási folyamat is arról tanúskodik, hogy a super PAC-ek fegyverével eddig a republikánusok tudtak élni.

Mivel a keleti és a nyugati partvidék liberális államai rendre a demokratákra szavaznak, az amerikai Középnyugat és Dél viszont stabilan a republikánusokat támogatja, az elnökválasztási küzdelem rendszerint abban a 8-12 „csatatér”-, „inga”-, vagy „hintaállamban” dől el, amelyben a többség a kampány eredményeképpen éppen másképp is szavazhat, mint az előző választáson.

Jim Messina, Obama kampánymenedzsere vasárnap újságíróknak kijelentette, hogy noha az országos adatok szerint ismét szorossá vált a küzdelem a két elnökjelölt között, az ingaállamokban mért eredmények szerint a Fehér Ház jelenlegi lakója nyerésre áll.

„Minden ingaállamban továbbra is úgy látjuk, hogy efelé haladunk. Minden csatatérállamban vagy vezetünk vagy döntetlenre állunk most, amikor 45 nap van hátra” – jelentette ki Messina. „Úgy gondolom, hogy az országos eredmények a továbbiakban még szorosabbakká válnak. Ami számomra fontosabb, hogy mi történik Ohióban, Coloradóban, Virginiában, Wisconsinban és több más államban. Úgy érzem, hogy ezekben az államokban megvan az esélyünk a győzelemre. Két különböző kampány folyik, egy az ingaállamokban, egy pedig mindenütt máshol. Az országos szintű közvélemény-kutatási adatok ezért nem mérvadóak most”.

Ahhoz, hogy nyerjen, Mitt Romney republikánus elnökjelöltnek győznie kell minden olyan államban, amelyben John McCain is diadalmaskodott a 2008-as elnökválasztáson, plusz vissza kellene hódítania azt a féltucatnyi államot, amelyet Obama elvett a republikánusoktól. Ha Romney nem nyer egyszerre a két legfontosabb ingaállamban, Ohióban és Floridában, akkor összesítve veszít.

Floridában, a legfontosabb ingaállamban – amely 29 tagot delegál majd az elnökség sorsát eldöntő elektori testületbe – Obama az NBC News, a The Wall Street Journal (WSJ) és a Marist közvélemény-kutató intézet közös, valamint a Fox News önálló felmérése szerint egyaránt 49:45 arányban vezet. Ohióban mindkét kutatás 7 százalékpontos Obama-fölényt mutatott ki, igaz, az American Research Group csak kétpontos előnyt, ami belül van a statisztikai hibahatáron.

A Washington Post úgy tudja, hogy Virginiában Obama 8, a Fox News pedig úgy, hogy 7 százalékponttal vezet. A Quinnipiac Egyetem, a CBS News és a The New York Times (NYT) közös felmérése szerint az előny csak négypontos, ami szintén belül van a hibahatáron.

Wisconsinban, Romney alelnökjelöltjének, Paul Ryannak a hátországában a Marquette Jogi Egyetem szerint a Barack Obama-Joe Biden páros 14 százalékponttal vezet. A Quinnipiac-CBS-NYT szerint viszont ez a fölény csak 6, az NBC/WSJ/Marist szerint pedig csak 5 százalékpontos.

Michiganben, Romney szülőföldjén, ahol a republikánus elnökjelölt apja a hatvanas években két ciklus erejéig az állam népszerű kormányzója volt, a CNN és az ORC International szerdán nyilvánosságra hozott közös felmérése szerint a hivatalban lévő elnök előnye 8 százalékpont. Az EPIC és az MRA a múlt héten még 10 pontos különbségről számolt be.

Coloradóban és Nevadában sokkal szorosabbak az eredmények.

Rich Beeson, a Romney-kampány politikai igazgatója Messina nyilatkozatára válaszul vasárnap kiadott egy közleményt, és ebben leszögezte, hogy a republikánus elnökjelölt támogatottsága erős az ingaállamokban, és ezekben az ellenzéki párt erőteljes kampányt folytat. A pártnak szerinte most Wisconsinban is van esélye, holott ebben az államban a republikánusok 1984 óta nem győztek.

A mindössze 50 nappal a november 6-i választások előtt közölt felmérés szerint Obama 48:43 százalék arányban vezet Romney előtt. Múlt csütörtökön még 48:41 százalékos előnyt mértek a hivatalban lévő elnök oldalán.

Julia Clark, az Ipsos elemzője szerint Obama elégedett lehet, hogy a konvenció okozta “lökés” ilyen sokáig kitart és az elnök reménykedhet benne, hogy az vezetéssé alakulhat.

Az elmúlt napok során ugyanakkor megerősödött egy kicsit azoknak a választóknak a csoportja, akik szerint Obamának jobb terve van az amerikai gazdaság felélénkítésére, mint Romneynak. Az elnököt ebben a kérdésben 37:34 százalék arányban gondolják jobbnak, mint a vetélytársát. A múlt héten az állás 36:35 százalék volt.

A munkahelyteremtés kérdésében Obama 40:36 százalék arányban vezet. Ez azért nagyon fontos, mert az amerikaiak többsége a gazdaság állapotát és a foglalkoztatottságot tartja az elnökválasztás legfőbb témájának és ebben a kérdésben sokáig nagyobb bizalommal voltak Romney iránt.

A republikánus elnökjelölt viszont a megkérdezettek szerint az államháztartás hiányának csökkentésében lenne jobb, 34:29 százalék arányban.

A Reuters-Ipsos felmérés statisztikai hibahatára 4,1 százalékpont.

A Gallup szerint Obama 49, Romney pedig 44 százalékos támogatottságot élvez az amerikai regisztrált választók körében. Ekkora különbséget július eleje óta nem mért az intézet a két elnökjelölt között.

A demokraták múlt heti, charlotte-i országos konvenciója előtt és közvetlenül az azt megelőző, hasonló, tampai republikánus tanácskozást követően a Gallup szerint Obama egyetlen százalékponttal, 47:46 arányban vezetett riválisa előtt.

Romney esetében a CNN és az ORC International közös felmérésének múlt kedden nyilvánosságra hozott eredménye szerint mindössze 1 százalékpontos növekedés volt kimutatható a republikánus konvenció után. A republikánus elnökjelölt támogatottsága 47-ről 48 százalékra javult Obama 49 százalékával szemben.

Mivel a konvenciók időpontja meglehetősen későre került a kampányban, elemzők szerint nem is volt várható, hogy a jelöltek népszerűségében olyan jelentős, két számjegyű növekedés következzen be, mint amilyet Bill Clinton esetében az 1992. júliusi, New York-i demokrata konvenció után mértek. A demokrata párti politikusnak, akit abban az évben elnökké választottak, 16 százalékos javulást sikerült elérnie.

A kései konvenciók korlátozott hatásának az a magyarázata, hogy a megtartásuk idejére a választók gyakorlatilag minden fontos információnak a birtokában vannak a jelöltekkel kapcsolatban.

A Gallup legfrissebb közvélemény-kutatásának statisztikai hibahatára 2 százalékpont.

Négy százalékpont jelenleg Barack Obama előnye Mitt Romney republikánus ellenjelölttel szemben, derül ki az 1457, szavazni minden valószínűség szerint akaró választópolgár megkérdezése után, akik 47 %-a adná a voksát a jelenlegi elnökre, ha nem november hatodikán, hanem most lennének a választások. Romneyban csak 43 % bízik. Ez már akkora előny, ami nem feltétlenül magyarázható statisztikai hibahatárral.

Obamának úgy sikerült elhúznia, hogy a csütörtöki észak-karolinai konvenciós beszéde enyhén szólva is vegyes fogadtatásban részesült, és ráadásul Mitt Romney sem követett el különösebb hibát, amire lemaradását ráfoghatná. A gazdasági mutatók is neki kedveznek, főként a továbbra is katasztrofális, nyolc százalékot meghaladó munkanélküliség, valamint a megint emelkedő benzinár – utóbbiról ugyan az adminisztráció mit sem tehet, de ettől még a nyakába fogják varrni.

A felmérés kiterjedt a jelöltek különféle tulajdonságaira is, így ékesszólás tekintetében éppen kétszer annyian látják Obamában a befutót (50:25), és a nagy többség úgy véli, több esze van, mint Romneynak (a kérdést úgy tették fel, „elég okos-e az álláshoz”; Obamát 46, Romneyt viszont csak 37 százalék tartotta annak, magyarán szólva sok Romney-szavazó is Obamát tartja okosabbnak és ékesszólóbbnak – ennek ellenére nem engedélyezné számára a második négy évet.

Obama egy sor más jellemvonás tekintetében is rokonszenvesebbnek tűnik ellenfelénél, így a többség szerint inkább ő reprezentálja Amerikát, illetve annak igazi értékeit. A mormon Romney egyedül a vallás kategóriában vezet testhosszal, 44:31 arányban Obamával szemben, akiről a közvélemény nem tudja eldönteni, vajon muzulmán, vagy annak az agresszív keresztény szektának a tagja, amelynek papja – Obama gyermekeinek keresztelője – fehérellenes, fajüldöző kirohanásaival vált hírhedtté. Maga az elnök az elmúlt négy évben igyekezett „ökumenikus” színben feltűnni.

Romney a mostani eredmények után nyilván egyre kitartóbban igyekszik majd lovagolni a külpolitikai kérdéseken és Amerikának a világban vállalt szerepkörén, kidomborítva a tagadhatatlanul „jimmycarteri” hangulatot, ami az elnök körül óvatossága miatt kialakult. Barack Obama ellen felhozható, hogy a legutolsó pillanatig, sőt, messze azon túl modus vivendire törekedett a hagyományosan Amerika-ellenes Asszad-diktatúrával, nem volt hajlandó a vérontást elítélni, nagykövetségét csak az utolsó utáni pillanatban záratta be. Eközben a busz alá lökte az Egyesült Államok egyik legfontosabb közel-keleti szövetségesét, Egyiptomot, Líbia esetében legalábbis habozva, fél szívvel állt oda Moamer Kadhafi rendszerének megdöntése mellé, olyan szilárd szövetségeseknek, mint Bahrein, körmösöket osztogatott, ugyanakkor még csak meg sem pirongatta a jelenleg legnagyobb katonai segélyben részesülő Pakisztánt, amely éveken át rejtegette Oszama bin Ladent, s egyre nyilvánvalóbban szabotálja a terror elleni háborút, miközben az amerikai adófizetők dollármilliárdjaira igényt tart.

Az elnök teljesítménye különösen bírálatokat válthat ki az egyes számú szövetségessel fenntartott viszonyt illetően. Az amerikai-izraeli kapcsolatok mélyponton vannak, s noha Izrael évek óta hangoztatja az iráni nukleáris program életveszélyes mivoltát, az elnöksége kezdetén biankó Nobel-békedíjban részesült Obama nemhogy nem volt hajlandó katonai erővel leszámolni a retorikájában és erőfitogtató hadgyakorlataiban hétről hétre agresszívebbé váló teheráni iszlamista rendszerrel, de még Izraelt szerette volna rákényszeríteni arra, hogy olyan tárgyalóasztalhoz üljön, ahol rajta kívül már régóta nem ül senki más. Obama és Binjamin Netanjáhu izraeli kormányfő viszonya kimondottan rossz, utóbbi washingtoni útja alkalmával látványosan a republikánus többségű Kongresszust sorakoztatta fel az elnök sokak által arabbarátnak mondott külpolitikájával szemben. Obama visszakozott, de annyira azért nem, hogy az elmúlt négy évben jutott volna ideje ellátogatni a Szentföldre.

Romney az NBC Meet the Press című műsorában kudarcnak nevezte az elnök Irán-politikáját, amennyiben Obamának nem sikerült megakadályoznia vagy lelassítania a teheráni atomprogramot. Kárhoztatta az elnököt, amiért megbékéltetési politikával próbálkozik, pedig az ilyesmi Mahmúd Ahmedinedzsád esetében eleve halálra van ítélve. A republikánus jelölt igyekszik kihangsúlyozni, hogy megválasztása esetén teljesen más politikát fog folytatni Iránnal szemben.

Belpolitikailag az adók tekintetében nagyok a nézetkülönbségek és az egymás fejéhez vágott vádak. Obamáék azt sulykolják, ha Romney lesz az elnök, a gazdagok még kevesebb adót fognak fizetni, mint eddig, ezzel szemben ő, Obama a szegények adókedvezményét terjesztené ki, miközben egyszersmind a kezelhetetlenné duzzadt államadósságot is csökkentené (így, egyszerre – a módszer egyelőre az ő titka maradt). Romney tagadja, hogy a gazdagok adóit tovább csökkentené, ellenben ő is csökkenteni akar minden egyéb adót, miközben (csak általa ismert módszerrel) lefaragná a költségvetési deficitet.

Mindkét elnök kerüli annak kimondását, hogy minden politikának van ára, amelyet egyik vagy másik társadalmi csoport, akár tetszik neki, akár nem, meg fog fizetni. A mostani kampányban afféle néppártiasodás körvonalai rémlenek fel – vagyis a jelöltek gátlástalanul mindenkinek megígérnek mindent, akkor is, ha ezek az ígéretek egymásnak ellentmondanak, és a józan állampolgár csak remélni meri, hogy az ígéretek betartásával nem próbálnak meg kísérletezni.

A hagyományos pártszerepek teljesen felborultak, összemosódtak, a jelöltek egymás programjaiból tépik ki a lapokat. Erre különösen az Obamacare alkalmas. Míg Romney korábban az elnök egészségbiztosítási reformját kártékony, alkotmányellenes, az egyéni szabadságjogokat sárba tipró fércműnek nevezte, amit első dolga lesz elnökként papírkosárba dobni, most már szelídebb húrokat penget, s aligha amiatt, mert az ominózus törvényt először ő maga vezette be kormányzóként Massachusettsben, padlóra küldve vele az ottani egészségügyi ellátást; hanem mert belátta, hogy négy év válság után egyre több a rászoruló, akiket a szabad verseny és az öngondoskodás jelszavával aligha lehet felsorakoztatni.

Sokan második Jimmy Carterként emlegetik Barack Obamát, ám több lényeges különbség van az 1976 és 1980 közötti, valamint a mostani időszak között. Míg a külpolitikában Carter jószerével csak kudarcot halmozott katasztrófára, Obama tavaly óta kétségtelenül legalább egy szupererős adu ásszal rendelkezik, ez pedig Oszama bin Laden pokolra küldése. A másik fő különbség, hogy míg Cartermek esélye sem volt Ronald Reagannel szemben, Obama és Romney között a verseny rendkívül szoros, és nagyon könnyen elképzelhető, hogy az elnök, mint Bill Clinton, képes lesz duplázni.

A kampány egyelőre elképesztően alacsony színvonalú, demokrata oldalról még az orbánihoz hasonló „elmúltnyócév” is elhangzott, mintha az Obama adminisztráció bármilyen kudarcáért egy teljes ciklus után még felelőssé lehetne tenni George W. Busht. Az amerikai elnök és kampánystábja azonban – egyelőre legalábbis – ott még nem tart, hogy mindent szépnek és jónak állítson be. Azt azonban már most is kijelentik: a republikánusok „halálosan tévednek”, amikor azt állítják, az ország hanyatlik.

A republikánusok dolga, mint általában az ellenzéké, könnyű – nem is kell az elszalasztott külpolitikai lehetőségekre, az elkent-tologatott feladatokra nagyon hivatkozni, bár azt Romneyék már széltében-hosszában hangoztatják, hogy a washingtoni adminisztráció „a busz alá lökte Izraelt”, márpedig azt még a legegyszerűbb választópolgár is tudja, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben az eszelős globális irigység és gyűlölet tárgyává vált Egyesült Államok egyetlen stabil szövetségest tudhat maga mögött, akiben egyetlen téren, soha nem csalódhat, és ez a zsidó állam.

Ám Obamáék a külpolitikától eltekintve is nagyon kényes helyzetben vannak, hiszen az államadósság mértéktelenné duzzasztása, akár csak Bill Clinton idején, most is a szövetségi állam leállásával fenyegetett. A republikánusok nem ismételték meg az akkori hibát, Obamát nem juttatták a szakadék szélére – mint Clintont, aki azért nem bukott meg, mert ügyesen a republikánus többségű törvényhozásra kente a szövetségi állam megbénulását –, azt azonban megakadályozták, hogy az elnök közpénzen finanszírozzon szociális intézkedéseket, majd az ezek után járó hálaszavazatokat elkönyvelve duplázzon.

Nem tudták azonban megakadályozni az elnök leggrandiózusabb és legvitatottabb művét, az Obamacare-t. Az egészségügyi ellátás gyökeres átalakításának kezdete akkora horderejű vállalkozás, hogy Obama – Oszama bin Laden likvidálása mellett – már csak ezért is kiemelt helyet kap a történelemkönyvekben. A törvényről szóló társadalmi vita ma már jogfilozófiai távlatokkal rendelkezik, és mindenképp az elnök hatalmas győzelme, hogy a Legfelsőbb Bíróság hatályban tartotta annak legfontosabb részeit. Romney azt ígéri ugyan, hogy első dolga lesz megszüntetni a republikánusok többsége szerint termék megvásárlását kikényszerítő, tehát alkotmányellenes szabályozást, de mindenki tudja, hogy alapvetően nem ez a probléma az Obamacare-rel, a republikánus jobbszárny, a Tea Party pedig ki is mondja: most, mindjárt az elején kell minden erővel megakadályozni azt, hogy amit az egyik ember megtermel, azt a másikkal fogyasztassák el, mert ezt úgy hívják, szocializmus, másutt próbálták már és az amerikaiak, köszönik, de nem kérnek belőle. Más kérdés, hogy valójában vannak, akik nagyon is kérnek: a leszakadtak, az út szélén maradottak, a szerencsétlenül jártak, és mindazok, akik számára az öngondoskodás jelszava – akár önhibájukból, akár azon kívül – nem több üres lózungnál.

Amerikában azonban egyelőre még mindenképp a középosztályon múlik minden elnökválasztás, így Obama sem tehetett mást, mint a keményen dolgozó emberekre hivatkozott, és azt állította, a kemény munka igenis kifizetődik. Azt azonban már nem tette hozzá, hogy csak abban az esetben, ha az állam nem turkál a keményen dolgozó emberek zsebében, helyette viszont megígérte, hogy még hozzáférhetőbbé teszi az oktatást, csökkenti a külföldi olajtól való függőséget (bármit is értett ez alatt), és úgy fogja elviselhetőbbé tenni a költségvetési deficitet, hogy a beavatkozás árát nem a középosztállyal fizetteti meg.

Az elnök elsőrendű feladata azonban az, hogy Romneyék ne tudják elég feketére festeni az ördögöt – a válságéveket –, és főleg ne tudják meggyőzni a választókat arról, hogy az ördög nem ment el, még mindig itt van, és addig nem is megy sehová, amíg demokrata lakója van a Fehér Háznak. Obama ezért még attól sem riad vissza, hogy Ronald Reagan-i optimizmust csillantson meg, és valóban mesteri fogásokkal, szavakban kirántsa a bajból a hazát. A gond ezzel csak az, hogy ez meglehetősen münchhauseni kísérlet, hiszen Obama nem megmentőként jelentkezik, sőt, sokak szerint a most véget érő ciklusban a problémákat az ő gazdaságpolitikája okozta.

A republikánusok igyekeznek száraz adatokkal alátámasztani ezt a vélekedést. Paul Ryan, Romney alelnök-jelöltje például arra hívta fel a figyelmet, hogy az államadósság a Demokrata Konvenció első napján lépte át a 16 trillió dollárt. „Ez egy hanyatlóban lévő ország”, szögezte le Ryan. És ha valaki az államadósságot nem érezné a saját bőrén, érzi a munkanélküliséget, ami pénteken 8,1 százalék volt. Ez az országos átlag. Floridában magasabb ennél, 8,8 % – és Obama ebben a hagyományosan republikánus többségű államban csinált kétnapos kampánykörutat, hogy kicsit a maga javára billentse a mérleget.

A mérleghez tartozik, hogy a szövetségi kormány azt állítja, augusztus hónapban 96 ezer új állás keletkezett; a munkanélküliségi ráta azonban nem csak ezért csökkent a júliusi 8,3 %-ról 8,1 %-ra, de azért is, mert sok álláskereső végleg feladta, kikerült a rendszerből, és statisztikailag már nem számít a munkanélküliek közé.