Apai ágon német, anyai ágon ír bevándorlók leszármazottja volt. A helyi középiskola elvégzése után a Stanford Egyetemen tengerbiológusnak készült, mellette angol irodalmat hallgatott s dolgozott is. Szívesen forgott fizikai munkások körében, akikről később műveinek nem egy alakját mintázta. Őszinteségükön és bátorságukon túl csodálta az úgynevezett magas életben maradási hányadosukat is, amelyet ő az emberi siker lényeges bizonyítékának tekintett.

Steinbeck 1926-ban hátat fordított az egyetemnek és New Yorkba ment újságírónak. A mindig zajos és nyüzsgő várost nem tudta megszokni, inkább visszatért Kaliforniába, ahol egy Lake Tahoe-i üdülő gondnoka lett. Itt írta meg 1929-ben első regényét, az Egy marék aranyat, amely azonban A mohos szikla című következő regényével együtt szinte észrevétlen maradt. Nem aratott sikert akkor még az 1935-ös Kedves csirkefogók című regénye sem, amelyben a Kaliforniában élő paisanók (mexikói-amerikai etnikum) gondtalan, naplopó életmódját mutatta be.

A harmincas évek közepére érdeklődése egyre inkább a társadalmi visszásságok felé fordult, ekkor keletkezett egyik legerőteljesebb regénye, a Késik a szüret, amely a kaliforniai vándor gyümölcsszedők sztrájkjáról ad megrázó képet. Sikert aratott az Egerek és emberek is, amelynek színpadi és filmfeldolgozása is készült. A gazdasági válság hatására írott művei közül kiemelkedik a Pulitzer-díjjal jutalmazott Érik a gyümölcs (1939). A regény fogadtatása vegyes volt: Kalifornia konzervatív körei kiátkozták, sok helyen elégették, az olvasók körében azonban siker volt, s népszerűségét növelte az 1940-es filmváltozat is.

A negyvenes évek közepére Steinbeck befutott író lett, New Yorkba költözött, s sok időt töltött külföldön. A második világháború idején a Herald Tribune haditudósítójaként Nagy-Britanniába és Dél-Európába utazott. Ebben az időben született meg a Lement a hold című antifasiszta regénye.

A háború után a fotóriporter Robert Capával hosszabb utazást tett a Szovjetunióban, erről képes útinapló is készült. 1952-ben jelent meg az Édentől keletre című családregénye, az ennek utolsó részéből Elia Kazan által rendezett filmben debütált az ifjú James Dean. Steinbeck Rosszkedvünk tele című regényét a kritika fanyalogva fogadta, amin az sem változtatott, hogy 1962-ben életművéért megkapta a Nobel-díjat.

1963-ban az író kulturális csereprogram keretében európai körútra indult, Budapesten is járt. 1962-ben jelent meg a kedvenc uszkárjával tett amerikai útjáról szóló Csatangolások Charley-val című útirajza. Bár élete addigi részében a haladó politikai és társadalmi erők mellett foglalt állást: az 50-es években Arthur Miller író védelmében írt cikket, a 60-as években egyetértett a feketék polgárjogi mozgalmával, mégis a vietnámi háború idején a katonai beavatkozás mellé állt, s tudósításokat is küldött az ázsiai országból. Ezért sok támadás érte, amit az író nehezen viselt, egészsége is megromlott, s 1968. december 20-án New Yorkban meghalt.

Egy amerikai kritikusa írta róla: „Steinbeck helye az irodalomban biztosítva van. Élni fog számtalan író munkájában, mindazokéban, akik megtanulták tőle, hogyan kell az elfelejtett embereket felejthetetlenül bemutatni”.